Tartalom:

McCabe (Warren Beatty) tipikusan rámenős, bunkó üzletemberként érkezik egy épülő, északi kisvárosba a huszadik század elején, ahol cinkbányászok dolgoznak. Szalont nyit prostituáltakkal a helyi igények kiszolgálására. Rövidesen megérkezik Mrs. Miller is (Julie Christie), aki McCabe-nél is rámenősebben partnerré erőlteti magát a férfinél azzal, hogy ő tapasztalt madame-ként igényes bordélyházat alakít ki igényesebb lányokkal, ami több pénzt hoz majd. McCabe-et leveszi a lábáról a nő, aki azonban vele is csak pénzért hajlandó lefeküdni. Egy alkalommal egy nagyobb bányász cég ajánlattal érkezik: szép összegért megvennék McCabe birtokát, aki elsőre azonban szokásos bunkó stílusában visszautasítja az ajánlatot. Mrs. Miller azonban tudja hogy hibát követett el, a cég ugyanis hírhedt arról, hogyha pénzzel nem megy, akkor egyszerűen golyót repítenek az ügyfél hátába. McCabe beijjed, megpróbálja felvenni a kapcsolatot a céggel, de már meg is érkezik a bérgyilkos...

Altman állítólag azzal a céllal forgatta le a filmet, hogy létrehozza az anti-westernt, így ezt a filmet nem tartalmában, hanem formai elemeiben kell vizsgálnunk megértéséhez. A történet maga is McCabe-re koncentrál és arra, ahogy az erősnek tűnő magányos fegyverforgatói legendájáról lassan lepereg a máz, alatta pedig csak egy egyszerű ember van átlagos gyengeségekkel és erősségekkel.

Megvalósítás:

Mik az elemei egy westernnek? A helyszín nem préri, hanem szinte mocsaras, hideg bányavidék. A szereplők nem szótlan, keménykötésű emberek, hanem egyszerű munkások. Nincsenek nagy pisztolypárbajok, csak gyilkosságok. Nincs személyes sérelem, csak üzlet. McCabe először úgy vonul be a történetbe, mint egy szokásosan morcos, éles eszű, keménykötésű figura, akinek van egy múltbéli legendás pisztolypárbaja is, de már az első fél óra végén, Mrs. Miller érkezésével kiderül, hogy egy határozottabb női erősebb nála, majd egyre-másra tárulnak fel előttünk gyengeségei. De ettől válik igazi hőssé is, aki fel meri vállalni kötődését a nőhöz, és félelme ellenére képes lesz szembeszállni a bérgyilkosokkal. Altman többi filmjére is jellemző, főleg a Nashville-re, hogy alig van fókusza, a történet nagy részét nem a fő cselekményszál teszi ki, hanem minden más, ahogy a karaktereknél is bár többnyire McCabe van a középpontban, mindenféle városlakó kap némi teret. Itt még nem annyit, mint a Nashville-ben vagy pl. a szocialista ideológiájú történetekben, de a dekoncentráltság itt is erősen jelen van már. Ami érdekes volt számomra, hogy ez nem abban mutatkozott meg, hogy mindenki kapott egy rövid életrajzot, hanem inkább hogy mindenki egy kicsit titokzatos maradt, csak annyit érzékelhettünk hogy van motivációjuk, de azt nem, hogy mik azok.

Bevallom őszintén, Warren Beattyt külseje miatt látatlanban elkönyveltem bájgúnárnak, de itt teljesen korrekten hozza a magabiztosságából kizökkentett karaktert. A zenét szokás dicsérni, ami valóban hangulatos (Leonard Cohen dalai), de engem nem nyűgöztek le túlzottan. Amit minden kritika kiemel, hogy a Nashville-ben megismert technikát már itt is alkalmazták, azaz a háttérzajok, párbeszédek egyformán hangosak voltak az előtérbeliekkel, így nem mindig lehetett érteni, mit beszélnek. Én ebből keveset vettem észre. A képi világgal kapcsolatban vegyesek az érzéseim: a koncepció az volt, hogy a régi fényképek minőségét adják vissza (persze színesben), és sikerült is elég rossz minőségűre csinálniuk, ami a szándék szempontjából dicséretes, nézői szempontból viszont szerintem nem túl izgi. Különösen a film végi hóesés zavart, amiről ordított, hogy odarajzolták. A díszlet és a jelmezek annyiban autentikusak voltak mindenképp, hogy az épülő város díszleteit korabeli szerszámokkal kellett megépíteniük már a forgatás közben, a jelmezeket pedig nem cserélhették le a szereplők.

