Isten fizesse meg (1948)

2018. augusztus 31. 22:29 - Liberális Artúr

Rendezte: Luis Cesar Amadori
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Arturo de Cordova, Zully Moreno
Megjelenés: 1948, Argentína
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,7
Előzetes: https://youtu.be/NUuTEXd5w6A
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Antonio (Arturo de Cordova) koldusként jól megfigyeli az utcák népét és pontosan tudja, kihez hol és hogyan kell szólni pár pesoért. A csinos szőke nőt pl. a templomnál kapja el esténként asszonyomnak szólítva, mert tudja hogy a nő nemhogy nem házas, de szerencsejátéktól várja a meggazdagodását, amit férfiak finanszíroznak neki általában, már ha talál valakit a kaszinóban, akit rá tud venni erre. Amikor a kaszinóban rendőrök raaziáznak, Antonio elbújtatja Nancyt, sőt, még koncertjegyeket is ad neki, mert valójában a koldulásból elég jól megél. Másnap este a koncertterem páholyában Nancy mellé egy idegen férfi ül be, el is varázsolja modorával és pénzével, hamarosan összeházasodnak. Az idegen férfi nem más, mint Antonio...

Téma: Kicsit megint bajban vagyok, mert vegyessaláta-jellegű, vagy cak túl buta vagyok a megértéséhez vagy illene ismernem jobban az az argentin kultúrát. Szóval Antonio személyes története teljesen egy Monte Cristo-féle feldolgozásnak tűnik, amelyben rá kell jönnie, hogy a bosszú nem fogja őt megváltani. Ugyanakkor nagyon erősen jelen van benne egy társadalomrajz is, ami erősen propagálja a kommunizmust, de ez valahol elsikkad menetközben.

Tartalom: Látszólag úgy kezdődik, mint egy Tarantino-film, két ember a cselekményhez nem tartozó párbeszédével. Antonio az, aki a templomlépcsőn koldusruhában osztja az észt egy koldustársnak. 1948-hoz képest szellemesen, elmeséli hogy vélhetően ki-miért jár ebben a szokatlan esti időpontban a templomba, ezzel pedig felfesti a korabeli argentin társadalom egy részének képét. Ezen eszmefuttatás közben fejti ki a nézeteit több mindenről is, és így jutunk el a kommunizmus utópiájáig. Ez 2018-ból talán fura és váratlan következtetésnek tűnik, ahogy Az élet vándorainál is meglepett, de ne felejtsük el hogy ebben a korban ez még egy valós és működőképes alternatívának tűnt. Később újra visszatér a téma, Antonio ugyanis egykor egyszerű munkás volt, akivel csúnyán elbánt főnöke, de ez egy erősen idealizált képet festett a munkásosztályról (elég megnézni Antonio otthonát és persze kifinomult viselkedését). És ezzel nagyjából le is zárul a téma, Antonioból gazdag ember lesz, aki annyira nem akar ebből a szintből leadni. A cselekmény másik szála Nancy köré összpontosul, aki Antonio ellentéteként szintén a külsejével éri el, hogy "adakozzanak" neki, azaz kitartsák. Azt hiszi, gazdagságra vágyik, de amikor megkapja, rájön, hogy a kincsek mit sem érnek a valóban fontos dolgokkal szemben (szerelem). Ironikus módon Antonio pedig azt hiszi, kincsekkel kifejezheti és pótolhatja a szerelmet. Viszonylag kiemelt szerep jut a Lohengrinnak, de nem igazán találtam meg a párhuzamot.

Forma: Hát ez sajnos kevésbé izgalmas, nem tudom kiemelni egy elemét sem, ami miatt felvontam volna a szemöldökömet. Mondjuk az egyik táncjelenet nem volt rossz, ahogy a kamera lekövette az egyik mozgó párt, illetve a Lohengrin nyitánya saját jogán szép, de nem játszanak rá egymással egymásra. A koldusgúnya hihető, de nem olyan látványos, mint Blimp ezredes öregedése. Cordova biztos jól játszik a kettős-hármas szerepében, de tudjátok hogy ehhez nincs szemem.

Élmény: Még végig kell gondolnom alaposabban a történetet, hátha van valami komolyabb üzenete, de összességében nem fog változtatni az élményen: nem volt katartikus sem tartalmilag, sem látványban, pedig az eleje elég jól indult, de ennek ellenére voltak már-már bugyutább részei is.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Arturo de Cordova (Ő)
- Moreno (Nancy) és a rendező ekkoriban egy párt alkottak.
- Ez volt az első nem-amerikai film, amit Oscarra jelöltek.

