Cselekmény: A Kim család, azaz az apa Githek (Szong Gangho), az anya Cshungszuk (Csang Hjedzsin), a lány Gidzsong és a fiú Giu mind munkanélküliek, minden fillérért le kell hajolniuk. Giut ugyan sokadjára se vették fel egyetemre, de régi egyetemista barátja szerencsére külföldre utazik tanulni és beajánlja Giut maga helyett angoltanárnak a tehetős Pak család középiskolás lányához. Giu a photoshopban jártas nővére segítségével hamisít néhány egyetemi papírt, de azzal nyugtatja magát, hogy jövőre úgyis felvennék, ez csak megelőlegezés. Amikor Giu véletlenül megtudja, hogy a Pak család eleven kisfiát művészléleknek tartják és sosem tud mellette megmaradni egy művészet tanár sem, kap az alkalmon és ha már magát egyetemistának hazudta, behazudja azt is, hogy nővére magasan jegyzett képzőművész. Gidzsong is jó benyomást tesz, de ekkor már megfogalmazódik bennük a terv: állást szereznek itt apának és anyának is. A család sofőrjét egy autóba rejtett bugyival inkriminálják, a már családtagnak számító házvezetőről pedig azt hazudják, hogy felelőtlenül ragályos betegséggel ment dolgozni, veszélyeztetve ezzel a családot. A terv sikeres, az új sofőr Githek, az új házvezető pedig Cshungszuk...

Téma: Az elég nyilvánvaló téma a különbség egy gazdag és egy szegény család között, azaz a modernkori kapitalizmus okozta, egyre növekvő társadalmi különbségek ábrázolása. Ez annyiban különbözik a korábbi szegény-gazdag ellentétektől, hogy a Pak család nincs alatta erkölcsileg a Kim családnak (sőt). Kevésbé hangsúlyos téma a kulturális gyarmatosítás.

Tartalom: A Kim család szegénységével indítunk, ez azonban nem nyomorpornó, hanem humorosabban bemutatott helyzet, ahol a javak nem léte komikussá válik. Az egykor szebb reményű család vállalkozásai becsődöltek, a gazdasági helyzet pedig nem kedvező, így hiába jóképességűek, állandó anyagi gondokkal küzdenek. Fiuk, Gidzsong némi fondorlattal és különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül egy baráti kapcsolat révén állást szerez a tehetős Pak családnál, majd kitúrja a korábbi alkalmazottakat és bejuttatja saját családját. Kicsit sajnálják a kirúgottakat, de az ő jólétük mégiscsak fontosabb. Ezen a ponton áll legközelebb a történet egy klasszikus kabaréhoz, hiszen állandóan a lebukás szélén állnak főhőseink. A rendező szerint a cím egyébként kettős, nem csak Kimék élősködnek Pakék pénzén, hanem Pakék is Kimék munkáján. Pakék rendes emberek amúgy, de ahogy Githek fogalmaz, a pénzüknek köszönhető az erkölcsük luxusa, más esetben Pakék is Kimékhez hasonlóak lennének. Ami ténylegesen elválasztja őket a pénzen és egy képzeletbeli, túlságosan bizalmaskodó határvonalon kívül, az a jelképes pinceszag, ami ugye környezeti és amit Kimék nem tudnak lemosni magukról. Sok hasonló jelképes mozzanat van, pl. az eső, ami Pakéknak csak kellemetlenség, Kiméknek pusztító árvíz. Ami a problémám, hogy Kimék tökéletesen képesek ellátni feladataikat, nem maradnak Pakék alatt semmiben, mégis ők vannak alul. A történet ezt mutatja be, de azt nem, hogy ez miért van így, ezzel pedig kicsit élét veszi az általánosabb társadalomkritikának és inkább egyedi esetnek tűnik a sztori. A rendező szerint is bevallott legszembetűnőbb jelképrendszer a fent és a lent, azaz Kimék alagsori, zsúfolt lakása és Pakék dombra épített, tágas, fényes villája. Na meg ott van még a suseok is. A fenn említett gyarmatosítás-vonal ugyan végig jelen van, mégis inkább csak jelzésértékű, pl. az angol használata, az amerikai termékek minőségébe vetett hit vagy az indiánosdi. A karaktereknek nem igazán látunk a mélyére, érdemi fejlődés nincs. Ahogy említettem, kb. a történet felénél érünk el a kabarészerűség csúcsára, aztán egy éles, de nem semmiből jövő váltással műfaji váltás következik, és innen már kicsit ízlés kérdése, hogy tudunk-e rajta a továbbiakban nevetni. A kritikák egybehangzó véleménye szerint a történet erőssége épp ez volt, hogy különböző műfajok organikusan egymásba tudtak folyni.

Forma: Nem volt túlságosan látványos, de szépen össze lett rakva. Tulajdonképpen azt hiszem a nagyja a villa nagy szobakonyhájában játszódik; ahogy említettem, Kimék lepukkant, zsúfolt lakásával szemben ez egy szép, fényes, tágas, minimalista villa, aminek az érzetét erősítette a szélesvászon is; sőt, a villát (díszlet) kifejezetten úgy húzták fel, szélesvásznú legyen. Öröm volt olvasni, hogy a lakást részben animálták, és pont ez lenen a dolog lényege, hogy kicsit javítsák, felturbózzák a valóságot és ne kicseréljék. A megvilágításnál feltűntek a telített színek, utánaolvasva ez azért olt, mert külön speciális fényforrásokat használtak hozzá. Persze ahol ellentétes hatás kellett, ott meg fakóan kopottas volt minden. A kamera lekövette az eseményeket, de nem volt benne semmi extra, ahogy a színjátékban és a zenében sem. Sőt, a színészeket itt-ott inkább gyengébbnek éreztem, bár ez adódhat a koreai magatartásformákból is.

Élmény: Ahogy több kritika is jelezte, adott a párhuzam a Jokerrel, és bár az a film sem volt tökéletes, ez meg sem próbált több lenni egy leíró filmnél, emiatt pedig kevésnek érzem. Nem volt rossz, csak nem lett emlékezetes sem.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Szong Gangho és Csang Hjedzsin (Rejtett napfény)
• A 2019-es felhozatalt minősíti (?), hogy meglepetésre a legjobb filmért járó Oscart is elnyerte, amit azért legtöbbször amerikai film szokott elvinni. Azonban ahogy utánanéztem, annyira mégsem különleges eset ez, ez volt ugyanis a tizedik külföldi film a 92 díjátadó történetében, ami a legjobb film címet elnyerte (igaz, ebből 8 brit), csak eddig egyet sem láttam még a korábbiakból. Ugyanakkor ez volt az első nem angol nyelvű győztes.
• A filmzene létrejöttében magyarok is közreműködtek.
• A filmet részben egy 1930-as évekbeli francia gyilkosság ihlette, ahol egy szobalány beajánlotta nővérét és bár jól dolgoztak, az úrnőjük állandóan cseszegette őket szóban, majd fizikailag is, míg végül elszakadt a cérna és brutálisan meggyilkolták lányával együtt.