Cselekmény: Constance (Ingrid Bergman) egy elmegyógyintézet merev pszichológusa, ami kollégája szerint hátrány, hiszen együttérzés híján nem lesz képes teljes mértékben megérteni páciensei lelkiállapotát. De amikor a fiatal kora ellenére köztiszteletnek örvendő Edwardes doktor (Gregory Peck) megérkezik átvenni az elmegyógyintézetet, egy csapásra egymásba szeretnek. Csakhogy Edwardes már az első napján kényszeresen viselkedik, mint egy beteg és orvoshoz méltatlan dolgokat tesz. Ez mindenkinek nyilvánvalóvá válik, de csak kettesben mondja el Constance-nak,  hogy nem emlékszik semmire, de biztos benne, hogy megölte az igazi Edwardes-t. Mire beállít a rendőrség, a kamu Edwardes eltűnik, Constance pedig nyomába ered...

Téma: Igazából nincs neki kiemelt üzenete, egy tipikusan hitchcockias történet rejtéllyel, fordulatokkal... stb.

Tartalom: A mentális betegségek kezelése ekkoriban még eléggé gyerekciőben járt (talán még ma is), így már azonnal némi magyarázkodással indítunk, hogy megértsük, mi is az a pszichoanalízis. Mai szemmel ez bosszantóan gyermetegen van bemutatva, kb. az összes ezzel kapcsolatos klisét felvonultatják és azt akarják elhitetni az emberrel, hogy egy elég egy elfojott emléket felidézni és miden rendbejön. Ez szerintem még az 1940-es években is kevés volt, de lépjünk túl rajta. Van egy tipikusan fapina doktornőnk, aki persze azonnal fellángol a jóképű igazgató láttán és elkezd megtanulni a szívével is látni. Az első fordulatot talán még nem spoiler ellőni, mert korán jön: az új igazgató nem is az igazgató, valószínűleg inkább a gyilkosa. Ettől függetlenül Petersen doktornő már beleszeretett, úgyhogy megtesz mindent, hogy kigyógyítsa bűntudat okozta amnéziájából. Két fő karakterünk nem túl alaposan kidolgozott, a mellékkarakterek sem, az utolsó fordulat pedig viszonylag a semmiből lett előrántva. Ez így lehet hogy nagyon negatívan hangzik, de megvannak itt is a szokásos hitchcocki erények, van feszültség, humor, rejtély, váratlan izgalmak.

Forma: Talán csak egyre tapasztaltabb vagyok, de a szokásos hitchcocki elemek ezúttal mesterkéltnek tűntek. A levél, az alvó professzor, ezek mind nagyon kiszámíthatóak voltak. Aztán az elmegyógyintézetnek köszönhetően elkezdünk olyan képeket kapni, ami végre izgalmassá teszi a képi világot és nem csak finomabb utalásokkal dolgozik a film, hanem expresszionista képekkel. Elvileg film noir, de a képi világ nem noiros; van csrébe bőven szokatlan, torzító kameraszög (ld. borotvás jelenet), sejtető nézőpontváltás (a pisztoly, gyerek) és persze a híres álomjelenet, amihez ugyan Dalit kérték fel és ez látszik is rajta, de álíltólag nem sok köze lett végül hozzá. Az álomjelenet díszletei igazán szürreálisak lettek, öröm volt őket nézni, ott van benne a Metropolis, az Andalúziai kutya és a Szédülés is. A háttérvetítést már nem voltöröm nézni, ezt nem tudom elnézni a régi filmeknek sem, annyira illúzióromboló. A színészeknek lett volna lehetőségük nagyot játszani, de nem tették meg nekünk ezt a szívességet. Érdekessége, hogy ez volt az egyik első film, ami szerepeltette a teremint, ráadásul mindezt a magyar Rózsa tette meg.

Élmény: Többet is vártam, meg nem is. Amikor megláttam, hoy egy elmegyógyintézetben leszünk, egy Dr. Caligaris történetet vártam Kurutta Ippedzsis kísérleti formanyelvvel. Ehhez képest nem lett volna kötelező szerintem ilyen környezetbe ágyazni a filmet, ha már az őrület nem jelenik meg hangsúlyosan. A képi világ többnyire unalmas volt, az sem fejezti ki a bomlott elméjűséget, de kárpótolt ezekért az álomjelenet és néhány másik érzékletesebb.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Ingrid Bergman (Casablanca, Akiért a harang szól, Szent Mary harangjai, Forgószél, Itáliai utazás)
  • Gregory Peck (Párbaj a napon, Római vakáció, Ne bántsátok a feketerigót)
  • Leo G. Carrell (A Manderley-ház asszonya, Idegenek a vonaton, Észak-északnyugat)
  • Steven Geray (Magányos helyen, Mindent Éváról)
  • Donald Curtis (Találkozzunk St. Louis-ban, A tízparancsolat)
  • Wallace Ford (Szörnyszülöttek, A gyanú árnyékában)
  • Regis Toomey (Pénteki barátnő, A hosszú álom)
  • Paul Harvey (A tízparancsolat)
• Még életben van: Rhonda Fleming (97), Norman Lloyd (105)
• Michael Chekhov neve nem véletlen egybeesés, annak a Csehovnak az unokaöccse. Még Oroszországban született és Sztaniszlavszkijjal együtt kísérleteztek a színjátszás megújításán, amikor spirituális érdeklődése maitt szmbekerült Sztálinnal és inkább lelépett különféle európai országokba, mielőtt a második háború kirobbanása miatt továbbállt az Egyesült Államokba.
• Steven Geray, magyarul Gyergyai István igen, magyar. Ungváron született 1904-ben, 1934-ben már Londonban játszott, 1941-től Amerikában, miután állandó Hitler- és Mussolini-paródiái miatt feldühödött szimpatizánsok megverték.
  
• Bergman és Peck állítólag összejöttek a forgatáson, noha ekkor házasok voltak mindketten.