Tartalom

Derek (Edward Norton) neonáci. Amikor fekete rablók épp az ő házát pécézik ki egy éjjel, mindhármukat lelövi, ezért három évre börtönbe kerül. Öccse, Danny (Edward Furlong) szintén nyomdokaiban jár, ő a példaképe, ahogy az egész helyi neonáci közösségnek. Három évvel később Danny feladatként dolgozatot kell írjon arról, mi juttatta bátyját börtönbe. Ekkor szabadul épp Derek, akit a börtönévek megváltoztattak, ezért otthagyja a közösséget, és öccsét igyekszik lebeszélni elveiről

A film propaganda, mint a Patyomkin páncélos, a rasszizmus ellen. És annak borzalmas, hiszen nem igazán magyarázza el, miért is rossz a rasszizmus. Felsorolja a rasszisták szokásos érveit, de nem cáfolja meg őket. Dereket megdugják fajtársai a börtönben, és szinte rögtön feladja addigi világnézetét; látjuk, ahogy a családja tönkremegy anyagilag, érzelmileg, egészségileg, de ez nincs vagy csak alig van összefüggésben Derek rasszizmusával. A film szenteciája, hogy "amitől nem lesz nekünk jobb, az nem jó", ami így önmagában baromság. Esetleg nézhetnénk a történetet kicsit általánosabban, és nem a rasszizmusra koncentrálni, hanem a gyűlölködésre, de ezt nem érzem annyira hangsúlyosnak, és ha így is van, messze nem olyan erős benne, mint amennyire szeretné hogy az legyen.

Megvalósítás

Gyönyörű, lírai képekkel operál a film, hasonlóan a Dühöngő bikához, és a zene hasonlóan erős. A visszapillantók fekete-fehérek, a kerettörténetként szolgáló jelen pedig színes. Ehhez hasonlóan gyakran találkozhatunk még ezekkel a színekkel a film során végig. A film időrendi szerkezete alárendelődik a történetnek, mint az Aranypolgárban vagy a Ponyvaregényben.

A karaktereket nem szerettem, mert bár szépen levezették Derek személyiségfejlődését, hogy hogyan válik a hétköznapi rassziszmustól szélsőséges bandavezérré, nem tűnt igazán életszerűnek, Danny pedig még kevésbé. A börtönszexes jelenet is sokkal hitelesebb A remény rabjaiban, pedig az meglehetősen szentimentális film (na nem mintha erőszakoltak volna már meg börtönben, de ugye nem is az számít, hanem hogy melyikről hisszük el jobban). Legrosszabb az egészben ugyanazok a hatásvadász elemek, amik a Patyomkin páncélosban vagy a Schindler lisájában is megtalálhatóak: az áldozatok mindig az amúgy is elesettek, akikkel könnyebb együttérezni, a háttérben pedig egy csúnya gonosz bácsi miatt van minden rossz.

Élmény

Vegyes. Egyrészt szépen fényképezett, jól kivitelezett, hatásosan működik, és van benne egy olyan jelenet, ami mindenkibe beleég, aki látta, akárcsak A faun labirintusában a borosüveges kivégzés, szóval mindenképpen örök élmény. Viszont úgy érzem, nem tálalja kellő körültekintéssel a témáját, nem kínál megoldásokat, nem segít megérteni (akkor már sokkal inkább Kosaras álmok vagy Isten városa), sok benne a valószínűtlenség, és ha a rasszizmus csak álca, és valójában a gyűlölet ellen szólt általánosabban, akkor nálam legalábbis egyáltalán nem jött át.

Egyébként vicces volt viszonthallani pont ugyanazokat az érveket, amit manapság a menekültek ellen szokás felhozni, és örültem neki, hogy ennek ellenére is objektívan tudtam értékelni a filmet, és nem vakított el "rózsadombi libsi" mivoltom abban, hogy észrevegyem a hibáit.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Edward Norton (Harcosok klubja), Edward Furlong (Terminátor 2)
- Kaye, a rendezőnek ez az első filmje, de egyik vágásával sem volt igazán elégedett, ezért nem akarta, hogy köze legyen filmjéhez. A legközelebbi rendezése párfilmes életművéből az erről a konfliktusáról szóló dokumentumfilm.
- A film részben Frank Meeink, megtért neonáci életén alapul.