Cselekmény: Eddie dalszerző-énekes a Broadwayn, új dala, a "Broadway Melody" egy szuperprodukció címadója lett. Épp ekkor érkezik a városba menyasszonya, Hank (Bessie Love) és húga, Queenie, akik new yorki karrier érdekében hagyták ott sikeres, vidéki táncos-revü turnéjukat. Kettejük közül Hank az ész, Queenie a szép, és ez feltűnik a Queenie-t régóta nem látó Eddie-nek és főnökeinek is...

Téma: Könnyed, romantikus musical.... vaaaagy több? Sehol sem olvastam ilyet, úgyhogy ez valószínűleg csak az én benyomásom, de erőteljes feminista hangnemet véltem benne felfedezni a láyntestvérek előtérbe helyezésével.

Tartalom: Eddie írt egy slágergyanús dalt a broadwayi revüre - ez már a korabeli kritikáknak is sablonos volt - és szerelmét és húgát betolná a show-ba. Megérkeznek a lánytestvérek, és náluk már az is gyanús, hogy az egyiküknek férfineve van (Hank), a másik meg tipikus meleg név (Queen), de talán ez nem jelent semmit. Az már viszont igen, hogy Hank hiába Eddie menyasszonya, a férfi gondolkodás nélkül rámozdul a szebb(nek tartott) Queenie-re és később is csak a húg szépségével tudnak bekerülni a revübe. Eddie mellett még a dúsgazdag Jock Warriner (Jack Warner paródiája) is ráhajt. Kis spoiler: Queenie nem akar Hank és Eddie közé állni, ezért enged Warriner közeledésének, ebből lesznek a konfliktusok. Szóval nekem alapvetően az a fura, hogy amellett hogy minden férfinak hatalma van és a lányok kénytelenek tudatosan a testükből élni, Eddie karaktere hiába a hősszerelmes, nagyon jellemtelenül viselkedik - vagy ez akkor belefért? Nem hiszem, mert Hank, aki az észnek van beállítva, összetör és láthatóan nem heveri ki, mégha úgy is tesz. A felszínes világ győzedelmeskedik. Szintén a történet intelligenciájához tartozik a humora, ami részben a screwball-vígjátékokat idézi meg gyors szövegelésével és poénjaival, de sokkal fontosabb, hogy ironikusan beszólogatós a színfalak mögött, több karakter alapja valós (ld. Warner), a hősszerelmes Eddie pedig geinctelen és simán kiüti a "rosszfiú".

Forma: Visszautalva kicsit Az éneklő bolondra, még mindig a hangosfilm hajnalán vagyunk, konkrétan ez volt az első teljes terjedelmében hangos film, ráadásul musical. A hanggal ezúttal már nem volt probléma, a dalok többnyire jól illeszkedtek a cselekménybe, kellően fülbemászóak is, de a táncok még borzasztóan kezdetlegesek voltak látvány szempontjából, pedig pár éven belül már megkapjuk Fred Astaire-t. A revü látványvilága azonban sokat tudott dobni a nem túl kifinomult koreográfián, különösen az utolsó, esküvői előadásnál, ami ráadásul színes is volt, érzékeltetve a grandiózusságát, csak épp sajnos ez a változata elveszett. Szóval nemcsak az egyik első hangosfilmről beszélünk, de a színesek között is korainak számít - filmes barangolásom során a rövid korszak filmjeit nem számítva nálam az első színes filmek 1937-től jöttek csak (Hófehérke és a hét törpe, Robin Hood kalandjai, Elfújta a szél, Óz a nagy varázsló). De ezek csak érdekességek, összességében a megvalósítása nem volt kifejezetten kiemelkedő egyetlen kivétellel, ez pedig a Hanket alaító Love játéka, akit szerencsére hagytak kibontakozni és kis túlzással percekig mutatták összeomlását.

Élmény: Nemcsak technikai mérföldkő a film, a Szárnyak után ez volt a második film, amely elnyerte a legjobb film díját. A korabeli és a mai kritikák sem tartják kiemelkedőnek tartalmi szempontból, de ahogy fentebb ecseteltem, szerintem több van benne. Technikai újításai akkor még élményszámba mentek, ma már nyilván nem releváns.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Bessie Love (Türelmetlenség)
  • Edward Dillon (A lonedale-i távírászlány, For His Son, The Mothering Heart)
  • Eddie Kane (Ez történt egy éjszaka, Az élet csodaszép, A tízparancsolat)
• Nagyon szeretem a korabeli kritikákat olvasni az ennyire régi filmeknél, íme egy-egy a New York Times-tól és a Varietytől.