Cselekmény: ...avagy "Akik a tigris farkára léptek". 12. század, Japán. Josicune (igen, a Koruzoka Josicunéja) sikeres hadvezér, az uralkodó testvére. Tanácsadói győzködésére az uralkodó sajnos bizalmatlanná válik vele szemben és elrendeli letartóztatását. Josicune hat harcosával szerzetesnek öltözve próbál átkelni a határon. Az őrök bizalmatlanok velük szemben és próbára teszik őket...

Téma: Először jöjjön egy kis kitérő elmékedés. Vannak olyan filmek, amelyeknek ismerni kell a kontextusát és többször meg kell nézni, hogy összeálljon, vagy legalább ismerni kell némileg a rendező előéletét. Az én blogom azonban az egyszeri átlagnéző szemszögéből íródik, így sok minden elkerülheti a figyelmemet. Ugyanakkor ez részben a film hibája is, hanem képes belekényszeríteni egy gondolatspirálba, mint tette azt pl. az Ének az esőben. Mindezt azért kellett elmondanom, mert többek közt a fenn belinkelt írás is olyan mélységeket lát bele a történetbe, ami lehet hogy igaz, lehet hogy túlzás - nem tudom egy megtekintés után megítélni. Szóval részemről más kapaszkodók híján a tapasztalatom alapján meg kell próbálni az adott korra vonatkoztatni a szamurájok történetét, ami esetünkben 1945, a háború utolsó hónapjai. Ettől nem lettem okosabb, talán valaminek az átmentéséről van szó vagy a pusztulás elkerülésének vágyáról. Csakhogy ez egy közismert történet és ezzel mindjárt új jelentést kaphat: Japánban köztudott, hogy főhőseink végül elbuknak, így az egész kissé egzisztencialista drámába csap át, ahogy feleslegesen erőlködnek, és látszólag ezt ők is tudják. A többi lehetséges értelmezést nem írom le, mert képtelenség egyszeri megtekintés után kiokoskodni őket, olvassátok el a belinkelt írásban.

Tartalom: A háborús megszorítások miatt Kuroszava kénytelen volt kis költségvetésben gondolkozni, így született meg az ötlet, hogy egy no darabot, az Atakát ülteti át a filmvászonra, és ez meglátszik a történeten is: három fő, színpad méretű helyszínen játszódik a történet. Ebből az első felvezeti a helyzetet, a második adja a gerincét jelentő izgalmakat, amikor meg kell győzniük a határőröket arról, hogy ők szerzetesek, végül pedig értelmezéstől függően egy keserű vagy édes befejezés jön. Amiben jelentősen eltér a színdarabtól, az a hordár komikus alakjának szerepeltetése, aki egyrészt fogyaszthatóbbá teszi az amúgy merev előadást, másrészt ezzel kicsit kívülálló, modern nézőként is szerepel magán a filmen belül. Csak sajnos baromira irritáló a túlzó játéka. A történet messze legjobb része a próbatétel, simán hozza a hitchcocki feszültséget, annyira izzik a levegő. És ahogy minden írás kiemeli, szavak nélkül érthetőek a gondolataik, különösen a levélfelolvasós résznél.

Forma: Ahogy említettem, a no szabályai tűnnek érvényesnek (bár nem tudom mik azok :D), azaz viszonylag kevés szereplő kis és kevély helyszínen, nagyon mereven adja elő a karakterét, de ez nem jelenti, hogy ebbe a szertartásos udvariasságba ne tudnának mélységet csempészni. A szűkös lehetőségek sajnos meglátszanak, ordít a háttéről, hogy nem természetes. Egyébként épp úgy indul, mint A vihar kapujában, a fákon átszűrődő reggeli napfényt láthtjuk alulnézetből, a kamera ráfordul főszereplőinkre, majd a film végén már a másnap hajnali sötétet elűző napfényt láthatjuk a szerzetesek nélkül, keretet adva ezzel a történetnek és az életüknek. A merev előadásnak az ad némi dinamikát, amikor a feszültséghez mérten szaporodnak vagy lassulnak a vágások, egyébként nem csináltak semmi látványosat. Olvastam olyan véleményt is, miszerint tekinthetjük akár musicalnek is, hiszen a mindössze 60 perces filmben több dal is elhangzik, bár ezeket inkább monoton kántálásnak mondanám, koreográfia sincs hozzá.

