Cselekmény: Kata 43 éves, szeretne végre gyereket. Férje már meghalt, évek óta egy nős férfi (Szabó László) szeretője, aki érthető módon nem támogatja a javaslatot. Eközben a közeli nevelőinézetbeli, kamasz Anna, mivel tudja, hogy Kata egyedül lakik egy kétszobás házban, megkéri, hogy pasijával hadd találkozzon nála. Kata ezt először visszautasítja, ám amikor egy nap Anna megszökik az intézetből, megengedi, hogy nála aludjon...

Téma: Vagy nem vagyok jó formában mostanában vagy a filmek nem túl segítőkészek, de magamtól nem jöttem volna rá, amit a leírásokban találtam, hogy itt arról van szó, hogy függő nők a saját kezükbe veszik a sorsukat. Pedig logikus, csak nekem ennél egy kicsit egyértelműbben kell fogalmazni.

Tartalom: Végig Katát követjük, aki az elején egy orvosi vizsgálat során felmond minden lényeges infót magáról: egyedül él, szeretője van és gyereket szeretne, akit akár egyedül is felnevel. Később megtudjuk, hogy volt férje, de meghalt, nemrég pedig anyját is elvesztette, így vált teljesen függetlenné. Szeretője, Jóska családos, a szeretői viszony mindkettőjüknek megfelel, legalábbis amíg Kata nem akar gyereket. Hiába mondja, hogy Jóskának semmi köze nem lenne hozzá, a férfi érthető módon parázik a dologtól. A férfi így lassan hanyagolni kezdi Katát és ezzel a nő teljesen függetlenedik. Az ő ellenpontja Jóska felesége, aki teljes függésben van Jóskától. Kata életébe a változást az intézeti Anna hozza, akiről szülei lemondtak, mert sokat csavargott, de az intézetből is szabadulna azzal, hogy hozámenne barátjához feleségül. A két nő jól jön egymásnak, Kata ugyanis megtapasztalhatja a nevelést, Anna pedig megkapja a szabadságot Katától (kimehet vele az intézetből, hagyja rendelni étteremben). Nem spoilerezem el a végét, hogy mi történik, de mintha mindkét nő ráeszmélne, hogy elvesztették újra függetlenségüket.

Forma: A legjellemzőbb látványelem a sok arcközeli és amúgy is Kata van szinte mindig középpontban, ettől intim lesz a hangulat, de azért nem veszi fel annyira a főszereplő nézőpontját, mint pl. a Saul fia. Azt hiszem tudatosan akart szürke, unalmas, egyhangú lenni a képi világ. A karakterek egyszerűsége miatt a színészi játék egy fadarab eszköztárát vonultatja fel, persze a többség amatőr volt, Kata karakterében meg azért még így is látszódott némi érzelem, de nem segített rajta a monoton beszédhang sem. A zene természetes környezetből jött, amikor étteremben voltak, egyébként semmi.

Élmény: Kétségtelenül életszagú és van értelme, de nem nagyon tudok mit kezdeni az olyan filmekkel, ami nem próbál valamilyen szinten érdekes lenni. Ez lehet az én hibám, végülis az életben sem vagyok túl talpraesett, hoyg meglássak összefüggéseket irányítás nélkül.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Szabó László (Éli az életét, A kis katona, Bolond Pierrot, Csend és kiáltás, Week-end)
  • Kádár Flóra (Körhinta, Szerelmesfilm)
  • Szigeti András (Fényes szelek, Még kér a nép)
• Boross János (Anna apja) egy évvel a film után, 1976-ban 52 évesen elhunyt
• A rendező és az Annát alakító színész is árvaházi gyerek volt.
• Mészáros 1931-ben született, baloldali művész apjával 1936-ban a fasizmus elől a Szovjetunióba menekültek, de az apa rosszabbul járt, mert 1938-ban valamiért váratlanul letartóztatták és kivégezték. Rövidesen Mészáros anyja is meghalt, így került szovjet árvaházba, majd 1946-ban vissza Budapestre. 1958-ban összeházasodott Jancsóval, 1968-ban rendezte első filmjét, ezzel ő lett az első magyar rendezőnő, ezen 1975-ös filmjével pedig az első rendezőnő, aki megnyerte a berlini fesztivált.

Cselekmény: 1865, Egyesült Államok. A szabadságharc bukása után számos magyar katona az amerikai polgárháborúban kötött ki, köztük Fiala őrnagy is, aki épp térképet próbál készíteni a a soros műveleti területről, de rátámad az ellenség, így visszavonul a táborba. Itt már várja egy vasúttársaság képviselője állást ajánlva neki a háború utánra. Fiala magával vinné Boldoghot (Fekete András) is, de neki honvágya van és hazamenne Magyarországra. Ekkor találkozik a titokzatos Vereczkyvel (Cserhalmi György) is...

Téma: Mindenféle okos írások mindenféle okos dolgokról írnak, persze szokás szerint konkrétumok nélkül, úgyhogy nem vagyok hajlandó elfogadni "naon komoj" meglátásaikat, ha azok egyszer nem tűntek fel nekem. Ami biztos, három különböző mentalitású magyar menekültet láthatunk, akik hozzáállásuknak megfelelően folytatják útjukat a háborúk után.

Tartalom: A történet Fiala köré összpontosul, a '48-as magyar katonáról, aki most az amerikai polgárháborúban térképészkedik láthatóan profi módra. Elégedett vele felettese és zsíros fizetéssel megkeresik egy vasúttársaságtól is, így az ő élete rendeződött Amerikában. Társának, Boldoghnak is lenne hely, de ő hazavágyik, akár ha harcolnia kell, akár ha amnesztiáért könyörögnie. A harmadik kiemeltebb magyar a vakmerő Vereczky, az ő alakja számomra kissé megfoghatatlan volt, talán ő csak katonaként képes élni (és meghalni). Egy kocsmai jelenetben több magyart is megismerhetünk még öviden, vannak köztük németes előkelőbbek, asszimilálódó kovbojok, de mindenképpen lassan elhalványul mindenki identitása. Ennek legjellemzőbb kifejezőeszköze a nyelv, amit már egymás között is keverve használnak, de pl. a kártáynál és a pakli féli magyar, félig francia. Természetesen felmerülhet a párhuzam az 1956-os menekültekkel is, de nem utaltak rájuk kifejezetten.

Forma: Az anzix a német "képeslap" szóból ered, a történet alapja pedig emigrált magyarok naplói és egyéb írásai, ennek megfelelően sok a táborbéli életkép, mégha ezek nem is képeslapszerűek. De a legjellemzőbb látványelem az, hogy "korabelire" próbálták alakítani a filmet, azaz a felvétel után erősen megdolgozták és olyan benyomást kelt, mint a korabeli, megrongálódott fotók gyakran túl erős fénnyel, szakadással, hiányzó részletekkel, torz hanggal. (Ami egyébként nem is lehet más, mint a szintén nemzetközi Liszt.) A kamera gyakran veszi fel Fiala térképész eszözének nézőpontját, mintegy felmérve embereket is, a tábori jelenetekben pedig direkt úgy követi Fialát, hogy lássuk közben a mindennapos életet: a sebesülteket, a konyhát, a nőkkel erőszakoskodó katonákat. A legjobb persze az, amikor a hintához rögzítik, de hát láttunk már ilyet.

Élmény: Különleges, utólag megdolgozott képi világa kicsit emlékeztet az Aszályra, de annyira azért nem erős. A '48-as magyarok utóélete baromi érdekes téma, kár, hogy keveset foglalkoztak velük, pedig végigharcolták világszerte az 1850-1860-as éveket és már csak Bem vagy Kossuth miatt is fontos lehetne. Ez a film megvillantotta, hogy milyen lehetőségek, életutak álltak előttük, de számomra nem tudta elég érdekesen tálalni.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Cserhalmi György (Még kér a nép)
    
  • Fekete András (Werckmeister harmóniák)
  • Latinovits Zoltán (Szegénylegények, Csend és kiáltás, Szindbád)
• Színészdinasztiák: Latinovits Zoltán élettársa Ruttkai Éva;
• Fiala János létező személy volt, 1822-ben született, a szabadságharc után Bemmel Törökországba ment annak haláláig, majd 1851-ben Amerikába költözött, ekkor tanulta meg a térképészetet. 1911-ben halt meg. Itt olvasható emlékirata.

Cselekmény, téma, tartalom: A címből adódóan Sziszüphoszról van szó, aki ugye magára haragította az isteneket, ezért büntetésből az örökkévalóságig egy sziklát kellett a dombtetőre görgetnie, de a tető előtt mindig elfogyott az ereje és a szikla visszagurult, ezért kezdhette előről a munkát. Ezzel vált az teljesíthetetlen, ezért hiábavaló munka jelképévé. Igen ám, de itt csak a feladat nehézsége marad meg, sem az örökévalósága, sem a teljesíthetetlensége nem. Az egész akkor nyer értelmet, ha megtudjuk, hogy a rendezőt előző filmjének nehézsége ihlette. Persze az utolsó nagytotálba sokmindent be lehet látni, de szerintem épp hogy kiherélte az eredeti sztori lényegét.

