Cselekmény: A londoni Simran tisztes, tizennyolc éves lányként a nagy őről álmodozik, de hiába, már születésekor eljegyezte apja (Amrish Puri) egy indiai barátja fiának. Simran, hogy utoljára kiélvezze szabadságát, barátaival európai vonatkörútra indul. Eközben Raj, a léhűtő milliomos örökös vadul tirvonyázik, és ő is épp arra a vonatútra fizet be barátaival, mint Simran. A fiú hozza formáját és már az első véletlen találkozásukkor úgy nyomul a tisztességes Simranra, hogy a lány rövid úton megutálja, és ez a későbbi véletlen összefutásaik alkalmával sem javul. Egy alkalommal azonban mindketten lemaradnak a vonatról, így kénytelenek egy napig kettesben maradni, míg utolérik barátaikat - természetesen ez idő alatt összebarátkoznak...

Téma: Egy kicsit kilencvenes évekbeli indiainak kell lennünk, hogy értsük, de azért elég nyíltan próbálja összeegyeztetni a mai, nyugati hatású individualistább értékrendet a hagyományos indiaival szerelmeseinken keresztül, akik szeretnének együtt lenni, de fontosabbnak tartják szüleik akaratát.

Tartalom: A történet első fele Európában játszódik, jelezve, hogy itt főhőseink szabadosabb életet élhetnek. Nekik már kapcsolatuk sincs az anyafölddel, ennek ellenére a romantikus Simran indiai mércével mérve erkölcsös életet él, de azért az európai körútján és okoskodó húgán is látszik már, hogy ők kevésbé merevek szüleiknél. Raj ezzel ellentétben teljesen léha, nemkülönben apja, viszont mint később kiderül, így is tartja magát az indiai hagyományokhoz. A körút során egymás agyára mennek, majd összekényszerülnek és így összemelegednek, ismeritek, a szokásos sablon az Ez történt egy éjszaka óta. Pici spoiler: Simran nem akar ellentmondani apjának és elutazik vele Indiába a kényszerházasságba, Raj pedig utánamegy, hogy megnyerje magának Simran apjának jóindulatát, tehát bár egyéni érzelmeik vannak a fiataloknak, nem kérdőjelezik meg a szülői tekintélyt. E romantikus vígjáték poénjait kizárólag Raj személyisége szolgáltatja, ami általában abból áll, hogy zűrbe keveri magát vagy kissé félszegen cselekszik, de mindezt nem túlzóan teszi, így jól működik a humor. A drámai rész viszont nem működik igazán, mert jó indiai módjára túlzó minden, ami a lökött vígjátékoknak, mint az Amar Akbar Anthony jól áll, de a drámához nem megy.

Forma: Semmi extra, de korrekt ütemű. Ami kiemelhető, hogy bátrak az élénk színek használatában és ez a Technicolor filmek fénykorát idézően szép, főleg a szép tájképekkel a háttérben. Indiai film lévén van benne indokolatlan mennyiségű dalrafakadás nem túl emlékezetes dalokkal, de az jó volt, hogy Raj kapott egy könnyen felismerhető zenei motívumot, ami segíti a nézőket abban, hogy épp mit kellene érezniük. Amit viszont sosem szerettem, hogy sokszor hallhatóan más az ének és a beszédhang, erre odafigyelhetnének jobban. Ha már dalrafakadás, a koreográfiák sem fejeztik ki igazán semmit. És ha már koreográfia, a verekedések borzalmasan gagyik, látványosan a levegőbe ütnek és nem az ütéstől esnek, hanem ugranak, pedig ez már egy 1995-ös film. A karakterek nem túl komolyak, így a színészek sem csillogtathatják meg tudásukat.

Élmény: Romantikus vígjátéknak elmegy egyszer, de a túlzó indiai stílus nyugati embernek nem való egy ilyen filmben. Amiért magasztalják, az az, hogy mai szemmel már láthatatlan, de rengeteg klisével leszámolt (pl. a nyugatiak általában a rosszfiúk, itt fordítva volt) és újakat teremtett. Szóval Indiában a maga korában műfajteremtő volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Amrish Puri (Indiana Jones és a végzet temploma)
• A rendező első filmje volt ez és akkora siker lett, hogy egyrészt sztárrá tette a Rajot alakító színészt, másrészt egy kis megszakítással, de azóta is folyamatosan játszák a mozik.
• A jelentőségét az is mutatja, hogy szállóigéit még Obama is idézte indiai látogatásakor.