Cselekmény: 1930-as évek. A szegényparaszt István (Molnár Tibor) beleszeret a szegényparaszt Juliba (Bürös Gyöngyi) és együtt szegényparasztkodnak tovább, de a nyomor miatt nem örülnek gyerekük (Kozák András) érkezésének sem. Ha ez nem lenne elég, az anyagi kiszolgáltatottság miatt a méltóságuk is ki van szolgáltatva a tehetősebb parasztgazdának, aki ha nem is rosszindulatból, de megalázóan bánik velük, amit István barátja Fülöp (Koltai János) különösen rosszul visel. A parasztok napi teendőik mellett kubikos munkát is vállalnak, ami persze a rossz körülmények miatt sztrájkba torkollna, de mindig vannak olyanok - például István - , akik nem vállalják az éhhalált, ezért sztrájktörőnek állnak, amiért persze a többiek - közük Fülöp - megverik őket. A második világháborút megússzák, utána pedig a földosztás, aminek élére a kommunistává váló Fülöp áll, végre javulást hoz az életükbe...

Téma: A tízezer nap az bő 27 év az 1930-as évektől az 1960-as évekig, ami egy elég mozgalmas időszak volt, ezt láthatjuk a parasztság életén keresztül. Tehát részben egy történelmi film, ennél a tárgyilagos olvasatnál azonban fontosabb az István és Fülöp (és a gyerek) ideológiai nézőpontja, valamint az egész nézhető sokkal egyetemesebben is, pl. ami a változást vagy az egyéni sorsokat illeti.

Tartalom: Keretes a történet, a jelen fogja közbe a múltat, szóval viszonylag lineáris, bár kezdetben ez egyáltalán nem így tűnt. Ez a keret a legegyetemesebb olvasat, ami azt taglalja, hogy az István képviselte hagyományos, emberközpontú ideológia-e a "jobb", a Fülöp képviselte, áldozatkész építése a szocializmusnak (avagy egy szebb világnak), vagy az István fia képviselte emelkedettebb nézőpont, ami már a szellemiségében megvalósult szocializmust jelenti. István egész életében dolgozott, hogy egyről a kettőre jusson, és feleségével együtt végigszenvedte életét, amelynek a föld adta értelmét; ő egy materialista, gyakorlatias életformát folytat. Fülöp inkább szellemi síkon mozog, neki fontosabb mindig a becsület, erkölcs, igazság, ezért rendre szembekerül Istvánnal, ugyanakkor legszebben 1956-ban derül ki számunkra, hogy a falu közösségi köteléke erősebb az eszméknél. István fia már Budapesten tanulhat egyetemen, ő már nem a saját földben vagy a téeszesített rendszerben gondolkodik, ő már a külföldi földet is magáénak érzi. A történelmi részt nem részletezném, csak annyiban, hogy ez is azon filmek közé tartozik, ahol már be lehetett mutatni és kritizálni a Rákosi-rendszert.

Forma: Az első kb. 15 perc egész erősen indul, ami azért kár, mert fellelkesített, hogy később lelombozzon, addigra ugyanis viszonylag szokványosba megy át. Szóval mitől jó az eleje? Például a szerkezete úgy tűnik, ugrál az idő- és tudati síkok között, aztán kiderül, hogy nem annyira. A tudati síkok alatt álmokat, emlékeket, gondolatokat értek, amelyek bevágásként néha egész groteszken tudnak kinézni, mint egy Bunuel-, Bergman- vagy Jodorowsky-film. Erre erősít rá az elején sokkal hangsúlyosabban meglévő múlt-jövő szembeállítás, amit általában szűkebb képpel kezdenek, hogy aztán kitágulva, eltávolodva vagy csak elmozdulva beleveszik a jelent is, így aztán többször egy évszázadok óta változatlan falusi képpel nyitunk, amiben később megjelenik egy nagyon oda nem illő tévé vagy modern gyárépület. Jelképes erejűek a nagytotálok, amelyben a parasztok porszemként együttmozognak. A zenét ugyanaz a zeneszerző szerezte, mint a tegnapi Zöldárét, de míg ott kifogásoltam, hogy nem passzol a modern, disszonáns zene a filmhez, addig ide pont jól jött. A színész-statiszták többnyire amatőrök, de István is vidéki, Fülöpöt pedig szinkronizálta egy vidéki. Egyedül Bori lógott ki nagyon a képből, ő túl városias maradt végig.

Élmény: Ahogy írtam, az eleje elég jól sikerült és azon sopánkodtam magamban, hogy miért nem volt merészebb a groteszk képeivel. Aztán sajnos elült vizuálisan, a jól kivitelezett, életszagú emberi történetek azonban tartották benne a lelket. Mindenképpen élmény, csak nem olyan erős, mint lehetne.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Molnár Tibor (Talpalatnyi föld, Szegénylegények, Csillagosok katonák, Még kér a nép, A ménesgazda)
  • Bürös Gyöngyi (Még kér a nép)
  • Koltai János (Szegénylegények, Csend és kiáltás)
  • Kozák András (Szegénylegények, Apa, Csillagosok katonák, Csend és kiáltás, Fényes szelek)
  • Görbe János (Emberek a havason, Szegénylegények, Csend és kiáltás)
  • Siménfalvy Sándor (Körhinta, Zöldár, Szegénylegények, Csend és kiáltás)
  • Nagy Anna (Apa, Szindbád)
  • Haumann Péter (Szürkület, Sorstalanság)
  • Káldi Nóra (Zöldár, Szerelem)
• Színészdinaszták: Nagy Anna férje Huszárik Zoltán; Haumann Péter felesége Vári Éva; Káldi Nóra férje Kálmán György;
• Még életben vannak: Bürös Gyöngyi (85), Nagy Anna (80), Haumann Péter (79)
• A film ötlete állítólag Kádártól származik, aki a sikeres téeszesítésnek szeretett volna emléket állítani és hallott egy történetet, ahol egy paraszt előbb végzett volna magával földje elvesztése miatt, de később boldogan látta, hogy milyen jól járt. A rendező és társai is részben saját élményekből (pl. a gyilkosság), részben gyűjtött történetekből rakták össze a filmet, és a nagyszüleim beszámolói alapján nincs kétségem a valódiságukról.
• Persze betiltották, egyrészt az öngyilkossági kísérlet miatt, másrészt 1956 forradalomnak való titulálása miatt. Csak azután engedélyezték mégis a megjelenést, hogy egy titokzatos közbenjárás hatására meghívták a cannes-i fesztiválra, ahol a rendező el is nyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.