Forma: Igazából itt a lényeg, ha már egy kétperces animációról van szó. Külsőre egyszerű ceruzarajz, nincsenek színek és részletek, van azonban árnyékolás és a kifejezendő mozgásnak megfelelően dinamikusan változó alakok. Nem értek a festészethez, de azt hiszem ez afféle impresszionista-absztrakt megoldás, amikor nem a realisztikus ábrázolás a lényeg, hanem a főgondolat megjelenítése, ami esetünkben az izmok megfeszülése és a szikla súlyának szubjektív érzékelése (egyre nagyobb, ahogy fárad főhősünk). A szinkrohang egyébként maga a rendező, jól passzol a filmhez, de talán felesleges volt.

Élmény: Jankovics egyedi stílusa ha máshonnan nem, a Magyar népmesékből mindenkinek ismerős lehet, ő már egy intézmény a magyar kultúrában, de ez kevésbé hasonlít a jobban ismert animációira. Olyan, mintha különösebb ötlet nélkül, a gőzt kieresztve készítette volna el gyorsan hirtelen felindulásból. Persze nem értek ehhez sem, biztos baromi nehéz egy ilyet megrajzolni és az erőlködést tökéletesne átadta, csak ezt még kevésnek érzem a maradandó élményhez. 

Cselekmény: 1787, Anglia. Tudományos expedíció indul Tahitire, melynek tagjai erőszakkal besorozott átlagemberek, Christian hadnagy (Clark Gable), a tengerészcsaládból származó Byam kadét és a könyörtelen Bligh kapitány (Charles Laughton). Bligh szigorúan ragaszkodik a szabályokhoz,mindent a lehető legszigorúbban büntet, és akkor is végig kell vinni például a korbácsolást, ha történetesen a büntetett már rég meghalt. Nem csoda, hogy Byam és a legénség is sokkal inkább a szintén szigorú, de jóval megengedőbb Christian felé húz, aki rendre összetűzésbe kerül a kapitánnyal. Különösen akkor, amikor rájön, hogy a kapitány a legénységen spórolva igyekszik gyarapítani magánvagyonát...

Téma: Mélyebben szerintem felesleges belemenni, ez mégiscsak egy kalandfilm, de alapvetően a hatalomgyakorlásról és a hatalomhoz való hozzáállásunkról szól, ami szerint a szigor elfogadható, de tisztességesnek és arányosnak kell lennie.

Tartalom: A szigort/jog szoros betartását már első, kényszersorozásos jelenet is mutatja. Ekkoriban joga volt a tengerészetnek a férfiakat egyszerűen elvinni hajóra, a család gyakran nem is tudta, mi történt hozzátartozóikkal. Ennek során ismerjük meg pár fontosabb mellékkarakterünket, akiknek a szerepe az lesz, hogy igazságatalnságok érjék őket. Őket Christian fogdossa össze, azaz tőle sem áll távol a zsarnoki hozzáállás, ugyanakkor ő nem büntet kíméletlenül, megértő a legénységgel szemben. Nem úgy a rettegett Bligh, aki a legkisebb szabálytalanságot is a lehető legkeményebben torol meg. Erre a legjobb példa az első büntetés, amikor a kimért korbácsütéseket akkor is végigviteti, amikor a büntetett már rég meghalt. Ugyanakkor kétségtelenül rend van a hajón és sikeresen működik minden, ami legjobban egy szélsőséges helyzetben jön jól, amit nem spoilerezek el. De sajnos elontják a karaktert és valóban gonosszá teszik azzal, hogy legénysége ellátásán spórolva próbálja megszedni magát. A néző szemszögét az előkelő tenegerészcsaládból származó, első útjára induló Byam képviseli, aki egyrészt megértő a legénységgel szemben, másrészt feltétlen engedelmességgel van a kapitány irányába. Míg Christan szembemegy a hatalommal, Byam annak keretein belül próbál ellenkezni vele. hasonló a szerepe, de dramaturgiailag ellenpontként szolgál a Tahitin játszódó rész, ahol megszabadulunk Bligh szorító törvényeitől (a karakter magai is teljesen eltűnik) és megjelenik a szokásos ősközösségi tisztaság a civilizáció korlátaival szemben (ld. pénz).