Élmény:

Ha mondanom kéne egy másik westernt, amelyik ennyire szembement a hagyományokkal, akkor az a Sierra Madre kincse lenne, de ettől még nem lesz katartikus vagy látványos egy film. A célját végülis elérte, valósághűbbnek ábrázolta a vadnyugatot, mint ahogy a többi western.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Warren Beatty (Bonnie és Clyde), Julie Christie (Doktor Zsivágó, Nashville), Michael Murphy (MASH, Nashville, Manhattan, Magnólia), Bert Remsen és Keith Carradine (Nashville), Shelley Duvall (Nashville, Annie Hall, Ragyogás), Corey Fischer és John Schuck (MASH), William Devane (A sötét lovag - felemelkedés)
- Beatty és Christie ekkor a valóságban is jártak, de viszonyuk évekig húzódóan se veled, se nélküled típusú volt.
. A film operatőre a magyar Zsigmond Vilmos volt.
- Zsigmondék tudták, hogy az utómunkálatok során a rossz minőségű képet nem engedélyezték volta, ezért a felvétel előtt direkt fénynek tették ki a filmet, hogy gyengébb minőségű legyen.

Következik: Nem vénnek való vidék

Tartalom:

A második világháború német fegyverletételének napjára az egykori lengyel ellenállók és a kommunisták között végleg elharapódzott a viszony. Maciek és felettese egy kisvárosnál lesből rátámad a megyei kommunista titkár, Szczuka autójára, de hamar kiderül, hogy rossz embereket öltek meg. További utasításért a városka szállójába mennek, és szerencséjükre épp ott száll meg Szczuka is, aki rég elvesztett fiát akarja felkutatni. Míg Maciek a megfelelő pillanatra vár, hogy a győzelmet és egy kinevezést ünneplő szállóban végezhessen a titkárral, flörtölni kezd a pultos lánnyal. Váratlanul azonban beleszeret, felsejlik előtte egy békés élet reménye, és ezért inkább hagyná a gyilkosságot. És hogy Szczuka élete se legyen egyszerűbb, fiáról kiderül hogy az ellenállóknál harcol...

A történet tele van jelképekkel, de amennyire meg tudtam ítélni a korszellem ismeretének hiányában, a lényeg Lengyelország átmenete múltja, jelene és jövője között, különböző társadalmi csoportjainak konfliktusa. Nem mond ítéletet, noha Maciek a szimpatikus főszereplő, de párhuzamba állítja Szczukával, inkább csak bemutatja a tragédiájukat.

Megvalósítás:

A történet kb. egy fél nap eseményeiről szól nagyjából egy helyszínen, a szállóban, ahová összefutnak a lengyel társadalom főbb képviselői. Maciekék a Nyugaton a helyzet változatlan katonáihoz hasonlóan háborús értékrenddel bírnak a viszonylagos békeidőben is, ezt borítja meg a pultosnő szerelme, ami miatt Maciek felhagyna eddigi életével és újra normálisan élne - de ezt felettesei, a "felsőbb" erő nem engedik neki. A pultosnő jelenti a jövőt, aki szívesen lenne Maciekkel, ha az vele maradna. A másik oldal Szczuka, a kommunista titkár, aki Maciekhez hasonlóan szintén megvívta a maga harcát, ő sem fél a haláltól, de szeretné fiát visszaszerezni magának, akit jobboldalinak neveltek távollétében. A szállóban feltűnnek a régi rend képviselői, arisztokratikusnak beállított emberek, kommunista tisztek, érdekemberek (akiknek a szálát teljesen kihagytam), idősek és fiatalok. De a vécésnéni mindent visz :D Ahogy említettem, a történet tele van jelképekkel, minden megmozdulás, minden tárgy könnyen értelmezhető vagy legalább felismerhető jelkép. Például már az elején, hogy a templomajtó zárva van, hogy egyszerű munkásokat lőnek le, hogy egyetlen szállóban futnak össze... stb. Ez viszont érzésem szerint a történet és a karakterek rovására is megy, természetesen az egy éjszaka alatti szerelembe esést ezúttal sem tudom elfogadni, és többször éreztem erőltetettnek, hasonlóan A rettenthetetlenhez. De ikonikussá váltak mára Maciek és Szczuka összeölelkezése vagy a hamis polonéz tánc is. A cím egyébként egy 19. századi lengyel versre utal, mely kérdése az, hogy az "elégő" ember hamvai között lesz-e gyémánt.

Ez a jelkép-tobzódás megfigyelhető a képekben is, pl. a használhatatlan templomoknál, a fejjel lefelé lógó Jézus-szobornál, a kiterített fehér lepedőknél. Képi világa leginkább talán A siker édes illatáéhoz hasonlítható amiatt, ahogy hangsúlyosan közelről mutat egy dolgot, de közben a háttérben szintén jól kivehetően történik valami kisebb, kevésbé jelentős esemény. Feltűnő volt Maciek és a pultos szeretkezésének elsötétítéssel-megvilágítással megvágott jelenete, ami olyan szaggatottságot biztosított, mintha hosszú időt töltöttek volna együtt a szerelmesek. Végül jellegzetes volt még az erős megvilágítás, főleg a film végén, az új nap kezdetét jelezve.

Élmény:

Fura, hogy az 1950-es években elkészülhetett egy ilyen volt, de ahogy nálunk, ekkoriban a lengyeleknél is enyhülés volt a kommunista diktatúrában. Nem tudom mennyivel mond többet a film egy lengyelnek, de szerintem nagyjából készülhetett volna itt is. A története jelképessége miatt nem elég személyes, hogy beleéljük magunkat, a képi világa megfelelő, noha érezhetően erőltetettek voltak számomra az ő jelképei is, és kevésbé kifejezőek.

Érdekességek:

- Zbigniew Cybulski (Maciek) 1967-ben, 39 évesen halt meg, amikor Marlene Dietrichet búcsúztatva felpattant a mozgó vonatra és aláesett. Bogumil Kobiela (Drewnowski) szintén baleset áldozata lett 1969-ben, 38 évesen.
- Wajda tavaly hunyt el 90 évesen.
- Az ellenállók alkotta Honi Hadsereg már 1943-ban szembekerült a szovjetekkel, akik direkt magukra is hagyták őket együttműködés helyett pl. a varsói felkelés idején, aminek egy összehangolt akciónak kellett volna lennie.
- Sajnos ez a háború után sem változott, a szovjetek csellel vagy máshogy, de kivégeztek, börtönbe juttattak, internáltak mintegy 250 000 ellenállót. 1956-ban kaptak amnesztiát.
- Akiket viszont nem sikerült a háború után kézre keríteni, azok folytatták az ellenállást 1963-ig. Ők voltak az elátkozott katonák.

Következik: McCabe és Mrs. Miller

Tartalom:

Truman (Jim Carrey) a népszerű valóságshow, a Truman Show főszereplője; csakhogy egyedül erről ő nem tud, mindenki más a környezetében színész. Születése óta tart a színjáték és a közvetítés egy tökéletes, mesterséges, burok alatt megépített szigetvárosban. Hogy sose legyen kedve elhagyni a szigetet, megrendezett gyerekkori traumával víziszonyt ültettek bele: apja viharban odaveszett. Harmincadik szülinapjához közeledik, amikor több gyanús dolog történik: leesik egy lámpa az égből, a rádióval rendezői utasítások interferálnak, és feltűnik halottnak hitt apja (Brian Delate). Trumanban egyre erősödik a vágy, hogy elutazzon, de a műsor atyja, Christof (Ed Harris) mindig kitalál valamit, hogy ne jöhessen össze...

A történet többrétegű, de alapvetően Truman, avagy általánosítva az egyén és az emberiség öntudatra ébredését, felnőtté válását láthatjuk megfűszerezve némi médiakritikával. Truman természete odösszeuszian kíváncsi, erősebb az aranykalitka-sziget biztonságánál, élete árán is szembeszáll világának megteremtőjével. Ehhez képest a médiakritika már csak felszínes, csak szőrmentén veti fel a kérdést, hogy milyen messzire lehet elmenni a műsor érdekében, illetve pár manipulatív eszközt mutat be.

