Tartalom:

Főhősünk, Dante elveszve bolyong a sötét erdőben, ezért szerelme, Beatrice megkéri a jóságos Vergilius-t, hogy segítse ki. Vergilius megmenti Dantét az erdő szörnyeitől, majd végigvezeti a poklon. Itt többféle elkárhozott lélekkel találkozik kezdve a megkereszteletlenektől a csalfákon és az öngyilkosokon át az árulókig - mindegyikük más-más, bűnükhöz illő büntetést kapott...

Dante Isteni színjátékát az hiszem mindenki ismeri, még az is, aki nem olvasta (mint például én). Ebből a Pokol részt láthattuk, de kevésbé az allegorikus, egyetemes üzeneten volt a hangsúly, inkább csak a pokol bemutatása volt a cél. (Elvileg a mű ezen részének célja szembesülni a bűnökkel általában és a saját bűneinkkel, de ez az olvasat lemaradt.)

Megvalósítás:

Mivel nem olvastam az eredeti művet, nem tudom mennyire sikerült visszaadni, de látszólag hűen követte. Minden jelenet és bűntípus előtt rövid szöveg magyarázta el, hogy mi fog következni, ami sokat segített az értelmezésben, viszont két problémám akad vele: egyrészt nem konkrét szöveget idéztek, ami elvette a dolog irodalmi értékét, másrészt ez egy lustább megoldás, hiszen nem kell képekkel kifejezniük, hogy mit kéne látnunk. Így az egész egy picit olyan, mint egy megelevenedett képeskönyv, nincs igazi cselekmény, nem érezni hogy egyre súlyosabb bűnök felé haladnánk. A büntetések az elkövetett bűnöket tükrözik (a képmutatóknak pl. kívül arany, belül ólomruhában kell járniuk), de van három kivétel, ahol nem csupán a büntetéseket láthatjuk, hanem az előzményeket is. Nem tudom miért pont az a három eset lett kiválasztva, talán a könyvből kiderülne. Dante műve keveri az antik és a keresztény mitológiát az aktuálpolitikával, és a film alapján úgy érzem, hogy nagyobb kéjjel lesi kora ellenfeleinek szenvedését, mint a régebbi korok esetenként súlyosabb bűnöket elkövető tetteseit.

Az egyik legfontosabb technikai jellemzője, hogy ez nagyjátékfilm, 70 perces, a mozitulajok pedig nem átallottak ezért jó sok pénzt elkérni. Grandiózusságát az is mutatja, hogy rekordszámú, mintegy 150 statiszta szerepelt benne és három évig forgatta három rendező. Szerepel benne néhány, Melies-nél már látott trükk, mint pl. a szörnyek felnagyítása, jól néznek ki a maszkok is, de az igazi látványelem a statiszták meztelen testeinek vonaglása, mintegy jelezvén a testi-lelki kínokat. A képeket és a díszleteket a híres 19. századi illusztrációk ihlették. Nekem kicsit kevés, lehetett volna még rajta sötétíteni a nymasztóbb hangulatért, de megint csak elmondom, hogy nem olvastam az eredeti művet, úgyhogy nem tudom, mennyire szöveghű. A kamera frontális, nem mozog, ezért is jó a mozgóképes album megnevezésem, olyan, mintha egy könyvet lapozgatnánk. A színészi játék nagyon mesterkélt, főleg a statisztákon látszik a robotszerű, lélektelen mozgás.

Élmény:

A korához képest nyilván nagyon látványos és horrorisztikus, nagyot is durrant, de 25-20 évvel később egy expresszionista rendező kezei alatt sokkal látványosabb lehetett volna. Túl korai. Ez még nem menti meg persze attól, hogy a történet is lapos. (És ne vegye senki szentségtörésnek, de nem tudott nem eszembe jutni Rowan Atkinson jelenete :D)

Tartalom:

Különféle virágok nyílnak ki fény hatására.

Megvalósítás:

Virágokat mutatnak, amelyek fény hatására kinyílnak. Oké, eddig picit szűkszavú voltam, lássuk hát hogy miről is van szó. Két dolog miatt nevezetes a film, az egyik, hogy színes. Ez önmagában még nem olyan nagy szám, hiszen sok kézzel színezett filmmel találkoztunk már, de itt nem ez történt, hanem a színek már "automatikusan", a kinemacolor eljárással kerültek filmre. Ez a technika kevésbé volt olcsó és megbízható mint későbbi versenytársai, de az 1910-es években az Egyesült Királyságban egyeduralkodó volt. A fontosabb technikai jellemzője filmünknek, hogy a virágokat látjuk kinyílni, ami nem egy pár pillanatos mutatvány. A megoldás a time-lapse, ami szintén nem volt újdonság, de azért nem is gyakori dolog, főleg nem ebben a formában. A filmet feliratok szeletelik fel rövid epizódokra, ezekben láthatjuk, hogy egy órán át tartott a művelet vagy akár egy napig.

Élmény:

Tipikusan a lehetett volna sokkal több kategória, de csak a csírája volt meg annak, ami pár évtizeddel később mesterművé tehette volna. A virágok kinyilása önmagában szép látvány, de kell hozzá az esztétikai elrendezés és még egy megfelelően kiválasztott zene is, hogy túllépve önmagán valami sokkal többet mondhasson.

Érdekességek:

- Eddig elhanyagoltam, de hadd beszéljek most kicsit a brit filmművészet kezdeteiről, amit csak a brightoni iskola néven emlegetnek, mert erre a környékre összpontosultak véletlenül. A mozgalom egyik fő alakja Charles Urban volt, az ő cége elsősorban dokumentumfilmeket és egyéb nem fikciós filmeket forgalmazott, így került alá Smith is.
- Smith 1945-ben, 65 évesen öngyikos lett.

Tartalom:

Egy tőzsdei spekulánsnak sikerül megszereznie a világ gabonájának nagy részét, így az árak azonnal az égbe szöknek. Míg ő dúsgazdaggá vált és más spekulánsok tönkrementek, a kenyér ára megduplázódik, így sokan nem engedhetik meg maguknak...

A történet témája az ekkoriban divatos vadkapitalizmus kritikája - Griffith, aki maga is szegénységben nőtt fel, vélhetően érzékeny volt szociálisan. Persze még nem túl bonyolult a történet, főleg hogy mindössze negyedórás: a spekulánsunk gazdaggá válik, ennek következményeként pedig többen éhezni kezdenek, majd lesújt az isteni igazságszolgáltatás. (Ettől persze még nem lesz olcsóbb a kenyér, de ezzel már nem foglalkozott a film.)

Megvalósítás:

A történt három szálon zajlik. Először is láthatjuk a tőzsdecápát a szép ruhájában és irodájában, majd nagyon örül és díszes vacsorán vesz részt. Tetteinek negatív következményei csak annyiban jelennek meg életében, hogy az egyik kisemmizett spekuláns megjelenik nála panaszkodni. A másik szálon egy péküzletben vagyunk, ahol a pék bőszen mutogatja vásárlóinak a kiírást, hogy áremelés volt, tessék többet fizetni. Van aki tud, van aki nem, a végén pedig egy csapatnyi lázadozó jelenik meg, akiket a rendőröknek kell erővel leverni. A konfliktust röviden zárja Griffith és egyben állást is foglal azzal, hogy a spekuláns beleesik egy gabonatárolóba és megfullad. A harmadik szál viszonylag különálló és érzésem szerint időtlen egyetemességbe foglalja a történetet: a film azzal indít, ahogy egy paraszt búzát vet hosszasan és ezzel is zárul. Kicsit olyan ez, mint a Föld vagy Malick filmjeinek természetábrázolása, szellemi-isteni síkként jelenik meg, amely az emberi létet jelentéktelenné arányítja.

