Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben új feleség (Lillian Gish) és gyermekek érkeznek a telepre kiskutyákkal, de a kislányok nagybátyja (Alfred Paget) nem tűr meg a házában kutyákat. Az egyik kislány (Mae Marsh) éjjel kilopózna a kutyákkal, de pechére pont két indiánba szalad, akik lemaradtak a törzsi kutyalakomáról és kapóra jönne nekik az étel. Az egyik telepes szerencsére időben érkezik és lelövi az indiánokat, a törzs viszont ezen felháborodva csatába indul a telep ellen... A sztori nem fontos, de a korához képest a film már egy elég grandiózus vállalkozás a félórás hosszával és a sok statisztát megmozgató csatajeleneteivel. A második felében már csak a csata van, ahol többtucatnyi telepes és lovas indián lövöldöz egymásra, gyakran a helyzethez illő nagytotálban. A párhuzamos vágások, kameraszögek, nézőpontváltoztatások, beállítások már elég jók, de azért még nem tökéletesek (pl. a feleséget indiánoktól mentvén agyonlőni készülő kéz nincs eléggé kihangsúlyozva. Szóval a korához képest elég jól összerakott akciófilm, de nem egy nagy esztétikai élmény (kivéve ha a háborús filmek a kedvenceid).

Érdekességek:

• Korábban láttuk Griffith-filmeken kívül: Mae Marsh (Érik a gyümölcs, Hová lettél drága völgyünk, A nyugodt férfi, A palást, Csillag születik, Az üldözők), Lillian Gish (Párbaj a napon, A vadász éjszakája), Lionel Barrymore (A kaméliás hölgy, Az élet csodaszép, Párbaj a napon), Harry Carey (Párbaj a napon, Vörös folyó), Dell Henderson (Igazi áldás, Kár volt hazudni), W. C. Robinson (Nagyvárosi fények)
• Joseph McDermott 1923-ban, 44 évesen öngyilkos lett.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben a lány (Lillian Gish) annyira szeretne már gyereket, hogy kcsit felelőtlenül hozzámegy udvarlójához (Walter Miller). Kezdetben szegényes körülmények között élnek, de aztán a férj tehetőssé válik és már szívesebben mulatja az időt éjszakai bárokban, mint otthon... A történet nem túl érdekes, egy rossz útra tért férfi és egy egyedül maradt anya érzelmi viszontagságai, bár megfelelő hangulatban betalálhat a tragikus végkifejlet. Ami érdekesebb, az a színjáték és az azt megtámogató kamera, ugyanis itt már elég sok időt és lehetőséget kap Gish arcjátéka. Na nem olyan kifinomult még, mint napjainkban, nem is közeli, de jól látható és hagyják, hogy egyik érzelemből átmenjen a másikba szavak nélkül, illetve egy ponton jelképes megnyilvánulás is teret kap, amikor frusztráltságában rózsabokrokat ver szét. Érik a filmművészet, na.

Érdekességek:

• Korábban láttuk Griffith-filmeken kívül: Lillian Gish (Párbaj a napon, A vadász éjszakája), Charles Murray (Reménytelen szerelem), Donald Crisp (Hová lettél drága völgyünk), Dell Henderson (Igazi áldás, Kár volt hazudni), Mae Marsh (Érik a gyümölcs, Hová lettél drága völgyünk, A nyugodt férfi, A palást, Csillag születik, Az üldözők), W. C. Robinson (Nagyvárosi fények)

Előzmények: A Thanhauser stúdiót, korának egyik legsikeresebbjét, 1910-ben alapította a színházi producer Edwin Thanhauser (1865-1956), amely legnagyobb sikereit 1911-1917 között érte el a Florence La Badie színésznő neve által fémjelzett filmekkel. A másik rendező, Lawrence Marston (1857-1939) színházi rendezőből a Dickson-féle Biograph-nál kezdett filmezni, de a filmes karrierje messz enem olyan számottevő, mint a színházi. Thanhauserék a csőd után inkább elégették filmjeiket, minthogy drágán tárolják; az unoka volt az, aki az 1980-as években nekilátott összeszedni az esetleges fennmaradt példányokat.

A film: A történetben egy bróker le akarja nyúlni ügyfele pénzét és egy postásfiúra kenni az ügyet, a csomagcsere azonban épp egy filmfelvétel előtt történik... Nem tudom hova tenni a filmet, semmilyen szempontból sem érzem kiemelkedőnek. A sztori különegessége, hogy belekerült a filmkészítés, de ilyet már láttunk; megvalósításában is ugyanez van, szerepel benne egy mozi, de ez se új. Egyébként a sztori kiszámítható, nincs benne mélység, a képek pedig statikusak.

