Artúr filmélményei

A légy (1986)

2016. december 04. 00:53 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Cronneberg, David
Műfaj: horror, sci-fi
Főbb szereplők: Jeff Goldblum, Geean Davies, John Getz
Megjelenés: 1986, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/F7xoyu08xNE
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/a-legy-the-fly/movie-7964

Tartalom:

Brundle (Jeff Goldblum) tudósként egy konferencián fut össze az újságíró Ronnie-val, és mivel bejön neki a nő, elhenceg titkos kutatásával, a teleportálással, és felajánlja neki, hogy kövesse a nagy találmány megszületésének folyamatát. Egy bibi van még ugyanis a géppel, amely az egyik oldalon szétbontja a teleportálandó dolgot, a másikon pedig összerakja: élőlényt nem sikerült még egészben átvinni. Ronnie főnöke és bunkón féltékeny exe dühösen figyeli a kettőst, és igaza is lesz, mert Ronnie és a tudós valóban egymásba szeretnek. Amikor végre sikerül élőlényt is teleportálni, lelkesedésében és Ronnie miatti féltékenységében önmagán is végrehajtja a kísérletet, egy dologgal azonban nem számol: egy légy vele utazott, a gép pedig értelemszerűen egy élőlényként kezeli a kettejüket. Brundle kezd egyre energikusabb lenni, ami már barátnőjét is aggasztja, végül megjelennek a fizikai jelei is az átalakulásnak...

Több témája is van a filmnek: az alapot nyújtó novella Kafka Átváltozásának hatására készült el, de idekeverni szerintem felesleges, mert nincs sok köze már hozzá magán az átváltozáson kívül. Mivel a film az 1980-as években készült, sokan az akkor viszonylag friss világjárványként pusztító AIDS-et látták bele Brundle lassú enyészetébe, de Cronenberg, a rendező ezt tagadta, szerinte - és a legtöbb kritika szerint is - itt az öregedésről van szó, ami visszafordíthatatlanul és kérlelhetetlenül lecsap mindenkire, és ettől lenne ijesztő igazán a történet. Természetesen megemlítendő a huszadik század egyik kérdése, a tudomány erkölcsi felelőssége is, hiszen Brundle feláldozza emberségét találmánya oltárán. Persze nem az én blogom lenne, ha nem látnék ezeken kívül bele valami tök banálisat: egy párkapcsolatot. Az átváltozás itt számomra egy elhidegülő kapcsolatot jelent Ronnie szemszögéből, alább kifejtem azt is, miért ezt láttam a legerősebb motívumnak.

Megvalósítás:

A történet eleje érdekesen elsietett, szinte az első képkockán már együtt beszélget Ronnie és Brundle és a románcuk kibontakozását sem láthatjuk, csak azt, amikor egymásnak egyesnek (én meg ugye az indokolatlan dalra fakadás mellett az indokolatlan szerelmet sem szeretem). Az alaphelyzethez még hozzátartozik Ronnie exének, Stathis-nak bemutatása, aki bunkó és féltékeny Brundle-re. Ezután jön a félresikerült kísérlet és a fokozatos testi-lelki átalakulás Brundle részéről. Ami szerintem fontosabb, hogy ez akkor következik be, amikor megrendül bizalma Ronnie-ban. Az addig jófej tudós egyre agresszívabbá válik, mígnem teljesen magáénak akarja tudni a nőt. Ezzel szemben Stathis ellentétes átváltozáson megy keresztül, hiszen kezdetben durván beleszól Ronnie magánéletébe, de ahogy komoly bajba kerül, egyre inkább védelmébe veszi. A teljesen átalakult Brundle személyében megtestesül a féltékenység és belemar Stathis-ba, akiben ez maradandó nyomokat hagy, de végül leküzdi. Tulajdonképpen lehet hogy Brundle Stathis kivetülése? Ronnie szerintem az igazi főszereplő, az ő révén fejeződik be a találmány, ő teszi teljes emberré Brundle-t, de miatta is válik szörnyeteggé, és végül neki kell lezárni az ügyet. Legjobb példája ennek a terhessége, hiszen egy szörny-gyerek mi mást jelenthetne, mint a nem kívánt terhességet egy szörnyeteg férfitől. Szóval valójában ez egy romantikus film :D

Képi világára a horror jellemző, sötét árnyalatú képekből áll, feszültségkeltő zenékkel, hirtelen vágásokkal, de azért messze nem olyan ijesztően, mint a Gonosz halott 2 esetében. A naturalisztikusabb jelenetek igazából teljesen hidegen hagytak, pedig tök valóságosan néztek ki, hál'istennek nem animáltak semmit, hanem még kellékekkel, maszkokkal dolgoztak. Brundle mint légy teljesen rendben van, megérdemelten nyertek érte Oscart, de nem találtam különösebben undorítónak. Goldblum a karakterének átalakulását is jól hozza, jellegzetes arca szépen megy át az átlagosból az őrültbe, miközben egy légy mozgáskultúráját is sikeresen veszi fel.

Élmény:

Összességében egy korrekt történet korrekt kivitelezéssel, de számomra a nem nyújtott semmi kiemelkedőt. Nem unatkoztam alatta, de nem is kötötte le a figyelmemet teljesen. Horrornak nem volt elég ijesztő vagy nyomasztó, de sci-finek rendben van.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jeff Goldblum (Nashville, Annie Hall, Jurassic Park), Leslie Carlson (Videodrome)
- Goldblum és a Ronnie-t alakító Davis ekkor egy pár voltak, sőt, maga Goldblum volt az, aki beajánlotta a nőt a szerepre.
- Cronenberg is cameózik egyet a filmben, mint az álombéli szülész.
- 1958-ban már készült egy nagy sikerű film a történetből.

Következik: Az orosz bárka

Szólj hozzá!
Címkék: horror sci-fi 1986 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1980-as évek David Cronenberg Észak-Amerika Jeff Goldblum John Getz 2 órás IMDB 8 Geena Davies

Szeretetáradat (1984)

2016. december 03. 18:35 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Cassavetes, John
Műfaj: -
Főbb szereplők: Gena Rowlands, John Cassavetes, Diahnne Abbott, Seymour Cassel
Megjelenés: 1984, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 7,8 pont
Előzetes: https://youtu.be/vYgfCTWA9TU
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/szeretetaradat-love-streams/movie-2332

Tartalom:

Sarah (Gena Rowlands) válik férjétől (Seymour Cassel), a gyerekelhelyezésről tárgyalnak éppen. Megeleptésére a kamaszodó lánya az apát választja. Pszichológusa javaslatára európai körútra igyekszik szabadon szexelni és önmegvalósítani, de utálja a helyet, ezért gyorsan hazautazik. Eközben Robertet (John Cassavetes), a folyton kurvázó és tivornyázó írót egyik exe megkéri, hogy vigyázzon közös fiukra hétvégén, akit még nem is látott sosem. Úgy bánik vele, mint a nőivel és nem is igazán törődik vele, ezért a fiú később szinte hazamenekül. Ekkor állít be Roberthez Sarah is, aki a nővére, hogy támogathassák picit egymást.

Már csak a címből adódóan is értelemszerűen a szeretettel foglalkozott a történet, pontosabban annak hiányával. Azt hiszem ebben a történetben Cassavetes oda akart kilyukadni, hogy a szeretetet nem szabad elvárni, nem egy állandó dolog, hanem hol van, hol nincs. Árad folyamatosan, de nem egy irányba.

Megvalósítás:

Ahogy a többi Cassavetes-film, ez is teljesen karakterközpontú, cselekmény alig van, a lényeg a szereplők élethelyzete. Sarah és Robert életét hosszabb blokkokban váltogatják, míg a történet közepénél össze nem fut a két szál, és sokáig még ezután sem tudjuk meg, hogy valójában testvérek. Állítólag erre azért volt talán szükség, hogy a szeretetet ne korlátozzuk a testvéri szeretetre (míg az eredeti színműben egy kissé vérfertőzőek is...). Következetesen barátként utalnak a másikra, és ugye tudjuk, hogy a valóságban Rowlands és Cassavetes egy pár voltak. Mindkettejük sok emberrel veszi magát körül, de jól érezhető, hogy a kapcsolatok felszínesek (vagy megvásároltak) és társaságban is magányosak. Sarah szeretetfüggő, szabadidejében magányos embereket látogat, ennek ellenére, vagy épp ezért férjével megromlik a viszonyuk és még lánya is megutálja. Pszichológusa alkalmi kapcsolatokra ösztönözné, de végül ráébred, hogy mindenképpen családja közelében kell lennie. Robert vele ellentétben mindent elkövet, hogy ne legyenek rendes kapcsolatai, pénzen vesz nőket, egyszerre többet is, kisfiával pedig nem találja a hangot, de nem is keresi. Míg Sarah filozófiája, hogy a szeretet folyamatosan árad, addig Robert a nők lényegének egy féltve őrzött titkukat gondolja, amit aztán megírhat egy könyvében. Ha kiszedte belőlük ezt a titkot, már nem érdekli az alanya. Szerinte a férfiak unalmasak. Ő végül egy hím háziállat személyében találja meg a szeretetet, amely testvére mellett képes áttörni a páncélját, de annak is örül, amikor fia egy ponton azt mondja neki, hogy szereti, hiába utálják egymást együttlétük nagy része során.

Képben a szokásos kézikamerás minimál-stílust hozza a film, de ezúttal több tudatos kompozíciót vettem észre. Egyrészt a már megszokott lépcsők és arcközeliek jellemzik a filmet, másrészt viszont több Fassbinderesen keretezett kép is van, ahol ajtókon, ablakokon keresztül láthatjuk a magányos szereplőket. És hogy ezt fokozzák, gyakran egy-egy karakternek csak egy képbe lógó testrészét láthatjuk, mintha nem is lenne jelen igazán a személye, csak a teste. A leghatásosabb szerintem az a rész volt, amikor távolról láthatjuk Sarah-t egy vasútállomáson egyedül a valószínűtlenül sok csomagjával és nincs aki segítsen neki. Később ezt ellenpontozta a bowlingos jelenet, amikor közelről láthattuk szorosan több személy társaságában. Robert karaktere emlékzetetett Richardéra az Arcokból, Rowlands pedig nagyjából ugyanaz az enyhén mentálisan sérült nő volt, mint az Egy hatás alatt álló nőben. Cassavetes filmjei mindig nagyon alacsony költségvetésű szerzői filmek voltak, de 1984-re már elért oda a technika, hogy így is viszonylag szép színei legyenek a képeknek. Tőle szokatlan módon még némi látványelem is került bele, amikor Sarah képzelgéseit láthattuk. Ilyen elem volt az ugrásszerű vágás, ami teljesen váratlanul ért, vagy Sarah álma a sejtelmesen megvilágított balettelőadásról.

Élmény:

Cassavetes filmjei nem tartoznak a kedvenceim közé, mert kevés bennük a konkrétum és egy-egy érzést próbálnak közvetíteni, ami nekem nem szokott átjönni. Ez utolsó saját filmje a korábbiakhoz képest egészen élvezhető volt, főleg az utolsó negyedóra miatt, és még némi humor is helyet kapott benne.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Gena Rowlands (Arcok, Egy hatás alatt álló nő), John Cassavates (Rosemary gyermeke), Diahnne Abbott (Taxisofőr, A komédia királya), Seymour Cassel (Arcok)
- A Mrs. Kinert alaktó Doe Avedon férje Don Siegel volt.

Következik: A légy

Szólj hozzá!
Címkék: 1984 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1980-as évek Észak-Amerika Gena Rowlands John Cassavetes 2 órás IMDB 8 Seymour Cassel Diahnne Abbott

Amerikai graffiti (1973)

2016. december 02. 19:19 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Lucas, George
Műfaj: tini, tragikomédia
Főbb szereplők: Richard Dreyfuss, Ron Howard, Paul Le Mat, Charlie Martin Smith
Megjelenés: 1973, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/OZ9Gp6Qc8LQ
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/american-graffiti-american-graffiti/movie-58

Tartalom:

Négy, frissen végzett gimis barát találkozik a nyári szünet végén 1962-ben: Curt (Richard Dreyfuss) ösztöndíjat nyert az egyetemre, de azon gondolkozik, hogy egy évet inkább még otthon marad. Steve (Ron Howard) viszont örül hogy elmenekülhet otthonról, és éppen próbálja meggyőzni barátnőjét, Laurie-t (Cindy Williams) hogy a távolság miatt randizhassanak másokkal is, amíg nincsenek együtt. Távollétében legféletetteb kincsét, a kocsiját a lúzer okostojás Terryre bízza. John (Paul Le Mat) a helyi menő csávó, neki van a leggyorsabb kocsija, még egy utcai versenyt sem veszített el. Kocsikázás közben próbál csajokat felszedni, de meglepetésére egy 14 éves, levakarhatatlan lány huppan be mellé váratlanul, miközben megérkezik új kihívója is (Harrison Ford). Terry az új autójával szintén bevonz egy csinos lányt, de amikor egy eldugott tisztásra hajtva végre dughatna egyet, ellopják az autót. Laurie és Steve a szép búcsúest helyett összevesznek a fiú ötlete miatt. Curt eközben üldözőbe vesz egy pillanatra feltűnő, agyali szépségű szőke lányt, de nem találja. Amikor egy autóra támaszkodva megpihen, beleköt egy banda és kocsikázni viszik...

 

A téma kb. ugyanaz mint Az utolsó mozielőadásban vagy az Állj mellémben: a suli után fel kell nőniük a felelős döntéshozatalhoz a fiataloknak, bele kell vágniuk az életbe. A különbség annyi, hogy e két másik filmmel szemben nem az 1950-es évek lázadói közé visz el minket, hanem mindezt 1962-be helyezték, ahogy a Party zóna esetében is, mint Amerika utolsó "ártatlan" évébe a vietnámi háború és az ellenkultúra előtt. Persze nyilván nem volt az egyáltalán olyan ártatlan, csak volt egy baby boom a második világháború után és így egy széles nemzedéknek ez az időszak jelenti a nosztalgiát.

Megvalósítás:

Az első rövid jelenet gyorsan összedobja a főbb karaktereket egy helyre és röviden bemutatja a döntési helyzetet, ami előtt állnak: Terry csajozni akar végre, John érzi hogy az autóversenyzés nem tart örökké és egyszer legyőzik, Curt ugye fél kirepülni a fészekből, Steve pedig kötődni fél. Az előbbi három egyébként mind Lucas, a rendező egy-egy életszakasza. Terry végül önmagát adva és becsajozik, John elfogadja sorsát, Curt megpillantja múzsáját és átlép félelmein, Steve pedig hajlandó elkötelezni magát, amikor ráébred hogy mi fontos neki igazán. Mivel külön-külön követjük e karakterek tetteit, a történet epizodikussá válik, csak a film végére jönnek össze újra. Az összekötő kapocs az önmagát alakító rádiós, Wolfman, épp mint a Szemet szemért mindent kommentáló rádiósa, mindig valahol be van kapcsolva. Persze a nosztalgiát nem elégítené ki, ha nem lenne felvonultatva valamennyi jellegzetes figurája a városnak a kanos tinicsajoktól az utcai bandán át a karót nyelt iskolaigazgatóig. Állítólag tökéletes szociográfiája a kornak. Az utolsó mozielőadással szemben humorosabb oldaláról fogja meg a felnőtté válást, kicsit előrevetítve a Party zóna agymenéseit. A nyitójelenet "ízirájderezése" tökéletes kezdés, de nem viszi túlzásba sem a poénkodást, sem a komolykodást. Mondhatnánk, hogy benne van kicsit a levegőben, de ennek teljesen sokkolt ehhez képest a filmvégi rövid, szokásos "mi lett vele" összeállítás. nem spoilerezem el, de ezzel valóban pontot tett a vélt ártatlanság végére.

Képben nem volt túl érdekes, pedig az elején nagyon szépek voltak még a sötétben világító élénk, meleg színek. A humor elsősorban a helyzetkomikum javára írandó, csak elvétve akad vizuális vagy intellektuális poén. A színészek különösebben nem kaptam fel a fejem, de vicces volt Dreyfuss-t ennyire fiatalon látni, hiszen ő is mindig öreg volt (lásd a két évvel későbbi Cápában már legalább 10-20 évvel öregebbnek néz ki).  Pár korabeli filmnél, mint Az utolsó mozielőadásnál már említettem, hogy ekkoriban még merész húzásnak számított rendes filmzene helyett popzenei slágereket használni. Ez a film is így tett, szinte egy pillanatig sincs csend, folyamatosan szólnak a korszak rock and roll slágerei, amit jól mutat, hogy a filmzenei albumán 41 szám szerepel.

Élmény:

Ezekkel szemben pedig elfogult vagyok, számomra csak ennek a korszaknak a rock and roll dalai és az 1990-es évek technói bírnak ugyanazzal a kifogyhatatlan energiájú életöröm érzéssel, ami egyrészt tök jó, másrészt meg annyi fájdalmat okozott, hiszen én a Terrynél is bénább nyomik közé tartoztam (és még most is egy amatőr filmes blogot csinálok, lol). Szóval a zene az esetemben valóban tökéletes hangulatfokozó elem. Nem kifejezetten egy feelgood film, de szórakoztató, Lucas Csillagok háborújához képest pedig kellemes csalódás.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Richard Dreyfuss (Diploma előtt, Cápa, Harmadik típusú találkozások, Állj mellém), Paul Le Mat (Amerikai história X), Cindy Williams (Magánbeszélgetés), Bo Hopkins (Vad banda), Harrison Ford (Magánbeszélgetés, Csillagok háborúja, Apokalipszis most, Az elveszett frigyláda fosztogatói, E. T. a földönkívüli, Szárnyas fejvadász, Indiana Jones és a végzet temploma, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), Kathleen Quinlan és Joe Spano (Apolló 13), Scott Beach (Csillagok háborúja), Del Close (Meglógtam a Ferrarival)

Következik: Szeretetáradat

Szólj hozzá!
Címkék: tini 1973 20. század tragikomédia Amerika Amerikai Egyesült Államok George Lucas Richard Dreyfuss Howard 1970-es évek Észak-Amerika 2 órás IMDB 8 Paul Le Mat Charlie Martin Smith

Videodrome (1983)

2016. december 01. 00:01 - Liberális Artúr

 

 

Rendezte: Cronenberg, David
Műfaj: horror, sci-fi
Főbb szereplők: James Woods, Sonja Smits
Megjelenés: 1983, Kanada
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/UFHey3utk0I
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/videodrome-videodrome/movie-55252

Tartalom:

Max (James Woods) egy nagyon pici tévé egyik vezetője, amely profilja a szex és az erőszak. Azzal takaróznak, hogy ezzel csupán levezetik a nézők sötét vágyait, de persze valójában tetszenek nekik ezek a műsorok. Valami erősebb anyag után kutatva befog egy kalózadást, a Videodrome-ot, amelyben csupán öncélú kínzások vannak. Újdonsült szado-mazoban utazó barátnőjének is bejön a dolog, el is megy jelentkezni a műsorba. Max már későn tudja meg, hogy a műsor nem eljátszott, hanem valódi... Nyomozni kezd, majd videókazettát kap egy tévés filozófustól: a Videodrome valójában egy manipulatív hullámokat sugárzó műsor, amellyel irányíthatóvá válnak az emberek, mellékhatásként pedig agydaganat keletkezik a nézőkben. Váratlanul Max barátnője jelenik meg a tévében és magába szippantja a férfit...

A történet meglehetősen nyíltan médiakritikus, kimondott filozófiája szerint a tévé a tudat szeme, és mivel a benne látottakat valóságosnak éljük meg, a valóságon is túlnő. Alkalmas arra, hogy manipulálja a nézőket, torzítsa látásukat, a nézői természet ingerküszöbe pedig újra és újra átlépi határait egyre durvább szex és erőszak után epekedve. De nem arról van szó, hogy gonosz háttérhatalmak manipulálnak minket; a tartalom teszi ezt, befolyásolva a valóságot, így logikus lépés, hogy az emberi fejlődés következő lépcsője a szellemi tartalommá válás. Ami igazán kellemetlen, és amit minden kritika ki is emel, hogy mindez mára mennyire általános lett az internet miatt, ahol a lehető legdurvább, valós dolgokat érheti el bárki bármikor akár a leglátogatottabb honlapokon keresztül is, és ez persze visszahat ránk.

Megvalósítás:

A fordulatokat nem lövöm le előre, de az azért már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy Maxnak tetszik a Videodrome világa, és míg kezdetben vannak fenntartásai, végül teljesen a tévé irányítása alá kerül (jó persze, a történetben ez katonai technikával történő agymosás, de egyértelmű az utalás a médiára). A fordulatokat és a horror elemeket is az adja, hogy nem tudjuk, mi hallucináció és mi a valóság, és egy idő után ez már nem is számít. Legjelképesebb része a történetnek, ahogy Max keze egybenő a fegyverével (az erőszakkultúra, ugye) és önmaga ellen fordítja. Még a tévéfilozófus karakterét lehet kiemelni, akinek szájába adhatták a történet filozófiai részét, és aki valójában már régóta halott, videófelvételeken keresztül kommunikáltatják.

A zene annyiban érdekes, hogy teljesen elektronikus hangzású, ami jól passzol a film modern hangvételéhez, e igazán nem feltűnő. A Videodrome vörös terme szép színű, de ezen kívül a látványért egyedül a horror/sci-fi részek felelnek, amik hál'istennek ekkor még nem animáltak többnyire. Van aki szerint ez gagyin nézett ki, de nekem egyáltalán nem hatott csúnyának a kivitelezés, és végképp nem volt illúzióromboló. Adta volna magát, hogy valódi tévéfelvételeket is bevágjanak, ha kellőképpen brutálisak, de erre nem volt példa.

Élmény:

Oké, a történetet azt hisze felfogtam, a látványvilág korrekt, ha nem is alkalmaz különleges filmes módszereket, de akkor mi a baj mégis? Hogy súlytalan. Egyre több esetben derül ki, hogy csupán hallucinációt láttunk és ezt a film folyamatosan jelzi nekünk, így pedig bármi is történik, nincs igazán tétje. Ott egy halott? Nem baj, úgyis csak hallucinálta. És valóban, a következő pillanatban már nincs ott a test. Horrornak nem igazán brutális, sci-finek oké, drámának unalmas, akciófilmnek meg még inkább.  1983-ban nem tudom mennyire hathatott újszerűnek ez a médiakép, de ma már szinte magától értetődő, így részemről nem nagyon tudott újat mutatni a film.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: James Woods (Volt egyszer egy Amerika, Casino)
- A Nickit alakító színésző Deborah Harry, azaz a Blondie énekese

Következik: Amerikai graffiti

Szólj hozzá!
Címkék: horror sci-fi 1983 20. század Amerika Kanada 1980-as évek David Cronenberg Észak-Amerika James Woods IMDB 7 1 órás Sonja Smits

Terelőút (1945)

2016. november 30. 15:12 - Liberális Artúr

Rendezte: Ulmer, Edgar G.
Műfaj: film noir
Főbb szereplők: Tom Neal, Ann Savage
Megjelenés: 1945, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/GbO9jOZK2F8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/terelout-detour/movie-146747

Tartalom:

Sue és Al egy pár, egy new yorki klubban dolgoznak: Sue dögös szőke énekesnő, Al pedig egy bárzongorista mivolta miatt megkeseredett ürge, hiszen művésznek tartja magát. Sue azonban még hisz a jövőben, ezért elutazik Hollywoodba szerencsét próbálni, hogy igazán sikeres lehessen. Egy idő után Al fogja magát és szerelme után indul, de pénz híján stoppal kénytelen átutazni az országot. Szerencséje van, amikor sok megtett kilométer után végre felveszi egy jómódú, de nagybeteg bukméker, Haskell, aki szintén oda tart. Sokat mesél gyerekkoráról. Amíg Haskell alszik, Al veszi át a kormányt; egy percre megáll megigazítani az autó tetejét, amikor váratlanul Haskell kiesik az autóból és beüti fejét. Meghal. Al biztos benne, hogy rablógyilkosságnak hinnék...

Kétféle kritika létezik: az egyik szerint a téma alapvetően filozofikusan a végzet kérdését boncolgatja, amelyet Al magáénak és véletlenszerűnek érez, de nem igazán tesz semmit ellene, így tulajdonképpen borítékolható bukása. A másik nézőpont szerint (nem kizárva az előző témát) a film alapvetően rémálomszerű, amit nem ésszerűen kell magyarázni, hanem átélni. Én ez utóbbit érzem szintén fontosabbnak, később kifejtem, miért.

Megvalósítás:

Történetünk film noiros visszaemlékezéssel indul, miután a menekülőben lévő Al egy dallam hatására visszaemlékszik még viszonylag boldog időszakára, amikor Sue-val együtt dolgoztak. Röviden megismerjük a háttértörténetet, de az igazi cslekemény valójában csak onnan kezdődik, amikor Al felveszi a stoppos lány Verát. Alt üldözi a balszerencse, ezt pedig sokan gyengeségnek látják, amit csak magának köszönhet, de szerintem így emberi, nem várhatjuk el mindenkitől, hogy hősiesen viselkedjen. Ugyanakkor egy kritikus rámutat arra is, hogy Al narrációja a nézőkhöz szól, mintegy mentegetve magát, ezért felemerülhet az is, hogy valamennyire torzítja a valóságot. Vera egy nagyon kemény nő, dühös fúria, valószínűleg abból adódik, hogy haldokolhat; még Al is A kaméliás hölgyként utal rá. Érdekes, hogy több szálat is félbeszakít a film; egy hagyományosabb történetvezetés esetében valószínűleg lecsapnák azokat a labdákat, amit Haskell apja vagy a gyerekkori sérülése ad. Itt elindulnak ezek a szálak, de mintha nem lenne idő rá, inkább rövidre fogják egy abszurd gyilkossággal. És itt térnék ki arra, hogy miért érzem a rémálom-megközelítést helyesebbnek a racionálisabbnál: nekem ugyan nem volt inkonzisztens, de mintha valószerűtlenül eltúlzott lenne. Nem hívnám paródiának, de mindenképpen a teljesen hihetetlen kategóriába esik mindkét haláleset. Az sem hagyományos, hogy Al nem detektív, hanem zongorista, Vera egész viselkedése túlságosan erőszakos... stb. Na és amikor alvó állapotból váratlanul Alre szegezi a tekintetét és lebuktatja, az már vérfagyasztó (ezt persze finoman megelőzi az altatás, ahogy Al szépnek és sajnálatra méltónak találja az ártatlanul alvó lányt). Teljesen váratalnul és valószínűtlenül történnek meg a fordulatok (mármint ahhoz képest is, hogy a fordulatoknak épp ez a lényegük), Allel olyan dolgok történnek, ami egy álom logikájával működik.

Ugyanez némileg jelen van a megvalósításban is. A hagyományos film noir elemek, a sötét, az árnyékok, a köd, a kicsit expresszionista stílus (főleg Al egyik álmában) amúgy is effélék, de még olyan technikai részletekkel is ki tudják váltan a nyugtalanságot, ami látszólag amatőr hiba: az autó haladási irányát rossz irányban vették fel, ezért tükrözték a filmet, de emiatt a sáv és a kormány ellentétes oldalra került a kész filmen. Sokan ezt és sok mást az alacsony költségvetésű film hibáinak tudják be, de időben későbbi kritikákat olvasva (mert nehogy azt higgyétek, hogy ilyet kiszúrok magamtól :p) egyre inkább úgy tűnik, hogy tudatos döntés volt vagy legalábbis nem akarták javítani. Na igen, a kis költségvetés. Sokáig tartotta magát  legenda, hogy kis költségvetésű a film, de úgy tűnik hogy valójában egyáltalán nem dolgoztak annyira kicsi forrásból, és a forgatási idő is többszöröse volt az elterjedt egy hétnek. Ulmert, a rendezőt amatőrnek tartották, de ennek is ellentmond, hogy a legnagyobb rendezők mellett tanulta ki a szakmát (Murnau, Lang, Wilder). A játékidő alig több egy óránál, és mintha még ennek eléréséhez is töltelékjeleneteket használtak volna, de épp emiatt fura annyira, hogy a tempója feszes, kihagyják a nyilvánvaló konfliktusokat váratlanul elkaszálva őket. A színészeket is először egyszerűen rosszank gondoltam, de ha már álomról beszélünk, akkor elképzelhető, hogy Vera pl. teljesen szándékosan ennyire eltúlzottan erőszakos.

Élmény:

Talán vélt hibái miatt vált lassan kultikussá a film, de egyre inkább Lynch elődjének kezdik tekinetni. Őszintén szólva részemről nem tűnik többnek valóban egy B-kategóriás film noirnál, de elhiszem a szakértőknek, hogyha szerintük túlmutat rajta. Képileg nem volt izgalamas, a történet inkább abszurd és gyors, rövidre fogott, de az sem annyira maradandó.

Érdekességek:

- Tom Nealt 1965-ben 6 évre börtönbe vonult, miután dulakodás közben véletlenül lelőtte akkori élettársát.
- A film zeneszerzője magyar származású, legalábbis az apja az, de Leo Erdődy már Amerikában született.

Következik: Videodrome

Szólj hozzá!
Címkék: 1945 film noir 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1940-es évek Észak-Amerika Tom Neal Ann Savage Edgar G. Ulmer IMDB 8 1 órás
süti beállítások módosítása
Mobil