Élmény: Nem volt rossz az "első" Kuroszava-filmem, főleg ha figyelembe vesszük a körülményeit is. Tartalmilag elfogadható hitchcocki thrillernek, képileg sajnos egyhnagú, a történet értelmezése viszont átlagnézőként lehetetlen.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Okocsi Dendzsiro (Hiakuman Rio no Cubo), Fudzsita Szuszumu (Testőr, Menny és pokol), Mori Maszajuki (A vihar kapujában, Ugecu története, Sodródó felhők), Simura Takasi (A vihar kapujában, Élni, Hét szamuráj, Véres trón, Testőr, Menny és pokol), Kono Akitake (Szansó tiszttartó), Koszugi Josio (Hét szamuráj)
- A forgatás még a háború idején kezdődött, de a végét már amerikai felügyelet mellett fejezték be, többek között Ford is meglátogatta a helyszínt.
- De nem csak ő az egyetlen fontos filmes, aki köthető a filmehz: egybehangzó vélemények szerint ha már Lucas az 1977-es Csillagok háborúját Kuroszavából merítette, az 1999-es rész is erősen hasonlít rá, főleg a hordár és Jar Jar Binks között találtak párhuzamot.
- A filmet ugyancsak a hordár miatt nem engedték forgalomba hozni a japán cenzorok, mert szerintük gúnyt űzött a magasztos történetből. Adminisztrációs hiba miatt pedig az amerikai cenzúra idején se lehetett bemutatni, így valójában időben hiába készült hamarabb, csak 1952-ben mutatták be.
- Josucine (1159-1189) vélehtően valóban szervezkedett bátyja ellen, szóval nem volt a gyanú alaptalan. A viszály 1185-ben indult és Josicune 1189-es halálával ért véget. A legendák szerint nem halt meg, hanem Mongóliába szökve ő lett Dzsingisz kán.

Cselekmény: India, 18. század. A még gyerek Ramot és feleséget (igen, gyerekházasság), Jankit egyedül neveli megözvegyült anyja. Ram apja neves vallástudós volt, ezért a fiú nehezen tűri a megaláztatásokat, amit nagybátyjától vagy munkaadóitól kell elviselnie. Végül elhatározza, hogy elmegy otthonról tanárt keresni, aki ingyen is tanítja, de még ők se vállaják, tekintettel arra hogy semmilyen előképzettsége sincs. A közelükben maradva, hallgatózva áll neki a tanulásnak. Tizenkét évvel később már RamSHASTRIként, azaz vallástudósként tér haza. Egy alkalommal barátait kisegítve jogi vitába száll a miniszterelnökkel, és miután meggyőzi, ezzel egyben meggyőzi a miniszterelnököt is arról, hogy alkalmas a főbírói posztra. Ramshastri nem fél akár hatalmasságokat sem perbe fogni...

Téma: Ramshastri Prabhune létező személy volt, így egy újabb fontos marathi történelmi alak életrajzát láthatjuk, ezúttal azonban nem egy szentét, hanem egy világi emberét. Értelemszerűen az igazság egyetemességére akarták felhívni a figyelmünket, azaz hogy az igazságszolgáltatás utoléri a hatalmasokat is. Vagy legalábbis utol kéne érnie. Ramshatri fontos alakja volt India jogi rendszerének kiépítésének, főleg e filmbéli tettével. Képzeljük csak el, hogy Polt Péter letartóztattatja Orbán Viktort. Na ugye...

