Téma: Felnőttéválós film felnőttéválás nélkül, inkább a libanoni polgárháborúhoz próbál eligazítást, tartást adni a helyieknek.

Tartalom: Jelzésértékűen a film azzal indul, hogy a libanoni identitsáú Tarek lázadozik a franciás iskola ellen, majd azonnal meg is kapjuk a libanoni polgárháború egyik első konfliktusát. Tarekéknak azonban ekkor még fontosabb, hogy a helyzetnek köszönhetően bezár a suli és végre teljesen szabadok; csak a film vége felé kezdik felfogni, hogy a háború megbénította mindennapjaikat és akár családjuk is odaveszhet. Ehhez az kell, hogy kezdetben lássuk Tarekék mindennapjait, hogy minden reggel ordibáló szomszédra ébred, hogy lejár a pékhez... stb. A polgárháború azonban vallási törésvonal mentén Kelet- és Nyugat-Bejrútra osztja a várost, amit a normálisabbak nem értenek, hiszen ők bejrútiak és nem muszlimok vagy nyugat-bejrútiak. Ezt a vonalat elsősorban Tarek értelmiségi apja képviseli, aki több háborút megélt már és tudja hogy a nagy világon e kívűl nincsen számukra hely, illetve a bordélyház, amely épp az ütközőzónában van, de leszarják, hogy ki honan jön, a pénznek nincs szaga. Libanon mellett azért van egy személyes vonulata is a filmnek, hiszen a rendező kb. egyidős volt ekkor főhőseinkkel és feltűnik a kamera is.

Forma: Az 1970-es évek fílingje jól visszajön a ruhák és elsősorban a zene miatt és állítólag ez volt az első realistább libanoni film, ami az utca nyelvén mert kommunikálni a mesterkéltebb párbeszédek helyett. Időnként beesik egy dőlt szög, de nem érzem a kifejezőerejét, inkább mintha csak öncélúan lenne ott. Ami izgalmasabb volt, az a film zárójelenetének megvalósítása, ami A négyszáz csapást idézi (a francia hatás ugye), de sokatmondóan progresszívebb nála, mert teljes stop helyett képkockánként lépked lassan.

Élmény: Kamaszfilm, de Tarek nem nő fel benne; kezdetben hidegen hagyja a háború, így többnyire kamaszosan vicces, de aztán mégis eluralkodik a filmen a tragikusabb légkör. Jobban tetszett volna, ha markánsabban elkötelezi magát a vígjátéki vagy a politikaibb vonal mellett, de talán éppen ez az elegy adja a lelkét.

Érdekességek:

- Tareket a rendező öccse alakítja.
- A rendező Tarantino operatőrassziszetenseként is dolgozott.
- Törilecke: Az 1975-1990 között dúló libanoni polgárháború közvetlen kiváltó oka egy ismeretlenek által keresztények ellen elkövetett politikai gyilkosság volt, amire válaszként keresztény fegyveresek a filmben is látható módon kivégezték egy busz harminc muszlim utasát. Bár a törésvonal vallási, természetesen a konfliktus okai politikai jellegűek voltak a hatalmat gyakorló nyugatbarát keresztény kormány és a lakosság szovjetbarátabb muszlim többsége között. A térség helyzetéből adódóan több ország beavatkozott. A 15 év alatt mintegy 100 - 150 ezer halt meg és egymillióan voltak kénytelenek elköltözni otthonaikból.

Na jó, kifejezetten nem komolyan, csak játék a számokkal, de így is tanulságos lehet. Gyakran hangzik el kérdésként, kijelentésként, hogy ez meg az az év vagy korszak volt a filmművészet aranykora, ezért arra voltam kíváncsi, hogy mely évben, évtizedekben jelent meg a legtöbb magasan jegyzett film.

Látható, hogy sokáig emelkedik a szám, ami természetes, hiszen egyre több film jelent meg, így nagyobb volt a merítés, az 1970-es évek után azonban mégis csökkenni kezdett a jónak tartott filmek száma. Azt gondolom, ez valószínűleg generációs különbség, és ha tíz év múlva elkészíteném ezt a grafikont, akkor nem az 1970-es évek lenne a nyerő.

Téma: A felszínen Dora karakterdrámája, valójában sokkal inkább mindent összefogó... himnusz? Brazíliáért, bízva a kiábrándító jelen helyett egy szebb jövőben, ami elérhető összefogással, szeretettel.

