Cselekmény: Egy értelmiségi családban az apa kissé bolondos tanár, az anya idegesen vezeti a háztartást, a fiú nem hajlandó rendes munkát vállalni, mert énekes sztárnak készül és egész nap csak gyakorol, a nővé érő húgot csak a külsőségek érdeklik, így Neetára, a nővérre marad a családfenntartás egyetemi ösztöndíjából. Az ég is egymásnak teremtette őket az apa egyik zseninek tartott tanítványával, Sanattal, de ő a húgról se tudja levenni a szemét, ha meglátja. Egy nap az apát baleset éri, így teljesen Neetára marad a családfenntartás. Kénytelen otthagyni az egyetemet gyári munkáért abban bízva, hogy bátyja majd valóban befut és akkor folytathatja az iskolát...

Téma: Bár a történetből számomra nem derült ki, az érezhető volt, hogy az egyének valami nagyobb egység képviselői, és valóban, a leírások szerint Banglades és India szétválását voltak hivatottak tükrözni. Ezzel együtt jelen vannak benne a korabeli szegényebb réteg küzdelmei és még a nők helyzete is, de Neeta karaktere egyénként is működik, mint aki gyakorlatiasság helyett ideák szerint él.

Tartalom: Hamar bemutatják, hogy a hattagú család fő támasza Neeta, és ezen nem változtat érdemben, amikor az apa a baleset miatt kiesik a keresők közül, csupán nagyobb lesz a lányon a teher, amit reményekkel és ellenvetés nélkül visel. A történet egészén végigvonul a vonat jelképe, ami rendre, megállíthatatlanul, tolakodóan megjelenik több eseménynél is. Az értelmiségi apa kissé a múltban élve a gyarmati időket idézően angolul beszél és angol költőket idéz, rosszulléte után - ami természetesen a síneken éri - már fejben sem teljesen okés (gyarmati múlt vs jelen). Az anya a vidéki hagyományok örököse, vasszigorral tartja egyben a háztartást, de menetközben megfeledkezik az emberi tényezőről, a szeretet kötelékéről. Az egyik fiú beáll gyárba dolgozni, odaköltözik a munkásszállóra, de baleset éri (gép vs ember), így újra hazakerül. A másik fiú egész nap énekelni tanul (India kulturális öröksége?) és nem hajlandó dolgozni, de Neeta ennek ellenére őt szereti a legjobban, bízik a sikerében és önfeledtséget okoz neki a fiú vidám és könnyed természete. Neeta húga a külsőségekkel foglalkozik és a karrierjét feleségként képzeli el, ez megint önmagáért beszél. Neeta maga a modern nő, tanul és pénzt keres, előrébbvalónak tartja magát a házasságnál. A "bűne", hogy hagyja hogy övé legyen minden teher, amibe bele is roskad, de később rájön, hogy fontosabb az élete ennél. Az utolsó jelenet az első megismétlődése másik karakterrel, ami jól jelzi, hogy nem egyedi esetről van szó.

Forma: Külsőre talán Welles Othelloja és A gonosz érintése hasonlít rá leginkább, legalábbis ami a zaklatott kamerakezelést illeti. Sok a vágás, a nézőpotok közötti váltás. Nem mondanám hogy sok a szokatlan szög, de előszeretettel veszik szűkre a teret, sok az arcközeli, és ettől elsősorban intimmé, emberivé, egyetemessé válik a film, nem számít a környezet, a hol és a mikor. Több írás szerint kiemelten fontosak a külső és belső helyszínek viszonyai, megvilágításai, de efelett teljesen átsiklottam, csak annyit vettem észre, hogy nem félnek a természetes világítás sötétségétől, árnyékaitól. A közeli felvételekhez hasonlóan működik a hang is, a kissé aláfestő jellegű dalokat és dallamokat, párbeszédeket hangosan megszakítja a környezet zaja, a vonat vagy épp a betegségből adódó fülzúgás.

Élmény: Annak ellenére, hogy Rayt szokták ünnepelni az olasz neoralizmus indiai helytartójaként, az ő filmjei költőiebbek; ez a film viszont az összes eddigi indiai filmemnél sokkal természetesebb volt, noha volt benne bőven teátrális megmozdulás, és nem igyekeztek életszerűen bemutatni a szegénység mindennapjait sem. A jellgezetes képi világ nem volt eléggé markáns, hogy nyomott hagyjon bennem, a története se ragadt magával, de nem volt rossz egyáltalán.

Érdekességek:

- Supriya Devi (Neeta) idén hunyt el 85 évesen.
- Gita Ghatak (a húg) nem csak névrokona a rendezőnek; unokaöccse felesége volt.
- Bijon Bhattacharya (az apa) írta Az élet vándorait.