Tartalom:

Truman (Jim Carrey) a népszerű valóságshow, a Truman Show főszereplője; csakhogy egyedül erről ő nem tud, mindenki más a környezetében színész. Születése óta tart a színjáték és a közvetítés egy tökéletes, mesterséges, burok alatt megépített szigetvárosban. Hogy sose legyen kedve elhagyni a szigetet, megrendezett gyerekkori traumával víziszonyt ültettek bele: apja viharban odaveszett. Harmincadik szülinapjához közeledik, amikor több gyanús dolog történik: leesik egy lámpa az égből, a rádióval rendezői utasítások interferálnak, és feltűnik halottnak hitt apja (Brian Delate). Trumanban egyre erősödik a vágy, hogy elutazzon, de a műsor atyja, Christof (Ed Harris) mindig kitalál valamit, hogy ne jöhessen össze...

A történet többrétegű, de alapvetően Truman, avagy általánosítva az egyén és az emberiség öntudatra ébredését, felnőtté válását láthatjuk megfűszerezve némi médiakritikával. Truman természete odösszeuszian kíváncsi, erősebb az aranykalitka-sziget biztonságánál, élete árán is szembeszáll világának megteremtőjével. Ehhez képest a médiakritika már csak felszínes, csak szőrmentén veti fel a kérdést, hogy milyen messzire lehet elmenni a műsor érdekében, illetve pár manipulatív eszközt mutat be.

Megvalósítás:

A történet azonnal lelövi a poént és Christoffal indít, így Trumanen kívül már mindenki tudja, hogy álvalóságban él, valamint az első percben leesik a világítóeszköz a semmiből. Röviden megismerjük a sziget mézes-mázos világát, amely tele van reklámokkal, és ennek megfelelően Truman is olyan, mintha egy reklámból lépett volna ki. A városhoz hasonlóan élete is tökéletesen polgári irodai munkával, feleséggel, kertvárosi házzal, gyerekkori jóbaráttal. A folyamatosan érkező jelek révén a történet első fele mátrixosan a valóság és illúzió témakörében mozog, és ahogy a végén Christof megerősíti, a városon kívül ugyanazok a hazugságok várják Trumant, csak mellé párosul még az erőszak is. A történet utolsó percei válnak szinte már istenkáromlóan vallásivá, hiszen Christof, aki egyszerre teremtője és apja a városnak és manipulációival Trumannak, mindent elkövet, hogy a férfi a világában, gondoskodó uralma alatt maradjon. Truman pedig akár az életét is adná, hogy ezzel szembemenjen. Így ez a rész egyszerre szólt számomra a szülői és az isteni ragaszkodásról is. E belső világbeli harc tágabb kontextusba helyezése veti fel a médiaetikai kérdéseket, azaz hogy meddig mehet el egy műsor a megfigyelésben, manipulációban, (Christof akár meg is ölné Trumant). A film szerint elmehet bármeddig, ugyanakkor ne felejtsük, hogy az 1998-as félig-meddig még sci-fi kategória, a valóságshow-k legnagyobbja, a Big Brother ekkor még nem indult el. A filozófiai kérdések mellett persze van egy nagyon elnagyolt emberi szál is plusz motivációként, hiszen Truman gyerekkora óta felfedezni vágyott, és vár rá az igaz szerelem is valahol odakinn.

A technikai megvalósítást kezdjük a színészettel, ami azért érdekes, mert Carrey ekkor még egyet jelentett a túlzóan grimaszoló vígjátékbeli szerepeivel, és ezzel a filmmel szeretett volna kilépni a skatulyából, ami azóta a világ szemében sikerült is neki, számomra viszont nem, sosem fogom tudni nem Ace Venturaként nézni. Szóval érdekes húzás volt épp őt választani erre a szerepre, de mivel Truman eleve egy karikatúrája a reklámvilágnak, érthető. Képi világára elsősorban a kukucskálós nézőpontok jellemzőek, és persze a díszlet-reklámváros épp olyan, mint egy díszlet-reklámváros, miközben mögötte emberek serénykednek, amit a korántsem mintaszerű valós nézők figyelnek. Kicsit Ének az esőben/Egy ember eltűnik utánérzése van az embernek.

Élmény:

Nem tudom jó ötlet volt-e előre megmutatni a nézőknek a világ hamisságát vagy jobb lett volna, ha Trumannal együtt jövünk rá. Azt sem tudom, hogy nem lett volna-e erősebb, ha a filozófiai kérdések a háttérben maradnak, amin később lehet csámcsogni, és nem lett volna-e jobb az emberi oldalról megközelíteni a történetet, hiszen Trumannek rá kell jönni, hogy az egész élete hazugság és még az anyja is csak szerepet játszott (miközben mégis ő nevelte fel). Szóval személy szerint talán jobban tetszett volna a történet emberi oldala, főleg a színészekéi, főleg ha kicsit jobban belegondolunk, hogy mennyire irreális az egész  és hogy hány ponton vérezne el egy ilyen projekt a valóságban. A világra épp rádöbbenő tiniknek kötelező darab, nekem már nem volt olyan hatásos.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jim Carrey (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Ed Harris (Apolló 13), Brian Delate (A remény rabjai), Harry Shearer (Csillagok háborúja, A turné), Paul Giamatti (Ryan közlegény megmentése, Kerülőutak, 12 év rabszolgaság)
- Bár a 2000-es Big Brothert tekintik a valóságshow-k atyjának, már 1948-ban létezett rejtett kamerás átverős műsor, 1992-ben indult a résztvevőket folyamatosan felvevő műsor (The Real World), és 1997-ben különítették el a svéd Expedition Robinson c. vetélkedőben az embereket (a Survivor elődje) először.
- A Truman Show-ról nevezték el azt a pszichiátriai betegséget, amelyben a páciensek azt hiszik, hogy az egész világ egy színjáték (nem keverendő össze a szolipszizmussal).

Következik: Hamu és gyémánt