Tartalom:

Horikava (Rju Csisu) egyedül, példás szigorral neveli fiát, Rjoheit. Tanárként dolgozik, de amikor egy diákja víízbefúl a felügyelete alatt, nem érzi magát méltónak a posztra és felmond. Másik városba költözik egy munkáért fia bánatára, hiszen neki itt voltak a barátai, ráadásul az új iskola bentlakásos, így csak heti egyszer találkozhatnak. Rjohei megszokja azúj életét és örömmel várja apját hétvégenként, de idővel újabb fordulat következik be életükben: Horikava nem keres eleget, hogy fizethesse fia taníttatását, ezért Tokióban kellene jobban fizető munkát vállalnia. Így viszont még ritkábban találkozhatnak...

Bár a forgatókönyv már korábban elkészült, többször átírtak a forgatásig. A történet üzenetét és az indokot megmagyarázza az évszám: 1942. Mint a 47 roninnál, a japán kormány itt is a hazafias érzéseket akarta erősíteni, na meg az önfeláldozást, a kötelességtudatot, a paternalista szemléletet.

Megvalósítás:

Időben két részre oszlik a történet: először még a gyerek Rjoheit és a középkorú, még tanár Horikavát láthatjuk, ahogy szigorú rendben élik az életüket, szinte robotként. Rjohei szerencsére szófogadó típus és a szigor ellenére is szereti apját, ami számomra eléggé életszerűtlen. Az apa azonban magához is szigorú, önmagát vádolja egy baleset miatt és új karrierbe kezd, ha már elbukott tanárként, majd újfent karriert vált, amikor nem tudja teljesíteni apai kötelességét, hogy fia iskoláit kifizethesse. Visszatérve a fiúra, elvárja tőle, hogy rendesen viselkedjen és jól tanuljon, de közben észre sem veszi - vagy csak nem veszi figyelembe - , hogy a fiút leginkább az tenné boldoggá, ha több időt töltenének együtt. Ehelyett azonban egyre kevesebb idejük jut egymásra kötelességeik teljesítése közben. A történet második részére az apa már idősebb, a fiú felnőtt és tanárként dolgozik. A többiről nem beszélek, nem akarom elregélni a teljes történetet és a lényeget már úgyis elmondtam: a szerető apa vasmarokkal irányítja fia és saját életét és boldogan látja, hogy minden tervszerűen halad, de közben a fiú legnagyobb kívánságát figyelmen kívül hagyja, azaz a közösség érdekeit előrébbvalónak tartja a saját boldogságuknál. A háborúról közben szinte egy szó sem esik, részben mert előbb a japánok, később az amerikai cenzorok vágák meg a filmet.

Na ez már tipikusan Ozu-film, könnyen felismerhető. Benne van állandó szereplője, a brutálisan fiatal fejű Rju Csisu, aki azért a film második felére eléri a szokott öregemberes arcát. Megvannak a ritmikusan ismétlődő képek, amelyek idővel más-más jelentést vesznek fel és ezáltal komplexebbekké válnak. Sőt, ezúttal nemcsak egy tárgy, hanem egy jelenet is megkapta ezt a funkciót: az apa és a gyerek horgászata kezdetben élvezetes tevékenységnek indul, ekkor egy ütemben mozognak, ám miután az apa közöl egy rossz hírt, a ritmusuk szétesik. A gyerek felnövése után megismétlődik harmadjára is a kép, ekkor már más szögből, hangsúlyozva az apa háttérbe szorulását. Már csak annyi kérdés maradt bennem,hogy a film végén, ahová az apa kerül, az ironikusan értendő?

Élmény:

Tulajdonképpen ugyanaz, mint a Késő tavasz, csak ott az apa is megszenvedi a helyzetet, itt pedig látszólag egy lélektelen robot. Figyelembe véve a körülményeit, ez egy háborús propagandafilm, csak persze Ozu esztétikai szintjén.

Érdekességek:

- Korábban látott színészek: Mito Micuko (Ugecu története), Rju Csisu (Annak az éjszakának az asszonya, Megszülettem de..., Csapongó képzelet, Késő tavasz, Tokiói történet, A szaké íze), Szakamoto Takesi (Tokiói kórus, Megszülettem de..., Csapongó képzelet)
- Részben életrajzi ihletésű a film,Ozu apja is távol dolgozott a családjától, csak a filmbeli gyerekkel ellentétben Ozu normálisabban viselkedett és suli helyett moziba járt.
- Ozu sem kerülhette el a katonaságot, 1937-1939 között Kínában állomásozott, itt találkozott Jamanakával is. 1943-1945 között újra besorozták, ekkor Szingapúrba került és szerencséjére láthatta a korabeli amerikai nagyokat, mint az Aranypolgár.