Cselekmény: A dokumentumfilmben Vera Ngassa ügyésznő, Veraline ügyvédnő és Beatrice Ntuba bírónő próbálják a női áldozatokat rávenni, hogy a szokásjoggal szembemenve a jogot felhasználva mutassanak példát az őket ért igazságtalanságokkal szemben. Bevezetésképp egy házasságba kényszerített feleség tesz panaszt, hogy férje elvette tőle gyerekét, holott nem is élnek együtt. Mivel jog szerint nem házasok, a gyerek a nőt illeti. Az első főbb ügy Amináé, akit rendszeresen ver a férje, ezért elszökik tőle és Ngassához fordul segítségért, hogy ne kelljen visszamenie hozzá. A második eset a tízéves Sonitáé, akit szomszédja megerőszakolt - őt rövid úton börtönre is ítélik és kiutasítják az országból, mert külföldi. A harmadik főbb eset a hatéves Mankáé, akit súlyos sérülésekkel a testén találnak meg...

Téma: Ahogy a cselekményből nagyjából már kiderült, a dokumentumfilm a kameruni nők és gyerekek sanyarú helyzetére próbálta felhívni a figyelmet, ahol a törvények ellenére még mindig többnyire a szokásjog van életben és a nők csak lassan ismerik fel, hogy jobb életet is élhetnének.

Tartalom: A dokumentumfilm sajátossága, hogy nem narrál és nem beszélteti szereplőit, hanem ügyeket bemutatva alkot képet a társadalmi helyzetről. A felvezető ügyben azonnal érzékeljük a jog és a szokás közti különbséget, hiszen a házasság a hagyományoknak megfelelően köttetett, de nem jog szerint. A másik fontos nézőpont, ami ebből az ügyből kiderül, hogy a nők meglehetősen alárendeltek, hiszen az ügyfelet a beleegyezése nélkül adták férjhez és a gyerekkel és nélküle akartak rendelkezni. A második ügy, Amina esete ehhez tulajdonképpen már nem ad hozzá, csak hosszabban bemutatva jobban érzékelteti, hogy mennyire erős még a férfidominancia hagyománya a jogegyenlőséggel szemben. Sonita és Manka gyerekek, így az ő ügyeik nem is annyira a nők, hanem a gyerekek kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet. A végére a dokumentumfilm pozitív kicsengést kap részben azzal, hogy sikerül példamutatás céljával elítélni a vádlottakat, akik valódi megbánást tanúsítanak, részben azzal, hogy az áldozatok felismerik, hogy van joguk emberhez méltó élethez.

Forma: Dokumentumfilm lévén sok izgalmas dolog nem történik, annyiban érdekes, hogy ahogy írtam, nem narrálják egyáltalán, nem interjúztatnak, csupán az esetek bemutatásával terelgetnek a konklúzió felé. Sok infó nincs a filmről a neten, de a szereplők gyanúsan... hmm... életszerűtlenek. Nincs kétségem affelől, hogy megtörtént eseteket látunk, talán még a szereplők is azok, akikkel ténylegesen megtörténtek, de megjátszottnak érzem, mintha megkérték volna őket, hogy adják elő újra. De mindegy, igazából nincs jelentősége. Egyszerű kézikamerás dokumentumfilm esztétikum nélkül.

Élmény: Őszintén szólva ellenszenves volt a film. A téma nem új, a kivitelezés valamennyire újszerű volt (számomra legalábbis), viszont - talán mert pasi vagyok - időnként férfigyűlölőnek éreztem és a jogásznők erőszakosabb hozzállása sem volt szimpatikus. Pedig nincs igazam, hiszen a vádlottak között voltak nők is. Manka lehetett volna akár fiú is, de akkor is propagandisztikusnak éreztem, jobb lett volna jobban körbejárni a hagyományok vs jog témakört, hiszen egyik sem feltétlenül igazságos, így a jogot beállítani felsőbbrendűnek szerintem félrevezető.

Érdekességek:

• Pedig Kamerun korántsem a nemi egyenlőség élharcosa, pl. a bafiáknál hagyomány volt a homoszexualitás, amit az 1970-es években betiltottak és börötnnel, kínzással üldözik.  Még mindig a nők harmada fiatalkorúként kerül férjhez. (És akkor még nem beszéltünk politikai elnyomásról és etnikai tisztogatásokról...)

Cselekmény: Wadjda egy lassan kamaszkorba lépő kislány, aki ennek megfelelően önfejű, lázadó természetű, simán kihívja versenyezni a fiúkat és profi üzletemberként tárgyal felnőttekkel is akár. Ugyanakkor emiatt rendre bajba is kerül az iskolában, ahol nem nézik jó szemmel különcködését és hogy a szabályokat lazán kezeli. Otthon sem minden fenékig tejfel, apja alig van otthon és új feleség után kutat, mert Wadjda anyjának eddig nem sikerült fiúgyermeket összehoznia. Szóval Wadjda szeretné megmutatni fiú barátjának, hogy képes legyőzni őt biciklizésben, de a kerékpár nem olcsó dolog. Szerencsére iskolai verseny indul, ahol a fődíjból épp kijönne a kinézett bicikli...

Téma: Ha valahonnan egy feminista történetet várunk, utoljára gondolnánk Szaúd-Arábiára, pedig ez történt: a film Wadjda és anyja életén keresztül bemutatja a nők erősen korlátozott életét az országban, de szerencsére ezt nem sötéten teszi, hogy sajnálatot váltson ki belőlünk, hanem bájos természetességgel és pozitív lezárással.

Tartalom: Wadjdát a lehet legtipikusabban festik le nekünk a kezdő képsorokkal: tornacipőt hord és rockot hallgat, azaz lázadó. Ennek keretében egyenlő esélyeket követel magának barátjával, Abdullahval szemben, hogy megmutassa, ő is tud olyan ügyesen biciklizni, mint ő. Szülei azonban nem adnak pénzt, mert lányoknak nem illik biciklizni. Eközben a másik főbb cselekményszálon anyja pozíciója meginog, férje ugyanis második feleséget akar, hogy lehessen fiúgyereke is. Hosszú lenne felsorolni az összes jelkpes mozzanatát a történetnek, a lényeg, hogy a nők meglehetősen korlátozva vannak, ami még nem is feltétlenül probléma, az azonban már igen, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a férfiaknak (a sofőr, a munka... stb.). Wadjda anyja ezt csak tűrheti és csak szabályos keretek közt küzdhet ellene, Wadjda azonban már feszegeti ezeket a kereteket és ezt nem bánja Abdullah sem, tehát mindenképpen egy szebb jövő áll előttük. A legfontosabb jelkép a bicikli, ami nyilvánvalóan nagyobb szabadságot és esélyegyenlőséget jelent, ezért akad ki annyira Wadjda, amikor Abdullah kölcsönadja neki, de pótkerekekkel, illetve (spoiler) ezért jelentős annyira, hogy az anya a feleslegessé vált ruha helyett megveszi a lányának.

Forma: Ezt nem gondolták túl, pedig az arab környezetben simán játszhatott volna élénk színekkel és mással kameratrükkökkel sem igyekezett esztétikai hatást elérni, ellenben pl. a Gabblával. Persze nem is volt vele semmi baj, csak nem is volt benne semmi figyelemfelkeltő. Zene nem nagyon volt, a színészek korrektek, ami ugye fontos, hiszen egy kislánynak kellett elvinnie a hátán a filmet, és ezt szépen, cukin megoldotta.

Élmény: Nagyon jó, hogy nem egy szenvedős szociodrámát kaptunk a nők sanayarú helyzetéről, hanem ezeket mellékesen tálalta a film, életszerűen, bájosan, kicsi humorral, kicsi sírással. Ráadásul nekünk ez egy egzotikus dolog, szóval mindenképpen érdekes és élvezetes volt, ha nem is kiemelkedő élmény.

Érdekességek:

• Már csak annál is inkább érdekes egy ilyen film, mert Szaúd-Arábia az egyik legelzártabb ország, 2019 óta látogathatják csak turisták.
• Mintha a film ráérzett volna, pontosabban biztos volt összefüggés, alaphangulat, de 2018-tól engedélyezték, hogy immár nők is vezethessenek autót.
• Az még jobban bejött, hogy ez volt az első szaúdi film, hiszen szintén 2018-tól kezdve engedélyezték a mozikat is. Annak ellenére, hogy nő rendezte, a film elé nem görgettek akadályokat, sőt, az egyik fő szponzora az egyik szaúdi herceg volt.

Cselekmény: 1990, Etiópia. Anberber hosszú idő után tér haza szülőfalujába. Egyik lába hiányzik, rémálmai vannak és nem emlékszik gyerekkorán kívül semmire. A faluban eközben a kamaszfiúk bújkálnak, nehogy kényszersorozzák őket. Jobb híján anyja elviszi Anberbert ördögűzésre, hátha az rendbeteszi, és valóban: a jeges szenteltvíz sokkjának hatására felelevenednek németországi tanulmányai, szerelme...

Téma: Gerima egyik előző filmje a császárság végén játszódott, ez most az azt követő 1975-1991 közötti kommunista diktatúrát mutatja be Anberber életén keresztül. Kicsi spoiler: az idealista várakozásokat hamar lehűti a diktatúra erőszakos természete, Anberernek pedig nem jut hely sem Németországban, sem az etióp elitben, de még szülőfalujában is meg kell küzdenie ellenfeleivel, hogy előremozdíthassa az országot.

Tartalom: A történet kb. első felében egy testileg-lelkileg megtört Anberber tér haza szülőfalujába hosszú idő után, rémálmok gyötrik, emlékei kezdetben nincsenek. Az élet a faluban nem rózsás, ugyanis rendszeresen katonák érkeznek összefogdosni a kamaszfiúkat, akik igyekeznek elbújni és ezzel képletesen kivonni magukat a terhelt múltból. Ez lesz a történet végső üzenete is, Anberber a fiatalokban reménykedik, akik talán egy új országot fognak építeni és nem fogja őket befolyásolni a múlt. A múltat a történet kb. második felétől fedezzük fel. Anberber Németországban tanult orvosnak az 1970-es években, honfitársaival értelmiségi vitákat folytatnak a szocializmus építéséről, majd tanulmányaik végeztél haza is utaznak megvalósítani ideáikat az 1980-as években. Csakhogy hamar szembesülniük kell a vörös terrorral, amely nemhogy az előző rendszer elitjét nem kíméli, de a legkisebb kritikát sem tűri. Szerencsére visszakerül Németországba, de ott meg a rasszisták nem látják szívesen. Az erősebb hagyományokkal élő faluja jelenti a harmadik utat, ott a túl konzervatív helyiek jelentik a veszélyt, ugyanakkor mégis itt talál megnyugvást és értelmet életének egy számkivetett lány mellett tanítóként. A cím harmatot jelent, ki tudja mire utal..

Forma: A három ídősik háromféleképpen jelenik meg, bár az eltérés nem túl nagy, de mindegyik a maga korára jellemző (a hetvenes éveké pl. egyfajta szemcsés jelleg). Két jobb rész van, ahol erőteljesen felhasználják a filmes eszközöket (elsősorban gyors vágásokat) hangulatfokozásra, mindkettő Anberber zaklatot lelkiállapotát hivatott tükrözni, és a továbbiakban is egy-egy behelyettesítő vágással utalnak Anberber emlékeire, gondolataira. Sokat azért nem kockáztatnak, a biztonság kedvéért ki is mondják általában, amit éreztetni akarnak, ami zavaró lehet, de végülis Gerima Amerikában szocializálódott, bizonyára egyértelművé akarja tenni közlendőjét. Ezen felül vannak jelképes képek, de összességében a hagyományosabb, történetközpontú megközelítés jellemzi.

Élmény: Az eddigi három Gerima-filmemből talán ez volt a legérthetőbb és legösszeszedettebb, ugyanakkor hiányzott belőle az igazi egyediség is, a történet pedig túlságosan politikai volt, hogy erőteljesen hasson a drámája. De annak örültem, hogy a Mirt Sost Shi Amittal és ezzel a filmmel tulajdonképpen megismerhettük Etiópia közelmúltját.

