Tartalom:

...azaz gyerünk Pancho Villával. 1914, Mexikó. Hat falusi jóbarát, Tiburcio, Meliton, Miguel, Rodrigo, Maximo és Martin elhatározza, hogy Pancho Villa oldalán csatlakoznak a polgárháborúba. Hogy bizonyítsák rátermettségüket, vakmerő vállalkozásokba kezdenek: Maximo egy gépágyút szerez meg a frontvonalról sikeresen, de visszafelé tartva golyót kap. Martin az éj sötétjében merészkedik közel egy erődhöz, hogy felrobbantsa a falát, ami sikerül, de közben őt is lelövik. Tiburcio, Meliton és Rodrigo szintén veszélyes küldetésre indulnak, hogy üzenetet vigenek az ellenségnek...

Fuentes forradalmi trilógiájának utolsó darabja (a második az El compadre Mendoza) a harcosok szemszögéből mutatja be a forradalom árnyoldalait. Nem a forradalom felett mond ítéletet, hanem a háború természetéről, amely kegyetlen függetlenül attól, hogy ki harcol és miért.

Megvalósítás:

A sablon klasszikus: hat barát elindul a harcba és egyesével lemorzsolódnak, mindegyikük kicsit más okból és módon. Nem félnek a haláltól, a jóért küzdve akarják bevégezni, de nem mindegy, hogyan. Időhiány miatt az első három halott és karakter nem sok időt kap, főszereplőink a családos Tiburcio, aki azt kéri, hogy az utolsó mindenképpen menjen haza és nevelje fel gyerekeit; Meliton küzdelemben akar elesni, az ő kövérkés figurája a bohóc, aki a humoros részekért felel; végül ott van a fiatal Miguel, aki látványos katonai temetésre vágyik. Természetesen megtagadja tőlük ezt a sors és épp valami kifordított módon végzik. Mindegyikük csillogó szemmel veti magát a küzdelembe és bálványozzák az igazságosnak gondolt Pancho Villát, aki viszont nagyon is gyakorlatias és eredményorientált, és nem esik nehezére egy-egy embert beáldozni a többségért. Állítólag ez volt az első egyik olyan film is, ami Villát nem népi hősként ábárolja. De azokkal se értek egyet, akik negatívnak látják; inkább csak gyakorlatias. A háború kegyetlenségének egyetemességét mutatja, hogy az európai első világháborúra utalnak a kezdésben, de egyszer egy ellenséges mexikóival szemben is részvétet mutatnak.

Ez volt az első igazán nagy költségvetésű mexikói film, és mint azt számtalanszor láttuk, nem lett népszerű és csődbe vitte a stúdiót. Viszont elég sok statisztát sikerült felvonultatni, a harcjelenetek simán hozzák a világháborús filmek monumentalitását, mint amilyen a Nyugaton a helyzet változatlan. Megint megmutatkozik a szovjet filmművészet hatása a filmeleji háborús vágóképeken és még egyszer később a kocsmai arcok bemutatásán, mint a Ganga Brutában. Van pár jól megkomponált kép, de többnyire nem próbálnak látványosabb kifejezőeszközökhöz nyúlni. 

Élmény:

Míg az El compadre Mendoza próbált egyensúlyozni a könnyedebb és a komoly hangnem között, itt már sokkal kevesebb volt humor és komornak próbált tűnni, de talán épp ezért nem sikerült. Nem voltak olyan megrázóak a megrázónak szánt részek, a költségvetés pár tömegjelenetben mutatkozott csak meg, a látvány pedig javarészt elmaradt.

Érdekességek:

- Míg a Mendoza Zapatája délen, Villa északon ügyködött. Tehetősebb birtokosként kezdetben jelentős sikereket tudott elérni, de Zapatához hasonlóan később már csak gerillaakciókra futotta. Amikor 1920-ban meghalt legfőbb ellenfele, tárgyalásba kezdett a kormánnyal és békét kötöttek. Végzetét azonban ő sem kerülhette el, 1923-ban orvgyilkosság áldozata lett. Villa ügyesen használta a médiát, számos filmben saját magát alakította és szoros kapcsolatot ápolt újságírókkal is.
- A filmnek van egy alternatív befejezése is, pontosabban nem ott ér véget, ahol a végleges változat, hanem pár évet ugorva az időben folytatódik. Nem spoilerezek, itt megnézhető.