Tartalom: Nagyjából két részre oszlik a történet, Ram történetére és Ramshastriéra, azaz a Szent Dnyaneshwarhoz hasonlóan megint van egy gyerekkori és egy felnőttkori epizódunk. Ram életének meghatározó pontja, amikor megismerkedik néhai apja életével és elhatározza, hogy ő is tudós lesz. Szintén a Dnyaneshwarhoz kapcsolódóan megjelenik benne komikus alakként ugyanaz az alak, aki korábban a főgonoszt játszotta, illetve elég kellemetlen rész, de szintén komikus elemnek szánták az egyik házitanító urának gyerekét, aki vagy vagy túlzóan komikus vagy ténylegesen fogyatékos. Viszonylag váratlanul és hirtelen csapunk bela a második részbe, ami egy teljesen különálló sztorival indul, amibe később bekapcsolódik Ramshastri, mint az igazság bajnoka. Hogy ne spoilerezzek, csak annyit írok, hogy van egy gonosz, nagyravágyó feleség, aki minden rossznak az oka és ami miatt főhősünk kénytelen egy kicsit vacilálni (de azért nem annyira, hogy valós dilemménak tűnjön), hogy fel merjen-e lépni a legmasabb rangú tisztvielővel szemben.

Forma: Szóval a karakterek megint nem túl érdekesek, ennek megfelelően a színészek sem azok, kivéve amikor már annyira kellemetlenül régimódiak, hogy fáj nézni. Megint egy gyerek tetszett a legjobban, aki valószínűleg ugyanaz, mint a Szent Dnyaneshwar kislánya. A gyerekek közös jelenetei a legjobbak, cukik és természetesek, ahogy évődnek. És emiatt hozzájuk fűződik a legjobb zenei jelenet is, amelynek végre van valamiféle koreográfiája. Általában nincs, csak egyszerűen dalra fakadnak indokolatlanl, de egy-két esetben van, azonban ekkor se táncot látunk, hanem olyan mozdulatokat, amelyek részévé válnak a cselekménynek. Meglepő módon a film eleje képileg is elég erős a váltakozó és kreatív kameranézőpontoknak és a dinamikus kamerakezelésnek köszönhetően, de sajnos a film későbbi, nagyobb  részére ez nem jellemző. Van pár elég vad akció-tömegjelenet is, de bosszantó, amikor elrontják rossz vágásokkal. E változó minőség oka az lehet, hogy három rendező is dolgozott a filmen. Ahogy írtam, a zenék többynire indokolatlanok és koreográfiamentesek, nem is fülbemászóak.

Élmény: Tök jól indult, de már fáj a nagyon elavult színészi játék, főleg amikor már-már debilnek tűnnek egyes karakterek. Ez volt az utolsó nagyobb fiilmje a Prabhat stúdiónak, amelynek alapítói között vannak Dammle és Fattelal.

Érdekességek:

- Az idős Ramshastrit maga a rendező, Jagirdar alakítja
- Ramshastri (1720-1789) gyerekkoráról nem tudni semmit, csak a hivatali idejéről. Híres volt szerény életmódjáról, minden ajándékot visszautasított. A filmmel ellentétben nem csupán vallástudós volt, nagyon is járatos volt a jogi kérdésekben, több nyelven beszélt.
- A pashwa, Madhavrao a marathiak egyik legjelentősebb uralkodója volt, ellenállt többek közt a már erősen nyomuló briteknek is, de fiatalon, 29 évesen, 1772-ben meghalt gümőkórban. A fiának, Narayanraonak nem volt sok esélye, 18 évesen megölték 1773-ban, nagyjából úgy, ahogy a filmben. Viszont ekkor már terhes volt a felesége, a későbbi II. Madhavraoval, akinek sajnos szintén nem jutott hosszú élet, 21 évesen öngyilkos lett, nem bírta már elviselni a politikai intrikákat.
- A nagybácsi, Raghunathrao valójában elég régóta gyakorlatilag háborúban állt Madhavraoval, és legyőzése után hosszú évekig háziőrizetben tartották. Arról is elfelejtett szólni a film, hogy bár halálra ítélték, valójában nem lett következménye, még 1783-ig próbált visszakerülni a pozíciójába. Felesége, Anandibai sem nyughatott, 1794-ben bekövetkező haláláig igyekezett hatalomra kerülni.