Érdekességek:

• A filmben elhangzott egy párbeszédben a 3000 év, ezzel pedig utólag végre megtudhattam, mire célzott Gerima elős filmjének címe: nem egy 3000 évvel korábbi birodalomra, hanem a 3000 évig fennálló etióp császárságra, ami 1975-ben szűnt meg a kommunista katonai hatalomátvétellel.
• A kezdeti években a vörösterror mintegy félmillió áldozatot hozott, ezt követte az 1980-as évek első felében az a hírhedt etióp éhezés, ami annyira beleivódott a popkultúrába is és mintegy újabb egymillió áldozattal járt. A terror mellett polgárháború is folyt végig, ami végül a gazdasági nehézségek miatt kiegyezésbe torkollott és átmeneti időszak után 1995-ben választásokat tartottak.

Cselekmény: ...avagy "belföld". Fiatalok politikai kérdésekről vitatkoznak. Máshol egy ember felakasztotta magát, a többiek gyorsan megpróbálnak segíteni rajta. Egy kietlen tájon egy csapat afrikai vándorol. Eközben a térképész Malek válása után a külvilágtól visszavonulva él, míg egy nap cége be nem rendeli, hogy egy veszélyes környéken kéne előkészítenie villanypóznák felállítását...

Téma: Alább olvasható a rendező nyilatkozata, és alapból én is hasonlót írtam volna: ez egy keresztmetszet a jelen (2008) Algériájáról, ahol még él a régmúlt, a közelmúlt közvetlen hatással van jelenre és több lehetséges irányt felvet a jövővel kapcsolatban.

Inland looks at present-day Algeria, through the experiences of a surveyor sent on a mission to the areas affected until recently by Islamist terrorism. I wanted to film the post-war period, film its traces and its lasting effects. Before the character, I therefore created a personal vanishing line deeper inside the country, towards the South, towards a point of disappearance.

Tartalom: Az eleje kicsit kaotikusan indul, négy nem összefüggő "cselekményszálat" kapunk ugyanis, illetve ebből kettő idővel mégis összefut, de az elején ettől még messze vagyunk. A legegyszerűbb dolgunk a vitatkozó értelmiségiekkel van, akik filozofálgatnak közéelti kérdésekről, de mindez töredezett, szinte sosem visznek végig gondolatmeneteket, de ennyi is jól jelzi az útkeresést. A  második szál rövidke és szinte szabadon értelmezhető, ugyanis csak annyit látunk benne, hogy egy zöld mezőn egy alak felakasztotta magát, két másik alak pedig gyorsan a segítségére siet. Feltételezem, ez is Algéria egy lehetséges jövőjének jelképe akar lenni. A történet 99%-át a földmérő Malek szála teszi ki, aki elvonult feleségétől, munkájától, a nagyvárostól, az emberektől, majd mégis elvállal egy állást az ország egyik legingatagabb, veszélyesebb, elmaradottabb környékén, ami még tele van aknákkal a nemrég véget ért polgárháború miatt és amit a hatóságok vasmarokkal próbálnak kézben tartani. A negyedik szál az illegális afrikai bevándorlóké, akik Algérián keresztül Európába tartanak. E két szál fut össze, amikor Malek találkozik a névnélküli lánnyal és valamiért segít neki, eldobva ezzel mindent, mintha ezzel az Algéria jövőjével kapcsolatos kérdésre az lenne a válasza, hogy legyünk emberségesek bármi áron. Ezt erősíti, hogy míg a hatóságok minden erejükkel üldözik, Malekék az úton jóindulatú pásztorokkal bevándorlóközösséggel akadnak össze.

Forma: A sivatag az Aszályt idézően túlexponált, ehhez zúgó hang párosul. Máskor épp ellenkezőleg, szint teljes a csend, csak egy-egy intimnek ható sóhajt hallani, ahogy hosszan haladunk az úton. Az emberek váltakozva hol jelentéktelenül eltűnnek a tájban egy statikus, hosszú kamerabeállítással, hol betöltik a képet egy dinamikus mozgó kézikamera előtt. A szegényes körítés ellenére a megfelelő kamerabeállításokkal sikerül többletjelentéssel felrúházni a képeket akár többször. A kedvenc ilyen megoldásom az volt, amikor Malek megérkezve a lakókocsijába kénytelen lemosni a falakról a vért, ami utal az erőszakos múltra. Később itt találja az afrikai lányt és kicsit dulakodnak, de elsősorban nem ezt látjuk, hanem a zihálásukat halljuk és az egykor véres falat mutatják közben, visszautalva ezzel az erőszakra.