Szólj hozzá!

La diosa arrodillada (1947)

2018. augusztus 27. 15:00 - Liberális Artúr

Rendezte: Roberto Gavaldon
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Maria Felix, Arturo de Cordova
Megjelenés: 1947, Mexikó
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,2
Előzetes: -
Ajánlott írás: https://notesonfilm1.com/2018/08/14/la-diosa-arrodillada-the-kneeling-goddess-roberto-gavaldon-mexico-1947/
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy "istennő a térdein". A rovott múltú Raquel és a házas Antonio (Arturo de Cordova) halálosan szerelmesek egymásba, de ezt mindketten felismerik és inkább szakítanak, minthogy hatalmába kerítse őket a szerelem. A sors azonban úgy hozza, hogy Antonio otthonába épp egy olyan szobor kerül, aminek Raquel volt a modellje. Antonio nem bír ellenállni és újra felkeresi a nőt, aki választás elé állítja: ő vagy a felesége. Antonionak a válás vaamiért nem opció, így épp évfordulójukon megmérgezi feleségét, majd a mit sem sejtő Raquel után utazik Panamába...

Téma: Kicsit gondban vagyok ezzel a kérdéssel. Olyan, mintha a noirok végzet asszonyainak szerelmi kapcsolatát láthatnánk, de nem félbeszakítva egy halállal vagy fébevágva a szakításnál, hanem ahol a felek megpróbálják működtetni a kapcsolatot. És ettől borzasztóan sirki, ami nem csak nekem tűnt fel, de ezen írás szerint nem ironikus értelemben kell e filmre gondolnunk, én meg egyenlőre nem tudom, hogy akkor hogyan máshogy lehetne.

Tartalom: Nagyjából három részre osztható a történet. Fura módon egy szenvedélyes viszony végével indítunk, aminek épp azért vetnek véget tudatosan főhőseink, mert túl szenvedélyes. Raquel attól fél, hogy múltja miatt (vélhetően nem vetette meg a prostitúciót) Antonio úgyis otthagyná, Antonio pedig attól tart, hogy felemészti a vágy. A sors mégis összesodorja őket újra a meztelenül térdelő istennő szobra kapcsán (Gavaldon A másikban már levetkőztette fehérneműre del Riot, itt sem hagyta ki a lehetőséget, hogy szemérmetlenül ne tárja elénk a korszak másik nagy mexikói dívájának, Felixnek a bájait). Antonio innentől kezdve elveszett, nem bír ellenállni a vágynak és megmérgezi feleségét, aki nagyjából mindenben ellentéte az alvilágias Raquelnek (zene, társadalmi helyzet, személyiség, külső... stb.). A második rész Panamába tevődik át, ahol a mit sem sejtő Raquel énekel bárokban (a szöveg illeszkedik a történetbe), Antonio pedig ugyanott italba folytja bánatát, mert nem maradt senkije. Valami számomra ismeretlen okból nem mondja el Raquelnek hogy mit tett, pedig amikor ez kiderül, a nőt meggyőzi vele szerelméről (azaz hogy ölni képes érte) és boldogan a karjaiba omlik. De nem ez az egyetelen jelzés nélküli váltás/ugrás: amikor az utolsó harmadra visszatérnek Mexikóba, szintén csak egy fél mondatból derül ki, hogy eltelt némi idő és szakítottak, mert Antonio néhai feleségének emléke kezdi átvenni a férfi lelkiismerete felett az uralmat (teljesen jogosan ezért fordított A Manderley-ház asszonyának tekintik a filmet). Hogy mitől sirki? Részben a vége miatt, amit most nem lövök le, részben Raquel karaktere miatt, akin egyre jobban látszik, hogy csak játssza a végzet asszonyát és a nagy szavak mögött nincs semmi, részben Antonio miatt, aki folyton ingadozik.

Forma: Képileg sajnos a közelében sincs A másiknak, a noirt csak néhány elemében hozza, inkább a környezetében találunk segítő látványelemeket, mint amilyen a térdelő szobor majd az azt leváltó festmény a néhai feleségről vagy a letakart ház, a buja vagy épp üres hotelszobák... stb. A film második harmada szinte musicallé alakul, annyi zenés betét kerül bele, de nem láttam sok értelmét, egyrészt mert koreográfia niincs benne sok, a dalszöveg pedig hiába vetíthető rá a történetre, ha Maria Felixnek nincs túl jó hangja vagy megfelelő előadása hozzá (egy remek ellenpélda Monroe a Van aki forrón szeretiben, pedig őt igazán nem szokták tehetséggel vádolni).

