Artúr filmélményei

Bonnie és Clyde (1967)

2016. augusztus 22. 01:03 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Penn, Arthur
Műfaj: életrajzi, krimi
Főbb szereplők: Warren Beatty, Faye Dunaway
Megjelenés: 1967, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/hZpm1zj9510
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/bonnie-es-clyde-bonnie-and-clyde/movie-259

Tartalom

Az 1930-as évek világválságával sújtott Amerikájában a pincérnő Bonnie (Faye Dunaway) kiszúrja, ahogy egy férfi épp el akarja lopni anyja autóját. A bűneivel hencegő férfi, Clyde élete megtetszik Bonnie-nak és azon nyomban mindent felhagyva vele tart bankot rabolni. Városról-városra járva rabolnak ki üzletek, eközben pedig csatlakozik hozzájuk sofőrnek az autószerelő C. W. is. Véglegesen akkor sodródnak ebbe az életformába, amikor egy őket üldöző civilt lelőnek. Clyde bátyjánál, Bucknál (Gene Hackman) és feleségénél Blanche-nál húzzák meg magukat egy időre, de itt is hamar rájuk talál a rendőrség. Szórakozásból embereket rabolnak el és egy elfogott rendőrrel (Denver Pyle) fényképezkednek, ahogy azonban nő a hírük, egyre nagyobb erőkkel próbálnak rajtuk ütni...

A történet a közismert rablóbanda dramatizált és némileg fiktív karrierjét mutatja be a bűnözőkkel szimpatizálva, egyfajta népmesei hősöknek beállítva őket - mindeközben azonban tudjuk, hogy kudarcra vannak ítélve és látjuk azt is, hogy semmi sem sikerül terveikből, csak menekülnek a végzet elől. Ez kevésbé kihangsúlyozott, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben, és ugyancsak a kelleténél kevésbé hangsúlyos az, amit később láthatunk a Sivár vidékben (vagy a Született gyilkosokban), hogy mennyire fontos szerepet kap a média a történetben és mennyire gerjeszti egymást a kettő.

Megvalósítás

Epizodikusan van felépítve a történet, gyakran ugrunk időben és helyben, de mindig lineárisan. Ettől máshol gyorsabb vagy nagyobb időszakot felölelő lenne a történet, de itt többször zavarónak éreztem, mert mintha kihagytak volna fontos részeket főleg a karakterek viszonyának alakulásából, és egyszercsak volt egy helyzet amit el kellett fogadni különösebb előzmények nélkül. Két fő motívum van a történetben, a szex és az erőszak. Bonnie már eleve meztelenül fogad minket, többször ráveti magát Clyde-ra, többször megjelenik nála a fegyver és a szivar/cigi, mint a pénisz szimbóluma. Csakhogy Clyde teljesen bátortalan és impotens szex terén, amit a rablásokkal kompenzál. Az első sikeres aktusukra várni is kell a film végéig, amitől Bonnie meg halálosan frusztrált lesz. Ami az erőszakot (és a szexet is) illeti, meglehetősen sokkolónak számított még 1967-ben a sok véres jelenet. Ne felejtsük, ekkor még érvényben volt a Hays-kód és a hírhedt Vad banda is csak két évvel később jött ki. Szegény Faye Dunaway a Kínai negyedhez hasonlóan itt is elég megrázó halált halt, ha  a többi gyilkosság mai szemmel már nem is számít durvának. Ami a végzetet illeti, nem beszélnek róla, mégis tudjuk hogy tudják, hogy meg fognak halni. Az igazi fordulópontot ebben nem is az első gyilkosságuk hozza meg, hanem a találkozás Bonnie anyjával, aki gyakorlatilag már halottnak tekinti lányát. Amikor pedig tudatosul bennük a halálos csapda, egy sokatmondó pillantás marad hátra Bonnie-tól, amiben benne van a búcsú, a beteljesülés, a félelem, az öröm (lásd az alábbi képet). A média szerepe kimerül túlzó újságcikkek felolvasásában, fényképek és versek megjelentetésében, de így is benne van, hogy a pénz mellett a korabeli bulvárhős szerep legalább annyira fontos számukra. Ezt tükrözi a rendőrök és a civilek hozzáállása is, akik nem tetteik alapján ítélik meg a rablókat, hanem hírnevüket figyelembe véve.

A film eleje korabeli képek felvillantásával indul a stáblista közben, amihez végülis passzol a fentebb már leírt, elsötétítéssel elválasztott epizódok lánca. A már említett anyával való találkozás során egészen homályossá, napfényesen sárgássá válik a kép, mintha valami képzeletbeli helyen járnánk (emlék? túlvilág? vágyak?). Ezen kívül a film vége volt még az, ami emlékezetes volt, ahogy a csapda felismerésekor villámgyorsan váltogatott a kamera a két főszereplő tekintete között. Állítólag remek a fényképezés, de ebből nem sokat érzékeltem. A zene korhű bendzsózásnak tűnik, ám utánaolvasva kiderült, hogy valójában anakronisztikus és inkább az 1940-es évekre volt jellemző. Ami kissé furcsa annak tükrében, hogy egy bő harminc éves történet feldolgozását láthattuk. Mintha egy ma készült, 1980-as évekbe helyezett filmhez a Backstreet Boys zenéjét tennék be. A film stílusa egyébként meglehetősen francia újhullámos egyrészt a már fenn leírt epizodikus szerkezet miatt (nem csoda, hogy nem tetszett), másrészt mert a brutális gyilkosságok váratlanul érték a nézőt a meglehetősen gyakran komikus hangulatba csapó filmben. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy komolyan felmerül Truffaut vagy Godard, mint rendező.

Élmény

E kettős hangulat miatt elég furcsa érzés volt a filmet nézni, mint a Sivár vidéket vagy A mandzsúriai jelöltet. Az epizodikus szerkezete miatt nekem hiányosnak, következetlennek tűnt, képileg pedig nem varázsolt el. De megértem a rajongóit, 1967-ben ez valóban az új típusú és szabadabb hollywoodi filmek korát hozhatta el.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Faye Dunaway (Kínai negyed, Hálózat), Gene Hackman (Francia kapcsolat, Magánbeszégetés, Ifjú Frankenstein, Nincs bocsánat), Denver Pyle (Aki lelőtte Liberty Valance-t), Dub Tayler (Vad banda), Gene Wilder (Katasztrofális siker, Ifjú Frankenstein)
- Buck máskor is részt vett már fegyveres rablásban és lövöldözésben, börtönben is ült. 1933-ban csatlakozott öccséhez, és három hónap múlva lelőtték két alkalommal is, mire elkapták.
- Blanche a családja által rákényszerített házasság elől menekült Buck karjaiba. Bűnrészesség miatt hat évig kellett börtönben ülnie. 1988-ban halt meg.
- idemajdkésőbbmégírokdemostmáraludnomkell

2 komment
Címkék: krimi 1967 életrajzi 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1960-as évek Faye Dunaway Észak-Amerika Warren Beatty Arthur Penn 2 órás IMDB 8

Cherbourgi esernyők (1964)

2016. augusztus 20. 21:52 - Liberális Artúr

 

 

 

Rendezte: Demy, Jacques
Műfaj: -
Főbb szereplők: Catherine Deneuve, Nino Castelnouvo, Anne Vernon, Marc Michel, Ellen Farner, Mireille Perrey
Megjelenés: 1964, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,8 pont
Előzetes: https://youtu.be/4h-w5qM2VMM
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/cherbourg-i-esernyok-les-parapluies-de-cherbourg/movie-10525

Tartalom

Az 1950-es évek végén járunk Cherbourg-ban. Guy autószerelő és szerelmes Genevieve-be (Catherine Deneuve). A fiú betegeskedő nagynénjével (Mireille Perrey) él, akinek ápolásába besegít Madeleine, akin már elsőre látszik hogy odavan Guy-ért. Genevieve egyedülálló anyjával árul esernyőket saját üzletükben. A 17 éves lány már hozzá is menne azonnal a szerelméhez, amiről persze az anyjának az a véleménye, hogy még túl korai lenne, ráadásul nem nagy perspektíva hozzámenni egy autószerelőhöz. Amikor kiderül, hogy nagy adótartozása van boltuknak, az anya kétségbeesésében eladná a családi ékszereket. Ekkor futnak bele a jól menő ékszerész Cassard-ba, akinek azonnal megtetszik Genevieve. A fordulat nem várat magára soká, Guy-t besorozzák két évre az algériai háború miatt. Az elválás keserves, ráadásul Genevieve nemcsak emiatt letört: terhes Guy-től. A fiútól azonban alig érkeznek levelek, Cassard pedig kitartóan udvarol...

Nem észleltem e történet mögött üzenetet; egyszerűen egy szerelmi történetet láthatunk, amely nagyon hétköznapi és amellyel valószínűleg mindenki tud azonosulni: adott egy pár, akik első kapcsolatukat élik, nagyon szerelmesek egymásba, ám az élet elszakítja őket ideiglenesen és ezt nem éli túl a kapcsolatuk. Már mindketten saját életüket élik, amikor újra találkoznak, és egy pillanatra felidéződik bennük minden, de tudják hogy ez a múlté. Nincs hepiend, nincs tragédia, ez egy mindennapos eset, és talán épp ettől meghatóbb.

Megvalósítás

A történethez pontos időpontjaink vannak, 1957-ben kezdődik és 1963-ban ér véget. Mindezt három részletben láthatjuk: 1) indulás, melyben megismerjük az alaphelyzetet és Guy bevonul; 2) távollét, ahol a szerelmesek kapcsolata felbomlik a külső és belső hatásokra: egyfelől Guy levelei ritkán jönnek, miközben Genevieve szülése egyre közeledik,  Cassard pedig biztos támasz lenne, amit persze az anya is helyesel; 3) visszatérés, ahol a második részből teljesen hiányzó Guy egy új világba érkezik vissza, ahol már semmi sem ugyanaz és ahol már nem egy pár többé. Ez a hármas tagolódás érzésem szerint nem csupán ennyiből állt, hanem mintha három teljesen más korszakot és stílust is jelenítene meg, noha csak néhány év az eltérés. Az első rész az utcákon játszódik, ártatlan, kamaszos szerelemmel, majd eg.y szobákba szoruló dráma következik Genevieve vívódásaival, végül újrajárjuk az eddigi helyszíneket, de realistább vonásokkal (pl. a bájos, szinte 19. századi esernyőboltból modern háztartásigép üzlet lesz). A karakterek hasonlóan változnak, főleg a szerelmespárunk az, akik idealista, naiv gyerekekből megromlott felnőttek lesznek.

Nem túl látványosan, de mintha a film külleme is követné ezt a hármas tagozódást, mert az első rész színei valahogy egyszerűbbek, a másodikéi rikítóan telítettek, a harmadik pedig hétköznapi lesz. Két érdekesebb jelenet van képi szempontból: az első a nyitány, amely felülnézetből, a hulló eső szemszögéből mutatja az utcán elhaladó embereket, akikből csak színes esernyőik látszanak. A másik egy borzalmas vetített háttér a szerelmesek sétájához, ami pont olyan, mint a régi filmek autós jelenetei. Állítólag a többség ezen a pontos fel is nevet kínjában, főleg hogy egyértelműen látszódik, hogy a szereplők nem is mozognak. Egy a rendezőt jól ismerő kritikus szerint azonban ez teljesen szándékos húzás volt, az hivatott megjeleníteni, hogy a szerelmesek hogyan érzékelhetik a külvilágot. A film legfőbb jellemzőjéről még nem beszéltem, miszerint ez egy musical. Ebben az esetben viszont egyáltalán nem lehet szó indokolatlan dalra fakadásról, ugyanis végig énekelnek. Ez egyfelől komikus, hiszen a leghétköznapibb dolgokat is dalban mondják el, másfelől bosszantó, mert  olyannak hat, mintha egy diáktársulat próbálna dallamot rögtönözve énekelni.  legalábbis kezdetben, mert egy idő után hozzászokik a fülünk és már fel sem tűnik nagyon a dolog. (Kis kitérő: a film elején az egyik karakter moziba megy, mert a filmeket szereti és elmondása szerint nem operába, mert unja az éneklést :D) Mivel az egész egy dalfolyam, nem igazán lehet karakteres dalokról beszélni, bár a hozzáértők szerint nagyon is jók és tudatosan felépített motívumok vannak benne - csak én ezt nem hallottam ki belőle. Egyébként ebben talán az is közrejátszott, hogy sanzonszerűek, amelyeket sosem bírtam.

Élmény

A folytonos éneklés miatt egyedi film az biztos, az egyszerű, de örökérvényű és egyetemes története miatt könnyű vele azonosulni, de ezek önmagukban azért még kevesek, hogy igazán élvezzek egy filmet. Könnyebben megjegyezhető dalokkal és katartikusabb történettel jobban tetszett volna.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Catherine Deneuve (Iszonyat, Tristana), Mireille Perrey (Madame de...), Jean Champion (A vörös kör)
- Még életben vannak: Catherine Deneuve (72), Nino Castelnouvo (79), Anne Vernon (92), Danielle Licari (73)

1 komment
Címkék: zenés 1964 20. század Európa Catherine Deneuve Franciaország 1960-as évek Nyugat-Európa IMDB 8 1 órás Nino Castelnuovo Anne Vernon Marc Michel Ellen Farmer Mireille Perrey Jacques Demy

My Fair Lady (1964)

2016. augusztus 19. 10:19 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Cukor, George
Műfaj: -
Főbb szereplők: Audrey Hepburn, Rex Harrison
Megjelenés: 1964, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/EzAufG9zFSk
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/my-fair-lady-my-fair-lady/movie-6534

Tartalom

Elizának, az utcai virágáruslánynak (Audrey Hepburn - énekhangja: Marni Nixon) borzalmasan alpári beszédstílusa és akcentusa van, hiszen az utcán szocializálódott. A véletlen úgy hozza, hogy a fonetika tudományának élő Higgins professzor meghallja őt, és hencegve bizonygatja a szintén nyelvész barátjának Pickering ezredesnek (Wilfrid Hyde-White), hogy hat hónap alatt képes lenne megtanítani a lányt választékosan beszélni, ami elegendő lenne arra, hogy akár a legfelsőbb körökben is arisztokratának higgyék. Elizát nem hagyja nyugodni a gondolat, ezért másnap felkeresi a professzort, hogy leckét vegyen tőle. Higgins kihívásnak veszi a dolgot és Pickeringgel együtt nekiállnak a beszédóráknak, gyakran könyörtelenül, legalábbis ami Higgins-t illeti. Az edzés utáni első próba a lóversenyen balul sül el, amikor a drukkolásban Elizából kitör a proli, de a következő, végső megmérettetésen már Transzilvánia (jaj...) királynőjével kell találkozni, ahol a híres magyar nyelvész, Kárpátthy Zoltán is jelen van, aki bizony könnyen kihallhatja Eliza beszédéből, hogy honnan is származik valójában...

A történet alapja az ókori görög Pügmalión története, melyben a szobrász beleszeret saját alkotásába, amely végül életre kel. Ebből készült modern színdarab a 20. század elején, amely már majdnem teljesen egyezik a film történetével, majd az 1956-os musical, ami a film közvetlen előzménye. A színdarab állítólag a felső osztály kritikájával és a nők függetlenségével foglalkozott, ami nyomaiban itt is felfedezhető, ám a filmben szerintem a nyomaték azon a gondolaton volt a romantikus szálat leszámítva, miszerint nem attól lesz valaki "hercegnő", mert annak tetteti magát, hanem mert akként kezelik.

Megvalósítás

A történet a háromórás hossz miatt két részre bomlik; az első tartalmazza tulajdonképpen a cselekmény nagy részét, a második rész pedig már csak arról szól, ahogy Eliza és Higgins egymásra találnak. Ettől kissé feleslegesen elnyújtottnak tűnik, hiszen a tetőponton már túl vagyunk, de az eredeti darabban is így van. Elsősorban a legfelsőbb és a legalsóbb osztályokat képviselik karaktereink, hogy feltűnőbb legyen az ellentét, ám kicsit kilóg ezekből mind a többre vágyó Eliza, mind pedig a kevésbé kötött etikettre vágyó Higgins. Szerencséjükre Higgins-nek van elég örökölt pénze, ami számomra kissé belerondít az "add önmagad" elvbe, hiszen anélkül mindjárt életszerűbb lenne, ahogy próbálnak lavírozni a társadalomban főszereplőink. Érdekes figura még az ugyancsak nagy előrelépést megtévő Alfred is, Eliza apja, aki cinikus életszemlélettel éli életét nincstelenül, és szívesen áldozza fel kényelmét azért, hogy ne kelljen dolgoznia. Csakhogy ahogy Elizát is kiszakítják eredeti környezetéből, és kénytelen lesz minimum középosztálybeliként élni, úgy az apjára is rászakad egy kisebb vagyon, ami miatt ahogy keserűen megjegyzi, már másokat figyelembe véve kell élnie, nemcsak önmagát, nem tehet azt, amit akar, vállalnia kell a pozíciójából eredő kötelességeit. És mivel musicalről van szó, a dalok... indokolatlanul csendülnek fel. Ez kezdetben valamiért nem zavart, de aztán mégis bosszantóvá kezdett válni, hogy mégis mi a francért fakadnak dalra benne az emberek mindig.

És ha már a dalokról szó esett, akkor nézzük a dalokat. Számomra ezek kevésbé voltak dalok, sokkal inkább kicsit éneklősen mondott beszédeknek tűntek, de több így is elég karakteres volt, hogy emlékezni lehessen rájuk, mert jól összeillesztették a dallamot a szöveggel. (Ez korántsem olyan alap eddigi musical-élményeim alapján, mint hinné az ember.) Ráadásul egyes dalok visszatértek, amellyel egyrészt visszautaltak a film elejére, másrészt emlékezetünkbe véshették a dallamot. Kedvencem a Just You Wait, melyet kivételesen Audrey Hepburn adott elő, hiszen ez tényleg beszéd volt, mintsem ének. Már csak azért is ezt éreztem a legjobbnak, mert ebben jött ki legjobban Hepburn, aki valahogy nekem mindig ugyanazt a kamaszosan bájos karaktert hozza, ami nagyon emlékeztet Nicole-ra (aki nem érti ezt, annak bocsi, annak az egynek meg aki érti, most már tudja milyen volt Nicole :). A koreográfiára viszont nem fordítottak sok energiát, messze a legjobb az Ascott Gavotte volt, ahol az arisztokrácia merevségét és kicentizett etikettjét tökéletesen fejezte ki mozgásuk és szaggatott énekük. És elnézést kérek minden jóérzésű olvasómtól, de az I Could Have Danced All Nightra csak azért kaptam fel a fejem, mert emlékeztem rá egy Hip Hop Boyz dalból. A filmnek volt több kreatívan kifejező jelenete is a sugdolózástól a megfagyasztott jelenetekig, ahogy megtelt élettel az utca, jobb lett volna sokkal több ilyen.

Élmény

Kellemes meglepetés volt a film, valami borzalmas, felszínes musicalt vártam, de helyette egy sokkal mélyebb érzésű történetet kaptam, és még egyes karaktereknek köszönhetően a humora is rendben volt. Képileg sem volt teljesen unalmas, a dalok pedig karakteresek, de lehettek volna emlékezetesebbek, jobban megkoreografáltak. Összességében jól szórakoztam, és megvoltak az alapjai annak, hogy ez egy igazán jó film legyen. Várnék egy remake-et.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Audrey Hepburn (Római vakáció, Amerikai fogócska), Marni Nixon (A muzsika hangja), Wilfrid Hyde-White (A harmadik ember), Gladys Cooper (A Manderley-ház asszonya), Henry Daniell (Nagyvárosi fények, A diktátor, Philadelphiai történet, A vád tanúja), Queenie Leonard (101 kiskutya, Mary Poppins), Alan Napier (Mary Poppins)
- Marni Nixon idén hunyt el 86 éves korában.
- Henry Daniell (a brit nagykövet) még a forgatás során, 1963-ban hunyt el, így szerepét sokkal rövidebbre kellet vágni, mint tervezték.
- A musical színházi előadói adják a film szereplőinek nagy részét, ám a női főszerepet nem az évek óta Elizát játszó Julie Andrews kapta, mert neve ekkor még kevésbé volt ismert. Cserébe viszont elvállalhatta a Mary Poppins főszerepét, ami nemcsak a legsikeresebb Disney-film lett A Karib-tenger kalózaiig, de Oscart is hozott Andrews-nak. Meg is köszönte a stúdiónak egy másik beszédében, hogy nem őt választották :D

2 komment
Címkék: zenés 1964 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok Audrey Hepburn 1960-as évek Észak-Amerika Rex Harrison George Cukor IMDB 8 3 órás

Külön banda (1964)

2016. augusztus 17. 21:16 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Godard, Jean-Luc
Műfaj: újhullám
Főbb szereplők: Anna Karina, Sami Frey, Claude Brassuer
Megjelenés: 1964, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/Ds2hErT1OUE
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/kulon-banda-bande-a-part/movie-82564

Tartalom

Franz és Arthur (Claude Brasseur) angolórára igyekeznek. Franz már korábban ismerte Odille-t (Anna Karina), aki elkotyogta neki, hogy a házban ahol lakik, az egyik lakónak nagymennyiségű készpénze van. Arthur rögtön kikezd a lánnyal, elcsábítja Franz bánatára, és hármasban megtervezik a rablást. Valahogyan Arthur nagybátyja is tudomást szerez a pénzről, részt követel belőle. Odille folyamatosan habozik, fél attól, hogy gyanút fogott a lakó. És valóban, amikor Franz és Arthur elmegy a pénzért, zárva találják a helyiséget, noha arra korábban nem volt példa. Megbízzák Odille-t, hogy másnapra kerítse elő a kulcsot, mire azonban visszamennek, a pénznek már hűlt helye...

Megint Godard, akivel nagyon nem vagyok egy hullámhosszon, pedig ezt tarják az egyik legkönnyebben emészthető filmjének. Hogy miről szól? nem tudom, nem értettem meg, és ezt nem félek bevallani :D Állítólag nem is azt kell figyelni, amit mond, hanem ahogy mondja, de erről értelemszerűen majd a későbbiekben írok. Ami biztos, hogy ezúttal nem a szokásos túlművelten filozofálgatós társadalmi-politikai-művészeti, godard-i gondolatok szaladnak ki a karakterek szájából, hanem líraiak.

Megvalósítás

Bár a fő cselekményszál a tervezett rablás, a lényegi pontok nem ezen vannak, hanem a köztes időkben, amit tisztes hatvanas évekbeli párizsi fiatalokhoz méltóan karaktereink kávéházban, utcán, múzeumban töltenek. Utalások tömkelege van a filmben, amikett nem könnyű észrevenni, ha az ember nem Godard, és hát sokan vagyunk ezzel így. Van köztük filmes, zenei, irodalmi, de főként versek, azokból is inkább csak egy-egy szókapcsolat vagy kép, még csak nem is teljes sor. Ezeknek a nagy része itt megtalálható, nem szeretnék most velük külön foglalkozni. Azzal viszont igen, hogy ennek a célja elvileg az volt, hogy az eddigi filmjeihez hasonlóan részletekből tegye össze az egészet, amelyek nem feltétlenül illeszkednek egymáshoz, de mégis összeállnak. Pl. remekül megfér egymással a középkori Shakespeare és a modern osztálytermi flörtölés. kedvenc jelenetem is ehhez kapcsolódik: miután egyikük megemlíti, hogy egy amerikai alig tíz perc alatt járta végig a Louvre-t, ők is végigrohanják. Így kapcsolódhat össze a modern kultúrafogyasztási szokás a klasszikus múzeumi koncepcióval.

Godard filmjeihez hasonlóan ez is lendületes tempójú, amit erősít a sok-sok egymásra dobált részlet. Nemcsak szóban hangzanak el utalások, de utcai feliratokat is sikerült úgy mutatni, hogy passzoljon a filmhez. Ezzel együtt képileg nem túl érdekes, talán a főcím említhető meg, ahol nagyon gyors vágásokkal mutatja be a főszereplőket, miközben a szokásos szójátékok sem maradnak el a címmel. A párbeszédek mellett hallhatjuk még Godard narrálását, aki azonban velük együtt szintén irodalmi stílusban beszél. A film hangja sokkal érdekesebb, mint a képei, ugyanis gyakran komikus zenei betétek hangzanak el, amiket többször is váratlanul megszakít. A leghíresebb ilyen jelenete a filmnek a tánc, amely során a zene megszakad, noha táncolnak még a karakterek, hogy hallhassuk a rendező narrációját.

Élmény

Már többször értekeztem Godard és a francia újhullám kapcsán arról, hogy jó-e ennyire elrugaszkodni az átlagember értelmi szintjétől (bocs az átlagemberektől, hogy magamhoz alacsonyítom őket). Amitől ugyanis ez a film élvezhető lett volna az az, ha a nézőnek leesnek az irodalmi, filmes és egyéb utalások. Ennek hiányában csak néztem ki a fejemből és nem fogtam, nem foghattam fel, hogy mit látok.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Anna Karina (A kis katona, Bolond Pierrot), Claude Brasseur (Szemek arc nélkül)
- Még életben vannak: Anna Karina (75), Sami Frey (78), Claude Brasseur (80)

Szólj hozzá!
Címkék: újhullám 1964 20. század Európa Franciaország 1960-as évek Nyugat-Európa Jean-Luc Godard Anna Karina Claude Brasseur 2 órás IMDB 8 Sami Frey

Spartacus (1960)

2016. augusztus 15. 22:10 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Kubrick, Stanley
Műfaj: dráma, történelmi
Főbb szereplők: Kirk Douglas, Laurence Olivier, Jean Simmons, Charles Laughton, Peter Ustinov, John Gavin
Megjelenés: 1960, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/HcIMY1Ah3aw
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/spartacus-spartacus/movie-8018

Tartalom

I. e. I. század. Spartacus, a bulgáriai rabszolga (Kirk Douglas) gyerekkora óta afrikai kőfejtőben dolgozik, engedetlen természete miatt azonban kishíján kivégzik, amikor szerencsésen egy kereskedő megveszi őt gladiátornak. A gladiátoriskolában barátságot köt bajársaival és beleszeret Variniába, a rabszolgalányba (Jean Simmons). Amikor előkelőségek, köztük Crassus, a zsarnoki címre pályázó politikus (Laurence Olivier) érkeznek az iskolába, bemutatót tartanak kérésükre, és még Variniát is megveszik. Spartacus ellenfele (Woody Strode) azonban nem hajlandó végezni barátjával, ezért megölik. Másnap a gladiátorok az első konfliktus hatására lázadásban törnek ki. Sikereresen kiszabadulnak, és egyre több rabszolga csatlakozik hozzájuk szabadságot remélve. Céljuk elérni a tengert, hogy elhagyhassák a Római birodalmat. Eközben Rómában Crassus politikai ellenfele, Gracchus (Charles Laughton) igyekszik megakadályozni, hogy Crassus a város megmentője szerepében tettszeleghessen, hogy ezzel is közelebb kerüljön a diktátori címhez...

Azt hiszem a fő téma alapvetően a szabadság, az emberi méltóság kár hogy nem foglalkozik vele eleget. Mint A rettenthetetlenben, Spartacusék fizikai harcot kell vívjanak a szabadságért, és bár ebben elbuknak, lélekben... nos, nem tudni pontosan. Látszólag Spartacus szellemét is legyőzték, noha gyermeke elvileg szabad lesz. Korát tekintve erősen áthallásos a csúcsát elérő fekete polgárjogi mozgalommal a rabszolgaság révén, de közben a mccarthyzmus is szerepet kap benne: a filmben a rabszolgák inkább kínhalált halnak, mintsem hogy elárulják Spartacust; a valóságban többeket bebörtönöztek, amiért nem voltak hajlandóak beárulni kommunista-szimpatizáns kollégáikat Hollywoodban. Az alapregény írója is így járt, börtönévei alatt írta meg a Spartacust. A film forgatókönyvírója pedig tiltólistán volt kommunista-szimpátiája miatt, a film készítői azonban engedték dolgozni, és ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a listát törölték.

Megvalósítás

A történet hossza miatt két részre bomlik, nyitánnal és szünettel, ahogy egy klasszikus monumentális filmnél illik. Az első rész első percei felvezetik Spartacus közvetlen előéletét, majd megismerhetjük a gladiátorok életét és a főbb karaktereket és motivációikat az első nagyobb ütközetig a rabszolgák és a rómaiak között. A második rész kicsit inkább a rómaiak szemszögéből láttatja a helyzetet, de nem ér véget a szabadságharc bukásával, hanem még látnunk el a római helyzetet, amely közvetlenül megágyaz Julius Caesarnak (John Gavin). A szabadság jelképe egyértelműen a rabszolgaság; történelmi filmként nem lehet más vége, minthogy leverik a felkelést, ám ezzel együtt is megoldható lett volna, hogy szellemi síkon felszabaduljanak a rabszolgák, ha máshogy nem, a halál által. Erre remek alkalom lett volna Spartacus és Antoninus (Tony Curtis) harca, hiszen a film elejével ellentétben, ahol kényszerből harcoltak egymás ellen a gladiátorok, ezen a ponton egymásért harcoltak egymás ellen, hogy a másik elkerülje a kínhalált. De nem éltek ezzel a lehetőséggel, és ahogy említettem, Spartacus kereszthalála is olyan semmilyen lett. Ennek fő oka valószínűleg abban keresendő, hogy Kubrick, a rendező csak beugróként vállalta el a filmet, más filmjeivel ellentétben nem kapott szabad kezet a forgatás során. Az első részben a rabszolgákkal állatként bánnak, a második részben gyakran mutatnak velük kapcsolatban idilli életképeket, amivel az ellenkezőjét próbálják bizonyítani. Vegyesen érzek Spartacus karaktere iránt, akinél sosem tudjuk meg, hogy mitől olyan önérzetes (elsőre az is fura volt, hogy Douglas öregnek tűnt a szerepre, de Spartacus a valóságban is hasonló korú volt). Crassus karaktere érthetőbb, és értjük azt is, hogy miért retteg Spartacus hatalmától, az ő szabadságától, amit valójában nem tud korlátozni. A rabszolgákkal párhuzamosan zajlott a római politikai élet is, ott Gracchus képviselte a demokratikus szabadságot Crassus ellenében. A történet meglepően túlfűtött volt szexuálisan is: heteró vonalon Varinia és Spartacus szerelmeskedései voltak fülledtek meztelenség nélkül is, a római hagyományokhoz hűen pedig homoszexuális vonalon is voltak hasonlóan meleg jelenetek Crassus révén.

A film nagyköltségvetésű volt, ennek ellenére Kubrick sajnos nem szeretett a szabadban dolgozni, mert szerette teljesen irányítása alatt tartani a környezetet. Engem viszont baromira zavarnak a látványosan festett hátterek és stúdióbeli növényzet. Amikor mégis külső jeleneteket kellett forgatni, mint pl. amilyen a döntő ütközet volt, mindjárt jobban nézett ki az egész, köszönhetően főleg a több mint tízezer statisztának (ebből nyolcezer spanyol katona volt, akik a római légiósokat alakították - az ő taktikai mozgásuk igazán jól nézett ki). A hatás fokozása érdekében egy focimeccsen kérték meg a több mint hetvenezres közönséget, hogy skandálják a megfelelő szavakat. A nagyszámú statisztasereg és a nagy költségvetés ellenére mégis elmaradtak a látványos harc- és tömegjelenetek, és az nagyon látszódik, amikor pár tucatnyi emberrel játszatnak el ezres tömegeket. Vizuálisan kevés érdekességet vettem eszre, ezek közül az egyik a videóklipszerű jelenet, amikor Antoninus szavalása közben életképeket mutatnak, mint egy zenei klipben. Hasonlóan párhuzamos jelenet volt a végső csata előtt az egymást váltogató Crassus- és Spartacus beszéd. Kevés szép kép volt, de a már fentebb említett taktikai tömegmozgás jól nézett ki, illetve a hullaheygek között bámészkodó Crassus sem volt rossz látvány. A zene egyáltalán nem tűnt fel, pedig álítólag a filmzene történetében a modern kor kezdetét jelenti. Mindenesetre érdekesség, hogy a hangszerelést igyekeztek korabeli hangszerekre írni. A színészek sem fogtak meg, Spartacus egy-egy önfeledt nevetése viszont nagyon hitelesnek tűnt.

Élmény

Szóval ahogy az elején írtam, a fő problémám az volt, hogy nem tudott igazán elvonatkoztatni és egy eszményi szabadságkoncepciót bemutatni a történet. Megvalósítása hasonlít korának monumentális történelmi filmjeihez, egyik sem nyűgözött le, de voltak jó húzások benne.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Kirk Douglas (Kísért a múlt, A dicsőség ösvényei), Laurence Olivier (A Manderley-ház asszonya), Jean Simmons (Fekete nárcisz), Charles Laughton (A vád tanúja), Tony Curtis (A siker édes illata, Van aki forrón szereti, Rosemary gyermeke), John Gavin (Látszatélet, Pszichó), Nina Foch (Tízparancsolat), Woody Strode (Tízparancsolat, Aki lelőtte Liberty Valance-t, Volt egyszer egy vadnyugat), Peter Brocco (Száll a kakukk fészkére), Robert J. Wilke (Mennyei napok), Nick Dennis (A vágy villamosa)
- Még életben vannak: Kirk Douglas (99), Joanna Barnes (81)
- Az 1960-as film négy Oscar-díjat kapott és a legtöbb pénz hozó befektetés volt az 1970-es Airportig.
- Spartacus a mai Bulgária területén született i. e. 111-ben és amikor a rómaiak elhurcolták már házas lehetett (tehát nem Varinia volt az első nő akivel volt, és nem is rabszolgaként született). Valóban konyhaeszközökkel harcolva szöktek meg a gladiátoriskolából. A felkelés utolsó csatájában Spartacus megpróbált személyesen áttörni a rómaiakon és nekirontani Crassusnak, ám sikertelenül járt és a csatában halt meg. Mintegy 6000 rabszolgát ejtettek foglyul, akiket keresztre feszítettek.
- Crassus (i. e. 115-53) politikus dinasztiából származott, Spartacus elleni győzelmével sikerült vezető politikusi pozíciót elérnie. Később Szíria kormányzójaként keleti hadjáratokat vezetett, az egyik ilyen során halt meg. Állítólag ő volt a valaha élt leggazdagabb ember.
- Ez volt a harmadik nagyobb rabszolga-felkelés hatvan éven belül, és bár elbukott, állítólag innetől kezdve óvatosabban bántak a rabszolgákkal, akiknek a jogai is nőttek az i. sz. 1-2. században.

2 komment
Címkék: dráma történelmi 1960 20. század monumentális Amerika Amerikai Egyesült Államok 1960-as évek Peter Ustinov Stanley Kubrick Észak-Amerika Laurence Olivier Kirk Douglas Jean Simmons Charles Laughton IMDB 8 3 órás John Gavin
süti beállítások módosítása