Cselekmény: 1970-es évek, vidéki Olaszország. Tipikusan az a szegény, nagycsaládos, kissé archaikus közösség, amilyennek az ember elképzeli, ahol még szinte áram sincs és valós veszélyt jelentenek a farkasok. A címszereplő Lazzaro fiatal, joviális férfi, mindenki ugráltatja, ő pedig szívesen segít mindenkinek. A falu egyetlen kapcsolata a külvilággal, pontosabban a márkinővel, a falu úrnőjével (Nicoletta Braschi), az intéző Nicola, aki rendszeresen begyűjti a dohányt és cserébe szállít ezt-azt a falusiaknak, de persze mindig úgy jön ki a számla, hogy a falusiak adósságban maradjanak. A falusiaknak ebből kezd elegük lenni, de hát nincs mit tenni. Ritkán ellátogat a falu melletti villájába a márkinő is a fiával, csak ekkor eszmélünk rá a fia, Tancredi walkmanjéből, hogy már az 1990-es években járunk, amit elhallgattak az így könnyebben kizsákmányolható falusiak elől. Tancredi azonban épp lázadó korszakában van és megparancsolja Lazzaronak, hogy segítsen neki eljátszani az elrablását részben pénzért, részben mókából...

Téma: Nagy spoiler: a falusiak kiszabadulnak, de a modern világban még rosszabb életük lesz. Ez egyrészt párhuzamot von a régi típusú és az újfajta kizsákmányolás között, és mintegy ódaként a hagyományos vidékhez kicsit visszasírja azt. Eközben Lazzaro karaktere, az állandó jóság megtestesülése a kegyetlen világ ellenére is pozitívumot visz bele. Ahogy a rendező mondja:

From the desire to recount to the world in the lightest way possible, with love and with humour, the tragedy that has devastated my country: the abandonment of the countryside, the migration of thousands of people who knew nothing of modernity to the fringes of cities, and of how they renounced what little they had to have even less. A tragedy that today is being repeated, in the same way, elsewhere.

Tartalom: Két főre részre oszlik a történet, az első a "századelős" faluban játszódik, amit nem neveznék meseszerűen idillinek, hiszen a nyomor kézzelfogható (ld. a villanykörte-motívumot), de azért mégiscsak van némi bája ennek a sallangmentesebb életnek, hiába nyögnek jobbágyként a márkinő alatt. Persze ők sem szentek és kihasználják a szó nélkül segíteni hajlandó Lazzarót, aki a tipikus, már-már fogyatékosan ártatlan karakter (ld. még Országúton, Isten hozta Mister, Forrest Gump), egyben nyíltan keresztény jelkép (a farkas révén Szent Ferenc párhuzama, illetve talán Olaszország jelképe is), akinek nincsenek szándékai, csak teszi, amit mondanak neki, és ha ez épp rossz dolog, az a környezetét minősíti. Gondolom mondanom sem kell, mi lesz Lazzaro sorsa, annyira sablonos. Innentől valamennyire spoileresnek kell lennem, ugorjatok a következő bekezdésre, ha a nagy meglepetést el akarjátok kerülni. A történet második felében ugrunk az időben vagy húsz évet napjainkba, a falusiak kiszabadultak, de a modernitásban csak piti bűnözésből tudják magukat fenntartani, a márkinő szerepét átvette a bank, el vannak veszve, amíg vissza nem találnak eredeti életmódjukhoz és a földhöz. A hangulat alapvetően Lazzarón múlik, ahogy hol humorosan, hol szomorúan fennakad az ő értékállandóján az adott történés. Többen a latin mágikus realizmushoz hasonlították, mert a falusiak enyhén és természetesen kapcsolatban álltak a természetfelettivel, ez is arra akar ráerősíteni, hogy az olaszok hazája a vidék.

Forma: Bár adta magát, a falusi képeket nem varázsolta annyira idillivé, mint mondjuk a Huszadik század, hanem inkább a korra jellemző, kevésbé jó minőségű filmet használt. A városi részek már sötétebbek lettek, és nagyjából ennyi, amit el tudok mondani a fényképezésről, nem vettem észre kifejezőbb motívumokat. A zene hangsúlyosan volt jelen, mármint nem csak aláfestőként, hanem dramaturgiai szempontból fontos elemként, legyen az a hagyományos szerenádzene, aktuális diszkósláger vagy egyházi zene. Ami a színészi játékot illeti, megemlítendő Lazzaro, aki ugyan nem nagyon jelenített meg komplex személyiséget, rosszindulatúan mondhatnánk úgy is, hogy csak bárgyún bámult, viszont mindezt egy tök amatőr, tizennyolcéves srác tette.

Élmény: Megint sikerült belefutnom szánalmas, elvileg profi kritikába, ami nagyon bosszantó egy ilyen egyszerű film esetén. Annyira átlátszó, hogy többször életszerűtlenül döcög a díjnyertes forgatókönyv, de ilyeneken felesleges fennakadni. Egy aranyos történet, amely lehetne közönségbarátabb is kihasználva a fordulatot, ugyanakkor újat nem mond és annyira nem is látványos. Ami érdekességképpen felmerült bennem, hogy ahogy a száz évvel ezelőtti filmeknek is megvoltak a maguk aktuális társadalmi kérdései, úgy napjaink filmjeire is egyre inkább foglalkoznak az egyenlőtlenségek növekedésével, és újabb száz év múlva valószínűleg ez lesz a fő benyomásuk a "régi" filmeket nézőknek.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Nicoletta Braschi (Az élet szép)
  • Sergi Lopez (A faun labirintusa)
• Nicoletta Braschi férje Benigni; Alba Rohrwacher a rendező testvére.
• A dal alapján (Dreams) történetünk 1994-ben kezdődik és 2009-ben ér véget, de a mobiltelefonok alapján inkább az 1990-es évek második fele lehet a kezdet, a vég pedig inkább napjaink.
• A történet alapja valós, bár erről nem találtam részleteket, csak hogy az 1980-as években valóban történt egy olyan eset, hogy egy viszonylag elszigetelt közösséget szinte rabszolgaként dolgoztattak, akik alig tudtak valami a külvilágról.