Cselekmény: ...azaz "a bűn". Egy szegény környék lakói végre munkát kapnak egy távoli városban. Amikor halott csecsemőt találnak, a helyiek azonnal rájuk, az idegen vendégmunkásokra kezdenek gyanakodni, és igazuk lesz. A tettes Azizah (Faten Hamama), aki lázas és félrebeszél. Visszaemlékezésében látjuk ahogy boldogan összeházasodik Abdallahval, gyerekeik születnek, de egy nap Abdallahnak olyan derékfájdalmai lesznek, hogy nem bír többet dolgozni...

Téma: Érdekes módon az az egy-két sor, amit ezzel kapcsolatban találtam, a neorealista vonalat emelte ki, hogy a napszámos vendégmunkások mennyire ki vannak szolgáltatva és hogy nem tűrhetik örökké az elnyomást. Valóban van ilyen olvasata is, de szerintem nem itt keresendő a lényeg, hanem abban, ahogy az előítéletes tömeg hozzáállása megváltozik idővel. Nem melleslegnyilván nem véletlen az se, hogy még a brit gyarmati időkbe helyezték az eseményeket, 1965-ben ez már nehezebben lett volna felvállalható korabeli társadalomkritika.

Tartalom: A Doaa al-Karawanhoz hasonlóan a történet itt is "félbehajtott", azaz a közepével kezdünk, majd visszatérünk a múltba, újra eljutunk a közepéig és innen tovább folytatjuk a végéig. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a Szemet szemérthez hasonlóan együtt vezesse a helyi lakosság érzelmeit a nézőkével, hiszen nekünk is el kéne borzadnunk a csecsemőgyilkosságon és a gyilkos halálát kívánnunk, de gyakorlott 21. századi nézőként ez már nem működik, tudjuk hogy minden tragédia mögött egy másik áll. A történet tehát a halott csecsemő megtalálásával indul, a helyi fejes nyomozásba kezd, és hiába gyanúsítják a helyiek zsigerből a vendégmunkásokat, már itt zavar lesz az erőben, mert a fejes útjának lekövetésével megismerjük kicsit a helyieket is, és látjuk, hogy nekik is van takargatnivalójuk. Ez már-már komikus, nyilván ezt a célt szolgálja a bolond karaktere is, de ma már nem vicces szellemi fogyatékosokon szórakozni (de nem ismerjük annyira az egyiptomi kultúrát, hogy ezt meg tudjuk ítélni). Aztán mégis megtaláljuk a tettest, a vendégmunkás nőt, Azizaht, aki nincs túl jó állapotban, így már némileg érezhetünk részvétet iránta. Újabb hangulatváltás következik, megismerjük az események láncolatának első pontját, a krumplit. Ekkor Azizah friss házas, boldogan élnek férjével, mégha szegények is.A baj akkor kezdődik, amikor a férj betegeskedni kezd és nem tud napszámba menni. Innentől nem spoilerezek, a lényeg az, hogy történik egy bűn, ami miatt Azizah megpróbálja házilag elhajtani magzatát, bűnbe kényszerülve ezáltal. Ekkor érünk vissza a film elejére, és meglepetésemre a lincshangulat - talán abból a felismerésből, hogy ők se jobbak, talán mert a néző megismerte Azizah történetét - együttérzéssé változott. Végül valóban felszólalássá vált a legkiszolgáltatottabb réteg mellett, a napszámosok a sarkukra álltak... ööö... nem spoilerezek, de időszakosan valami miatt leálltak a munkával.

Forma: Sajnos ez nem volt túl formabontó, noha itt is néha érdekes dolgokat produkált a kép, viszont itt egyértelmű volt, hogy nem tudatosságról volt szó, mint az Aszálynál, csak képhiba. Mintha tízéves lemaradásban lett volna barakat, mert míg az előző filmje noirosabb, itt a realista vonal érződött jobban, különösen amikor utalni mert Azizah női testiségére és hogy miket dug fel magának, hogy elvetéljen. Egyébként nem volt vele semmi baj, minden a helyén volt, jók voltak a montázsok, a zenei bevágás a szülés alatt, csak semmi izgalmas.

Élmény: Sokáig nem csigázott fel, olyan volt mint a Doaa al-Karawan másik témával és kevésbé izgalmas képi világgal, de aztán a az utolsó harmad fordulata, amelyben a helyiek megenyhülnek Azizah iránt, egészen megható és szívmelengető lett. Ahogy írtam, ugyanaz lehetetett a szándék, mint a Szemet szemért esetében, ami lehet hogy az 1960-as években be is jött, nekem nem.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Faten Hamama (Doaa al-Karawan)