Cselekmény: Egy kis faluban járunk. Az indián Mariát teljesen kiközösítették, mert az anyja prostituált volt, de szépsége miatt így is szemet vetett rá a falu legbefolyásosabb embere, Damian. Csakhogy Maria nem belé, hanem Rafaelbe szerelmes. Egyetlen vagyonuk egy kismalac, ami majd ha megnő és megellik, elég pénzt fog nekik hozni,hogy összeházasodjanak. Azonban tartoznak Damiannak, aki a tartozásért cserébe a malacot akarja...

Téma: A felszínen kissé nyomorpornó sztori lényege abban van, hogy milyen igazságtalan dolog valakit kiközösíteni álszent normák alapján (a pap még Maria anyját is védelembe vette), de a kritikák szerint elsősorban arra kell figyelni, hogy Mariáék őslakosok, így az ellenük irányuló megkülönböztetés a fő téma. Csakhogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy erősen politikai színezetű is lehet, hiszen nyilván nem véletlenül választották az 1909-es évszámot, közvetlenül a forradalom kirobbanása előtt. E két utóbbi téma együtt a régi Mexikóhoz szóló "költeménnyé" teszi, mert az újban a nagyon tiszta és ártatlan bennszülötteknek nincs helyük.

Tartalom: A történet részben keretes, egy festő történetével indul, aki maga is részévé válik a végére a cselekménynek. Ő emlékszik vissza és meséli el a lány történetét, aki számára megtestesíti a mexikói őslakosok lényegét és szépségét, bár hogy mi módon, azt sajnos nem tudjuk meg sosem. Mindössze annyi utal a szármzásukra, hogy időnként leindiánozzák őket. Maria kiközösítése nem is ebből fakad (vagy ha igen, akkor jól titkolják), hanem abból, hogy az erkölcsre ügyelő falu kiközösíti, amiért anyja prostituált volt. Ezért vetik meg szerelmét is, hiszen összeállt egy prostituált lányával. A helyi mindenható, Damian pedig azért veti meg a lányt, mert nem őt választotta. Pedig a falu népe korántsam erkölcsös, amennyire védik, annyira szembe is köpik közben magukat, hiszen elsősorban a megbocsájtást felejtik el gyakarolni. Két segítőjük van, a pap, akinek hiába van tekintélye, az impulzívan viselkedő tömegre csak pár pillanatig képes hatni. A másik jótevőjük a világi festő, aki a pénzével sok bajtól megóvhatja őket, mégis az ő festménye okozza a végső tragédiát. Az ősi és a modern Mexikó többször összecsap: város-falu, sámán-orvos, babona-vallás... stb., de ezek nem igazán kidolgozottak, ahogy az egész történetet sem éreztem annak. Egyszerűen csak egyre nehezebb helyzetbe kerülnek főhőseink igazságtalanul. A karakterek sem izgalmasak, még talán Damian a legérdekesebb, hiszen ő a teteivel fejezi ki egyéniségét, mintsem szavaival (pl. jól látható, mennyire gyáva alak hatalma ellenére, hiszen folyton a pult mögé menekül még a puskájával a kezében is).

Forma: Az ős-Mexikó párhuzamot igyekszik az elején tudtunkra adni azzal, hogy indián szobrok arca tűnik át lassan a festő egyik modelljébe. A helyszín ebből a szempontból fontos, hiszen Xochimilco egy régi indián város volt, amely a mai napig megőrizte ezen jellegét, illetve az északi és a déli forradalmárok (most már ismeritek őket a korábbi filmekből: Pancho Villa és Zapata) itt léptek szövetségre. És önmagában is látványos a csatornarendszerével. Van több beállítás, ami az 1920-as évek expresszionizmusát idézi (pl. amikor a fáklyákat viszik), de ez többször inkább mesterkélten hat így az 1940-es évek közepére. Ebben pedig sokat segít a nagyon teátrális, szintén 1920-as éveket idéző Mariát alakító színésznő is, aki ráadásul hófehér, innentől kezdve pedig kissé komikus, hogy egy indiánt próbál eladni nekünk, ráadásul egy életszerűtlenül naivat.