Forma: Van, hogy jól látható a vetített háttér, ami főleg annak tükrében zavaró, hogy valódi hajót, valódi helyszíneket használtak, és ezek simán jobbak  mai animált megoldásoknál még így lassan száz évvel később is. A szereplők és a hajó együtt hullámzanak a tengerrel, szóval az illúzió megvan. A hajó indulásakor a felfokozottizgalmakat meglepően modernen ábrázolja a gyors vágásokkal, van pár naturalisztikusabb kép, de összességében nem hemzseg a kreatív megoldásoktól. A színészek többnyire rendben voltak, bár Byam végső monológjánál elröhögtem magam, annyira túltolta.

Élmény: A tenger miatt adja magát a Tabu és Az arani ember összehasonlításnak, és sajnos mindkét esetben a tenger jóval erősebb karakter volt, mint itt, de végülis nem ez volt a film fókusza. A hatalom kérdésének esetében sokkal erősebb lett volna a néző dilemmája, ha Bligh egyszerűen csak a végletekig szigorú, de nem gonosz. Kalandfilmként izgalmas.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Charles Laughton (A kereszt jele, A vád tanúja, Spartacus)
  • Clark Gable és Wallis Clark (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél)
  • Herbert Mundin, Ivan Simpson és Crauford Kent (Robin Hood kalandjai)
  • Eddie Quillan (Érik a gyümölcs)
  • Donald Crisp (A Pig Alley testőrei, The Mothering Heart, Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, Hová lettél drága völgyünk)
  • Spring Byington (Az élni vágyó aszony)
  • Douglas Walton (Frankenstein menyasszonya, A kaméliás hölgy)
  • Ian Wolfe (A vád tanúja)
  • Pat Flaherty (Modern idők, Pénteki barátnő, Érik a gyümölcs, A diktátor, Életünk legszebb évei, Sierra Madre kincse)
  • Alec Craig (Lenni vagy nem lenni)
  • Dick Winslow (Airport)
  • James Cagney (Fehér izzás)
  • David Niven (Az élni vágyó asszony, Diadalmas szerelem, 80 nap alatt a föld körül)
• Törióra: Ahogy a filmben, úgy a valóságban is a Bounty hajó 1787-ben indult útnak, hogy Tahitiről kenyérfát vigyen a Karib-térségbe, hogy olcsóbban tudja táplálni rabszolgáit. 10 hónap alatt értek Tahitire, 5 hónapig maradtak ott.
• A lázadás az indulás után pár héttel tört ki, miután a tahiti, lazább napokhoz szokott legénység nehezen tudott újra alkalmazkodni a fegyelemhez. Addig Bligh valójában az átlagnál még talán kevésbé is volt szigorúbb, ám ezután egyre gyakoribbá váltak a korbácsolások és különösen Christiant szidta le mindenért. A lázadás erőszakmentes volt és kb. a legénység fele maradt hűséges.
• Bligh ezután valóban mintegy másfél hónapig hánykolódott csónakjával a tengeren, mire ki tudtak kötni. A lázadók eközben kettéoszlottak: nagyobb részük Tahitin maradt, kilencen Christian vezetésével továbbálltak és 1790-ben letelepedtek a Pitcairn-szigeteken néhány elrabolt tahitivel. A Tahitin maradtakat 1790-ben elfogta az utánuk küldött hajó.
• Bligh temperamentuma a későbbiekben is gondot okozott neki, így nem futhatott be nagyobb karriert. A Byam alapját képező Heywood tisztes pályafutást tudhatott magáénak. A Pitcairn-szigetekre menekülők rövid időn belül megölték egymást vagy túltolták az alkoholizálást. Christiant 1793-ban ölték meg, az utolsó túlélő a dadogós férfi volt. Mivel ekkor a sziget lakatlan volt, lakóinak túlnyomó többsége a lázadóktól származik.

Cselekmény: 1885, egy kis kelet-európai királyság. Minden nő odavan a testőrség parancsnokáért, Danilo grófért, aki egy nap az ország felét birtokló fiatal, friss özvegy, Sonia házában is feltűnik gátlástalanul ráhajtva a még gyász időt töltő nőre. Bár Sonia kikosarazza a férfit rövid úton, nagy hatással van rá a találkozás és Párizsba költözik élvezni az életet. A királynak emiatt főhet a feje, ugyanis ha Soniának akad egy külföldi kérője, akkor oda az ország szuveneritása, ezért mindenképpen egy honfitársával kellene összeadni. "Szerencsére" rajtakapja feleségét Daniloval, akinek elismerve kvalitásait büntetés helyett Párizsba küld, hogy hódítsa meg Soniát...