A legfontosabb képi jellemzője az a fajta vágásmód, ami Griffith későbbi filmjeire is jellemző: a párhuzamos vágásokkal nem csak helyszínek között ugrál, hanem ellenpontként mutatja be őket (pl. nincs kenyér vs gazdagok lakomája). Most először láthattunk feliratokat, amelyeket ráadásul gyakran kreatívan jelentettek meg, pl. telegramként vagy bolti feliratként. (Valójában feliratok már a 19. század végén is voltak, szóval ebben nem volt úttörő a film.) A kedvenc megoldásom azonban a fent említett harmadik szálhoz köthető: a paraszt vetés közben közeledik a kamerához, és ezt hosszasan láthatjuk, de a kamera nem a föld végére van helyezve, így simán elhalad mellette és képen kívülre kerül, majd onnan érkezik vissza forduláskor. Itt már vannak elég közeli felvételek hogy először legyen értelme színészkedni is, de ennek egyelőre még nem vesszük sok hasznát, csak túlzó mozdulatok, grimaszok vannak. Az előbbi kirívó példát leszámítva a kamera frontális, nincs mozgás vagy különlegesebb szögek.

Élmény:

Újfent egy egész modernnek ható film, nyomaiban (a vető) már tartalmaz olyan részeket, ami miatt nevezhetjük időtálló, értékes klasszikusnak. Nem mondom, hogy ajánlanám, de rendben van, főleg a korához képest.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Henry B. Walthall (Egy nemzet születése)
- Linda Arvidson (a paraszt felesége) ekkoriban Griffith felesége volt. Nem volt hosszú együttlétük, viszont szétköltözésük után se váltak el még 25 évig, csak amikor Griffith újra akart nősülni.
- Griffith elszegényedett családba született, sok alkalmi munkája közül dolgozott vándorszínészként és teljesen sikertelen drámaíróként is, ennek köszönhetően kapott munkát statisztaként Edison filmes cégénél, ahol röviesen sikerült magát rendezővé kinőnie.
- A szántővető alakját Millet klasszikus festménye ihlette.
- A történetet részben regények, részben egy 1909-es esemény ihlette, amikor egy chicagoi üzletember valóban felvásárolta a város készleteit és megduplázta a kenyér árát.

Tartalom:

A rajzoló nekilát rajzolni. Előbb egy bohócot, aki lehúz felülről egy kövér férit. A kövér férfi leül a moziban, eléül egy nő, kiterjedt dísszel bíró kalapban. A kövér férfi elkezdi leszedegetni a díszeket  a kalapról, ekkor a nő fejel egy hőlégballonná alakul, amiből előbújik a bohóc, és így tovább...

Értelmetlennek tűnik? Az is. A kritikák szerint tudatfolyam jelenik meg, azaz az Andalúziai kutyához hasonlóan a szerző nem gondolkodik, csak lerajzolja, ami jön. Bár nincs ellenemre ez a fajta módszer, nem látom sok értelmét, ha nincs a néző számára értelmezhető végkifejlete és ha nem egyértelmű az átmenet oka. Ehhez hozzátartozik, hogy a rajzoló az ún. inkoherensek csoportjába tartozott, ami előfutára volt az avantgardnak, szürrealizmusnak.

Megvalósítás:

Megjelenik a rajzoló keze és megrajzolja a bohócot, ami innentől kezdve önálló életre kel és gyors egymásutánjában alakulnak át a rajzok valamiből valamivé. Ahogy említettem, az átmenet nem evidens vagy legalábbis túl gyors ahhoz, hogy követhessük a rajzoló tudatfolyamát. A film vége felé egy ponton még belép a rajzoló keze a képbe ismét, hogy feltámassza a bohócfigurát, vélhetően ő egyfajta megtestesítője a rajzolónak. Ez a kézmegjelenés ad egyfajta negyedik dimenziót is a történetnek. A cím a diavetítők egy változatára utal.

Ez az első ismert, hagyományos módszerrel, azaz kockánként megrajzolt animáció. Nem a filmre magára rajzoltak rá, hanem papírlapra, amit kamerával felvettek. A rajzok egyszerű krétarajzok (valójában ceruzarajzok, csak negatívban vették fel), szóval nem egy művészien kidolgozott fajta, hanem tényleg csak a gyors vázlatszerűség volt a cél.

Élmény:

Ez az a fajta film, ahol a történeti jelentőséget felülmúlja a rendező személyisége, művészeti hitvallása. Hiába ez az egyik első film, teljesen eltörpül a tény Cohl egyedisége mellett. Ez már egy érett, jó értelemben vett öncélú alkotás, ahol nem feltétlenül a befogadó érdekeit nézik szem előtt, hanem a befogadónak kell megközdenie az élményért, és ezt alapvetően nem szeretem.

Tartalom:

A brit király és a francia elnök épp talákozót tartanak, majd lefeküdnek aludni. Álmaikban a két ország a La Manche csatorna alatt egyszerre kezd alagutat ásni, majd összeérnek és megünneplik a közös sikert. Két szembehaladó vonat azonban összeütközik...

Verne kitalálmányai is elég elrugaszkodottak voltak a valóságtól, na de Melies igazán túllőt a célon azzal, hogy alagútat képzelt az Egyesült Királyság és Franciaország közé, ez már teljesen életszerűtlen. Viccet félretéve, az előző filmjeihez hasonlóan ezúttalis közéleti jellegű paródiát kapunk, érezhetően ostobaságnak gondolja az ötletet (évszázados volt a vita a kérdésben).

Megvalósítás:

Első jelenetünkben a két vezető találkozik, majd szomszédos szobában lefekszenek aludni. Hogy ők kicsodák és miről tárgyalnak, a filmből nem derül ki, tehát továbbra is fennáll a Melies-filmek azon szokásos hibája, hogy a történetönmagában értelmezhetetlen. A cím nélkül a következő jelenet is szürreálisnak tűnne, ahogy két ember egy víz két partján állva kezet fog, miközben alattuk fúrni kezdik az alagutat. Láthatjuk, ahogy a két fél összeér, majd jön a kiábrándító valóság, két vonat összeütközik és az alagút összeomlik. A rossz álmot követően a vezetőket egy mérnök látogatja meg az alagút tervével, akit jól ki is rúgnak, okulva az álomból.

Nemcsak a film belső univerzumának hiánya tette nehezen érthetővé, hanem a ritka rossz minőség is, amit ezúttal kifogtam. Kb. azonban a felénél színesre váltott és a rossz felbontást innentől ellensúlyozni tudták a színek, így el tudtam különíteni egymástól a képen látható dolgokat. Az Utazás a lehetetlenbehez hasonlóan itt is feltűnt a keresztmetszeti nézet, sőt, ez uralta a film nagy részét, mintegy osztott képernyőként funkcionálva gyakran pl.a két vezető esetében vagy az egymás felé haladó alagútásóknál. Érdekes újdonság volt még, hogy egyes jelenetekete sima vágás helyett áttűnésekkel vezettek át, egy darabig gondolkoznom kellett rajta, hogy rájöjjek, hogyan csinálhatta. Zavaróak voltak a nagyon jól láthatóan mesterkélt modellek, mint pl. halak, erre nem fordítottak túl nagy gondot. Egyébiránt a szokásos Melies-trükkök voltak, nagy fejlődés nem mutatkozott ezen a téren sajnos.

Élmény:

Azt hiszem ezért is haragszom a leginkább Melies-re, mert nem tudott önmagához képest igazán nagyot fejlődni, miközben Porter már évekkel korábban élvezhetőbb történeteket tudott tálalni. E film története önmagában nehezen vagy egyáltalán nem volt értelmezhető, miközben vizuális nem haladta meg elődei színvonalát.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Georges Melies (Az ördög kastélya, Egy méterre a Hold, Hamupipőke, A sokoldalú muzsikus, A gumifejű ember, Utazás a Holdba, Utazás a lehetetlenbe), Fernande Albany (Utazás a lehetetlenbe)
- Az elején tette vicces megjegyzésem, hogy az alagút mennyire elrugaszkodott a valóságtól, nem teljesen vicc, hiszen a Holdraszállás is hamarabb következett be. Megvalósítható ötletként már 1802-ben felmerült, sőt 1882-ben már el is kezdték a munkálatokat, de abbamaradt az ország biztonságát firtató politikai nyomásra. Ennek ellenére végig terítéken maradt, de valami mindig megakadályozta a megvalósítást. Végül 1988-1994-ben épül meg (természetesen közben a költségek közel megduplázódtak...)
- A film ingyen megtekinthető.