Tartalom

Stokowski, korának neves karmesterének zenekara előtt a konferanszié bejelenti, hogy a Disney különböző klasszikus zenei darabokhoz animációkat készített. Az első a D-moll toccata és fúga, amelyben lassan átlépünk az animáció világába. A második A diótörő, melyben az évszakok változását figyelhetjük meg. A harmadik darab A bűvészinas, ahol Miki egér varázslóinasként olyan varázslattal él, amit nem tud leállítani. A negyedik részben a Tavaszi áldozatot hallhatjuk, miközben a Föld őstörténetét láthatjuk keletkezésétől a dinoszauruszok kihalásáig. Az ötödik darab Beethoven 6. szimfóniája antik görög mitológiai idillel, a hatodik az Az órák tánca, amelyben állati karakterek táncai jelenítik meg a napszakokat. Az utolsó szakasz az Éj a kopár hegyen, amelyben a Sötét isten éjfélkor megidézi a holtakat és démonokat.

Ezek az epizódok teljesen különállóak, nincsen köztük tematikailag összekötő kapocs, de az esetek nagy részében még maguk az epizódok sem szólnak igazán semmiről. A bűvészinasba beleerőltethetjük, hogy ne csináljunk olyat, amihez nem értünk, a 6. szimfóniába az életörömöt, az Éj a kopár hegyenbe pedig a jó és rossz örök küzdelmét.

Megvalósítás

A fentiek alapján látható, hogy a film szerkezete epizodikus. Konferansszal indul minden egyes rész, amelyben nemcsak az elhangzó zenét árulják el előre, hanem a látottakat is. A hét mű közé ékelődik félidőben egy szünet, amelyben megszólítják az ábrázolt hanghullámot, ami akkor biztos érdekes volt, de ma már alap minden zenelejátszóban. Néha próbálnak vicceskedni, de nem igazán megy sem a konferansziénak, sem a rajzfilmbetéteknek. A történetek hangulata vegyes, van művészi, gyermeteg, rémisztő.

A főszerep ezúttal nemcsak a képeké, de a zenéé is, kezdjük ez utóbbival. Klasszikus zenei műveltségem erősen hiányos (legyen majd mondjuk ez a következő projektem), de a Canterbury mesék miatt már volt szerencsém a D-moll toccata és fúgához, aminek szimfonikus zenekarra való átültetése szerintem emberiség elleni bűn. Amúgy a képek remekül illusztrálták a zenét, nagyon odafigyeltek, hogy azonos ritmusú legyen a hang és a kép. Az átvezetők élőszereplősek voltak, de a zenekar szinte végig árnyékban maradt. Különböző színű megvilágításban voltak, hogy ezzel is érzékeltessék a sztereó hangzást, ugyanis ez volt az első nagyjátékfilm sztereóban. Az első zene alatt kifejezetten expresszíven mutatták őket, árnyékok és fények játékával, ez kúszott át lassan animációba, absztrakt ábrákba. A diótörő volt talán a legöncélúbb, ahol egyszerűen csak látványorgiára mentek rá, míg a Miki egeres A bűvészinas a leghagyományosabb, és talán megint az expresszív szó lenne rá a legkifejezőbb. A tavaszi áldozat  sötét hangulatú, a dinók miatt látványos, de képileg kevésbé. A 6. szimfónia kedvesen és bájosan színes és giccses, itt szintén inkább a mitológiai lények az érdekesek, míg Az órák tánca tökéletesen érdektelen volt számomra. Kedvencem az utolsó darab, az Éj a kopár hegyen, amely újra expresszionista jelleget ölt magára, és mind a sötét képek, mind a zene elég ijesztő.

Élmény

A film alapkoncepciója tök jó, de a kivitelezése nem sikerült, unalmas, főleg kétórás hossza miatt. Hiányzik a történetek közti összekötő kapocs, sőt, az esetek többségében maga a történet is. Rövidebb epizódokkal sokkal élvezetesebb lett volna, sőt akár tökéletes is. Képileg voltak jó ábrázolások, de hiányzott belőle legtöbbször az a kreativitás, ami megjelent a Hófehérkében vagy a Pinokkióban.

