Tartalom

Mózes a fáraó unokaöccse, Ramszesszel együtt a hatalom várományosa. Váratlanul azonban kiderül, hogy zsidó származású, azé a népé, akit Egyiptom rabszolgaságban tart. Mózes meghasonlik, hiszen eddig egyiptomiként nevelkedett, most pedig rabszolgának kéne lennie, noha ugyanaz az ember. Száműzik, ami alatt a zsidók istene megszólítja, és rá bízza a zsidók kivezetését Egyiptomból...

A jól ismert történet Mózes haláláig tart, ám nem születésével kezdődik, hanem a rendező felkonferálásával: a film számára a szabadságról szól a diktatúra ellenében. 1956-os filmként,  hidegháború legsötétebb éveiben, főleg nekünk magyaroknak nem nehéz párhuzamot vonni az amerikai szabadságeszmény és a szovjet elnyomás között; ugyanakkor talán kézenfekvőbb lehetett volna a rabszolgaságot szembeállítani a feketék helyzetével. De ez csak a film első fele, a másodikban a bibliai történet következik hét csapással, kivonulással, kettéválasztott tengerrel, aranyborjúval és tízparancsolattal. Itt már nincs szó szabadságról, csak a történet megfilmesítéséről.

Megvalósítás

A film nekem sok helyen színpadias, néha mintha reneszánsz vallási festményeket akarnának élővé tenni, hasonlóan az Aguirre, Isten haragjához vagy A párduchoz. A díszlet bár monumentális és korhű, meglehetősen műnek tűnik, amit tovább rontottak nagyon sok látható háttérvetítéssel. Ugyanakkor sok a tényleges helyszíni felvétel hatalmas hegyekkel, völgyekkel. A film monumentalitását erősíti a rengeteg statiszta is.

Rengeteg animált effekt látható, sajnos ezeken meglátszik az idő foga, és az is érthetelen számos helyen, hogy miért volt rá szükség (pl. rajzolt tűz valódi helyett). Cserébe az egyik kulcsfontosságú elem, a tenger kettéválasztása szerintem ma is vállalható. Pozitiívum, hogy a fáraó nem egy velejéig romlott karakter egyáltalán, érthető, átérezhető motivációi vannak. negatívum, hogy szinte minden rossznak két ember az okozója, egy féltékeny nő és egy mohó felügyelő, ami csúnyán leegyszerűsíti a színesebb helyzetet.

Élmény

A sztori nem követi pontosan sem a történelmi, sem a bibliai eseményeket, emiatt sok helyen nem tűnik következetesnek. Az első része a filmnek egész érdekes, ahogy Mózes és környezete próbálja feldolgozni származását, a második fele azonban a judaizmus spritualitása helyett csak a konkrét események megmutatásához ragaszkodik, így aztán nem igazán értjük meg, min megy keresztül Mózes és a népe.

Érdekességek

- DeMille-t, a rendezőt már láthattuk korábban színészként önmagát alakítva az Alkony sugárútban.
- A film egy saját korábbi némafilmjének, A tízparancsolatnak (1923) a remake-je. Mindkét filmben szerepelt a rendező szerelme, Julia Faye.
- A csecsemő Mózest Charlton Heston újszölöttje "játsza".
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Anne Baxter (Mindent Éváról), Lawrence Dobkin (A siker édes illata, Észak-északnyugat), H. B. Warner (Alkony sugárút)
- Vincent Price volt a narrátora Michael Jackson "Thriller" c. klipjének.

Tartalom

A Rossz megbízásból ellopott zsold után kutat; a Csúf fején vérdíj, folyton menekül; a Jó elkapja, feladja a pénzért, majd megszökteti. A Jó és a Csúf véletlenül félinformációkat szerez a zsold helyéről. A három fegyverforgató mester hol egymást akadályozva, hol egymást segítve a pénz után ered, miközben körülöttük épp forrong az amerikai polgárháború.

Az eddigi westernekkel ellentétben (Az üldözők, Volt egyszer egy Vadnyugat, Vad banda) itt még nem a hanyatló, hagyományos vadnyugat elmúlásáról van szó, sokkal inkább magáról a kalandról. Minimálisan érintve van a kor társadalma is a Csúf előélete kapcsán, de elsősorban a polgárháborús részek tudnak nagyobb mélységet adni a filmnek, különösen a hídért folytatott csata. Kicsit olyan, mintha szándékosan betüremkedne időnként a kegyetlen valóság főhőseink kalandjaiba. Mindemellett pedig természetesen az idilli vadnyugat eszméjének lerombolása is a koránstem idilli szereplőkkel.

Megvalósítás

Leone fő védjegyei a hatalmas tájképek, amelyben jelentéktelennek tűnnek az apró emberek, illetve szuperközelről mutatott barázdált arcok. Megfigyelhető még az is, ahogy a szereplők látóterére szűkül a nézőé is: a meglepetéseket nem egy váratlan vágás okozza, hanem amikor a kamera mozgásával új dolgok jelennek meg a színen.

Leonével együtt ját Morricone is; a színészekhez hasonlóan ritkán emelem ki a hangokat, és itt sem az ikonikus zenei motívum miatt teszem, hanem az apró részletek miatt, amik segítenek érzékeltetni a helyzetet, mint pl. a Pszichóban vagy a 2001: űrodüsszeiában. És ha már a hangoknál tartunk, Leone szerencsére keveset beszélteti szereplőit, amivel a némafilmek erősségét is megjelenteti filmjében. Szinte fáj, amikor az első tíz perc után emberi hangot lehet hallani. A szereplők viszint sajnos egyszerűek, csak néhányukban látni az élő embert. Még a Jó és a Rossz is teljesen jellemtelenek, és nem a szó erkölcsi értelmében.

Élmény

A film szórakoztató, izgalmas, néhol egészen humoros és érdekes is tud lenni, és megvalósításában tökéletes, mégha hiányzik is belőle többnyire az átütő erő. A legnagyobb gyengéje talán az, hogy nagyobb hangsúlyt fektetett a szórakoztató kalandokra a lényegi mondanivalónál.

Érdekességek

- John Bartha, aki a Csúfot őrizetbe vevő seriffet alakítja, magyar. 1956-ban emigrált, de még játszott pár magyar filmben, mint pl. az Állami áruházban.

Tartalom

A nyári szabadságolások ideje alatt egy városi nő az üdülőhelyén beleszeret egy helyi, családos farmerbe. Ráveszi, hogy adja el birtokát, ölje meg feleségét és költözzenek a városba. A férfi így csónakázni viszi nejét, hogy vízbe dobja, ám nem bírja megtenni. A feleség rémülten elmenekül, a férfi utána rohan bocsánatáért esedezve. Újra egymásba szeretnek, ám hazafelé tartva a tutajon viharba kerülnek...

A történetben nagyjából ennyi van: egy egykor boldog szerelem megfakult, majd újra fellángol. A kezdeti sötét, komor kezdés viszonylag rövid, ami után hosszan láthatjuk a házasok egymásra találásának boldog óráit - így aztán a rutinos filmnézőt nem éri meglepetésként, amikor a vége tragikus fordulatot vesz. Ahogy az előszó is mondja, ez egy egyetemes szerelmi történet, megtörténhet bármikor, bárhol, bárkivel.

Megvalósítás

Murnau német rendező, ebből következően érezhető rajta az expresszinizmus, noha már jóval szelídebben, mint pl. a Metroplis-ban. A tárgyak ugyan nem torzak, de eleve perspektivikusan lettek megépítve; nem túlzottan jellemző a fény-árnyék játék sem, de azért ahol van, ott feltűnő és erős. Legszembetűnőbb technika talán az áttűnések(?) alkalmazása, amely mintegy kivetülése a belső világnak.

A kakrketerek megtestesítői szerepüknek: a szerető fekete, buja, a fenti képen is láthatóan mintegy ragadozóként veti magát szerelmére. Ezzel szemben a feleség fehérben van, szőke, bájos és ártatlan, retteg mint egy nyuszi. Kettejük között vergődik a férfi hol rendezetlen külsővel, horrorisztikusan arctalanul lépkedve (ólmot tettek a csizmájába), hol vidám, érző, szerelmes emberként.

Élmény

Ez volt az első egészestés hangosfilm, noha beszéd még nem volt benne, csak hangeffektek. Ez már a némafilmes korszak vége volt, még a szövegek is részeivé váltak a képeknek, hiszen még az is előfordult, hogy képek szakították meg a szöveget. A némafilmek előnye és egyben kényszere, hogy képpel kell kifejezniük mindent. Bár ez a film nem annyire expresszív mint német elődei, szerencsére a gegek sem annyira túlzóan erőltetettek, mint Chaplin filmjeiben, sokkal inkább természetesen esetlenek.

Szóval a történet kifejezetten romantikus, a megvalósításra nem lehet panasz, de nekem nem elég átütő egyik sem sajnos.

A film megtekinthető itt:

Tartalom

Janet Mino középiskolás korú, különböző súlyossági fokú autistákat próbál felkészíteni az iskolán túli életre. A dokumentumfilm három fiú napjaira, illetve az elhivatott Janet erőfeszítéseire fókuszál, ahogy próbálnak valami megoldást találni a felnőtt fogyasztói státuszba lépésük idejére.

A dokumentumfilm témája abban jelent újat, hogy a korábbi középosztálybeli fehér autisták után itt a legszegényebb réteg fogyatékosait követhetjük nyomon. Ez nekem édeskevés, nem hiszem hogy a többség ne lenne tisztában azzal, hogy vannak szegény emberek és hogy őket jellemzően jobban sújtják a különféle sorscsapások.