Téma: Könnyed, zenés, romantikus vígjáték azzal a tipikus cselekménnyel, hogy két ellentétes személyiség összébb csiszolódik. (Illetve mivel a mi kutyánk kölyke, nem nehéz párhuzamot vonni benne a Monarchia jelenségeivel.)

Tartalom: A felvonuló Danilótól elájulnak a nők, innentől kezdve tudjuk, hogy megvolt neki kb. az egész királyság. Következő karakterünk a gyászoló Sonia, akit szemtelenül vakmerően közelít meg Danlio bemászva a rezidenciájára. Danilo szövege lehengerlő, ám Sonia úrihölgy, akit nem lehet levenni ennyivel a lábáról - ugyanakkor mégis felébreszti benne az élni vágyást, hiszen lassan egy éve másról sem szól az élete, csak az elvonult gyászról, ezért kivirul és Párizsba utazik mulatozni. Ez okozza a bonyodalmat, ugyanis az ország vagyonának több mint felét birtokolja, így a király nem engedheti meg, hogy külföldi férjet fogjon. Ez a szakasz újra rávilágít arra, hogy Danilo mekkora nőcsábász, hiszen a királynéval kavar, az pedig, hogy a király mennyire gyakorlatiasan kezeli a dolgot, az udvari politikát gúnyolja ki. Kb. hasonló jelenet ismétlődik meg Danilo és a párizsi nagykövet között is. Ha lehet mélységről beszélni, az ezután jön, a bárbéli jelenetekben, ahol megmutatkozik főhőseink közti különbség: Danilonak a szerelem a könnyed testi kapcsolatot jelenti, Soniának komoly, monogám kapcsolatot. A humor meglepően friss és modern, a magyaros, kicsit abszurd kabaréhelyzetek mellett fontos az irónia, ami időnként még szellemes is.

Forma: Az energikusabb humorhoz mérten a film tempója is viszonylag gyors, és ha éppnincs verbális humor, akkor van vizuális, ami gyakran kreatív. Pl. amikor az asztal alatt rúgdossa egymást Sonia és Danilo, egy gyengébb film megmutatná, mi történik; itt csupán egy-egy szóval utalnak rá. Technikailag ötletesebb átvezetőjelenet Sonia feléledésének naplója lapjai általi bemutatása (hol szöveggel, hol képekkel), illetve a hipnotikus erejű kánkán. A zene nem fogott meg, túlságosan ódivatú ma már. Kezdetben elég sok volt belőle, azt hittem, olyan lesz, mint a Cherbourgi esernyők, de az idő előrehaladtával egyre kevesebb dal szerepelt.

Élmény: Bevallom, hiába van nagy hagyománya itthon, számomra teljesen kimaradtak idáig az operettek, így az eredetit sem ismerem. Őszintén szólva kétlem, hogy az feleennyire vicces lehet egy 1905-ös operett, Lubitsch sokat tehetett hozzá. Mindesetre kíváncsivá tett, a járvány után "egyszer kell egy ilyet is csinálni" alapon lehet beülök az Operettszínházba (megj.: ott pont nincs repertoáron...). Ami a filmet illeti, meglepett a friss humora, jó szórakozás volt, de azért nem egy kiemelkedő esztétikai élmény.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Edward Everett Horton (Bolond, bolond világ)
  • Minna Gombell (Adj esélyt a holnapnak, Életünk legszebb évei)
  • Sterling Holloway (Bambi, Bolond bolond világ, A dzsungel könyve)
  • Donald Meek (Igazi áldás, Hatosfogat)
  • Herman Bing (Virradat)
  • Akim Tamiroff (A gonosz érintése)
• Herman Bing (Zizipoff) 1947-ben, 57 évesen öngyilkos lett rossz anyagi helyzete miatt, miután német akcentusa kellemetlenné vált Hollywoodban a második világháború miatt.
• Jason Robards Sr. fia a kétszeres Oscar-díjas Jason Robards Jr.
• Az alapmű egy 1861-es francia vígjáték, ebből készült el Lehár Ferenc zenéjével az egész világot meghódító operett 1905-ben, ami több filmfeldolgozást is megért.
• A mű áthallásos volt, ezért a montenegróiak magukra vették a kis királyság ábrázolását és számos rendbontás tört ki miatta.
• A filmet leforgatták egyszerre angol és francia nyelven is, többnyire ugyanazokkal a szereplőkkel.