Érdekességek:

• Florence La Badie 1917-ben hunyt el autóbalesetben 29 évesen, karrierje csúcsán, ezzel ő tudhatja magáénak az első tragikus váratlansággal derékba tört sztárlétet.

Előzmények: Alice Guy (1873-1968) nemcsak az első női filmes volt, de az elsők között volt a narratív film megteremtésében is. Egy kamerákkal foglalkozó cég titkárnőjeként jó kapcsolatot ápolt a filmesekkel, ott volt az első Lumiere-demonstráción is, és mivel jó viszonyban volt a vezetéssel, kölcsönkért egy kamerát. Unva az aktualitásokat, 1896-ban leforgatta az első narratív filmet. 1906-ig itt (a Gaumont-nál) rendezett, majd 1907-ben az amerikai leányvállalat vezetője lett férjével. Annyira sikeresek voltak kezdetben, hogy az ország legnagyobb stúdióját tudhatták magukénak,azonban az 1920-as évekre áttevődött a súlypont Hollywoodra a keleti partról.

A film: A történetben egy férfi üzleti ügyei(?) annyira balul sülnek el, hogy inkább szakít kedvesével, hsizen nem tudná biztosítani a tisztes körülményeket. A nő azonban tehetős és felajánlja saját pénzét, ám a férfi büszkeségből nem fogadja el azt. Ekkor a nő cselhez folyamodva kamu táviratot küld neki: nagynénje elhunyt és ráhagyja örökségét, ha 12 percen belül feleségül vesz valakit... Nem tudom mennyire tudatos a témaválasztás, ez egy népszerű műfaj volt és a poénokra van kihegyezve a történet, szóval nem feltétlenül kell benne keresni társadalmi témákat, mindenesetre megmutatja, hogy: 1) a pénz mennyire fontos az egyénnek (házasság, élet); 2) a tisztesség fontosabb a pénznél, hiszen a férfit visszautasítja még egy takarítónő is, de a férfi inkább visszautasítja a fekete nőt. Megvalósításában jól alkalmazza a párhuzamos vágásokat a két, egymást üldöző fél és az iőpontok jelzése között, valamint érdekessége, hogy közel valós időben játszódva kb. hat perc alatt mutatja be a tizenkét percet. A feliratok részben magyarázóak, de már gondolatok is megjelennek benne, ez már félút a párbeszédekhez. Összességében elfogadhatóan szórakoztató rövidfilm mai szemmel is, de nem dobtam hátast tőle.

Előzmények: Lucien Nonguet-ről (1869-1955) sajnos nem nagyon találtam infót azon kívül, hogy a Pathenál filmezett 1902-1920 között. Ezen belül 1907-1914 között tucatnyi filmet rendezett Max Linderrel (1883-1925), az egyik első korai sztárral, aki többször játszotta ugyanazt a folyton bajba kerülő, élvhajhász karaktert, Maxot, ezzel felismerhetővé vált filmeken át. 1905-ben evezett át a színházból a filmre, első sikerei Maxként 1910-ben jöttek meg, de Amerikában nem sikerült az áttörés, viszont nagy hatással volt többek közt Chaplinre. A háborúban sofőrként szolgálva megsérült vagy lebetegedett, innentől kezdett elhatalmasodni rajta depressziója, ami a későbbi európai sikerei ellenére is feleségével közös öngyilkosságban végződött.

A film: ...avagy "Max fotózik". A történetben Max a strandon fotózgat és olvasgat, amikor egy fürdőzni vágyó hölgy megközelíti, hogy fényképezze le a vízben (vagy hogy ne, ez nem világos). Hogy kifelé jövet ne kaphassa le fürdőruhában, a víz alatt úszik ki, Max ezért azt hiszi, belefulladt... Kiválóan indul a film két jó poénnal, ami rögtön megidézte Tati vagy Mr. Bean figuráját, ahogy Max elhelyezkedik a strandon. Innentől kezdve azonban a humor forrása Max túlzó játéka lesz, ráadásul túlzottan elnyújtva, ami mai szemmel egyáltalán nem szórakoztató. Max aggódik, hogy a nő vízbefúlt, de mi tudjuk, hogy nem. Ha ha. Megvalósítására nem lehet panasz, a vágások rendben vannak többnyire, a beállítások nem mindig (az egyik hosszabb jelenet arról szól, hogy jön egy csónak, de a jelenet nagyobb részében ezt nem látjuk, így nem tudni, mi történik épp). Ami érdekesebb lehet, hogy itt már elég sok idő elment a helyzet felvázolására, a karakterépítésére, és nem csak a poénok jöttek direktben, hanem hagytak időt az előkészítésükre. Viccesebb csattanóval, több poénnal működhetett volna is, de így felesleges volt és nagyon hosszú.