Cselekmény: Abdeszalam (maga a rendező, Nacer Khemir) fiatal tanár, egy semmi közepén lévő faluba küldik, amiről még a buszsofőr se hallott. A falu valójában egy romos, elhagyatott város, ahol mindenki örül Abdeszalamnak, de titokzatosak is vele: a falu egy része ugyanis elhagyja otthonát vándornak állva, miközben a helyiek egy legendás kincset keresnek. A gyerekek eközben elkezdik összetörni a város összes tükrét...

Téma: A történet egy szufi mesén alapul, ami az iszlám misztikus ága, így az értelmezés problémás, már ha egyáltalán lehetséges. Azt hiszem a város egy átmeneti hely lehet a földi lét, a túlvilág, a tér, az idő, a szellem, a test, a képzelet és a valóság között, valami olyan, ami már elmúlt, elveszett - de hogy innen merre tovább, azt senki sem tudja.

Tartalom: A titok röviden: a várost egy cordobai kaligráfus alapította, aki vissza akart térni, de valamilyen átok közbeszólt. Az emberek egy része céltalanul vándorolni kezd a sivatagban, valaki kincset keres, egy öreg megfejteni igyekszik egy titokzatos könyvet, a gyerekek egy dzsinn utasításait követve kertet akarnak létrehozni a sivatagban... stb. Nincs megoldás (a modern nyomozó felsülve távozik), nem is fontos. A legtöbb jelenet valamilyen szinten jelképes, nincs megmagyarázva, talán egy berbernek nyilvánvalóbb, de nem vagyok benne biztos - A vakond jelképei pl. egyértelműek voltak a latin kultúra ismerete nélkül is. A város romos, élettelen, többnyire haldokló öregek lakják, akik mintha több száz évvel korábbról ragadtak volna ott. Fiaik már beálltak mind a vándorok közé (talán a nagyszámú vendégmunkásokra utalnak), az unokák maradtak, akik egy dzsinn utasításait követve próbálnak egy kertet létrehozni - valamit, amit még sosem láttak. Bár elsőre a tanár tűnik a főszereplőnek, valójában szinte meg sem szólal és passzívan sodródik, hamar ki is kerül a fókuszból - az ő tudása itt nem ér semmit. A legsegítőkészebb elem a nyomozó, aki próbál értelmet találni, de nem sikerül, itt a hideg racionalitásnak nincs keresnivalója. A magyar címet nem tudtam értelmezni, az eredeti fosztogatókat jelent.

Forma: A fantasy-jelleg ellenére nincsenek trükkök, de nem is kellenek; Coelho Az alkimistája óta úgy érzem, hogy a sivatag a tökéletes helyszíne a spiritualitásnak, kicsit minden oda nem illő, ettől túlvilági. Emlékeztet Az éj, amikor az évek megszámláltattak hangulatára, de van benne egy adag A gránátalma színe is. A sárga homok szép színkombinációt alkot a színes ruhákkal, de egyedül a táncoló lány mérhető a fő látványelemhez, a sivataghoz. Zene azt hiszem nincs, ami van, az helyi hagyományos darab, ezért jól passzol a filmhez. A színészek már kevésbé, főleg a rendező nyújt rossz alakítást.

Élmény: Ami hiányzk belőle, az egy Tarkovszkij, aki fel tudta volna ruházni azzal a meditatív tulajdonsággal, amitől átélhetőbb lett volna, de még a Piknik a Függő Sziklánál is jobban át tudta azt adni.

Érdekességek:

- Ez volt az amúgy magát elsőként festőnek tartó Khemir első filmje; a következő bő húsz évben még kettőt forgatott hozzá, ez lett a Sivatag-trilógia.