Cselekmény: 1905, Oroszország. Vlaszov részeges és agresszív férj, fia, Pavel azonban munkásmozgalmi aktivista, aki otthonában rejtette el a forradalomra készülők fegyvereit. Sztrájkot terveznek, ám erről tudomása van a gyárnak is, és sztrájktörőket bérelnek fel, hogy megverjék a tüntetőket, köztük Vlaszovot is, így apa és fia szembekerülnek. A verekedésből csak Pavel kerül ki ép bőrrel, apja viszont meghal az incidens során. Eközben az anya felfedezi Pavel elrejtett fegyvereit...

Téma: Szokásos szovjet propagandafilm, amelyben az igazságért küzdő munkásokat kegyetlenül elnyomja az uralkodó elit, de persze kimarad, hogy ki miért is küzd. Az alapanyag azonban Gorkijé, így mindjárt nem olyan faék egyszerűségű, mint társai, illetve viszonylag árnyaltan mutatja be a karaktereket. A propaganda célja ezzel valószínűleg az lehetett, hogy az anya hagyományosabb, kevésbé kommunista szellemiségű karakterén keresztül megnyerje magának a kevésbé haladó gondolkodásúakat.

Tartalom: A részeges és nőverő apával kezdünk, aki ugyan nem sokáig lesz színen, arra viszont pont elég, hogy megalapozza a generációs szembenállást: az idősebbeknek az idealista, igazságért küzdő fiatalok csak bajkeverők. E konfliktus ütközőpontja lesz az anya, aki bár nem tud azonosulni fia eszméivel, a fia van annyira fontos, hogy szembeszálljon érte a rendszerrel. Hasonlóan "elnéző" az elittel szemben is, akik ezúttal nem tisztán gonoszak, sokkal inkább csak ingerültek és valójában teljesen közömbösek az ügy iránt. Szokásos probléma, amit fentebb is említettem, hogy igazából nem derül ki, miért is küzdenek fiataljaink, úgyhogy ebből a szempontból akár igaza is lehet a fennálló rend képviselőinek. Eisenstein filmjeivel ellentétben itt nem a közösség a főszereplő, hanem egyedi karakterek középpontban Pavlovval, és feltételezem hogy az már Gorkijt dicséri, hogy egy-egy pillanatra feltűnő mellékszereplőnek is van némi személyisége. Jelképrendszere a természettel, különösen a folyóval álítja szembe az eseményeket, de erről majd a formai részben.

Forma: Magán hordozza kora jegyeit, azaz a szovjet montázsokat, amelyek valahol félúton vannak a Sztrájk és a Patyomkin páncélos között, vagyis általában nem két teljesen különálló dolgot állít párhuzamba a vágásokkal, mint a Sztrájk, de előfordul, hogy csak lazán kapcsolódik hozzá. Ilyen a már fent említett folyó, ami egyszer-egyszer a cselekmény helyszíneként is szerepel, de rendre bevágják akkor is, ha már nem ott vagyunk: vadul hömpölygő, jeges áradatként az akció közepén, csendesen csordogáló patakként a nyugalmi helyzetekben. Megfigyelhető továbbá a részletekre fókuszálás, azaz a kamera egy-egy részletre közelít rá követve a szereplők gondolatait, tekintetüket, mint legutóbb a Körhintában vagy korabeli film esetében mondjuk az Az az éjszakai asszonyban. A csúcspontnál természetesen itt is begyorsulnak a vágások és a kamera nem fél expresszionistább nézőpontokat felvenni, bár nem markáns jelenség. A jól megírt karakterekhez szerencsére sikerült karakteres arcokat, jelmezeket találni, így sok mellékszereplő emlékezetes marad.

Élmény: Egyelőre nehezen tudnék dönteni a korabeli hasonszőrű szovjet film között (Sztrájk, Patyomkin páncélos, Az anya, Október), hiába izgalmas a képi világuk, mindegyik fő gyengesége a tartalmukban van, ugyanakkor ez a film a karaktereinek köszönhetően talán jobban kiemelkedik közülük.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Vszevolod Pudovkin (Rettegett Iván) - ő maga a rendező, aki egy rendőr szerepében tűnt fel.
• Gorkij nem rajongott annyira a filmért, mert sok mindenben eltért a regényétől, de nem ellenkezett a megjelenésével szemben. Bár ő maga is szocialista volt, Leninéket már nem kedvelte annyira, így a cár után a kommunisták is száműzték. Sztálinnal ugyan kibékültek, de persze az akkori rendszerrel sem volt kibékülve, így élete utolsó éveiben gyakorlatilag házi őrizetben élt.
• A Patyomkin páncéloshoz hasonlóan ez is az 1905-ös forradalomról szól, amelynek során a baloldlai értelmiség, az elnyomott nemzetiségiek, a parasztok és a munkások is fellázadtak a cár ellen és folyamatosak voltak a sztrájkok, tüntetések, mígnem 1905-ben egy nagyobb tüntetés során belelőttek a tömegbe és ezzel végleg elszabadultak az indulatok. 1907-ig mintegy húszezer áldozata volt a harcoknak, mire a cár engedett és egy demokratikusabb kormányzást vezetett be.