Érdekességek

- Az ötlet Stokowskitől származott, miután elkészítették Disneyvel A bűvészinast, hogy kibővíthetnék.
- Miki egér hangját maga Disney adta.
- Számtalan verzió készült, megvágták és kibővítették többször, többek közt rasszistának tekintett felhangjai miatt.
- Szinte valamennyi epizódból készült később önálló rajzfilm: A diótörő tündérei a Pán Pétert ihlették, a 6. szimfónia a Herkulest... stb.
- A konferanszié, Deems Taylor akkoriban népszerű, humoros klasszikus zenei rádióműsort vezetet, ezt próbálhatták vele átültetni a filmbe.
- A sztereó hangzás miatt nem hagyományos módon terítették a filmet, hanem turnészerűen járták a mozikat, mindig felszerelve őket a megfelelő technológiával. Ennek köszönhetően anyagilag bukás volt.

Következik: Róma, nyílt város

Tartalom

Joan öntudatos, modern nő, egy nagyvárosi bárban jelenti be apjának, hogy másnap utazik Skócia egyik szigetvilágába összeházasodni egy dúsgazdag férfival. Kiloran szigetére azonban a pontosan kidolgozott terv ellenére sem tud eljutni a rossz idő miatt, így egy kikötővároskában kénytelen várni, míg a köd, majd a szél elül. Megismerkedik többek közt Torquillal (Roger Livesey) a tengerésztiszttel, aki szabadsága alatt szintén Kiloranra menne, ahol felnőtt. A kikötő lakói Joan városias attitűdjével szemben ráérősebb, hagyománytisztelőbb életet élnek, amit az is bizonyít, hogy Torquil nem hajlandó belépni Moy várába, mert családját megátkozták, és aki belép, arra lesújt. Torquil ugyanis a MacNeal-klán örököse, Kiloran birtokosa, aki bérbeadta Joan jövendőbelijének a szigetet. A rossz időjárás miatt azonban a vártnál több időt kénytelenek együtt tölteni, és Joant lassan rabul ejti a hely varázsa és persze Torquil...

A történet alapvetően a korszellemnek megfelelően (állítólag) az emberi értékek, a jóság mellett teszi le voksát az anyagiassággal szemben, én pedig elhiszem, hogy valóban ilyen volt a korszellem, hiszen számos világháborús film bizonyította már. Mindezt pedig nagyon erősen körbeveszi a népies-mitikus brit (jelen esetben skót) vidék, a természettel és az alap jósággal még kapcsolatban álló átlagember világa. Kísértetiesen hasonlít a Canterbury mesék, de még az Anglia hangjai szellemiségére is, úgyhogy akár tekinthetnénk propaganda filmnek is.

Megvalósítás

Az anyagiasság megtestesítője Joan, aki gyors életritmusú, városi, modern nő. Apját drágámnak szólítja, bárokba jár, a lazacot boltból veszi, azt gondolja, pénzzel mindent elintézhet. Persze ez nem azt jelenti, hogy a vidéki skótokat hidegen hagyná a pénz, de az ő életükben kisebb szerepet játszik. Ők még halásznak, vadásznak, tartják hagyományaikat, gael nyelven beszélnek, nem szegülnek szembe a természettel, hanem együtt élnek vele. Két-három motívum adja meg a történet spiritualitását: a Corryvreckan-örvény legendája a hűtlen szeretőről, a Moy vár átka a szintén hűtlen szeretőkről, valamint Kiloran szigete, amely a cím alapján is a vágyak szigete, egy elérhetetlen hely. (Az eredeti cím "Tudom hova megyek" vagy magyarosabban "Tudom mit akarok", ami inkább Joan személyiségére utal.) A két főszereplő mellett számos mellékkarakter életébe láthatunk bele, akik élik mindennapi kis egyszerű életüket szerényen, de boldogabban. Alapból ez a fajta hamis álnosztalgiát keltő ábrázolás azon dolgok közé tartozik, amelyek kifejezetten dühítenek, de itt nem arról van szó, hogy elítélik a jelen társadalmát, hanem épp hogy a pozitívumait emelik ki.