Élmény: Kicsit olyan, mint A Manderley-ház asszonya, a Gyilkos vagyok és az Ő keveréke. Maga a film sem tartalmában, sem képeivel nem hagyott bennem elsőre különösebb nyomot, de ahogy egyre többet gondolkozom rajta, annál inkább kezdem paródiának gondolni és A szélre írvával rokonítani. Ezt még érlelnem kell...

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Fortunio Bonanova (Aranypolgár,Gyilkos vagyok), Arturo de Cordova és Carlos Martinez Baena (Ő)

Szólj hozzá!

Címkék: dráma 1947 20. század Amerika Közép-Amerika Mexikó 1940-es évek 2 órás IMDB 7 Arturo de Cordova Maria Felix Roberto Gavaldon

Társasházi élettörténetek (1947)

2018. augusztus 26. 09:06 - Liberális Artúr

Rendezte: Ozu Jaszudzsiro
Műfaj: -
Főbb szereplők: Iida Csoko, Aoki Hohi, Ozava Eitaro, Josikava Micuko, Kavamura Reicsiki, Mimura Hideko, Rju Csisu, Szakamoto Takesi
Megjelenés: 1947, Japán
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 7,9
Előzetes: https://youtu.be/2SefJrX-Luw
Ajánlott írás:
Mikor látható: -

Cselekmény: A második világhábrúban lepusztult Japán egyik lakóközösségében a jóslásból élő Tasiro (Rju Csisu) egy este egy utcagyerekkel állít haza. Lakótársa, a fazekas Tamekicsi hallani se akar róla, hogy befogadják a gyereket, ezért Tasiro a szomszéd özvegyhez, O-tanéhez viszi be, majd elrohan, hogy az asszonynak ne legyen választása. A makacs gyerek nem ijed meg a nő fenyegetéseitől és makacsan mozdulatlan marad, így jobb híján befogadják egy-két estére. O-tane megpróbálja felkutatni az apát, de az valószínűleg a messzi Tokióbia ment, és mivel újfent nem sikerül lerázni a fiút, a nyakán marad egy újabb napra...

Téma: Ozus az egész film, tulajdonképpen nincs olyan, amit már ne láttunk volna. Leginkább talán a Csapongó képzeletre hasonlít, ott is egy összetartó közösség van a középpontban, csak a nézőpont más. Ez ugyanis Ozu első háború utáni filmje, így a kontextus miatt egészen más árnyalatokat kap ugyanaz a téma.

Tartalom: A történet felépítése egyszerű és sablonos: a gyerek O-Tane nyakán maradt, aki előbb csak a nyűgöt érzi benne, de egyre jobban hozzánő. időnként hozzájuk csapódik egy-egy karakter a szomszédságból, de nekik nem jut sok szerep, így kissé félrevezető a cím. Viszont a legkülönbözőbb szakmákat képviselik a gésától a festőig, így a látványos szegénységükkel együtt kapunk némi képet a korabeli japán állapotokról, noha sosincs kimondva a háború. A központi kulcs nyilván a gyerek, akinek nincs személyisége és szinte meg se szólal, így jelképezi a jövőt, az elárvult Japánt, de egyben mcguffinként is működik. A legsokatmondóbb rész talán az, amikor a felnőttek a saját gyerekkorukat állítják szembe a kisfiúéval, és a szokásos "nekünk rosszabb volt" helyett őt jobban sajnálják. A film zárójelenete némi magyarázatra szorul: a szobor, amely körül a gyerekek játszanak, Szaigoé. Egy írás szerint ennek az a jelentősége, hogy mint legendás hadvezért és nemzeti jelképet, a megszálló amerikaiak el akarták szállítani, de a japánok nem engedték.

Forma: Érett Ozus, tatami-szint, lassú, kamerába beszélős, vágóképeket ritmikusan ismétlős, jelképes tárgyakat hosszan mutatós (pl. a teáskanna többször visszatérő elem). Az elején O-Tane és a kisfiú szavak nélküli jelenete tök jó, értünk mindent azok nélkül is, kár hogy a későbbiekben ezt kevesebbet alkalmazzák. Van két szokatlan elem; az egyik a narráció, amely felvezeti a filmet, de ez valójában csak egy munkanélküli színész próbája; a másik egy hősi ének, ami valószínűleg a Szaigo-szoborhoz hasonló funkciót tölt be.

