Előzmények: Winsor McCayről (1866-1934) már volt szó; korán megmutatkozott tehetsége, 1899-től lett egy újság illusztrátora teljes munkaidőben. 1904-től kezdett képregényeket gyártani, egyik legsikeresebbje a később megfilmesített Egy ínyenc álma volt, ami ugye elcsapott hasú férfi rémálmait mutatta be. Ez ihlette az 1905-ös A kis Nemó kalandjait, ami egy kisfiú álmait mutatta be. 1906-tól kezdett vándorszórakoztatókkal utazni, majd 1911-től készített több mozgóképet, ez volt az egyik első.

A film: A történetben egy szúnyog kiszúr magának egy férfit, akitől álmában többször vért vesz. Jelentősége részben abban rejlik, hogy itt a rajznak már története is van, nem csupán maga a rajz érdekes. A korszaknak megfelelően egy végső csattanóra épül, de a közönség az életszerűsége miatt értékelte, a nyilvánvaló hibái ellenére valósnak gondolták, ezért készült el később a Gertie, hiszen egy dinoszaurusz nem lehet valódi. Pedig korántsem tökéletes, hiszen bár valóban realisztikus a mozgás, a méretek változóak és túlzóak, ráadásul többször visszafelé játszák el a mozgást (pl. kalapemelgetés), gondolom spórolásból. Ez egy vonalrajz, nincs háttér, túl sok részlet, minden a két mozgó félnek van alárendelve. Nagyon messze vagyunk még történetben a Disneytől, ezen szinten még érdekesebbek a tudatfolyamos rajzfilmek.

Érdekességek:

- A történet nem teljesen új, képregényben már javarészt megjelent 1909-ben a Dream of a Rarebit Fiend egyik jelenetében.

Cselekmény: ...avagy "a nap/Soleil kis árusa". Sili mankóval járó kislány Dakar nyomornegyedében, de úgy gondolja, a hozzá hasonló korú fiúkkal együtt képes ő is újságárulással kisegíteni családját. Már az első nap nagy szerencse éri, egy tehetősebb férfi felvásárolja az összes példányát és jóval többet fizet értük a valós értéküknél...

Téma: A Soleil az újság címe, a félreértések elkerülése végett, de azért egyben áthallásos is, hiszen Sili reményt, pozitívat hoz. Ez abban nyilvánul meg, hogy törékeny alkata és társadalmi helyzete ellenére teljesen magabiztos és rendíthetetlenül vidám. Ugyanakkor a rendező azt sem hallgatja el, hogy a helyzet egyáltalán nem rózsás, de bízik a szebb jövőben.

Tartalom: A fő szál Silié, de van két mellékkarakter is, akik testi vagy lelki nyomora megjelenik a történetben. Ők passzívak ugyan, de ott vannak, jelezve a megnyomorított Szenegált. Sili úgyszintén "nyomorult" testben, gyermekbénulás miatt mankóval jár, törékeny testalkatú, iskolázatlan és hát amúgy is utcagyerek, aki vak nagymamájával él. Na meg lány. Szóval sokszorosan hátrányos helyzetű, ennek ellenére egy pillanatig sem fordul meg a fejében, hogy ne lenne egyenrangú másokkal, legyen az egészséges fiú vagy rendőr. Ebből a szempontból leghangsúlyosabban talán a a feminizmus jön ki, hiszen ez hangzik el többször konkrétan, hogy csak azért mert lány, képes arra is, mint a fiúk. Az újságárus fiúk bandája nem örül az új jövevénynek, főleg miután kisebb vagyonra tesz szert egy nagylelkű vevőnek köszönhetően, ezért többször belekötnek, de ez egyáltalán nem lombozza le. Természetesen van politikai vetülete is a dolognak, Sili aranyosan naivan kormánypárti újságot akar árulni, hogy közelebb vigye a népet hozzájuk, miközben a hírek arról szólnak, hogy Afrika épp elhagyni készül a az afrikai francia frankot (ez amúgy nem igaz vagy legalábbis nem találtam ilyen infót).

Forma: A rendező visszatért gyökereihez és a jelképekkel terhelt képi világ helyett az egyszerű utcaképeket mutatja meg, legfeljebb a tipikusan reményt kifejező, napfénybe sétálós zárójelenet mutat némi esztétikát. A realista hagyományoknak megfelelően valódi utcagyerekekkel készült a film és a Silit alakító kislány iszonyat jó, ha nem csupán egyszerűen önmagát adja.

Élmény: Ahogy az utószóban elhangzik, ez egy kiállás a bátor utcagyerekek mellett, akik vélhetően az ország jövőjét jelentik a rendező szerint. Ha egy friss és erős üzenetet akart volna átadni Mambety, lehetett volna rövidebb is, mint a Badou Boy, de így is gyorsan elrepült a negyven perc. Képileg nem volt izgalmas, a sztorit meg azért már láttuk párszor máshol,  más formában, katartikusabban.

Érdekességek:

• Trilógiának szánt sorozat középső darabja volt ez, ami a hétköznapokat akarta bemutatni, de a harmadik rész már nem készült el, mert még e film bemutatója előtt elhunyt a rendező rákban.
• Az afrikai frank 1945 óta létezik, tucatnyi afrikai országban használják és a frankhoz volt kötve az árfolyama 1999-ig (talán erre utalt a film), amikor frank helyett euró-alapra váltottak a pénznem közelgő bevezetésére való tekintettel.

Téma: Kicsit sem burkoltan a mexikói, hetven évig kormányzó Intézményes Forradalmi Párt kigúnyolását látjuk, bár lehet hogy felesleges ennyire személyeskedni és úgy általában a mexikói (és a globális) politikai élet is megfeleltethető a történetben látott korrupt, erőszakos, a közösséggel mit sem törődő vezetésnek.

Tartalom: A kerettörténet a választásokról felesleges, a lényeg, hogy egy kis falu rendre elüldözi/meglincseli polgármestereit, így a vezetés következő jelöltje a pártban vakon hívő, de semmiere se jó Vargas lesz, aki teljesen jószándékúan érkezik a faluba, míg nem szembesül vele, hogy az előző vezetés lenyúlta a falu pénzét. Ekkor tanácsolja neki főnöke, hogy éljen Heródes törvényei szerint, azaz legyen geci, különben vele lesznek gecik. A kezdetben lelkiismeretes Vargas visszautasítja a kenőpénzt, de mivel szüksége van rá, végül beadja a derekát. A történet egyik problémája, hogy ezt a vívódást gyorsan lerendezi és Vargas-t egy pillanat alatt elkapja a mohóság és teljesen kivész belőle a közösség szolgálata iránti igény; innentől kezdve már csak pénzt szed be és fegyverrel kényszerít, illetve kedve szerint írja át a törvénykönyvet, nem mintha bármi jelentősége lenne, hogy mi szerepel benne. Az allegorikus történethez tartozik még fő szövetségese, a korrupt pap, aki szintén csak a pénzt szedi be együttműködve Vargas-szal, illetve a gyónásokat is arra használja, hogy terhelő infókat szedjen össze a falusiakról. Megjelenik benne az Egyesült Államok is a kapzsi, csaló Bobby személyében, szóval röviden összefoglalva tipikus latin politikai leírást látunk: a korrupt, egyeduralomra törő politikusok erőszakkal uralkodva nyomorgatják a szegényeket az egyházzal összefogva, amibe szívesen beszállnak az amerikaiak is. Alapvetően humoros akar lenni, amit az esetlen Vargas ügyetlenkedése szállít.

Forma: A legjellemzőbb tulajdonsága a régies hatású szépiás képi világ, ezen kívül egyetlen érdekesebb montázs van benne Vargas bordélyházi látogatásairól, ami a dolog gyakoriságát fejezi ki. A film végefelé van egy kép, ahol egy halott politikus vérző tetemén, disznók közt számolgatja bankjegyeit Vargas az asztalánál polgármesteri díszben. Simán el tudom képzelni, hogy ez a kép volt meg legelőször, amibe igyekeztek belesűríteni mindent, és ebből építették fel visszafelé haladva a filmet. A zene nem volt jellegzetes, a színészi játék helyenként zavaróan túlzó, mintha nem tudtak volna dönteni, hogy karikatúrát akarnak vagy realizmust.

Élmény: Fontos megjegyezni, hogy ekkor, 1999-ben ért végéhez a párt hetvenéves, demokráciának álcázott uralma és 2000-ben el is vesztették a választásokat. Nem hiszem, hogy a film hatására, amit be is tiltottak, hanem inkább fordítva: abban a végjátékban már el lehetett készíteni ezt a nyílt kritikát. Valami olyasmit képzeljetek el, mint a Megint tanút: hiába pontos korrajz, hiányzik belőle a bátorság és az őszinte humor.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ernesto Gomez Cruz (Csodák utcája), Manuel Ojeda (Canoa)
- Pedro Armendariz (Lopez) annak a Pedro Armendariznak a fia, akivel több 1940-es évekbeli mexikói klasszikusban találkozhattunk

Téma: A legtöbb leírás a film azon olvasatát támogatja, miszerint a férfiuralta világot vesszük természetesnek, ezért Sigeharuval szimpatizálunk, holott ő is a nőket megnyomorító rendszer haszonélvzője. Bár ez valóban része a filmnek, tekintettel a rendező kevésbé kifinomult munkásságára én inkább a fent belinkelt írással értek egyet, azaz hogy elsősorban a férfi intimitástól való félelmei jelenítődnek meg.

