Tartalom:

Geroges Melies a színpadon hétfelé osztódik, hogy teljes zenekart alkothasson klónjaival. Rövid muzsika után visszaolvadnak belé társai. Melies meghajol, eltünteti a székeket, majd önmagát is.

Természetesen e korai film nem különbözik sokban Melies korábbi filmjeitől: nincs igazi történet, csupán bűvésztrükköket láthatunk, hogy ámélkodhassunk.

Megvalósítás:

Mivel az eseményeknek nincs témája a bűvészkedésen kívül, "irodalmi" szempontokból nem elemezhető a történet. A címet jelentő sokoldalú muzsikusság csupán a történet felét teszi ki, ezért viszonylag értetlenül állok azelőtt, hogy mi szükség volt még bedobni a végére irreleváns bűvésztrükköket.

Annál inkább van mit mesélni a formai oldalról, elvégre ezek a korai filmek még erről szólnak. A stop trükkök mellett, amelyek inkább az egyperces film második felére jellemzőek, a legfeltűnőbb természetesen az volt, ahogy képes volt Melies sokszorosítani magát és összehangolva a hét karaktert együttműködve mozogni a színpadon. A trükk maga egyszerű: miután leforgatott egy részt, visszatekerte a filmszalagot és ugyanarra a részre rávette egy másik karakterét.

Élmény:

Gondolom kínszenvedés volt kellően precízen összehangolni, de megérte a fáradtságot, mai szemmel is látványos és szórakoztató a zenei rész, hangosfilmként meg még szórakoztatóbb lenne.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Georges Melies (Az ördög kastélya, Egy méterre a Hold, Hamupipőke, Utazás a Holdba)
- Természetesen ingyen megtekinthető.

Előzmények:

Melies volt tehát az első, aki nem feltalálóként vagy annak környezetéből kezdett filmezni, hanem kifejezetten szórakoztató-művészi céllal vágott bele, amihez jól jött színházi és bűvészi előélete. Egyre kifinomultabbá kezdett válni és sokat kísérletezett filmes trükkökkel.

Ezzel a filmmel elérkeztünk az utolsó jelentősebb 19. századi darabhoz, holnaptól visszatérünk a hagyományosabb élménybeszámolóimhoz és egyben kezdetét veszi a filmeskönyv projektem is.

A film:

Kezdjük a sztroival, amit mindenki ismer ugyan, de van pár eltérés az ismertebb változatokkal szemben, és ezzel picit visszakapcsolok az Egy méterre a Holdra is:  ha nem ismerném a történetet, valami kaotikus, szürreális képhalmaznak tűnne az egész, így feltételezhetjük hogy talán az előző film is egy ismert történet volt. Szóval itt csak annyit látunk, hogy a szegényes Hamupipőke rimánkodik valakinek, majd jön a jótündér, aki szép ruhát varázsol rá stop trükkel. Ebből a rimánkodós rész színes, amit láthattunk már az 1897-es Annabelle-nél is, de azért mindig meglepő látvány. Vágás után új helyszínen, egy fényűző táncteremben vagyunk, ahol egy idő után Hamupipőke visszaváltozik rongyos alakká. Elfut, és ekkor egy elég hatásos experesszionista jelenet következik, amelyben órák jelennek meg Hamupipőkét nyomasztani, megjelenítve belső lelki világát és nyomorúságának okát. Végül megjelenik a herceg, az elhagyott cipő segítségével ráismer szerelmére. Ekkor még mindig hátravan kb. az 5 perces film harmada, ami egy esküvői bulijelenetben végződik. A film újszerű volt hosszában, több tucat statisztájában és abban is, hogy több helyszínen játszódott. Ahogy említettem, a történet még nem túl érthető, továbbra is a meghökkentő látványon van a hangsúly, de a Hamupipőkét alakító színésznő játéka már tartalmaz komolyabban vehető színészetet. A trükkök még darabosak, de az órás jelenet tényleg jó.

Érdekességek:

- Ez nevezhető az első komoly nemzetközi sikernek, hiszen Európa mellett Amerikában is nagy népszerűségre tett szert, pedig Edison nagyon igyekezett a szabadalmai segítségével monopolhelyzetbe kerül hazájában.
- A legelső ismert Hamupipőke-sztori az i. e. 1. századi Görögországból való, amelyben az egyiptomi fáróanak annyira bejön egy talált női szandál, hogy megkeresteti a tulajdonosát. A ma elterjedt változat 17. századi francia, illetve 19. századi Grimm változat.

Előzmények:

Melies volt tehát az első, aki nem feltalálóként vagy annak környezetéből kezdett filmezni, hanem kifejezetten szórakoztató-művészi céllal vágott bele, amihez jól jött színházi és bűvészi előélete. 1896-ban közel 80 filmet forgatott, 1897-ben mintegy 50-et, 1898-ban már 30-at se, ami jól jelzi, hogy egyre kifinomultabbá kezdett válni.