Megvalósítás

A michael moore-i úton haladva a történet egynézőpontú, érzelmileg próbál magával ragadni, ami végülis nem feltétlenül baj, csak én nem szeretem. Képileg, hangilag nem fedeztem fel semmit, a megszokott dokumentumfilmes módszereket alkalmazzák.

A film főbb karakterei Janet, aki elhivatott, igyekszik előre tenni valamit tanítványai jövőjéért, de nem sok jóval szembesül és tapasztaltabb kollégája szomorú nézőponot oszt meg vele: el kell engednie az osztályát, máshogy nem lehet csinálni. Erik és Quran autizmusa enyhébbnek tűnik, Robert azonban súlyosabb eset. Igazából egyikük sem kerül úgy bemutatásra, hogy igazán együttérezzünk velük.

Élmény

A filmvégi "mi lett velük később" szekció sajnos nem kecsegtetett sok jóval: Erik visszafelé kezd fejlődni, ezért kirúgták munkahelyéről, Robert aggresszivitása miatt kikerült a felnőtt autistákat segítő intézetből, Qurannak pedig rohamai lettek. A ballagás optimizmusának, boldog pillanatának e rövid zárással együtt kéne katarzist okozni, hogy jó dokumentumfilm legyen a Best Kept Secret, de nem sikerült neki.

Érdekességek

- Az autisták jelenleg a népesség 0,1-0,2%-át teszik ki, és úgy tűnik rohamosan emelkedik az autizmussal a diagnosztizáltak száma. A kiváltó ok ismeretlen, valószínűleg részben genetikai, részben környezeti okai vannak.

Tartalom

Rose a sznob, elit körökbe tartozik, de fuldoklik az ezzel járó kötöttségektől. Egy hajón köt ki Jackkel, aki az ellentéte: nincstelen, szabadszellemű, őszinte művész. Hamar egymásba szeretnek, és Jack mellett Rose felszabadul. Ekkor azonban a hajó jéghegynek ütközik és süllyedni kezd...

A film keretét a jól ismert Titanic balesete adja, ami önmagában is elég jó katasztrófa-film lenne, de a középpontban Rose és Jack románca áll, ami tiniknek biztos megható, de nekem harminc felett nem tűnik túlzottan hitelesnek. Ezért könnyebb is volt Jackre úgy tekinteni mint afféle megváltóra, hasonlóan A remény rabjai Andyjéhez vagy a Vétlen Baltazár szamarához. Nem vette magára mások bűneit ugyan, de Rose-nak és rajta keresztül a kutatócsoportnak a Titanic segítségével utat mutatott, hogy az anyagi világ hamis értéke könnyen odavész.

Megvalósítás

A látványra nem lehet panaszunk: a hajó óriás méretei a Pinokkió bálnájához hasonlóan kilógnak a képből is, a belső helyek  Amadeust idézően szépek, a süllyedés pedig rémisztő: egyfelől a szűk szobák és folyosók lassú eláradása miatt fuldoklunk pánikolva, másfelől a hatalmas hajóról zuhanunk tehetetlenül a sötétségbe, ahol a jeges víz fehér kísértetekké fagyasztja áldozatait. A lényeg az elkerülhetetlen halál, ami kérlelhetetlenül felénk tart.

Sajnos nem elég hangsúlyos, de többször láthatjuk Jacket alsó szögből fölénkmagasodva, míg Rose haláláig többször is felső kameraállásból mélyen alattunk, jelezve pozícióját. A karakterek többnyire gyengék, ami talán az amerikai "kisemberek" felsőbbrendűségi tudatából adódik: a gazdagok kifinomult szelleme sznobériaként jelenik meg, az igazi örömök pedig természetesen az egyszerű evilági élvezetekben érhetőek el.

Élmény

Rossz híre miatt kellemesen csalódtam kamaszkorom nyálfilmjében. Vannak persze nagy hibái, elsősorban a szerelmi szál; ha azt kihagyják egy sokkal erősebb film lehetett volna. Azonban így is magával ragad, hatása alá kerül az ember. Bárki bármit mond divatból vagy meggyőződésből, ez egy jó film.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Billy Zane (Vissza a jövőbe), Bill Paxton (A bolygó neve: Halál), Bernard Hill (A gyűrűk ura), Elsa Raven (Vissza a jövőbe).
- A filmben szereplő Suzy Amis a rendező felesége.
- A film magasabb költségvetésű volt, mint maga az igazi Titanic hajó. Sőt, A Karib-tenger kalózai mögött ez a film az eddigi legdrágább. Érdekesség, hogy a top 50 legdrágább filmek között csak egy régebbi szerepel, az 1963-as Kleopátra.
- A történetben mintegy 150 valós szereplő jelenik meg. Legérdekesebb talán az a filmvégi fehérruhás pék, Charles Joughin, aki folyamatosan iszik. Ennek köszönhetően mintegy két órát bírt ki a jeges vízben.