Tartalom: Kissé átverős a történet, ugyanis egy-két utalást leszámítva a 99%-a nem horror, hanem egy lassú, romantikus dráma arról, ahogy egy középkorú férfi megpróbál hosszú idő újra intim kapcsolatot létesíteni. Sigeharu teljes pozitív karakternek van beállítva végig és alapvetően az is, csak a végefelé kezdhet a nézőben tudatosulni (ha egyáltalán tudatosul) Aszami és Sigeharu múltjának láttán, hogy a férfi sem volt teljesen korrekt és Aszami tettei is valamilyen szinten érthetőek. Sigeharu szorongása legszebben a szopós jelenetben jön ki, ahol, mint domináns pozícióban lévő férfi előtt térdel az összes nőismerőse, Aszaminál pedig ez az az utolsó öt perc, ami miatt valóban horrornak lehet nevezni a filmet.

Forma: Kezdetben semmilyen, csupán lassan hömpölyög, a feszültséget a csend adja, de főleg, hogy tudjuk, hogy ez egy horror, ami bármikor kitörhet. Van néhány szebb kompozíció Aszamiról, illetve a randijaik haladását észrevétlen vágásokkal teszik kifejezőbbé. Az első tipikus horrorelemek a film fele után érkeznek Sigeharu hallucinációival, gyorsulnak a vágások, sötétülnek a színek, megdől a kamera.

Élmény: Alapvetően megedzőttem már eléggé, hogy ne legyen különösebben kellemetlen valami fájdalmas dolognak a látványa, de amitől még mindig kiráz a hideg, azok a tűk, és hát... de nem spoilerezem. Szóval a rövidke horrorjelenet működött,a film pedig tulajdonképpen a Szemet szemérthez hasonlóan intelligensen lett felépítve, bár nem jelentet ezúttal a felismerés katartikus élményt.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Kunimura Dzsun (Kill Bill), Micuisi Ken (Az őrület határán), Oszugi Ren (Maborosi no hikari)
- Oszugi Ren tavaly hunyt el 66 évesen
- A forgatókönyvet Imamura fia írta.

Téma: Cselekmény nincs, életképek vannak a falu életéből, ezek viszont rendezetten bemutatottak, a kiemelt karakterek életképei haladnak, ahogy a legtöbb karakter is mozgásban van, ami értelmezésem szerint oda akar kilyukadni, hogy a történelem nem állt meg, halad tovább..

Tartalom: Dramanével indulunk, aki egy francia hipermarketben van épp és elég egyértelműen a rendező megszemélyesítője, hiszen filmet forgatna szülőfalujáról. Az ezredfordulóra hazamegy, így éles a kontraszt a nyugati fogyasztói civilizáció csúcsa és az afrikai falu között, ami kis túlzással ugyanilyen lehetett száz éve is. Bár a heyiek tisztában vannak a külvilággal, az ő életüket ez nem befolyásolja - legalábbis ezt gondolják, de közben a helyi rádióadás rávilágít a gyarmatosításra, illetve egy helyi levele arra, hogy sokan a külföldön dolgozók hazautalt pénzeiből képesek csak fenntartani magukat (miközben a kormány nem segít eleget). A legtöbb játékidő talán a telefonálókra jut, akik a postáról, ahol az egyetlen telefon van, próbálnak telefonálni - sikertelenül, mintegy jelezve a hely függetlenségét a világtól. Az életképek hangulata vegyes, a leeresztett labdájú kisfiú pl. pesszimistának hat, de a pasijáért elbicikliző nőé reménykeltőnek. Az egészet összefogja egy esszészerű levél narrálása, amelyet Dramane írt apjának és ami oda fut ki az ezredforduló alkalmából, hogy történelmünknek még mindig csak az elején vagyunk.

Forma: Önmagában a formai elemek nem érdekesek, szokásos közvetlen afrikai képeket kapunk némi zenei aláfestéssel; cselekmény híján színészi játékról sem nagyon beszélhetünk. A jelenetek felépítése viszont érdemel egy kis szót, ugyanis az előadott életképek újra és újra megismétlődnek, de haladva egy irányba. Például látjuk többször az előbb említett kisfiút focizni egész nap, estére viszont leereszt a labda és szomorúan üldögél vele. Eközben majdnem mindenki folyaatosan halad kerékpááral vagy gyalog avgy egyéb járművel, a fent belinkelt írás tanulsága szerint viszont aki egyszer balra halad, az legközelebb jobbra fog és csak ritkán van kamera felé vagy tőle távolodó irány.

Élmény: Ez végre már egy kifejezetten intellektuális afrikai film volt, aminek a témái ugyan nagyjából hasonlóak a korábbiakéhoz, de a megszokottól eltérőn tálalta őket. Esszé-jellege miatt szinte olyan volt, mint A film története(i) Godard-tól vagy a Nap nélkül Markertől, miközben tartalmában leginkább a Szemet szemért ugrott be róla először.

Érdekességek:

- Sokolo egy 20-25 ezres bambara térség 17 faluval Közép-Maliban.
- A film egy európai projekt keretében valósult meg, amelyben több függetlenfilmest kértek fel világszerte Brazíliától Tajvanig, hogy készítsenek filmet az ezredfordulóról. Részünkről Enyedi Ildikó is lehetőséget kapott, ez lett a Tamás és Juli.