Tartalom: Mert milyennek festi le a jelent a történet? Az addig főleg jellegzetesen latin, szociodokumentumfilmekkel foglalkozó rendező talán a Kairói állomás nyomán a pályaudvarra kalauzol minket, ahol összegyűlik a társadalom alja: írástudatlan szegények, utcán élő gyerekek vagy gengszterek, akik egy zacskó csipszért agyonlövik a tolvajt. Ebben a környezetben edzödött cinikussá Dora, akinek láthatóan legnagyobb gyerekkori traumája iszákos apja volt, de nem mehetünk el az őt alakító Montenegro mellett sem, aki ikonikus színésznője a brazil diktatúra éveinek, tehát nyilván ez is benne van. Párja, Josue könnyen átlát rajta mindig, sosem látott apjában, Jesus-ban viszont feltétlenül bízik, noha Dora tudja, hogy milyen alak lehet. És itt álljunk meg egy pillanatra, nyilván nem véletlen még brazil mércével sem, hogy a megváltóként várt apa neve Jézus, a fiúé pedig  Józsua (más biblikus nevek mellett). Szóval a megtört brazil és a még idealista fiatal elindul az apa felkutatására, és mint egy rendes road movie-ban, itt is lassan összekovácsolódnak, miközben teljesen legatyásodnak, hogy különféle vallási eseményekbe sodródva "megtisztuljanak". A legszebb jelenet eztuán talán az, amikor újra levélírővá válik Dora, ami a kezdőjelenet cinikusságával szemben ezúttal sokkal pozitívabb. A generációs különbség többször megmutatkozik, a fiatalok mint reményteliek, az idősek megtörtek.

Forma: Hmmm... nem igazán volt stílusában egységes. Igazi modern, profin összeállított film, minden a helyén van, ha kell a kamera felveszi a szereplő nézőpontját, ha kell távoliban vesz, ha kell gyorsak a vágások, ha kell lassúak. Van egy hatásos tömegjelenet és jó a szereplőválogatás, de nem feltétlenül a színészi játék miatt, hanem mert érdekes arcokat vonultat fel közelről a redező. A Jesuát alakító gyerek azért dícséretet érdemel, a gyerekszereplők általában idegesítenek, de ő természetes volt.

Élmény: Aranyos film volt annak ellenére, hogy elég kegyetlenül indult, de aztán mégis alapvetően meleggé vált - és ez is volt a célja, hiszen a rendező egy pozitív, jövőben bízó üzenetet akart küldeni. Annyira nem volt szívetmelengető, mint szerettem volna, de azért elmegy.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Fernanda Montenegro (Eles Nao Usam Black-tie, A csillag órája, Négy nap szeptemberben), Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén, A halál Antoniója, Sao Bernardo, Négy nap szeptemberben), Matheus Nachtergaele (Négy nap szeptemberben, Isten városa)
- A levélíró foglalkozásról sajnos nem találtam infót, de Brazíliában jelenleg is a lakosság harmada írástudatlan.

Téma: Attól tartok ez egy olyan film, ami a kínai kultúrán kívül állóknak nagyrészt érthetetlen, ráadásul egy megtekintés kevés hozzá. Annyi persze lejön, hogy karakterszinten fontosak a tökéletes formalitással kinyilvánított érzelmi játékok és manipulációk, ahol a társadalmi rang és a szociális helyzet sem mellékes, és az is lejön, hogy Sanghajt ekkor amerikaiak és britek uralták, de épp kezd Kína ébredezni. Viszont olyan mennyiségű kulturális utalást sejtek a párbeszédek és a korszak mögött, ami európai szemmel láthatatlan és bizonyára plusz dimenziókat ad a filmhez. Mivel főként nők problémáival találkozunk, számomra volt egy feminista jellege is a filmnek, mert bár a történet korspecifikus, a nők kiszolgáltatottsága viszonylag egyetemes helyzet még napjainkban is.

Tartalom: A szerkezet töredezett, mert bár lineáris, gyakran ugrálunk az időben. Az "eseményeket" közvetve, beszélgetések során tudjuk nyomon követni, ráadásul épp az események főszereplői azok, akik alig beszélnek és akkor is udvarias formulákkal manipulálva, nem őszintén. A beszélgetők, a ház vendégei és lányai beszámolnak, találgatnak arról, hogy hogyan változott Vang és Rózsa viszonya Jázmin miatt, eközben pedig megismerjük a lányok főbb gondjait is, ami természetesen abból adódik, hogy gyerekként megvették őket, így el kell viselniük helyzetüket, de közben benne is maradni, hogy tehetősen léphessenek ki belőle egy jó férj révén. Csakhogy prostitúció lévén a férfiak nem feltétlenül maradnak meg egy lánynál, ebből adódnak a bonyodalmak. Így aztán minden lány, madam és kuncsaft taktikázik, amivel tisztában van mindenki, ettől a kettősbeszédtől olyan nehéz többek közt értelmezni a látottakat. Eközben mégis megjelennek valódi érzelmek, értjük, ki mit érez annak ellenére hogy mit mond és cselekszik.

