Tartalom:

Nem túl sportszerű módon az Antarktiszon helikopterből lőnek gépfegyverrel egy menekülő kutyára. A kutya egészen egy amerikai kutatóbázisig fut, az üldöző azonban teljesen figyelmen kívül hagyja az ott dolgozó embereket és tovább tüzel, így az amerikaiak jobb híján önvédelemből lelövik az őrültnek tűnő fegyverest. Mint kiderül, a szomszédos norvég kutatóbázisról jött a támadó, ezért odautaznak, hogy összeégett holttesteket és egy furán torz, de emberszerű lényt találjanak. Amikor a jövevény kutát bezárják a többi mellé, rövidesen eszelős ugatást hallanak: a helyszínre érve egy szörnyet látnak, ami félig kutyává alakult ás végzett a többi állattal. A  norvég feljegyzések alapján találnak egy idegen űrhajót, a boncolás után pedig arra jutnak, hogy egy idegen lény érkezett a Földre legalább százezer évvel korábban, amely képes teljesen lemásolni áldozatait. A kérdés azonnal felvetődik mindenkiben: mi van, ha egyikük már idegen...?

A történet fő témája a bizalmatlanság, hiszen a legénység bármely tagja lehet az idegen lény. Nagy kár, hogy ezzel alig foglalkozik és az akcióra helyezi a hangsúlyt a kidolgozott pszichológia helyett. Beszélhetnénk hidegháborús paranoiáról, ha nem 1980-as éveket írnánk, illetve az önfeláldozásról ha lenne a történetben bármilyen jelentősége, hiszen a kutatók tisztában vannak azzal, hogy életük árán is meg kell akadályoznuk az idegent, mert kijutva a civilizációba már megállíthatatlan lenne.

Megvalósítás:

A kutya üldözésével repülünk be az amerikai táborba, és gyakorlott néző már sejti, hogy nem véletlenül üldözik az állatot. Meglepetésemre az amerikaiknak se tartott sokáig rájönni a rejtélyre, miután a norvég tábor nem rejteget semmit múltjából, még a szörny tetemét és konkrét csészealjat is látunk, az idegen pedig nem zavartatja nagyon magát, amikor meglátják. Ez az első pont, ahol kisiklik a misztikus rész, ami azért egy rendes filmben jelentősen hozzájárul a feszültséghez. Nem mellesleg ellentmondásosnak érzem, hiszen egy űrhajót építeni képes lény talán óvatosabban járna el. A következő ballépés az, hogy hiába gyanakodnak azonnal egymásra hőseink, mint lehetséges idegenre, nem az egymás iránti gyanakvást domborítják ki, és nem a legkézenfekvőbb megoldást választják, hogy mindenki maradjon együtt, hanem tíz kicsi indiánt játszva szétválnak és hagyják magukat egyesével levadászni. Ez a pszichológiai vonal helyett az akcit erősíti, hiszen újra és újra megküzdhetnek a szörnnyel. A harmadik kérdés az önfeláldozásé, amihez az orvos karakter azonnal hozzákezd, nehogy kijusson az elzárt sarkvidékről a földönkívüli. Ezt a ziccert megint kihagyják, nulla drámaisággal egyedül a túlélésért küzdenek majd különösebb érzelmek helyett beletörődnek a szinte biztos halálba. Karakterek nincsenek, vadnyugati kemény legényekként éltek tudósok helyett teljesen felelőtlenül, mintha már eleve halálra készültek volna (főhősünk azzal nyit, hogy egy számítógépet leamortizál, csak mert elveszített ellene egy sakkpartit). Legalább a lezárás jól sikerült, nem tudjuk hogy a túlélők emberek-e.

Na de ha nincs dráma, akkor nyilván egy látványos akciófilmről beszélünk, ugye? Tulajdonképpen igen, van robbantás, lángszórózás, puskaropogtatás. De rendes horrorfilmként kapunk vért, belsőséget, hullákat, torz maradványokat és persze átalakulófélben lévő szörnyeket. Egy drámai filmben nyilván csak a készterméket látnánk, hogy ne tudjuk, ki a szörny, itt azonban gyakran torz alakként átmenetet képeznek a hústömeg és az ember között, amiben dagonyázhat a maszkmester. Hál'istennek még az animáció korszaka előtt vagyunk, ezek igazi bábok. de a stop-motion egyáltalán nem látszik rajta (már ha azzal csinálták). Csak a mai néző ingerküszöbe ennél már magasabb, egykedvűen néztem a félelmetesnek szánt lényt, ahogy A légynél is.

Élmény:

Mint a Ghostnál, itt is a kihagyott lehetőségeket érzem inkább. Az 1950-1960-as években lehetett volna ebből egy jó kis hidegháborús thriller, mint A testrablók támadása, de az 1980-as években nem ez volt a divat.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Kurt Russell (Forrest Gump), Wilford Brimley (Az Úr kegyelméből), David Clennon és Richard Dysart (Isten hozta, Mister), Keith David (Szakasz, Rekviem egy álomért), Peter Maloney (Rekviem egy álomért), Norbert Weisser (Schindler listája)
- Pechére a film együtt jött ki az E. T.-vel és a Szárnyas fejvadásszal, ezért épp csak behozta a gyártási költséget. A kritikusok se szerették, de idővel kult filmmé vált.
- Alapja egy 1951-es film, 2011-ben pedig készült hozzá egy újabb rész, amely a norvég tábor eseményeit dolgozza fel.

Következik: Párbaj a napon