Cselekmény: 1944, Auschwitz. Saul az. ún Sonderkommando tagja, akik feladata, hogy segédkezzenek a zsidók elgázosítása során a foglyok terelésében, a ruhák és a hullák összegyűjtésében, a gázkamra kitakarításában. Az egyik csoport után Saul megpillantja egy fiú holttestét, akit valamért nagyon el akar temetni, holott a hullákat meg kell semmisíteni. Szerencsére ilyen körülmények között is képes kiépülni egy szívességeken alapuló hálózat, így a teljesen kontrollt vesztett Saul megpróbálja ezeket bejárva elérni célját...

Téma: Úgy tűnik mostanában nem vagyok vevő a filmek közlendőjére, mert hiába írják le mindenhol, hogy Saul megszállottsága a temetéssel kapaszkodás az ember(i)ség utolsó morzsájába, én nem ezt láttam, hanem hogy Saul megszállottan próbálja eltemetni a fiát - ahogy társa helyesen megjegyzi, feláldozza az élőket a holtakért. Akkor már inkább a gyerek mint jelkép fontos, ő a remény, a jövő.

Tartalom: Bele a közepébe, Saulék épp fogadnak egy újabb turnust, amit a Sonderkommando gépiesen vezényel le; már megtörtek, végig halkan, kevés beszéddel, lehajtott fejjel ügyködnek. Sault azonban felrázza egy fiú haldoklása, aki félig túléli az elgázosítást, innentől kezdve az összes szabályt áthágva, saját és mások életével mit sem törődve próbálja a fiút zsidó szokás szerint eltemetni, ami kb. a lehetetlennel egyenlő az adott körülmények között. A cselekmény másik gerincét egy szerveződő felkelés adja, amiben Saul csak azért segédkezik, hogy közelebb kerülhessen a temetéshez. A történet során végigmegyünk a tábor működésének lépcsőfokain a foglyok érkezésétől a tulajdonaik és testük feldolgozásáig, valamint a tábor működtetésébe is belelátunk, és ezek a mozaikdarabok többet mondanak annál, mint amennyit a történet kifejt. Például látjuk mit esznek a munkások és egy asztalleszedés során azt is, mennyivel kulturáltabb a németek étkezése. A fiú jelképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy (spoiler) jó eséllyel nem is Saul fia az, hiszen neki talán nincs is gyermeke, míg a történet végén feloldozást nyer egy élő parasztgyerek láttán. A többiek joggal mondják, hogy a halottakkal már felesleges törődni az adott körülmények között, de azért köztük is vannak olyanok, akik az utókorra gondolva vállalnak kockázatokat, mint amilyen a fotós.

Forma: Kezdjük azzal, hogy ez egy realista film, ami nem csak a történelmi hűségben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a szereplők szótlanok és több nyelven beszélnek (összesen nyolc nyelven). Na most nem tudom, ez mennyire akadály a nézőknek, mert felirat nincs, de én szerencsére tudok annyira németül, hogy értsek sokmindent. Aki viszont nem, annak nem tudom, mennyire volt érthető. Ráadásul a beszéd kevés és gyakran nagyon halk, így szinte némafilmként működik. A színvilága jellemzően kopottas rozsdabarna, szürke, jól megy a gépiesen működő halálgyárhoz, ezzel pedig éles kontrasztot nyújt a madárcsicsergős, napsütötte, zöld erdő. Na de nem ez a fő jellegzetessége, hanem hogy a szélesvásznat is elvetve végig Saul feje foglalja el a kép nagy részét, miközben a háttérben mintegy Aranypolgár-antitézisként történnek ugyan események, de elmosódottak. Teljesen Saul nézőpontjába kerülve csak annyit fogunk fel a környezetből, amit Saul is, de sokkal hatásosabban, mint pl. Az orosz bárkában. A felvétel végig kézikamerás, ez megadja a kellő dinamikát is. Ebből következően szinte egyszemélyes drámát látunk, amit meglepő módon egy nem túl gyakorlott színész játszhatott el, de (nem kisebbítve az érdemeit) valójában pont egy viszonylag kifejezéstelen arcot kellett hoznia, így jó volt a választás és éppen a profibb színészek tűntek soknak mellette.

Élmény: Nem véletlenül kapott díjesőt (köztük Oscart) a film, a kamerakezelés talán az eddigi legjobban átélhető módszer arra, hogy felvegyük a szereplő szemszögét.,de közel két órában talán kissé hosszú egyedül erre építeni. Tartalmilag is rendben van, újat ugyan nem mond, de a téma és a megközelítés új. Annyira sajnos nem szippantott magába, hogy a kedvencemmé váljon, de csak dicsérni lehet.

Érdekességek:

• Mengelét a rendező apja, a szintén neves rendező, Jeles András alakította.
  
• A rendező szintén zsidó származású, Tarr segédrendezője volt korábban.
• Lanzmannak, a Soá tavaly elhunyt rendezőjének is tetszett a film, pedig ő általában nagyon kritikus a holokausztot feldolgozó filmekkel.
  
• A film fő ihletője a Jöjj és lásd.
• A felkelés valós eseményeken alapul, 1944. októberében valóban lázadás tört ki csempészett puskapor segítségével, és nem ért szép véget a történet.
• A fotózós jelenetet is valós események ihlették, vélhetően egy Alberto Errera nevű görög zsidó készített bizonyító erejű képeket a fészerből, de lázadóként ő is odaveszett. A képek megtekinthetők itt.
• Auschwitzba 1940-ben érkeztek az első német bűnözők, 1941-ben történet meg az első elgázosítás hadifoglyokon, majd 1942-1944 között több mint egymillióan haltak meg a táborban, amit végül 1945 januárjában ért el a szovjet hadsereg.
• Nem tudom a film mennyire vág ezzel egybe, de Saul volt az, aki egyesítette a zsidó törzseket és létrehozta a királyságot az i. e. 11. században. Ellenségei megölték fiait, ő maga öngyilkos lett, hogy ne fogják el.