Élmény: Azt hiszem érezhető, hogy eléggé lehúztam a filmet. Valamiért nyert a cannes-i fesztiválon, és néhány képe miatt talán még indokolt is lehetne, de minden másban szerintem elég alacsony szintet ütött meg vagy csak nagyon félreértettem.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Arturo Soto Rangel (Sierra Madre kincse)
- Fernandez, a rendező színészként is sikeres volt, többek közt szerepelt A vad bandában.
- A Mariát alakító Dolores del Rio igazi szupersztár volt, az 1930-as években Hollywoodban élt és dolgozott, pár évig Welles-szel élt együtt, de aztán az 1940-es évek elején hazatért.
- A filmbéli falut mára bekebelezte Mexikóváros és mostanra az egyik kerülete lett, de a világörökség része is ősi indián csatornarendszerének köszönhetően, ami annyira kiemelt szerepet kapott a filmben.

• A blog alapötlete 2014-ben született meg, miután zavarni kezdett járatlanságom a témában. Több toplistát összesítettem, hogy megtaláljam a legjobbakat.
• Ebből született meg az ALAPLISTA projekt. Miután a végére értem, folytattam és végignéztem az összes top 100-as lista filmjeit és még többet is 2015,  2016, 2017 és 2018 folyamán. Így mintegy 568 toplistás filmet láttam. 2019-től megszüntettem, mert nagyjából ugyanezt csinálja a TSPDT is, csak nyilván sokkal jobban mint én.
• 2018, 2019 és 2020 során újabb projekteket indítottam: az ŐSFILM projekt keretében elkezdtem megnézni az 1914 előtti filmeket. A szintén 2018-as FILMESKÖNYV projekttel megpróbáltam ellensúlyozni az eddigre már zavaróvá vált nyugati túlsúlyt és létrehozni egy kiegyensúlyozottabb filmtörténeti válogatást.
• 2020-tól a siker- és a magyar filmekre kezdtem koncentrálni, de tovbbra is igyekeztem kiegyensúlyozott maradni.

Többféle szempont alapján csoportosítottam a filmeket, illetve írtam pár összefoglalót és kapcsolódó írást, ezek jobbra az oldaldobozokban megtalálhatóak.

Tartalom:

...avagy "sors". Shekhar visszaeső tolvaj, most szabadul sokadjára a börtönből. Első szabadnapján rögtön észreveszi, hogy egy zsebes ellopja egy idős férfi óráját. Shekhar sem rest, kizsebeli a zsebest és azonnal el is adja a zálogosnak. Itt először belefut a zsebesbe, akinek imponál Shekhar ügyessége, ezért felajánlja, hogy társuljanak és rabolják ki együtt azt a tehetős házat, ahol ő éppen szolgálóként dolgozik. Másodikként feltűnik a megrabolt idős férfi is, aki el akarta adni az óráját, hogy elmehessen az árából a színházba. Shekhar megsajnálja és elkíséri őt megnézni az előadást. Kiderül, hogy az idős férfi a sztár, Rani apja, de nem mer vele találkozni, mert néhány éve túlhajszolta a lányt, akinek ezért tönkrement a lába és azóta nem tud táncolni. Elmondja azt is, hogy egykor övé volt a színház, de elvesztette és most egyik alkalmazottja tulajdonol mindent, aki épp egy szemözti páholyból nézi az előadást feleségével. Shekharnak azonnal szemet is szúr a feleség nyaklánca, amit az első adandó alkalommal kitép a nyakából, menekülés közben pedig egy hangszertokba rejt. Miután lerázta a rendőröket, a hangszertok útját követve Rani és húga házában köt ki...

