Cselekmény: Névnélküli főhősünk és családja abból él, hogy autók elé ugranak és pénzt zsarolnak ki a sofőrökből cserébe azért, hogy nem mennek rendőrségre. Ez persze azzal is jár, hogy folyamatosan új városba kell költözniük. Egy ponton a fiú hazaszökne nagyanyjához, de a vonatjegyre nincs elég pénze, így végül visszamegy. A mostohaanya (Kojama Akiko) teherbe esik, ezért abortuszra megy...

Téma: Tudom ebből nem derül ki sok; nem is a sztoriból következik a film közlendője, hanem az életképeiből. Nem sok írást találtam, de a teljesen diszfunkcionális család gondolom a korabeli Japán társadalom megtestesítője. És bár nem támasztja alá túl sok minden, a fiú talán a a rendező művészi önképe is lehet.

Tartalom: Kezdetben a fiú magányosan mászkál elmerülve képzeletében, ilyet még gyakran látunk majd, számomra ez jelzi leginkább a rendezői azonosságot. Az első gázolás sokkjából hamar kikerülünk, pár pillanat alatt levágjuk, hogy szándékosan ugrálnak az autók elé. Innentől kezdve lehetne szatíra vagy tragédia is, inkább az utóbbi felé hajló elmélkedés, ugyanis nem annyira átélhető, mint mondjuk a hasonló Mouchette vagy Kes, Tehátnem azonosulunk a fiúval, és innentől kezdve minden testi-lelki nyomorúságát némi távolságtartással tudjuk kezelni és képessé válunk elvonatkoztatni (elvégre még neve sincs). Jelképesnek érzem az apát, akit a háború traumatizált (noha később kiderül, hogy nem azon múlott), a mostohaanyát, aki árvaként felnőve egy családjánál se tudott megmaradni, és most továbbörökíti ezt. Ugyanakkor mindketten kettős, önáltató természetűek: az apa kegyetlenül diktatórikus, de közben elhalmozza minden jóval a többieket; a mostohaanya részt vesz a csalásokban, de folyamatosan tisztességes életről álmodozik. Az, hogy ezt az életformát folytatják, utalhat az önpusztító jellegükre vagy hogy képtelenek normális életre. A fiú szintén kettős: érti és részt vesz önmagától a csalásban, de közben normál életről és űrlény-szuperhősök által elhozott igazságosságról álmodozik, akik legyőzik a földi szörnyetegeket. Ennek egy fontos állomása a hazaszökése, ami igazából nem is az otthona, de nem is érdekli, csak szeretné elképzelni és megélni. Nagyon jelképesen eljutnak Japán legtávolabbi csücskébe is, ahonann már nincs tovább, ekkor történik a fordulat/tragédia, amiről most nem spoilerezek, de azzal zárul a film, hogy egyrészt konkretizálják és megmagyarázzák szereplőinket egy rövid életrajzzal, másrészt a  fiú eldobja fantáziáit és "felnő".

Forma: Nem sikerült jól megfigyelnem, de azt hiszem a fiú többnyire egyedül vagy legalábbis központi pozícióban van a beállításokban, amelyek amúgy sem szélsevásznúak, hanem meglehetősen szűkös terek. Részben ennek köszönhető, hogy képesek vagyunk az ő szemével látni a világot. Érdekes technika a színválasztás, ami egy ilyen olcsóbb filmnél mindig lehet, hogy csak képhiba, mindenesetre többször előfordul, hogy elszíneződik pl. fekete-fehérré vagy más színűvé a kép, kihangsúlyozva ezzel egy-egy pillanatot. A zene valamilyen nyugtalanító avantgárd-féle nyugati vonós, ami elég tolakodó, hogy észrevegyük, de nem illeszkedik eléggé, hogy felemelje a látottakat.

Élmény: Az Osima-életműben ez már közelebb áll Az érzékek birodalmához, mint a Kötél általi halál direktebb filozofálgatása. Őszintén szólva nem tudott különösebben izgalomba hozni sem a témája, ami egy japánnak biztosan relevánsabb, sem a külseje, ami viszont mindig áthidalhatná ezt a kulturális különbséget,

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Kojama Akiko (Kötél általi halál, Az érzékek birodalma), Vatanabe Fumio (Kötél általi halál)
- Az alapötlet ezúttal is valós, 1966-ban történt hasonló csalásorozat, de állítólag a Távol-Keleten ez ma is bevett gyakorlat.