A film:

A kifinomultság talán a díszletekben és az összeszedettségben érhető tetten, de egyébként nagyon hasonlít Az ördög kastélyára. Itt is a stop trükkök halmozását láthatjuk egy mozdulatlan, frontális kamera előtt. Egy csillagász szobájában vagyunk, előbb feltűnik az ördög, majd a holdtündér(?), és innentől kezdve - gondolom az ördög hatására - kaotikus események sorozata követi egymást: megelevenedik egy rajz a táblán, leszáll maga a Hold, felfalja a tudóst és kiköpi a darabjait, bútorok eltűnnek majd újra megjelennek... stb. Bajban lennék, ha az angol cím nem lenne segítőkészebb: egy csillagász álma. Igen, valóban úgy tűnik, mint egy álom, akár szürreálisnak is nevezhetnénk, ha a szürrealizmusra nem kellene még bő húsz évet várni. Persze lehet hogy van valamilyen mitológiai vagy egyéb korabeli alapja, de erről nem találtam infót. Kedves mai filmesek, próbáljatok örökérvényű darabokat készíteni, mert száz évvel később bajban lesznek a bloggerek. Szóval azt hiszem itt is csak a mókázásról lehet szó, ámulatba ejteni a nézőket trükökkel, váratlan húzásokkal.

Előzmények:

Elérkeztünk a filmezés második lépcsőfokára (vagy az elsőre, ha az eddigi felvételeket nulladiknak tekintjük), a francia Georges Melies-hez, aki immár nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba. Melies már kamaszkorában is vonzódott az előadósdihoz, majd a bűvészetbe szeretett bele annyira, hogy minden családi pénzét feláldozva megvett egy bűvészszínházat. Emiatt egyre inkább a háttérmunka lett a része, a díszlettervezés, világítás, rendezés... stb. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal megvette volna a kinematográfot, de nem volt eladó, így 1896-ban egy angol találmányt szerzett be. Kezdetben ő is életképeket forgatott, de a megszokott dokumentumfilmek helyett stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el...

A film:

Az anekdota szerint 1896-ban filmfelvétel közben beragadt a filmszalag, otthon pedig megdöbbenve tapasztalta Melies, hogy a filmen az egyik pillanatban még lovaskocsit, a másikban pont a helyén már halottaskocsit lát. Bár ezt a stop trükköt már Edisonék is alkalmazták korábban, Melies járatta csúcsra, hogy váratlanul kicserélhesse szereplőit valami másra. Filmünkben, ami egyébként a maga 3 percével meglehetősen ritkaságszámba ment, egy denevér betéved egy kastélyba, majd átváltozik magává az ördöggé... A történetről nincs sok értelme beszélni szerintem, a stop trükkök halmozását láthatjuk, ahogy az ördög megidéz különféle dolgokat egy minimális sztori keretében. A trükk nem mindig tökéletesen összehangolt, a karakterek viselkedése nem túlottan életszerű, a kamera frontális és mozdulatlan, de ne legyünk szőrszlhasogatóak, ez már egy komolyan előkészített és megrendezett film.

Érdekességek:

- A karakterek miatt gyakran ezt tartják az első horrorfilmnek, noha a célja nem ijesztgetés volt, hanem ámulatba ejtés.
- A filmet 1988-ban találták meg, addig elveszettnek hitték. (Kis kitérő: nagyon sok film elveszett az idők során. Ennek oka a filmszalag sérülékenysége és gyúlékonysága, de az első világháborúban is pl. beolvasztottak rengeteget a benne rejlő anyagok kinyerésére vagy egyszerűen csak a stúdiók így akarták újra felhasználni. Természetesen a háborúk során is gyakran megsemmisültek vagy egyszerűen csak romlandóságuk miatt tönkrementek helyreállíthatatlanul. Azonban gyakran kerülnek elő váratlanul, váratlan helyekről egészen régi darabok, és olyanok is vannak még, amiket nem újítottak fel.)
- A film "főszereplőnője" d'Alcy, Melies bűvészszínházában dolgozott, később szeretője, majd második felesége lett, és természetesen még sok filmben láthatjuk viszont.

Előzmények:

Sok-sok poszttal ezelőtt említettem, hogy a technológiai szintnek köszönhetően többen egymástól függetlenül is kifejlesztettek e kezdeti években kamerákat; közülük néhánnyal foglalkoztunk, néhánnyal nem. Ilyen feltaláló volt a brit Friese-Greene is, akiről talán illene többet írni, de most csak abban a vonatkozásában teszem meg, hogy az ő üzelti partnerévé fényképészetben vált e film rendezője, Esme Collings, így került ő a filmezésbe. 1896-1897-ben forgatott több filmet, jelentős részük elveszett. Hamar rájunk unt azonban és más típusú önmegvalósításba fogott.

A film:

Mi volt Collings jelentősége? Nem igazán volt neki, leszámítva, hogy egyike az első filmeseknek. Oké, de akkor mi a film jelentősége? A film címe magyarul kb. "Viktoriánus hölgy az öltözőjében", ebből talán gyanítható, hogy ez az egyik első megmaradt erotikus film. Ne készítsen senki maga mellé síkosítót és zsebkendőt, a közismerten prűd viktoriánus korszak fehérneműjénél ma már egy visszafogottabb utcai öltözet is szexibb, de vélhetően így se mutathatták be nyilvánosan, kéz alatt terjedt. A filmben egy nőt láthatunk fehérneműre vetkőzni a legkevésbé sem erotikus mozdulatok mellett.