Élmény: Azt hiszem jobban szerettem a nagyon hasonló Csapongó képzeletet vagy a Tokiói kórust, jobban illenek e meleg filmekhez a tragédiával fűszerezett vígjátéki megközelítések. Ozu két évvel későbbi filmje már a Késő tavasz, és a többiben is kisgyerekek helyett fiatal felnőttek fognak szerepelni, ezzel pedig a könnyedebb hangnem komorabbá válik.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ozava Eitaro (Ugecu története), Rju Csisu (Az az éjszaka asszonya, Megszülettem de..., Csapngó képzelet, Íme egy apa, Késő tavasz, Tokiói történet, A szaké íze), Tonojama Taidzsi (Az érzékek birodalma)

Szólj hozzá!

Címkék: 1947 20. század Japán Ázsia 1940-es évek Kelet-Ázsia IMDB 8 1 órás Josikava Micuko Ozu Jaszudzsiro Szakamoto Takesi Iida Csoko Rju Csisu Aoki Hohi Ozava Eitaro Kavamura Reicsiki Mimura Hideko

A másik (1946)

2018. augusztus 25. 12:55 - Liberális Artúr

Rendezte: Roberto Gavaldon
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Dolores del Rio
Megjelenés: 1946, Mexikó
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5
Előzetes: -
Ajánlott írás:
Mikor látható:

Cselekmény: Maria és Magdalena (Dolores del Rio kettős szerepben) ikertestvérek ugyan, de jellemük eltér. Magdalena hideg és számító, ennek köszönhetően pedig beházasodott egy gazdag családba és luxuséletet él. Maria szerényen él műkörmösként, őt az élet nem megdzette, hanem keserűvé tette és depresszióra hajlamos. Történetünk Magdalena gazdag férjének temetésével kezdődik. A tetmetés után a két testvér természetesen újra felhántorgatja egymás iránti sérelmeiket, de közben a szegény Mariát lenyűgözi a luxus, amiben nővére él. Nem bírja tovább a vágyat és az elszenvedett sérelmeket, ezért csapdát állít Magdalenának és megöli, saját öngyilkosságának álcázva, hogy beköltözhessen az ő luxuséletébe...

Téma: Tipikus film noir a bűnös asszonyról, aki önmagát hajszolva a kétségbeesésbe elkövet egy bűnt, de az sokszorosan visszasújt rá, hogy megértse, mennyire rosszat tett. Az egyik csavar miatt sajnos kihúzták a dolog egyik méregfogát, amit most nem spoilerezek el, de lehetett volna sokkal komorabb is. Szóval ne csinálj rosszat, mert az nem jó, és amit nyersz rajta, azt máshol elveszítheted.

Tartalom: Már a felütés noiros, egy temetéssel indítunk, majd rögtön utána Maria az összes sérlemét Magdalena fejéhez vágja az erkölcsi magas lóról, miközben Magdalena azzal hárítja a támadásokat, hogy ő csak alkamazkodik a rideg világhoz. A rideg világot Maria újfent megtapasztalja, amikor egyik tehetős vendége a fodrászatban kikezd vele főnöki támogatással. Maria már akkor tudta, mit kéne tennie, amikor ikertesója házában összekeverték vele a szolgálók, de ez volt az utolsó csepp az anyagi nehézségek és a luxus utáni vágyakozás mellett. Némileg visszatartó erő nyomozó barátjának szerelme, de innentől kezdve már olyan, mint egy Columbo-epizód, látjuk ahogy megtervezi és végrehajtja a tökéletesnek gondolt gyilkosságot, majd beköltözik Magdalena életébe, de persze itt szembesülnie kell azzal, hogy az új szemszögből a régi élete nem is volt olyan rossz és Magdalena élete is tartogat váratlan fordulatokat. Ez most nem részletezném a spoilerek miatt. Ami a hangulatot illeti, noiros, de az elején ellőtt néhány cinikus megjegyzést leszámítva, hiányoznak a szellemes, pörgős párbeszédek.

Forma: Kezdetben pár esetben inkább ügyetlen, rossz ütemű a vágás és nem tűnik többnek egy szappanoperánál, de idővel beindul és ahogy a lélektelenebb felvezető után a történet megtelik izgalmakkal, úgy alakul a képi világ is. Maria és Magdalena beszélgetésekor a tükrök kapnak kiemelt szerepet, majd ahogy a folyton depis Maria életét kezdjük követni, úgy alakul a díszlet is noirosan borongóssá. A gyilkosság és közvetlen következményei Maria zaklatott lelkivilágát kifejezően expresszionizmusba csúsznak át sok árnyékkal, jelképes montázstechnikákkal (pl. a hulla, a falra veülő árnyékok, az órák). Vannak arcközeliek, ha ez kell, illetve jó kompzíciók, ha épp Maria magányát vagy pozícióját kell érzékeltetni (a bálon, a bíróságon... stb.). Egyszóval mindig az, ami épp kell. A zene hasonlóan működik, de inkább a krimiszerű, váratlan rázendítés a jellemző, amit egyszer-egyszer nagyon hatásosan felvált a hosszú, néma csend. Szinte teljes mértékben természetesen a sztár del Rion múlik a film, akinek két szerepet is el kell játszania, majd azt is, ahogy egyik karaktere megpróbálja eljátszani a másikat. Nem vettem észre benne hibát, de nem is vett le a lábamról a játékával, bár már ezerszer elmondtam, hogy ehhez nincs szemem.

Élmény: Ez a film is tök véletlenül került sorra, nem ez jött volna, csak ahogy már írtam, rengeteget futok lyukra. Ezúttal nem bántam meg, emlékezetes filmet láthattam, szerintem simán vetekszik a korabeli amerikai noirokkal. Egy kicsit kitartóbban látványos képi világ és izgalmasabb, mélyebb téma mellett tetszett volna, de így csak "egynek egész jó"élmény volt számomra.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Dolores del Rio (Maria Candelaria), Jose Baviera (Az öldöklő angyal)
- Feltűnhet a stáblistán egy nagybetűs név: Gunther Gerzso. Apja magyar volt, aki Mexikóba vándorolt. Gunther volt az egyik legjelentősebb mexikói díszlettervező.
- A sikerre való tekintettel 1964-ben elkészült az amerikai remake is Bette Davis főszereplésével Halálos hasonlóság címen.

Szólj hozzá!

Címkék: dráma 20. század 1946 Amerika Közép-Amerika Mexikó 1940-es évek 2 órás IMDB 8 Dolores del Rio Roberto Gavaldon

Az élet vándorai (1946)

2018. augusztus 18. 21:49 - Liberális Artúr

Rendezte: Khwaja Ahmad Abbas
Műfaj: -
Főbb szereplők: Sambhu Mitra, Usha Dutt, Balraj Sahni, Damayanti Sahni, Anwar Mirza, Tripti Bhaduri, Hamid Butt, Pratap Ojha, Rashid Ahmad, Randhir, Zohra Segal, Mahendranath
Megjelenés: 1946, India
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6
Előzetes: -
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/az-elet-vandorai-dharti-ke-lal/movie-87176

Cselekmény: Pradhan a falu főnöke; idősebbik fia már régóta házas, de még gyermektelen, kisebbik fia most készül nősülni. Jó érzékkel nem adja el azonnal a termését, noha jó pénzt kínálnak érte, hanem vár, amíg az ára még feljebb megy. Mire azoban az esküvőre kerül sor, a jó üzletből bukás lesz, a termés ára már megháromszorozódott, így a tervekkel ellentétben nagy lagzi helyett csak kevés embert tudnak megvendégelni. Ekkor még nem is sejtik, hogy hamarosan megfizethetetlenül magasra szökik a rizs ára és a teljes falu az éhhalál szélére sodródik, kivéve a helyi földesurat, aki a helyzetet kihasználva felvásárolja mindenüket pár marék rizsért...

Téma: A marathiak után most a bengáliak vannak soron, a történet az 1943-as bengáli éhínséget örökíti meg, a megoldást a problémára pedig kommunisztikus gyakorlatban találja meg. Ez látszólag nem túl komplex és mélyenszántó téma, de a karakterek révén sokkal részletgazdagabb történetet kapunk egy kifejezetten kommunista propagandát kinyilvánító filmnél.

Tartalom: A film egyik nagy erénye, hogy olyan, minth több különálló történetet látnánk, de ettől még folytonos marad, mint egy sorozat. Az első szakaszában olyan, mint egy szappanopera, ahol a fő téma az, hogy az idősebb fiú gyermektelen felesége féltékennyé válik az öccs friss házasságára, majd gyerekére. Ez kiváló alkalmat ad arra, hogy megismerjük főbb szereplőinket, illetve hogy a családdal együtt bennünket is készületlenül érjen az éhínség fokozatos megjelenése, noha látjuk az okait is. Innentől kezdve háttérbe szorulnak az egyéni sérelmek és kész neorealista filmet láthatunk a falusi, majd városi nyomorról, hogy hogyan csúsznak az emberek egyre lejjebb testben és lélekben egyaránt. Ez már nem az eddigi indiai filmek idealizált, jelképes szegénysége, hanem a rögvalóság, amelyben a félig megőrült nagyi kitépi a baba szájából a tejescumit és nem érdekli, ha a nagy része kiömlik, amíg néhány csepphez juthat. Egy szociális munkás esetleges megjelenésével csúszunk szépen át végül a kommunista propagandába hajló utolsó szakaszba, amelyben kissé váratlanul és oda nem illően hirtelen rájönnek a falusiak, hogy a termelőeszközöket közösen kell használni és a javakat egyenlően elosztani szemben a kizsákmányoló kapitalistákkal. Persze ez lehet hogy 1946-ban természetesebbnek hatott, most bő hetven évvel később kissé éles fordulatnak tűnik. A karakterek önmagukban nem nagy számok, de sok van belőlük, változnak és mindegyiknek van egy saját története, ami sokkal színesebbé varázsolja a filmet, mint pl. az, amikor új feleség megtanul olvasni, de a későbbiekben ennek az égvilágon semmi jelentősége nem lesz. És persze minden kicsit jelképes is, mint amilyen a tehén (vallás?), a föld (haza, alap) vagy a vihar (változás), a legtöbb társadalmi osztály képviseltetve van.

Forma: És még képileg sem rossz, kezdetben többször expresszionita módra fejezik ki az adott lelkiállapotot (pl.a rizs után nyúló árnykezek), később noirosan árnyékos lesz, megelepetésemre még dőlt szögek is előfordultak (főlega vihar és egyben az idősebb testvér feleségének legsötétebb óráján). Aztán ahogy a történetben, úgy a képeken is a neorealizmus veszi át a szerepet, valódi helyszíneken, amatőr statisztákkal megpakolva jönnek a jelenetek, miközben azt se felejtsük el, hogy a film 1946-os, tehát alig 2-3 évvel az éhínség után forgott. Végül a kommunista propaganda megvalósul a képeken is, videóklipszerű montázsok alatt dolgoznak a mezőkön a boldog emberek, az uzsorás pedig csalódottan nézi őket. A tánc és a zene így sem maradhat el, vagyis tánc továbbra sincs, a zene viszont hiába nem vidám a témából adódóan, főleg az aláfestők elég markánsak és hangulatfokozóak, ami nem véletlen: a zenei rendező maga Ravi Shankar. A zenei csúcspontnak azt szánták, amikor India különböző rézeiről különböző emberek együtt éneklik meg a helyzetet, miközben a háttérben árnyalakok formájában az ő szenvedésüket láthatjuk.

Élmény: Kész felüdülés volt egy ennyire komoran életszerű filmet látni, mégha a végét szerintem el is rontották a váratlanul berántott, addig meg sem említett szocialista eszmékkel. Nem mondom, hogy tetszett, de sok erénye volt.

Érdekességek:

- A filmben két házaspár is szerepelt, Mitráék és Sahniék.
- Az eredetileg színpadra szánt darab eredeti színészei (és írói) álltak többek közt a kamerák elő, többségük először.
- Zohra Segal 2014-ben, 102 évesen hunyt el.
- Az 1943-as bengáli éhínség több tényező együttes hatására jött létre, de elsősorban A gabonatőzsde spekulánsainak köszönhető, hogy a valóság az Érik a gyümölcséhez vált hasonlatossá. Fontos azért megemlíteni, hogy már a megelőző években is alultápláltak voltak az emberek, illetve hogy nem 1943-ban, hanem csak egy évvel később sikerült leküzdeni. Mintegy 2-3 millióan haltak bele. A film két fontosabb tényezőt nem említ: az egyik a túlnépesedés, a másik a második világháború, amelyek elég közvetlenül hozzájárultak.

Szólj hozzá!

Artúr filmélményei

Isten fizesse meg (1948)

Érdekességek:

La diosa arrodillada (1947)

Érdekességek:

Társasházi élettörténetek (1947)

Érdekességek:

A másik (1946)

Érdekességek:

Az élet vándorai (1946)

Érdekességek: