Tartalom:

Mollynak és Samnek (Patrick Swayze) tökéletesen alakul az életük: Samnek menő banki állása van, rövidesen előléptetik, mert amúgy jólis dolgozik, most is épp felfedezett valami nagyösszegű furcsaságot a számlák közt. Történetünk kezdetén költöztek be egy trendi belvárosi lakásba, legjobb barátja és egyben kollégája, Carl is segít neki amiben csak tud. Molly szobrászkodik, rövidesen jónevű kiállítóteremben fogják megmutatni műveit, már a házasságon törika fejüket,amikor az utcán váratlanul rájuk támad egy rabló a pénztárcáikat követelve. Sam dulakodni kezd vele és bár még egy pisztoly is elsül, elkergeti a támadót. Visszafutva Mollyhoz azonban látja, ahogy szerelme zokogva szorítja véres testét - Sam már csak szellem, lelőtték dulakodás közben, amit csak most fog fel. Természetesen nem tudja kezelni a helyzetet, követi Mollyt mindenhová és próbálna kétségbeesetten kapcsolatba lépni vele, de nem megy. Egy nap amikor Molly elmegy otthonról Carl unszolására, Sam döbbenetére feltűnik a rabló és átkutatja a lakást. Amikor elmegy, Sam követi, hogy megtudja, a támadás nem véletlen volt, valamit akartak tőle, és emiatt most Molly veszélyben van...

Az a baj, hogy a történet nem szól semmiről. Nincs karakterfejlődés, Sam nem lesz több a történet végére, mint ami az elején volt, nincs üzenet. Izgalmas, misztikus sztori ami eljátszik egy gondolattal, de tök felszínes és a végére még rossz az üzenete is, mert Molly helyében én rögtön öngyilkos lettem volna, ha tudom hogy van túlvilág és életem értelme meg odaát van.

Megvalósítás:

A megvalósítás is a szórkoztatásra épül, a műfajokat váltogatva tesz fel minket egy érzelmi hullámvasútra. Az eleje tipikusan horrorfilmes, mintha a Rosemary gyermekét látnánk, ahogy beköltöznek egy elhagyatott házba. Ezután kapunk pár poént és egy kis thrillert is, ahogy Sam kutakodni kezd a gyanús pénzügyek után, majd jön persze az ikonikus agyagozós romantika, hogy aztán megszenvedjük, amikor Sam meghal és átérezzük Molly gyászát. Ezzel lép be a misztikus szál igazán, hiszen Samnek meg kell ismerkedni a szellemléttel, ami egy kihagyott ziccer, hiszen valószínűleg mindenkit ez foglalkoztat legjobban. Ehelyett csupán néhány alapvető információval ajándékoznak meg minket. Rögtön ezután következik az újabb óriási kihagyott ziccer, ugyanis Molly elkezdene szépen-lassan továbblépni, és mekkora királyság lett volna, ha ezt Samnek tehetetlenül végi kell néznie, elvégre ez már nem az ő világa? De épp az ellenkezője történik, felerősödik a thriller-vonal, ahogy Sam kinyomozza halála okát és megtanul beavatkozni a földi létbe poltergeistként. Szeritem hatásosabb lett volna, ha csak minimális hatása van a világunkra és "emberfeletti" erő kellett volna ahhoz is, hogy a levegőt megmozgassa. Ehelyett teljesen könnyedén szót ért vele egy médium (Whoopi Goldberg), aki hozza a klisés sokat szövegelő vicces fekagyereket, ez adja a történet humorforrásának gerincét. A végéről már beszéltem szerintem teljesen elhibázott volt felmutatni a túlvilágot Mollynak, hiszen jelenleg semmi értelme az életének. A karakterek unalmasak, ez alól Carl és a metrós szellem a kivétel, de ők nem jutnak túl sok játékidőhöz.

A műfajok keveredését követi a képi világ is, az első, horrorfilmes percek tökéletesen hozzák egy horrorfilm kép elemeit a hirtelen zajokkal, szokatlan kameraszögekkel, vészjósló helyzetekkel.feszesebb tempójúak az akciódús, izgalmasabb részek, Molly gyásza pedig az Eljövendő szép napok meleg, de magányos képeit juttata eszembe. A híresen romantikus agyagozós rész felnőtt szemmel pofátlanul pornográf, amihez képest viszont tényleges szeretkezés meg bántóan gyerekbarát és nevetséges. A szellemlét egyszerű vetítéssel van megoldva, de nekem ez elég. Az animáció is rendben van, amikor az alvilág vagy a menny jelenik meg, szerintem nem rosszabbak a mai effekteknél, persze nem is használták túl őket, csak amennyire kell, és ez nagyon jó. (Egyébként Samet meg miért nem ragadják el az árnyak, amikor megöl két embert?) Szegény, viszonylag fiatalon megboldogult Patrick Swayze még számomra is láthatóan rossz, Whoopi Goldberget se értem, hogy miért járt neki ezért Oscar,ellenben Demi Moore és a Carlt alakító Tony Goldwyn rendben vannak.

Élmény:

Valamikor réges-régen gyerekkoromban már láttam a filmet, akkor nagyon izgatta a fantáziámat a szellemlét, ma már inkább az zavart, hogy ennyire hollywoodi a történet és erőből le kellett győzni a rosszfiúkat ahelyett, hogy mondjuk Sam megtanulná elengedni a világot. Tökéletes ellenpéldája a filmnek az ugyanabban az évben megjelent Szívből, igazán, ahol ennek az érzelmi oldalát követhetjük nyomon az akciójelenetek helyett. De azért így is jó szórakozást nyújt a brutális bevételt hozó film, ésrendben össze van rakva, csak a történetét nem szerettem.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Patrick Swayze (Donnie Darko), Whoopi Goldberg (Az oroszlánkirály, Toy Story 3), Vincent Schiavelli (Száll a kakukk fészkére, Amadeus), Phil Leeds (Rosemary gyermeke), Stephen Root (Némó nyomában, Nem vénnek való vidék)
- Rick Aviles (Willie) 1995-ben, 42 évesen hunyt el AIDS miatt.

Következik: A dolog

Január elsejével frissítettem a listámat, az újoncok között köszönthettük a Leviatánt, a Mr Turnert és az Agymanókat. Érdekességként elkészítettem a Hol és mikor játszódik? c. posztomat, hogy elhelyezhessük a történeteket a többi filmhez viszonyítva.

Az év második felében ráakadtam a hasonló jellegű 1001 Film blogra, ahová azóta is szívesen kommentelek a "jövőbelátó" magabiztosságával. Nagy és kellemes meglepetés volt, amikor észrevettem, hogy már régóta ismert Times Goes By blog is ajánlásra méltónak tartott.

Ősszel összedtem egy helyre azokat a klasszikusokat, ahol a szerzői jog már lejárt, így legálisan is megnézhetőek a videómegosztó portálokon. Már nem tudom mikor történt pontosan, de az év folyamán hozzácsaptam a listámhoz az enyémhez hasonló módon, csak nagyobb merítéssel összeállított They Shoot Pictures, Don't They? toplistáját, ami majdnem megduplázta az alaplista filmjeinek számát.

Ami a filmeket illeti, tartottam a havi 20+ átlagot és majdnem 250 filmet láttam. Talán még változatosabbak voltak, mint a tavalyi év filmjei, és voltak olyanok, amiket szerettem, de olyanok is, amelyeket utáltam, nem beszélve a meglehetősen rendhagyó alkotásokról. Újfent meg tudnék nevezni tucatnyi filmet, amelyek emlékezetesek vagy formabontóak voltak, de legszívesebben az Örök szomjúságra (1957), a Tavaly Marienbadra (1961), a West Side Storyra (1961), Az előadásra (1970) és a Három szín: kékre (1993) gondolok vissza.

Nem filmes posztok:

• Az alap filmes lista 2016-ban
• Hol és mikor játszódik?
• Az eddigi legnagyobb elismerés
• Ingyen megtekinthető filmek

2016-ban látott filmek:

Tartalom:

Corinne és Roland fiatal házasok, és Corinne apjának meggyilkolásán ügyködnek, hogy megszerezhessék az örökséget, illetve emellett egymás halálán is dolgoznak szeretőikkel. Hétvégére a szülőhöz utaznának, ám baleset miatt nagy a dugó. Hamar kiderül, hogy az út tele van balesetekkel és holttestekkel, fegyveres stopposokkal. Idővel ők is balesetet szenvednek, így kénytelenek gyalog folytatni útjukat és stoppolni. Végül egy kannibál fegyveres banda fogságába kerülnek...

Mivel Godard-filmről van szó, nagyjából sejthető, hogy többrétegű történettel állunk szemben, amely több témát érint, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy követni is bírtam (de ez már szokványos Godard esetében). Elvileg a fogyasztói-kapitalista társadalom kritikáját láthatjuk, de sokszor továbbmegy és mintha már az egész emberi természetet is kigúnyolná.

Megvalósítás:

Talán egy fokkal kevésbé összefüggéstelen, mint Godard korábbi filmjei,köszönhetően a hosszabb szakaszoknak és kevesebb filozofálgatásnak. Az első jelenetben bemutatkozik a teljesen erkölcstelen pár, akik pénzért megölnék a szülőket, de közben egymást is. Már ekkor megjelenik a fő motívum, az autózás, ami talán a középosztály egzisztenciájának legfőbb jelképe és mindig egyfajta élet-halál harcot jelent autózni. Ezért aztán mindenki agresszívan vezet, aki balesetezik, az majdnem mindig halott is egyben. Az autópálya az élet vagy a történelmi sztráda, végig holttestek, autóroncsok, fegvyeres stopoosok vannak rajta. A gazdagok jobb kocsival járnak, a gyarmatokról származók lomos teherautóval, a parasztok traktorral.. stb. Az arab és az afrikai lomis felmondja a kor divatos szélsőbalos ideológiáját (fegyverrel kell harcolni a kizsákmányolók ellen), a paraszt és a gazdag összeütköznek, egymásnak esnek, aztán inkább a középosztálybeli hőseinket kezdik üldözni. Ekkor éreztem, hogy Godard meghaladta már a szocialista eszményképét (na meg amikor egy zongorista hiába próbált az istálló mellett Mozartot játszani a munkásoknak). Az útról letérve történelmi alakokba botlunk, tőlük kapjuk meg elsősorban a nehezen követhető filozófiai útmutatást, valamint próbálnak felvázolni egy szükségszerű társadalmi evolúciót. Nagyjából eddigre esik szét a történet hagyományos narratívája, lebomlik a negyedik fal, a szereplők tisztában vannak vele, hogy ők egy film részei. Végül elfogják őket egy kannibál banda tagjai, de eddigre elvesztettem a fonalat. Talán egy primitív törzsi közösségbe helyezve próbálták megmutatni a különbséget/hasonlóságot a fogyasztói középosztállyal. A történet egy jelképes lezárással végződik: a film-nek vége, mintha ennél többet már nem tudna mondani egy alkotás. Elvileg ez egy vígjátékszerű film, de sokat nem lehet rajta nevetni, inkább szatirikus-szürreális-abszurd, ahogy a korábbi filmek (pl. Emily Brontét megölik főszereplőink, mert ez nem egy regény, hanem film). Természetesen tobzódunk a klasszikus műveltségi és filmes utalásokban, ezeket egyre könynebben felismerem hál'istennek.

Godard szeret játszani a szavakkal-feliratokkal, itt sincs ez másképp: kezdetben rendesen jelzi az időpontokat, aztán egyre jobban szétcsúszik a kronológia, majd el is maradnak. A történettel együtt időnként szétcsúszik az amúgy jellemzően jelképekkel teli képi világ, visszapillantók, feliratok szabdalják fel, egy ponton pedig ténylegesen félrecsúszik a filmtekercs. De a legjellemzőbb megoldás a mizogucsisan oldalazó, többperces snittek alkalmazása, amely helyzettől függően többféle dolgot fejezhet ki (legszebben a dugóban álló középosztálybeli életformákat, ahogy várakozás közben végig dudálnak, de egyben egyéb tevékenységekkel is elfoglalják magukat olyan hosszan, hogy bele is feledkezünk, míg végre elérünk a torlódást okozó balesetig, amivel ázvezetnek minket a jelképes világba). A zene alkalmazása is ironikus: a már korábban említett, amúgy rosszul előadott Mozart-darab mellett elsősorban arra használják, hogy érthetetlen legyen a párbeszéd.

Élmény:

Azt hiszem a többi Godard-filmmel együtt ez is túlságosan kötődik a saját korához és a mai nézőnek nehezebb értelmezni, mint korabeli közönségének, mert az akkori politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozik időtállóbb témák helyett.  És még mindig túl gyors a magamfajta átlagnézőnek, aki nem vágja helyből pl. Saint-Just életét. De hát ilyen Godard.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jean-Pierre Leaud (Négyszáz csapás, Bolond Pierrot, Hímnem-nőnem, Out 1, A mama és a kurva, Amerikai éjszaka), Juliet Berto (2 vagy 3 dolgot tudok csak róla..., Out 1, Celine és Julie csónakáznak)
- Mireille Darc (Corinne) idén hunyt el 79 évesen.

Következik: Ghost

Tartalom:

Bond, a brit titkosügynök (Sean Connery) egy akciója fáradalmait heveri ki egy wellness-központban, pechére épp a FANTOM nemzetközi bűnszervezet soros akciójának helyszíne mellett. A szervezet ezúttal egy atombombákkal felszerelt repülőt rabol el, és megfenyegeti az amerikai és brit kormányokat, hogy ha nem kapnak mai értéken kb. 550 milliárd forintot, akkor megsemmisítenek egy random várost. Azonnal akcióba lép az összes titkosügynök. Bond a szanatóriumi kalandjainak köszönhetően felismeri az egyik szintén ott megszálló érintettet, ezért a nyomozást húgánál kezdi, aki a Bahamákon nyaral. Hamar kiderül, hogy szeretőjével van ott, aki nem más, mint a bűnszervezet akciójának irányítója...

Természetesen ahogy a Goldfingernél, itt is felesleges bármi értelmet keresni a történetben. Van látványos és izgalmas akció, némi humor, meg bikinis csajok.

Megvalósítás:

Ahogy az előző rész, ez is egy korábbi akció befejezésével indul, és annak a hangulatát megidézve teljesen nonszensz módon egy özvegy nővel verekszik meg Bond.A továbbiakban azt hiszem felesleges lenne megpróbálnom kifejteni, hogy a történet hogyan fejezi ki a film témáját, hiszen nincs neki; Bond véletlenül épp ott száll meg, ahol a FANTOM soros akciója következik. Megnézhetjük a bűntett profi végrehajtását, ami Bond előtt is hamar kiderül, így rejtély nincs, csak a játszadozás egymással, hogy hogyan kapják el a másikat, miközben tettetik, hogy semmit nem tudnak. Eközben Bond lefekszik minden csinosabb nővel, akik természetesen mindig lengén öltöznek, úri életmódot folytat, túlél minden támadást és egymaga intéz el tucatnyi embert egyszerre csodakütyüivel (mint amilyen a vízalatti fényképező). Mindezzel együtt is a Goldfingernél sokkal kevésbé parodisztikus-önironikus, egészen földhözragadt és életszerű volt a james Bond-sorozathoz képest.

Vizuálisan meglepően élvezetes volt. Először is ez volt az első Bond-film igazán komoly költségvetéssel, ami lehetővé tett grandiózus és gazdag díszleteket, valódi repülőket, hajókat. A legjobb díszlet persze még mindig a valóság, a Bahamák elképesztően jól néztek ki a légi felvételeken. A víz annyira tiszta volt, hogy a vízalatti jeleneteket nem is akváriumban, hanem tényleg helyben vették fel. Ráadásul több képtelennek látszó technikai eszköz is valós volt, pl. a rakéta hátizsák vagy a végén ahogy felkapja őket egy repülő az óceánról. De még kreatívabb megoldások is kerültek bele, pl. amikor a kamera felveszi a szereplők nézőpontját (Bond egy hangfelvételt vizualizálva követi szemével az elhangzott lépteket, egy áldozat szeme vérbeborul... stb.). Emellett azért voltak gyengébb pontok is, mint a szokásos vetített hátterek vagy a feleslegesen felgyorsított lejátszás.

Élmény:

A Goldfingerből okulva előre készültem az önmagát se komolyan vevő jelenetekre, és bár kezdetben nem kellett csalódnom, a film nagy része viszonylag normális keretek között zajlott. Kicsit képtelen, de azért élvezhető akciófilm időnként jó látványvilággal.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Sean Connery (Goldfinger, Marnie, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), Nikki van der Zyl (Goldfinger), Bernard Lee (A harmadik ember, Goldfinger), Martine Beswick (Avatar), Desmond Llewelyn (Kleopátra, Goldfinger), Ronald Culver (Blimp ezredes élete és halála), Lois Maxwell (Diadalmas szerelem, Goldfinger), Eric Pohlmann (A harmadik ember)
- Még életben vannak: Sean Connery (87), Claudine Auger (76), Nikki van der Zyl (82), Luciana Paluzzi (80), Martine Beswick (76), Earl Cameron (100!), Andre Maranne (91)
- Molly Peters (a masszőrlány) idén hunyt el 75 éves korában.
- Maryse Guy Mitsouko (a francia ügynöknő) öngyilkosságot követett el 1995-ben, 52 évesen.
- A cápás jeleneteknél az állatok mindössze egy plexifallal voltak elválasztvaa színészektől, többek közt a kaszkadőrmutatványok egy részét is vállaló Connerytől. Egy alkalommal az egyik cápa átjutott a falon, másodperceken múlott, hogy nem ért el Conneryig.
- A hajó felrobbantása olyan jól sikeült, hogy kilométerekkel messzebb is betörtek az ablaküvegek.

Következik: Week-end

Tartalom:

Francisco a templomban felfigyel egy nőre és első látásra megkívánja. Látszólag a nő sem közömbös iránta, de mégis elrohan. Francisco követi őt, és kiderül, hogy egy ismerőse jegyese. Kap az alkalmon, és meghívja ismerősét családostul vacsorára, hogy beszélgethessen Gloriával. A hadművelet beválik, Gloria és Francisco összeházasodnak, ám hamar kiderül, hogy a férfi betegesen féltékeny típus...

A történet célja elvileg csupán egy bántalmazó kapcsolat bemutatása, aminek oka a betegesen féltékeny, pranoiás férj, de biztos vagyok benne, hogy simán ráhuzható a kor társadalomjára is kritikaként, evlégre több jellegzetes csoport képviselője megtalálható a filmben. Ebben az esetben pedig felmerül annak a kérdése, hogy az össznépi képmutatás és szokások mennyire intézményesítik a családon belüli bántalmazást.

Megvalósítás:

A történet szerkezete kissé kevert, a lineáris időrendből kb. a film harmadánál visszamelékezés lesz a második harmadból, majd újra valós időbe kerülünk a visszamelékezés után, végül az utolsó jelenet pár évvel előrébb röpít minket. Ennek valószínűleg az volt a funkciója, hogy kicsit montázsszerűen lehessen bemutatni Francisco féltékenykedéseit. Szóval az első harmadban Francisco szenvedélyes, romantikus szerelmesként tűnik fel előttünk, míg a második részben kiderül, hogy mindenre féltékeny, ami hamar tettlegességig fajul. Hogy miért féltékeny? Francisco karaktere a mára letűnt arisztokráciát képviseli, amely a kifogástalan társasági viselkedést várja el és amely a szemében megegyezik az erkölccsel. Erre ezernyi példát tudok hozni: templomi szertartás közben szeret bele Gloriába; amikor legfőbb bizalmasa, a szolgája kikezd egy szolgálólánnyal, a szolgálólányt rúgja ki; mindenkielnézi neki féltékenykedését, elvégre ő egy tisztességes ember... stb. A legbeszédesebb persze a megőrülésének jelenete, ahol hallucinációjában a legnagyobb baja, hogy mindenki megtudta hogy viselkedik magánéletében és hogy mindenki kineveti. A történet társadalmi beágyazottságát mutatja, hogy a filmen végigvonuló motívumként jelenik meg jogi harca családja ősi birtokaiért és szinte velük azonosítja magát. Emellett kiáll mellette az egyházat képviselő pap is, hiába öli meg majdnem Gloriát, de még Gloria anyja is elnéző vele. Egyedül a korábbi jegyese, a modern embert képviselő mérnök áll ki mellette. Persze Gloria is megéri a pénzét, aki minden ellenére valamiért szereti és nem akarja őt elhagyni. A film utolsó poénja, hogy Gloria és a mérnök gyermekének neve Francisco, ami mindenképpen az ő/az arisztokrácia továbbélését jelenti.

A Bunuel-filmek sosem voltak igazán látványosak leszámítva a szürrealista képeit, de ez a film nem szürrealista. Még Francisco hallucináció is annyiban merülnek ki, hogy ugyanazokat az embereket előbb normális helyzetünkben, majd hahotázva mutatják. Sok jelképes eleme van a filmnek, de egyik sem képi, kivéve talán Fransico utolsó, dülöngélős sétáját, ami jól mutatja zavartságát. Lábfétis azért van, nem kell aggódni.

Élmény:

Az eddig látottak alapján Bunuel munkásságát három korszakra tudom osztani, a kezdeti vadul szürrealista filmjeit egy földhözragadtabb mexikói korszak követte, majd Európába visszatérve kevésbé látványos szürrealista filmeket készített. E film is a mexikói korszakba tartozik, és bár már az első percben van templom és láb, nem mondanám meg, hogy ez az ő alkotása. Nem tudom hogy viszonyultak hozzá a korában, de a téma a sajnálatos gyakorisága miatt egyáltalán nem különleges, képileg pedig szintén nem erős, hogy ellensúlyozza. Erőteljesebb társadalomkritikával felnőhetett volna az Elhagyottak mellé, így viszont nem hatott meg különösebben.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Manuel Donde (Sierra Madre kincse)
- Állítólag ez Bunuel leginkább önéletrajzi filmje, szerette, de nagyon nem volt vele elégedett.

Következik: Tűzgolyó