...és ez még mindig csak a történet eleje. Ezzel együtt sem több egy egyszerű szórakoztató történetnél, aminek persze van némi tanmese jellege arról, hogy a lopás rossz, a kapzsiság rossz, a harag rossz, a szerelem jó, a megbocsájtás jó, legyünk jók.

Megvalósítás:

A történet szövevényesen indul talán kissé, de miután felvonultatták a főbb szereplőket és a helyzetet, minden a helyére kerül és követhető lesz. A központi szál Shekhar és Rani kapcsolata, azon belül is inkább az, ahogy Shekhar lassan jó útra tér; a többi szál sokszínűvé teszi a történetet, de egyben el is veszi azt a játékidőt Shekhartól, amely során elmélyíthetnék a karakterét. Így csak annyi maradt belőle, hogy a szerelemért felhagy bűnös életével, pedig fontosabb  lenne látnunk, hogy hogyan érti meg, hogy fel kell vele hagynia, mert így kényszeredettnek hat. A cselekmény szerintem sok ponton elvérzett (pl. hogyan találják meg gazdagék elveszett gyermeküket), de ezzel együtt lehet még élni. A középpont tehát Shekhar, aki igencsak merésznek számított Indiában a maga korában azzal, hogy korántsem egy szentéletű jófiú volt, hanem egy szerethető tolvaj. Azonban rejtegetnek meglepetéseket a mellékszálak is, pl. bátor dolog volt, hogy Rani húgának házasságon kívüli terhességét fel merték vállalni vagy az a film eleji dal, amely látszólag egy náciellenes hazafias induló, de valójában sokkal inkább az akkor még brit fennhatóság ellen szólt.

A színjátszás tragikusan színpadias és még annak is rossz, pedig pont mindenki a Shekhart alakító színészt ajnározza. Talán részben ennek az is az oka, hogy nem jó ütemű a vágás, a párbeszédek. A "normál" jelenetek rossz üteme mellett azonban látványban épp a montázsok sikerültek jól, van belőlük több is, bár ezeket inkább áttűnésekkel oldották meg vágás helyett. Vizuálisan talán még az volt a legerősebb rész, amikor a kétségbeesett húg arcát mutatva a háttérben vonat és tenger jelenik meg, kifejezve ezzel az öngyilkos gondolatokat. Minimálisan kap egy-két esetben noiros megvilágítást, de ezek nem jellemzőek. Indiai film lévén természetesen nem maradhatott el a zene sem. Ezek részben színielőadások keretében, részben imádságként hangzanak el, így többnyire indokolt a felcsendülésük. Nem igazán fülbemászóak, kivéve a hazafias indulót. Két esetben voltak jobbak: először amikor a szerelmesek egymásra találva szólóból duettbe váltanak, másodszor amikor az amerikai musicalek mintájára a végefelé kapunk egy összefoglaló előadásta, ahol Rani előadja a történet magvát, de azért messze nem olyan kifejezően, mint az amerikai párjai. Érdekes, de még mindig nem igazán van tánc; nem tudom ez véletlen vagy csak később válik gyakorlattá.

Élmény:

Pozitívum, hogy végre egy kis modernkori Indiát láthattam, de összességében a rosszul megírt sztori és a színészek miatt nem tudtam élvezni. Jelentősége abban áll többek közt, hogy minden idők egyik legsikeresebb indiai filmje, illetve a története számos olyan elemt tartalmaz, ami mára az indiai filmben klisévé vált (pl. a megtalált gyermek).

Érdekességek:

- Még életben vannak: Kumari Kamala (84 - a fiatal Rani)
- Ez volt az első indiai sikerfilm, évekig játszották a mozik. A kritikusok természetesen felszólaltak erkölcstelensége ellen, de a fiatalok imádták.
- A gyerekszínészek közül később többen szupersztárrá váltak, illetve a szereplők között több filmdinasztia tagja szerepel, ami Indiában elég komoly dolog.
- A rendező, Mukherjee alatt tanult Dutt is, több fimjét neki ajánlotta.