Élmény: Végre egy rendes film, amely nem elsősorban a tartalomnak rendeli magát alá, hanem képzőművészeti alkotásként is jól működik - ilyenkor döbben rá az ember, milyen ritka az ilyen film. Persze lehet, hogy csak jó passzban voltam, mindenesetre működött. Az írások szerint az első egy óra, amiben gyakorlatilag nem történik semmi, felesleges és unalmas, de nálam jól működtek a hosszú, lassú, szótlan jelenetek.

Érdekességek:

• Ahogy korábbi filmélményükból tudjuk, Algéria 1962-re vívta ki függetlenségét, de messze nem lett minden tökéletes innentől kezdve, ugyanis egy autoriter kormányzás vette kezdetét. Ez az 1980-as évek végére roppant össze gazdasági nehézségek miatt, ezért választásokat írtak ki. Ezen váratlanul jól szerepelt az ellenzéki iszlamista párt, a hatóságok viszont nem voltak hajlandóak átadni a hatalmat és így tört ki az 1992-2002 között tartó polgárháború, ami végül a hadsereg győzelmével zárult, de mintegy 100 000 ember életébe került. Ezzel visszatért az autoriter kormányzás, ami épp most egy 2019-es tüntetéshullám után bukott meg.

Cselekmény, téma, tartalom: Igen, ebből már látszik, hogy nem egy hagyományos narratívájú filmmel van dolgunk. A történet gerincét az adja, ahogy "Afrika" beperli a globális pénzügyi szervezeteket azért, amiért az általuk ösztönzött rendszer nemhogy alacsonyan tartja, de még ront is az emberek életminőségén. A tárgyalás egy kis faluban van és különböző csoportokat megtestesíő "szemtanúk" sorolják el panaszaikat. Annyival több egy jelképes tárgyalótermi drámánál, hogy a helyszín egy faluban van, nem elzárva a külvilágtól, így közben láthatjuk az embereket élni mindennapjaikat, amelyek jelképesen kapcsolódnak az elhangzottakhoz (pl. westernfilmet néznek amelyben a fegyveresek megölnek több falusit). Egy fontosabb történetszál van, Mele (Aissa Maiga) és Chaka kapcsolata, amely megromlott - de őszinte leszek, nem bírtam valamiért koncentrálni a filmre és képtelen voltam meglátni a párhuzamokat, ami részben persze abból is adódhat, hogy egy idegen kultúra jelképeivel nehezebb boldogulni.

Forma: Afrikaiasan egyszerű, nincsenek látványos megoldások, a főbb képi elemek a számomra nehezen észrevehető jelképekből áll, amelyek jellemzően a mindennapi életből kerülnek ki, így még kevésbé észrevehetőek. A Melét alakító színésznőt valamiért nagyon dicsérik, pedig szerintem messze nem kapott annyi játékidőt, hogy értékelni lehessen. Érdekesség a western, a film a filmben megoldás, amiben szerepet vállalt a film producere, Danny Glover is, gondolom az ő nevével azért jóval könnyebb volt eladni a filmet. A hanggal már sokkal többet játszanak, nemcsak a nyelvek váltogatása és a bambara népdalok miatt, hanem még a hangosszórót is ki-be kacsolgatják tartalomtól függően. Ami a népdalokat illeti amúgy, messze a legerősebb érv és a legerősebb jelenet az idős szemtanú éneke volt, amit fordítás nélkül is tökéletesen át lehetett érezni.

Élmény: A Fekete nárcisznál fordult elő legutoljára, hogy képtelen voltam rá odafigyelni, úgyhogy újfent szégyellhetem magam, de most talán sokkal inkább a film hibája, mint az enyém. Mindenesetre jobban szeretem a látványosabb filmeket, ennek a koncepciónak pedig talán sok volt a két óra.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Aissa Maiga (Rejtély)
• A filmben elhangzó, kiemelt jelentőségű vasútvonal vélhetően a Dakar-Niger vasútvonal, amelynek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor a Világbank nyomására a kormány eladta, azóta viszont nem történt rajta érdemi fejlesztés, 2010-től teljesen leállt, most talán a kínaiak fogják újra üzembe helyezni.