Megvalósítás:

A történet azonnal lelövi a poént és Christoffal indít, így Trumanen kívül már mindenki tudja, hogy álvalóságban él, valamint az első percben leesik a világítóeszköz a semmiből. Röviden megismerjük a sziget mézes-mázos világát, amely tele van reklámokkal, és ennek megfelelően Truman is olyan, mintha egy reklámból lépett volna ki. A városhoz hasonlóan élete is tökéletesen polgári irodai munkával, feleséggel, kertvárosi házzal, gyerekkori jóbaráttal. A folyamatosan érkező jelek révén a történet első fele mátrixosan a valóság és illúzió témakörében mozog, és ahogy a végén Christof megerősíti, a városon kívül ugyanazok a hazugságok várják Trumant, csak mellé párosul még az erőszak is. A történet utolsó percei válnak szinte már istenkáromlóan vallásivá, hiszen Christof, aki egyszerre teremtője és apja a városnak és manipulációival Trumannak, mindent elkövet, hogy a férfi a világában, gondoskodó uralma alatt maradjon. Truman pedig akár az életét is adná, hogy ezzel szembemenjen. Így ez a rész egyszerre szólt számomra a szülői és az isteni ragaszkodásról is. E belső világbeli harc tágabb kontextusba helyezése veti fel a médiaetikai kérdéseket, azaz hogy meddig mehet el egy műsor a megfigyelésben, manipulációban, (Christof akár meg is ölné Trumant). A film szerint elmehet bármeddig, ugyanakkor ne felejtsük, hogy az 1998-as félig-meddig még sci-fi kategória, a valóságshow-k legnagyobbja, a Big Brother ekkor még nem indult el. A filozófiai kérdések mellett persze van egy nagyon elnagyolt emberi szál is plusz motivációként, hiszen Truman gyerekkora óta felfedezni vágyott, és vár rá az igaz szerelem is valahol odakinn.

A technikai megvalósítást kezdjük a színészettel, ami azért érdekes, mert Carrey ekkor még egyet jelentett a túlzóan grimaszoló vígjátékbeli szerepeivel, és ezzel a filmmel szeretett volna kilépni a skatulyából, ami azóta a világ szemében sikerült is neki, számomra viszont nem, sosem fogom tudni nem Ace Venturaként nézni. Szóval érdekes húzás volt épp őt választani erre a szerepre, de mivel Truman eleve egy karikatúrája a reklámvilágnak, érthető. Képi világára elsősorban a kukucskálós nézőpontok jellemzőek, és persze a díszlet-reklámváros épp olyan, mint egy díszlet-reklámváros, miközben mögötte emberek serénykednek, amit a korántsem mintaszerű valós nézők figyelnek. Kicsit Ének az esőben/Egy ember eltűnik utánérzése van az embernek.

Élmény:

Nem tudom jó ötlet volt-e előre megmutatni a nézőknek a világ hamisságát vagy jobb lett volna, ha Trumannal együtt jövünk rá. Azt sem tudom, hogy nem lett volna-e erősebb, ha a filozófiai kérdések a háttérben maradnak, amin később lehet csámcsogni, és nem lett volna-e jobb az emberi oldalról megközelíteni a történetet, hiszen Trumannek rá kell jönni, hogy az egész élete hazugság és még az anyja is csak szerepet játszott (miközben mégis ő nevelte fel). Szóval személy szerint talán jobban tetszett volna a történet emberi oldala, főleg a színészekéi, főleg ha kicsit jobban belegondolunk, hogy mennyire irreális az egész  és hogy hány ponton vérezne el egy ilyen projekt a valóságban. A világra épp rádöbbenő tiniknek kötelező darab, nekem már nem volt olyan hatásos.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jim Carrey (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Ed Harris (Apolló 13), Brian Delate (A remény rabjai), Harry Shearer (Csillagok háborúja, A turné), Paul Giamatti (Ryan közlegény megmentése, Kerülőutak, 12 év rabszolgaság)
- Bár a 2000-es Big Brothert tekintik a valóságshow-k atyjának, már 1948-ban létezett rejtett kamerás átverős műsor, 1992-ben indult a résztvevőket folyamatosan felvevő műsor (The Real World), és 1997-ben különítették el a svéd Expedition Robinson c. vetélkedőben az embereket (a Survivor elődje) először.
- A Truman Show-ról nevezték el azt a pszichiátriai betegséget, amelyben a páciensek azt hiszik, hogy az egész világ egy színjáték (nem keverendő össze a szolipszizmussal).

Következik: Hamu és gyémánt

Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

Nagyon sok mindenen múlik, hogy mikor tetszik egy film; van konkrét elképzelésem arról, hogy milyen az ideális film, de sokszor ért kellemes meglepetés váratlanul. A legbosszantóbb dolog, hogy sok múlhat a külső tényezőkön is: Milyen épp a kedvem, hangulatom? Nagy vásznon látom vagy kicsi telefonon? Egyben végig tudom nézni vagy megzavarnak közben? Releváns számomra a történet vagy még nem éltem át hasonlót? Láttam már hasonló filmet korábban vagy esetleg ugyanezt a filmet már sokadjára látom? ...stb. Ami viszont segít a választásban, az az idő. Sok filmről tudom hogy egykor tetszett, felidézve viszont alig emlékszek rá vagy nem mozgat meg különösebben, van amelyik pedig egyre erősebben él bennem. Mivel hosszú lenne a lista, egy kitételt tettem: a film egészének tetszenie kell, az egyszempontú filmekre ott a Legkedvesebbek rovat. Szóval jöjjenek a legkedvesebb filmélményeim, a mennyiség miatt kommentár nélkül:

A kölyök (Chaplin, 1921)
Ifjabb Sherlock detektív (Keaton, 1924)
Patyomkin páncélos (Eisenstein, 1925)
Dübörgő élet (Vidor, 1928)
Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)

A föld (Dovzsenko, 1930)
Nyugaton a helyzet változatlan (Milestone, 1930)
M (Lang, 1931)
Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
Vámpír (Dreyer, 1932)
Hófehérke és a hét törpe (Hand, 1937)

Késői találkozás (Lean, 1945)
Életünk legszebb évei (Wyler, 1946)
Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
Piros cipellők (Powell-Pressburger, 1948)

Alkony sugárút (Wilder, 1950)
Elhagyottak (Bunuel, 1950)
Mindent Éváról (Mankiewicz, 1950)
A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)
Ének az esőben (Donen-Kelly, 1952)
Római vakáció (Wyler, 1953)
Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
Rififi a férfiak közt (Dassin, 1955)
A dicsőség ösvényei (Kubrick, 1957)
A nap vége (Bergman, 1957)
Örök szomjúság (Dutt, 1957)
A siker édes illata (Mackendrick, 1957)
12 dühös ember (Lumet, 1957)

Pszichó (Hitchcock, 1960)
Tavaly Marienbadban (Resnais, 1961)
West Side Story (Robbins-Robert Wise, 1961)
Egy nehéz nap éjszakája (Lester, 1964)
Dr. Strangelove (Kubrick, 1964)
Iszonyat (Polanski, 1965)
Az algíri csata (Pontecorvo, 1966)
A jó, a rossz és a csúf (Leone, 1966)
Persona (Bergman, 1966)
2001 űrodüsszeia (Kubrick, 1968)

Az előadás (Cammell-Roeg, 1970)
A keresztapa II. (Coppola, 1974)
The Rocky Horror Picture Show (Sharman, 1975)
Annie Hall (Allen, 1977)
Radírfej (Lynch, 1977)
Mennyei napok (Malick, 1978)
Apokalipszis most (Coppola, 1979)

Amadeus (Forman, 1984)
Szemet szemért (Spike Lee, 1989)

Közelkép (Kiarostami, 1990)
Veronika kettős élete (Kieslowski, 1991)
Három szín: kék (Kieslowski, 1993)
Schindler listája (Spielberg, 1993)
Kosaras álmok (James, 1994)
Ponyvaregény (Tarantino, 1994)
A remény rabjai (Darabont, 1994)
Toy Story (Lasseter, 1995)
Titanic (Cameron, 1997)
Amerikai szépség (Mendes, 1999)
Harcosok klubja (Fincher, 1999)
Hatodik érzék (Shyamalan, 1999)

Amelie csodálatos élete (Jeunet, 2001)
Chihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)
A sötétség útja (Lynch, 2001)
Némó nyomában (Stanton, 2003)
Túl a barátságon (Ang Lee, 2005)

Tartalom:

Severine (Catherine Deneuve) és Pierre friss házasok nulla szexuális élettel. aminek az oka Severine tartózkodása és Pierre túlzott udvariassága. A mazochista nő fantáziálásaiban rendre megalázzák, megerőszakolják. Miután egyik ismerőséről kiderül, hogy jövedelemkiegészítésként prostituáltként  dolgozik, Severine is felkeres egy madame-ot, akinek szolgálatába áll. Nem a pénzért, hanem kíváncsiságból. Lassan belelendül a különböző igényű ügyfelekkel való foglalkozásba, és ennek hatására otthon is jobb lesz szexuális életük, különösen egy erőszakos gengszter (Pierre Clementi) hatására, aki azonban beleszeret a nőbe. Hogy bonyolódjon a helyzet, egy alkalommal épp egy ismerőse (Michel Piccoli) látogatja meg a bordélyházat...

Hát Bunuel se tartozik a "kedvenc" rendezőim közé. A realista mexikói korszakát leszámítva megmaradt annál a szürrealista szokásánál, hogy saját világából merít jelképeket, aztán vagy leesik vagy nem a nézőnek. Vagy csak nem tudtam soha ráhangolódni. Mindenesetre az biztos, hogy a szex körül forog a téma, arról hogy Severine hogyan hangolja össze igényeit a lehetőségeivel. A kérdés az, hogy ez mennyire általánosítható.

Megvalósítás:

A történet lovaskocsival és csengetésével indul, ahol a tipikusan nőiesen durcizó Severine-t megelégelve férje kirángatja a kocsiból, és szolgáival megkorbácsoltatja majd megerőszakoltatja. Persze mindez csak Severine fantáziája, amit későbbiekben is ez a csengetés, a lovaskocsi vagy macskanyávogás jelez. Természetesen nem hagyják ki a lehetőséget, hogy a végén is megszólaljon egyszerre minden képzelgésre utaló hang, így nem tudhatjuk, hogy mi "igaz" a történetből és mi nem. Talán valós visszaemlékezésben láthatjuk, hogy Severine-t gyerekkorában molesztálják, ami magyarázhatja tartózkodását, de mazochizmusára nem ad okot. Fontos karakter a történetben a Severine-nel nyíltan kikezdő barát, őt épp a nő tartózkodása izgatja, az ő hatására keresi fel a bordélyházat, ő afféle őszinteséget megtestesítő alak. A másik fontos férfi a gengszter, valamiért benne találja meg Severine a vonzalmát, és eközben egyre jobban megszereti férjét fizikailag is. Talán a gengszter a fizikai szerelem megtestesülése, nem tudom. Severine fantáziái között szerepel gyermekmolesztálás, egyháznak ellenszegülés, megalázás, megcsalás, párbaj, nemi erőszak, halotti tor, de a valós kuncsaftok között is van, aki pl. szado-mazo játékot akar játszani. Részben ezek mintha talán egy normális kapcsolat egy-egy fontos pontját jelentenék, de mint mondtam, nem merek kijelenteni semmit.

Stílusában és képi világában is illeszkedik Bunuel későbbi filmjeihez, a Tristanához talán leginkább. Deneuve karaktere szándékosan érzelemmentes, így nagy színészi játékról nem tudok beszámolni. A képzelgések lehetnének formabontóak, de talán épp a megkülönböztethetetlenség miatt mégsem volt bennük semmi különleges. Érdekesség, hogy 1967-es film létére bár nagyon szabadosan beszél a szexről, nincs benne semmi meztelenkedés vagy szex, Severine-t meztelenül is csak hátulról látjuk, néha egy-egy rázkódó asztal (meg egy koporsó) utal a szexre.

Élmény:

Ahogy említettem, Bunuellel ritkán tudok egy hullámhosszra kerülni, és szerintem ebben elsősorban ő a hibás, amiért kevés kapaszkodót nyújt, miközben látszódik hogy egy jelképekkel teli filmről van szó, ugyanakkor nagyon is hétköznapi és semmitmondó környezetben. Ha legalább képileg izgalmas lenne, mint korai filmjei, akkor jobban élveztem volna.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Catherine Deneuve (Cherbourg-i esernyők, Iszonyat, Tristana), Michel Piccoli, Muni és Francois Maistre (A burzsoázia diszkrét bája), Pierre Clementi (A párduc, A megalkuvó), Francoise Fabian (Out 1), Francisco Rabal (Viridiana, A napfogyatkozás)

Következik: Truman Show