A Powell-Pressburger párosnak talán ez az egyik vizuálisan legkifejezőbb filmje, noha rohamtempóban készült két film között, miközben felszerelésre vártak, hogy színesben leforgathassák a Diadalmas szerelem c. filmjüket. Kétszer alkalmaznak gyors vágásokat: a film elején, hogy Joan életét bemutathassák rohamléptekben kislánykorától kezdve, valamint a végén az izgalmak fokozása érdekében az örvény elől meneküléskor. A tájképek sejtelmesek, vadregényesek, de számomra a film fő attrakciójának tartott örvénnyel küzdés nem jött be annyira, nagyon érződött rajta, hogy trükkfelvétel. A maga korában biztos nagy szám volt, de nekem ez most inkább illúzióromboló volt. Gyakori megoldás volt árnyékban hagyni a személyeket, amelynek valószínűleg szintén az lehetett a célja, hogy misztifikálja őket. A hitelesség érdekében többször gaelül beszéltek a helyiek, a zene szintén jellegzetesen skót volt.

Élmény

Szeretem a világháborús filmeket, áthatja őket az emberség jövőjébe vetett hit. A történet nekem kissé bugyuta volt a romantikus szál miatt, de a körítés autentikussá és egyedivé tette, képileg pedig egész jó volt ahhoz képest, hogy milyen rég láttam már igazán izgalmas képeket.... Hangulata miatt ajánlott.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Roger Livesey (Blimp ezredes élete és halála, Diadalmas szerelem), Finlay Currie (Ben Hur), John Laurie (39 lépcsőfok, Blimp ezredes élete és halála), Valentine Dyall (Blimp ezredes élete és halála, Késői találkozás), Anthony Eustrel (Tízparancsolat), Graham Moffatt (Canterbury mesék)
- Még életben vannak: Petula Clark (83)
- Igen, ő az a Petula Clark (az okoska kislány szerepében), ekkor még gyerekszínészként., de már nem ez volt az első filmje.
- Pamela Brown (Catriona) a forgatás alatt jött össze Powellel, és bár mindketten házasok voltak, évtizedekig együtt éltek ezután.
- A filmben feltűnő spániel kutyák Powelléi, nekik szintén ez a harmadik  filmjük a Blimp ezredes élete és halála, valamint a Diadalmas szerelem mellett.
- A Corryvreckan-örvény a világ harmadik legnagyobbja.

Tartalom

1973. Nővére hatására a 15 éves William a rockzene megszállottjaként kritikusi cikkeket küldözget az elismert szakírónak, Lesternek (Philip Seymour Hoffman), aki meglátja benne a tehetséget és megbízza egy koncertbeszámolóval. Itt találkozik a Stillwater együttessel, akiket nagyra tart, valamint a bandával lógó, magukat múzsáknak tartó lányokkal (ők nem gruppik, hiszen nem szexelnek, max. szopnak), köztük Pennyvel. Az estéről készült cikk felkelti a neves zenei magazin, a Rolling Stone figyelmét és megbízzák Williamet, hogy tartson a Stillwaterrel Majdnem híres elnevezésű turnéjukon egy hosszabb cikk érdekében. A banda életébe látva William érzi a feszültséget az énekes frontember és a kreatív gitáros között. Ez utóbbi titkos viszonyt folytat Pennyvel, akibe persze William is beleszeret...

A történet elsősorban korrajz arról, ahogy a rock and roll hedonizmusa lassan lecsillapszik: a gyerek felnő, a zene árucikké válik, a szex szerelemmé alakul. Beszélhetnék még a karakterek viszonyáról és annak alakulásáról, de az már nem téma igazából. Maximum még William felnőttebbé válása lehetne hangsúlyosabb, de ehhez meglehetősen passzív.

Megvalósítás

A történet William szemszögéből zajlik, az ő személye köré csoportosul: láthatjuk hogyan találja meg a rockzene, hogyan szakad el részben akarat ellenére a meleg családi otthonból, amit anyja (Frances McDormand) jelent, hogyan lel rá apai mentorára, aki anyja túlzóan szorító gondoskodása helyett szabadon hagyja, csupán tanácsokkal segíti. Barátságot köt a bandával, amelyhez a tisztelet mellett azért érdek is fűzi, külső megfigyelőként láthatja belső viszonyaik alakulását. És persze szerelmes is lesz (de nem lesz kapcsolata!), de csak magát a szerelmet éli meg. Ez viszont a szakmai rivalizálás mellé magánéletit is ad a barátsághoz, amely végül minden megpróbáltatás ellenére - vagy inkább miatt - tovább mélyül. A kép úgy teljes, hogy a halál is meglegyinti, aminek a tetőpontnak kellet volna lennie, de inkább elhülyéskedték. A történet mellékszála a banda élete, amely ahogy egyre kommerszebbé válik, annál jobban erősödnek az ellentétek, annál inkább elveszítik kapcsolatukat valódi énjükkel. Jó eszköz ennek kifejezésére a rajongóikhoz való hozzáállásuk vagy pl. a busz-repülő párhuzam.

A film nosztalgikus hangulattal próbál indítani, amit mindig nagyon öncélúnak érzek, mert ami a rendezőnek a gyerekkorát jelenti, az a nézőnek nem biztos hogy ugyanolyan lesz. Mentségére, a film önéletrajzi ihletésű, ami egyben garantálja a hitelességet is de erről később. Ezt a nosztalgikus hangulatot a tipikus eszközökkel, megható zenével és lassított felvételekkel, mosolygó emberekkel próbálja elérni. Főleg a film elejére jellemzőek ezek a technikai megoldások: montázsok, áttűnések, lassítások igyekeznek megteremteni a hangulatot, ám ez idővel alábbhagy és a továbbiakban csak pár szebb kép jelezte, hogy ez egy vizuális művészeti ág is egyben. Fontosak lehetnének a zenék, ezek elsősorban korabeli slágerek, de maga Crowe a rendező is írt pár számot a fiktív bandának. Azonban nem sok koncertfelvételt láthatunk és azokból is csak egy-egy rövid részletet.

Élmény

Hasonlóan az Egy nehéz nap éjszakájához és A turnéhoz ez a film is egy szerethető zenekar képét igyekszik felfesteni, de ezúttal nem ők vannak középpontban, hanem William, azaz a rendező alteregójának felnőtté válása. Aranyos volt, de ritkán vicces, ennek ellenére viszont mégis komolytalan, ami gyengítette a drámaibb részeket. A zene sokat javíthatott volna rajta (meg persze az izgalmas képi megoldások), de engem legalábbis nem hozott lázba.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Frances McDormand (A halál keresztútján, Fargo), Fairuza Balk (Amerikai história X), Philip Seymour Hoffman (A nagy Lebowski, Magnólia)
- Ahogy említettem, a film önéletrajzi ihletésű: Crowe valóban kihagyhatott két osztályt is és 15 évesen érettségizhetett. Ahogy William, ő is Lesternek küldözgette cikkeit, majd a Rolling Stone is megbízta. A banda, akiket kísérhetett, az Allman Brothers Band volt. Ekkor vesztette el szüzességét, és még ki tudja mi minden mást emelt át a valóságból.
- Számos cameo szerepel a filmben: Crowe anyja rendszeres szereplője fia filmjeinek, de láthatjuk a Rolling Stone főszerkesztőjét is.
- Lester 1982-ben, 33 évesen elhunyt gyógyszertúladagolásban.

Következik: Vágyak szigete

Tartalom

Dánia, 1620-as évek, a nagy boszorkányüldözések idején. Valaki megvádolt egy öregasszonyt boszorkánysággal, aki Pederssonék házába menekül. A fiatal feleség, Anne ugyan elbújtatja, de megtalálják és kínvallatásra fogják. Anne férje, Absalon idősödő lelkipásztor, maga is tagja az inkvizíciónak. Az öregasszony tudja, hogy Anne anyját szintén boszorkánysággal vádolták, de a férfi közbenjárására ejtették a vádat. Nála azonban hiába könyörög, ezért kivégzése előtt megátkozza őket. A Pedersson-ház egyébként rideg; Anne túl fiatal férjéhez, akinek ráadásul még az idős anyja sem szívleli a lányt. Szinte megváltás Absalon első házasságából származó fiának, Martinnak (Preben Lerdorff Rye) a hazajövetele, akivel azonnal vonzalmat éreznek egymás iránt és szeretőkké válnak...

Két értelmezése is lehet a történetnek, ugyanis egyáltalán nem egyértelmű, hogy valóban léteznek-e a világában boszorkányok. Ha léteznek, akkor az ő hatalmuk okozza a konfliktusokat, az emberek pedig nagy veszteségek árán, de győzedelmeskednek a gonosz felett. Ha nem léteznek, akkor a természetes emberi érzelmeket bünteti a társadalom, hogy leplezze saját gonoszságát. Bármelyik is igaz (bár a film egyértelműen ez utóbbi olvasat mellé áll), a történet mindenképpen Anne tragédiája, aki a körülmények áldozataként boldogtalan életre kényszerült, míg Martin személyében a boldogság egy rövid időre be nem költözött életébe, hogy aztán megbűnhődjön felszabadultsága okozta negatív megnyilvánulásai miatt.

Megvalósítás

Ennek a kétértelműségnek egyszerűen az az oka, hogy mind az öregasszony, mind Anne úgy viselkednek, mintha valóban természetfeletti hatalmuk lenne de ez részükről inkább csak a sérelmekkel szembeni dühös kirohanás. A körülmények szerencsétlen alakulása miatt pedig úgy tűnik, mintha valóban teljesülnének kívánságaik. Absalon és Martin teljesen jóindulatúak, belátják bűneiket is, még az inkvizítorok sem rossz szándékból végeznek a film eleji öregasszonnyal. Ugyanakkor nehéz a boszorkányüldözésekre nem úgy gondolni, mint babonák ártatlan áldozataira, amit a film azzal érzékeltet, hogy az öregasszonyt és Annét is fókuszba helyezi és védtelennek mutatja őket. Anne szőke, fiatal és életteli a rideg környezetben. Anyja boszorkány volt, férje öreg, anyósa utálja, a házasságába nem volt beleszólása, így nem csoda, hogy megutálja otthonát. Martin megjelenésével kiélheti testi-lelki vágyait, de társadalom elítéli érte. Vele szemben Absalonhoz mindig csak halál köthető. A cím a Dies irae egyházi énekre utal, amely a végítéletről szól.

A díszlet és a jelmezek korhűen és a kornak megfelelően nagyon puritánan fekete-fehérek, minimalisták. Ez a kontrasztos színvilág nagyon illik a fekete-fehér filmhez, ez az egyik legfekete-fehérebb film, amit láttam, más árnyalat alig van. Legalábbis a halált vonzó Absalon házában, mert odakinn, ahol a szerelmesek egymási lehetnek, süt a nap, szól a zene, "aranylik" a mező. Ez a film tökéletesen hozza a dreyeri stílust, nem véletlenül tartják fordulópontnak munkásságában: a színészek lassan, vontatottan, kántálva beszélnek mint a bábok. A film ritmusa lassú, a kamera alig mozog vagy legalábbis nem vehető észre. Ettől az egész film nagyon komor és nyomasztó lesz.

Élmény

Ha ez lett volna az első filmem Dreyertől, biztos furán néztem volna rá, de a Gertrúd vagy Az ige ismeretében már nem volt egyáltalán elviselhetetlen, sőt, az ilyen misztikusabb történetekhez még passzol is. Hangulatilag és érzelmileg működik, noha sem a története, sem a vizualitása nem volt lenyűgöző.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Preben Lerdorff Rye (Az ige)
- A történet megtörtént eseményeken alapul: Anne esete az egyik legjobban dokumentált boszorkányper. 1575-ben megvádolták férje nagybátyjának meggyilkolásával, de akkor Absalon még ki tudta menteni. 1590-ben újra megvádolták, akkor már elítélték. Ez volt a kezdete a vardói boszorkánypereknek.
- Ahogy a filmben is megjelent, 1617-ben váratlanul óriási vihar érte a tengeren lévő hajósokat. Az esetet boszorkányoknak tulajdonították, mert a korabeli konteók szerint az északról jött pogány számi népcsoport el akarta önteni a keresztény Európát. A 17. század során emiatt aztán Vardóban mintegy 150 boszorkánynak kellett meghalnia. csak 2011-ben kaptak bocsánatkérő emlékművet.

Tartalom

A szesztilalom idején járunk Leo, az ír maffia fejének irodájában. Az alárendelt olasz maffia feje, Caspar (Jon Polito) és társa, a Dán épp arról igyekeznek meggyőzni Leót, hogy vegye le kezét a piti bukmékerről, Bernie-ről (John Turturro), mert az többször is átverte őket. A várakozással szemben azonban erre nem hajlandó, mire Casparék feldúltan, fenyegetőzve távoznak. Leo elmondja tanácsadója, Tom (Gabriel Byrne) értetlenkedésére, hogy nem hagyhatja veszni Bernie-t, mert halálosan beleszeretett annak testvérébe, Vernába, aki csak azért van a férfival, hogy Bernie-t védje vele, de egyébként simán lefekszik Tommal is. A két gengszter között háború tör ki. Hogy elcsitítsa az ügyet, Tom inkább bevallja Leónak, hogy lefeküdt Vernával. Leo erre természetesen kidobja, Tom pedig beáll Casparhoz. Első megbízása megölni Bernie-t, csakhogy Tom még sosem ölt, ráadásul látszólag ő is belezúgott Vernába...

Bármennyire is töröm a fejem, hiába olvastam el számos kritikát, nem találok a történetben központi témát. Itt egyedül a sztori számít, a  fordulatok, a poénok, némi dráma, no meg persze a gengszterfilmi mivolta - mintha stílusgyakorlatnak készült volna.

Megvalósítás

Leginkább a forgatókönyvet szokták dicsérni a filmben, amely valóban bővelkedik a fordulatokban, és bármennyire is játssza meg Tom a mindent előre sejtő sakkjátékost, valójában gyakran csak a szerencse segíti ki. Számomra ez a rengeteg fordulat kissé kontraproduktív volt izgalom szempontjából, hiszen előre lehetett tudni, hogy minden ajtó mögött lesz valaki meglepő. Viszont segítette az iróniát. A történet ugyanis meglehetősen sok parodisztikus elemet tartalmaz: a karakterek tipikusak (az olasz, az ír, a zsidó, a bokszoló, a rendőrfőnök... stb.), a tűzpárbajok valószínűtlenek, a párbeszédek manírosak, a helyzetek abszurdak. A karakterek többnyire kőegyszerűek, egyedül Bernie mutathatja meg több oldalát is. Hiába Tom a főszereplő, érzésem szerint ő se igazán mély, egyszerűen csak titokzatos. A történet két fő motívuma a Miller's Cross, azaz a halál keresztútja, ahol vagy meghalsz vagy újjászületsz, illetve Tom kalapja, amivel valódi egyéniségét, szándékait leplezi szerintem. Érdekes a film hangulata, amely ugyan vérfagyasztóan komoly, mégis tele van vicces megmozdulásokkal.

A film külsejére talán a stilizált a legjobb szó: nemcsak karakterei külseje tipikus, de a díszletekkel is rájátszanak erre a nagyon jellegzetes gengsztervilágra (lásd pl. a polgármester irodáját). A túl szép ír hangzású zene szerintem nem illik a film parodisztikus hangulatához. A képek nem voltak csúnyák, de nem éreztem őket különlegesnek. Az egyetlen látványos megoldás az erdő fáinak leveleit alulról mutató kameraszög volt, de ilyet látunk már pl. A vihar kapujában is.

Élmény

Szórakoztató, élvezetes film volt. Azt hiszem akkor működik a legjobb hatásfokkal, ha túlzó gesztusai miatt eleve vígjátékként állunk hozzá, mégha nem is nevezhető igazán annak. Belekötni nehéz a megvalósításába, de nem nyújtott semmi pluszt, amiire felkaptam volna a fejem.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Gabriel Byrne (Közönséges bűnözők), John Turturro (Dühöngő bika, Szemet szemért, A nagy Lebowski), Jon Polito (A nagy Lebowski, Halálsoron), Steve Buscemi (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Fargo, A nagy Lebowski), Mike Starr (Nagymenők), Michael Jeter (Halálsoron), Michael Badalucco (Dühöngő bika, Leon a profi), Frances McDormand (Fargo)
- A történet alapja ugyanaz a regény, amely A testőré is.