Forma: Ehhez pedig jó színészi játék kell, amit meg is kapunk, noha a legendás Leung csak maga elé néz gondterhelten, a lányok pedig többnyire számítóan magukra erőltetve az udvariasságot. A képi világ nagyon karakteres, de az első jelenetben kb. benne van minden eszköze: pazar díszlet, Keresztapásan sötét-árnyékos, meleg megvilágítás, végig egy-egy, időnként zsúfolt szobában játszódó jelenetek - ezektől bensőséges a hangulat. Lassan haladunk, kevés a vágás és azok sem hirtelenek, hanem lassan elsötétülők, miközben a kamera lassan mozog oldalra, majd vissza egyik beszélőtől a másikhoz.

Élmény: Láttam már pár kínai filmet, de valahogy eddig egyik sem volt igazán kínai. Úgy értem, biztos a formalitások miatt, de ezúttal annyira kínaian hangzott minden, mint még soha. Nem tenném a legerősebb kezdések közé, de ettől függetlenül tökéletes, ahogy az első tíz perc egy snittben felvezet mindent és belesűríti a teljes képi világát, azonnal megragadja az embert és beszippantja magába. A nehezen követhetőség miatt viszont legalább kétszer kell megnézni.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Tony Leung (A szomorúság városa, Vadító szép napok, Csungking expressz, Édes2kettes, Szerelemre hangolva), Carina Lau (Vadító szép napok), Jack Kao (A szomorúság városa), Rebecca Pan (Vadító szép napok, Szerelemre hangolva)
- Pauline Chan 2002-ben, 29 évesen hunyt el, miután depressziója miatt öngyilkos lett. Pornósként kezdett, hogy segítse családját, drogozott, erőszakoskodott, börtönben is volt.

Ha már éveket töltöttem különféle listák böngészésével, gondoltam megoszthatom a tapasztalataimat, ha valaki épp hasonlóban gondolkodna. Ha esetleg ismertek valamirevaló filmes listákat a felsoroltakon kívül, megoszthatjátok :)

Nézői listák: Amikor a nézők/olvasók/felhasználók szavaznak meg legjobb filmeket, az borzasztóan egyoldalú és divatfüggő tud lenni, mert elsősorban a lelkes rajongók pontoznak fel aktuális filmeket, ráadásul olyan országból, ahol ismert az adott magazin/weboldal, így a felhasználói bázis sem túl reprezentatív. A leghasználhatóbb forrás ebben a kategóriában az IMDb top 250-es listája, aminek megvannak a felsorolt betegségei, de elég régi és nagy látogatottságú, hogy valamennyire ellenálljon a divatnak. Ráadásul szépen megfigyelhető, hogy az internet terjedésével elkezdtek feljönni az indiai filmek.

Szaklisták: Tehát amikor egy vagy több szakember állít össze listát. Az előnye, hogy nem kommersz szempontokat vesznek alapul, a hátránya, hogy a kialakítói szubjektivitása, ismerete a kelleténél erősebben befolyásolja a kisebb létszám miatt. A szavaztatós listákkal ellentétben itt pont a kortárs filmek vannak hátrányban és a klasszikusoknak nagyobb a súlyuk a kelleténél. Innen a legjobb talán az ezen első kettő típus kombinációja, a Sight & Sound tízévenkénti szavaztatása, ahol közel ezer szakembert szavaztatnak meg a legjobb filmekről.

Összesítő listák: Azaz amikor több listát összegyúrnak és valamilyen elv szerint rangsorolnak; ilyen volt az én alaplistám is. Az előnye, hogy szakmai és nézői szempontok is figyelembe vétetnek, a hátránya, hogy nem tudjuk, milyen elvek szerint tologatják a súlypontokat és meg tud merevedni ez is, azaz szinte kizárt, hogy egy újabb film előkelő helyre kerüljön. Ebből a körből a TSPDT listája a kedvencem, mert látszólag ez dolgozik a legnagyobb merítéssel.

Érdekességképpen vesd össze a rangsorolós listák aktuális top 10 helyzettjét e poszt írásának idején: