Cselekmény: Zsuzsa, Ági és Mari három nővér, most kezdenék felnőtt életüket, de egy kis lakásban élnek szüleikkel, így aztán mindegyikük arra vágyik, hogy legyen egy jó férjük saját lakással, legyen elég pénzük magukra. Zsuzsa adminisztrátorként dolgozik, ambíciója nincs, de a munka kényelmes, csak lassan beleőrül, hogy nincs magánélete 26 évesen. Ági egyetemista, verseket szaval, filozofál, a tehetősebb Ferivel kezd épp összejönni...

Téma: 1969-ben "Szociológiai filmcsoportot" címmel kiáltvány jelent meg azzal a céllal, hogy minél valóságosabb képet tálaljanak a filmesek a korabeli társadalomról. Ennek egyik fő műve a Filmregény, amely a "Három nővér" alcímnek megfelelően a Magyar család három lányának életét követi nyomon felnőtt életük elős éveiben. Nem feltétlenül akar kilyukadni valahova a történet, de mégis azt látjuk, hogy a három lány álmai szertefoszlanak és beletörnek a valóságba.

Tartalom: Egy tévéinterjúval indítunk, ahol a Magyar család (beszédes név) fője elmeséli, mennyire nehéz gyerekkoruk volt, majd a huszas éveik elején járó lányaik mesélik el, hogyan képzelik ideális életüket - ezek nem nagyravágyóak, mindössze egy kényelmes egzisztenciát szeretnének. Persze egyikük élete sem úgy alakul egyelőre, csalódniuk kell mind szakmai, mind magánéletükben, de erről nem beszélek részletesebben. Ezek az álmok nem kizárólag a körülményeken buknak el, ők maguk is benne vannak, ugyanakkor annyi rendszerkritika mégis megjelenik benne, hogy a legidősebb Zsuzsát ambícióit saját családja, Ágiéit egy elit család, Mariéit pedig barátai, kollégái törik le. Megjelenik benne egyfajta munkás-értelmiségi, gazdag-szegény és generációs különbség is, ez utóbbi talán a leghangsúlyosabban, hiszen bár a lányok szülei nemzedékének sokkal nehezebb dolga volt, az irány viszont egyértelműbb, míg a lányoknak a lehetőség elvi szinten jobban megadatik, a gyakorlatban azonban nem. Szerkezetileg érdekesebb megoldás, hogy sok fontos rész kimarad, egyik pillanatról a másikra, utólag szerzünk tudomást róluk, így a hangsúly tényleg a szürke, eseménytelen hétköznapokra kerül. Ebből sejthetjük, hogy az alcím nem véletlenül Három nővér, nyilván utalás a híres drámára.

Forma: A film dokumentarista, de nem dokumentumfilm. Valós anyagokat gyűjtöttek össze, ezeket nem dramatizálták, de egybeolvasztották őket. Hogy mégsem játékfilmes a hnagulata, az elsősorban a szokásos dokumentarista sítlust leszámítva annak köszönhető, hogy az egybegyúrt karaktereket nem színészekkel játszatták el, hanem az alapanyagnak megfelelő, de más emberekkel (pl. Feri apja valóban karmester, felesége a valódi felesége). És végre, öt év után kimondhatom, hogy most először tökéletes színjátszást láttam ennek ellenére. Eddig akármilyen meggyőzően is alakítottak színészek, mindig volt bennük hamisság, míg mondjuk Bresson bábu-színészeiből meg pont az élet hiányzott. Itt most tökéletesen természetes volt minden párbeszéd, gyakran egymás szavába vágóan, gyakran nem jól hallhatóan a háttérzaj miatt. Taps. A dokumentarista stílus ellenére azért nem mellőzték teljesen az esztétikusabb megoldásokat sem, ha nem is éltek vele túl gyakran. Messze kiemelkedőek voltak ezek közül számomra Ági és Feri jelenetei, részben mert Feri mindig felrakott valami klasszikus zenét (pl. Air a D-dúr szvitből), miközben Ági verseket szavalt és filozofált, részben mert a kamera képes volt a gazdagon berendezett értelmiségi, úrias család tárgyain elidőzve többletjelentéssel felruházni az eseményeket (pl. a halak viaskodása vs szex).

Élmény: Lehet, hogy nem hangzik érdekesnek, de egyáltalán nem volt unalmas, kicsit az Out 1 és Jeanne Dielman keveréke. 4,5 órás hossza ellenére szívesen néztem a természetes alakítások és a néhány kiemelkedő jelenet miatt. Kellemes meglepetés.

Cselekmény: 1903, Oroszország. Egy gyár munkásai szervezkednek, amit a vezetés nem néz jó szemmel és besúgókkal figyelteti a szervezkedést. Egy nap eltűnik egy műszer, az igaztalanul megvádolt munkás azonban nem tud együttélni a szégyennel és felakasztja magát. Amikor a vezetés ezt érzéketlenül kezeli, a munkások fellázadnak és sztrájkot hirdetnek. A gyár leáll, a munkások otthon maradnak...

Téma: Primitív propaganda lévén nem cizeláll, a munkások jók, a tőkések és a nekik dolgozók gonoszak. Bár egy lenini tételmondattal indít, miszerint egységben az erő, ez a legkevésbé sem mutatkozik meg, a végszó pedig az, hogy emlékezni kell az elszenvedett igazságtalanságokra.

Tartalom: Hat részre oszlik a történet főcímekkel elválasztva: az elsőben a munkások szervezkednek, a másodikban kitör a sztrájk, a harmadikban és negyedikben lassan ellentámadásba lendül a hatalom, az utolsó kettőben pedig akcióba kezd. A történet íve oda akar kifutni, hogy a munkásokkal igazságtalanul bánnak, de az elejéről pont hiányzik annak felvázolása, hogy miért is rossz nekik, illetve ahogy írtam, nem igazán oda fut ki a sztori, ahová beharangozták. Ennek az lehet az oka, hogy sorozatnak szánták, amit végül nem fejeztek be. Szovjet módra nincs főszereplő, bár vannak kiemeltebb, igaz, jellemtelen karatkterek - kivétel ez alól talán "a király", aki funkciójától függetlenül egyéb jellemvonásokkal is bír. A hatalom, azaz a tőkések végtelen egyszerűségükben már parodisztikusak, mind kövér, hedonista alak, akik a munkások követeléseivel törlik le a foltot cipőjükről, hogy egy jellegzetes részt említsek. Szélsőségességében odáig megy a történet, hogy a munkásokon kívül mindenki gonosz, de legalább annyia mégis árnyalt, hogy a munkásokat se mutassa be egységesnek. A karaktereket gyakran párhuzamba állítják állatokkal, illetve a történet szépen tükröződik, ami a harmadik-negyedik részben látszik leginkább: a sztrájk kezdetekor a harmadik részben, azaz a felénél a munkások még vidámak, boldog családi életet élnek, ám a sztrájk elhúzódásakor a negyedik részre már ingerülten viselkednek otthon.

Forma: A feléig kb. nem voltam oda túlságosan a filmért, a képek nem voltak markánsan kiemelkedőek, noha már megmutatkozott a Patyomkin páncélost előrejelző ritmikus montázstechnika. A ritmusa a későbbiekben sem érte el utódja szintjét, ám megkockáztatom, hogy bevágásaiban bátrabb és így élvezetesebb volt nála. Ott ugyanis nem voltak a történettől teljesen idegen képek, itt azonban pl. a leghíresebb részben a tömegmészárlást vágóhídi jelenettel állították párhuzamba. Ezen felül a második felére egyre több lesz a vágásokkal és bevágásokkal való játék mellett a már-már noirt idéző fényekkel való játék is, illetve expresszionista beállításokból is akadt bőven, legyenek közeliek vagy távoliak (bár nem a szögekkel érték el a hatást, hanem helyezkedéssel).

Élmény: Az elején inkább zavart a propagandájának primitívsége és az, hogy érezhetően még nem tart a Patyomkin páncélos szintjén, ám amint otthagytuk a gyárat, mindjárt érdekesebb lett minden szempontból, hiszen a sztrájkolók élete nem merül ki az otthon ücsörgésben és a tér is kitágult a gyártól az egész városra, ahol egy kicsit mindenkinek az életébe beleláthatunk. Bár a ritmusa nem tökéletes, érzelmileg hatásos és képeiben talán még felül is múlja nagytestvérét.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Grigorij Alekszandrov (Patyomkin páncélos, Október)
  • Alekszandr Antonov (Patyomkin páncélos)
    

Cselekmény: 16. század, Svédország. Három skót zsoldos, köztük Sir Archie, árulást tervez a király ellen, de lebuknak és börtönbe kerülnek. Sikerül kiszabadulniuk és kínkeservesen elvergődni egy faluba, ahol a leggazdagabb ember a címbéli Arne lelkész. E gazdagság azonban a környékbeli kifosztott templomok kincseiből áll, ezért állítólag átok ül rajtuk. Az átok be is teljesül, a szökött skótok ugyanis a házra találva lemészárolják a lakóit és elszöknek a kinccsel. A rablást egyedül Elsalill, a lányuk éli túl...

Téma: Spoiler: A meggazdagodott skótok kénytelenek a környéken maradni tavaszig, ez idő alatt a bűntudattal küszködő Sir Archie pedig beleszeret Elsallilbe, aki természetesen megtudja, hogy kik a gyilkosok és őrlődni kezd szerelme és gyűlölete közt. Nem sikerült benne felfedeznem központi témát, noha mindkét főszereplőnk őrlődik, de más-más okból: egyiküket a bűntudat emészti, másikukat ellentétes érzelmei. Talán arra akart utalni az író, hogy kerüljük a szélsőségeket?

Tartalom: Elsőként a skótokkal ismerkedünk meg, akik teljesen bűnös alakokként vannak ábrázolva. Ezután lép képbe a halász Torarin, aki végig összekötő kapocs lesz különböző helyszínek és események közt. Ehhez képest viszonylag későn ismerkedünk meg Elsalillel, aki a történet valódi főszereplője, és már csak akkor találkozunk vele, amikor túlélőként traumatizálódott, így nem ismerjük meg személyiségét. Mindkét főszereplőnk, Sir Archie és Elsalill is küzd ellentétes érzelmeivel, gyakorlatilag ezt mutatja be a történet, de többet nem mondhatok spoilerveszély miatt. Azonban mindkettejük alaptermészete ismeretlen marad számunkra, csak őrlődésüket látjuk, így nem igazán van szép íve a fejlődésüknek. Arne úr katolikusoktól elrabolt kincse történelmi utalás arra, hogy III. János svéd király a hagyományok szerint jelentősen gyengítette a katolikus egyházat a protestánssal szemben (valójában épp fordítva történt), és az elátkozott kincs isteni beavatkozás eszközeként jelképes jelentőséggel bír, hiszen a hajó, amivel a skótok hazautaznának, a kemény tél miatt beleragad a jégbe, míg a bűnösök a fedélzeten vannak. A történet tragédiája, hogy lehetne pozitív vége is, de az eredendő bűntől, a gyilkosságtól erre nincs esély.

Forma: Bár a maga korához képest egyáltalán nem rossz, így kicsit visszaugorva az 1930-as évekből látszik igazán, hogy milyen iszonyatosan sokat fejlődött a filmművészet egy évtized alatt. Pedig ez sem volt kis költségvetésű, falurészeket építettek fel és hajót szereztek. Ami igazán látványos volt, az a gondolatokat megjelenítő áttűnések alkalmazása, és volt egy-egy látványos kamermozgás is (a felé sétáló karakterekkel). A filmről szóló írások nagyon áradoztak a jégmezők erejéről és a tökéletes beállításokról, de nekem ezek nem jöttek át. A színészeket is teátrálisnak éreztem, de ebben a korban ez nem jelent semmi rosszat.

Élmény: Korrekt alkotás, tragédiája átérezhető, képeiben sincs kivetnivaló, de nem volt benne semmi igazán, ami megfogott volna. Elsalillre jobban lehetett volna koncentrálni ak ezdetektől, akkor lehetett volna a filmből egy Jeanne d'Arc szenvedései.

Érdekességek:

• Hjalmar Selander és Concordia Selander (Arne úr és felesége) a valóságban is házastársak voltak.
  
• A filmbéli uralkodó, III. János (1537-1592) nem volt éppen a legjobb király, belpolitikájával megosztotta az országot, külpolitikája pedig kimerül az állandó háborúzásokban Rettegett Ivánnal.

Cselekmény: Az öregedő Mecha egy egykor szebb napokat látott mandragóra-farmon él állandó alkoholmámorban, félig vak kisfia az erdőben vadászik, egyik kamaszlánya a bátyjára, a másik az indián szolgálólányukra (Andrea Lopez) van ráizgulva, a báty meg dugna mindenkit. Eközben Mecha rokona, a városi Tali nem kevésbé kaotikus háztartás próbál vezetni energikus kisgyerekeivel, iskolakezdés előtt pedig szeretne Mechával közösen kirándulni egyet...

Téma: Részben a cím egyértelműen megmagyarázza a látottakat, mind Mecha, mind Tali bele van poshadva, ragadva egy sehová sem tartó, széteső életbe. Viszont van egy rakás, nyilvánvaló jelkép, amelyeket nem feltétlenül sikerült értelmeznem - ezek egy része társadalmi, a másik részéről fogalmam sincs és nem is találtam értékelhető kritikát róla.

Tartalom: Martel forgatókönyve díjat nyert, ennek köszönhetően készülhetett el a film, de a zsűri megkérte, hogy legyen már szíves könnyebben befogadhatóvá átírni. Nos, tojt a kérésre, így nem teljesen vagyok benne biztos, hogy a fenti kis összefoglalóm mennyire pontos és ki kinek a kije, de még abban sem, hogy teljesen lineáris a cselekmény. Mindenesetre egyfelől adott Mecha enyésző birtoka, ahol a melegtől mindenki csak henyélni tud és élvezkedni - pontosabban a szülők hiába vedelnek, nem tűnnek mámorosnak a legkevésbé sem, a kamaszlányokban meg tombol a szexualitás, de még egy csókig se jutnak. A fiúgyerek erőszakos, vadászik. Mindegyikük rasszista indián szolgáikkal szemben. Tali családjában a lányok bár kisebbek, szinten túlszexualizáltak, az egyik fia pedig babonásan fél egy szörnytől, miközben épp neki nő extra foga a szájpadlásán. A városban megjelenik Szűz Mária egy híradás szerint. Tali ki akarna kicsit szabadulni a hétköznapokból és elutazni Mechával egy napra, de végül nem jön össze. Mecha állandó eposzi kellékei a jégkocka és a törölköző, mindenki állandóan az ágyon fekszik, nem történik érdemi esemény. A víz valamilyen formában mindig megjelenik.

Forma: Ennek ellenére végig meghúzódik a háttérben egyfajta baljós feszültség, sokan horrofilmnek aposztrofálják. Az első jelent kifejezetten apokaliptikus, ahogy a viharos időben a lepusztult medence mellett öregedő emberek csendesen alkoholizálnak; erre remekül rájátszanak a hangok kreatív felhasználásával, a medenceparti széktologatás pl. fülsüketítően hangos, de említhetném azt is, ahogy a gyerekek rezegtetik hangjukat a ventillátorral. A képek sosem nyíltak, de egyértelműen sejtetnek azzal, ahogy kiemelnek egy-egy részletet. A képi világ legjellemzőbb eleme, hogy minden lepusztult, kaotikus.

Élmény: A Gabbla szintét talán nem éri el, de sokban nagyon hasonlít rá ás mindenesetre ez már sokkal filmszerűbb élmény volt a többi korabeli latin filmnél, amelyeket pedig jobban ünnepelnek a latin filmművészet új iránymutatóiként. Nem tudok "belekötni", egyedi élmény mindenképp.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Andrea Lopez (Anyádat is)
  
• A filmet Martel szülővárosában forgatták. Elmondása szerint mindig undorodott a medencéktől, ezért lett olyan kifejező az amúgy státusszimbólumnak számító, ezúttal piszkos medence.

Cselekmény: Emad palesztin paraszt, aki fia születése alkalmából 2005-ben vesz egy kamerát, hogy legyenek emlékei. Emad lesz a falu kamerása, aki rögzít minden eseményt. Épp ekkor kezdik a falu területét lassan kisajátítani az izraeli telepesek, így Emad az ellene szervezett tüntetéseket is felveszi. Az egyik során könnygázgránát találja el, amiben megsérül a keze és a kamera is tönkremegy. Szerencsére egyik barátjától kap egy újat, amivel folytatja a tüntetések rögzítését. A második kamera akkor törik össze, amikor egy telepes megveri...

Téma: A szokásos izraeli-palesztin konfliktust kapjuk meg újra egy kétszázezredik nézőpontból, ami ezúttal Emad nagyon személyes nézőpontja. Ő oda lyukad ki a végére, hogy azért csinálja, mert valamilyen szinten segít neki feldolgozni az eseményeket.

Tartalom: Az alaphelyzet az, hogy Emad faluja épp a nagyon hülye helyzetű Gázai övezetben van, amit részben Izrael, részben Palesztina irányít egyszerre. Ezt a helyzetet kihasználva izraeli telepesek építkezni kezdenek és kerítést húznak, kisajátítva ezzel a falu  mezőgazdasági területeinek felét. természetesen tüntetések kezdődnek, Emad pedig mindezt rögzíti kamerájával, amit épp ekkor szerzett be fia születésének alkalmából. Mivel öt év alatt öt kamera ment tönkre, adta magát, hogy erre húzzák fel a szerkezetet, ugyanakkor ezek nem különülnek el igazán tartalmilag. Van egy játékfilmes dramaturgiai íve abban a tekintetben, hogy néhány szereplőt kiemelten követ, köztük egyet különösen pozitívnak állít be, innentől kezdve sejthető, hogy meg fog halni, és személy szerint úgy érzem, hogy ezzel épp a valóságát vették el a valóságnak és fikcionizálták. Emad maga is fontos karakter, aki nem csupán egy a tüntetők közül kamerával, hanem elsősorban személyes (nem politikai) gondolatait hallhatjuk arról, ahogy erőt próbál meríteni, ahogy bízik kamerája védelmében... stb. Ezt a személyes vonalat erősíti az is, hogy családját és önmagát is többször megmutatja. A legkézenfekvőbb párhuzam persze fia, aki egyidős a tüntésekkel és ez határozza meg gyerekkorát. Még csak nem is egy-egy felesleges gyerekhalál a legtragikusabb az egészben, hanem hogy Emad fiának első szavai között van a hadsereg, a fal, a töltény és teljesen természetesen kérdezi meg apját, hogy miért nem öli meg az izraeli katonát késsel.

Forma: Azt hiszem A somme-i csatához fogható, hogy Emad révén testközelből, valós időben élhettünk át egy ilyen konfliktust. Ennek megfelelően Emad kézikamerás nézőpontja érvényesül és a vágásokon, válogatáson múlik, hogy kap-e esztétikai dimenziót. Kicsit kapott a napot elsötéítő könnygázfelhő és a köröző keselyűk révén, de simámn el tudom képzelni, hogy ezeket nem ő vette már fel. Szintén kifejező formai elem volt a szalag digitális megrongálása, azt hiszem ez is utómunka volt és nem tényleges hiba.

Élmény: Több problémám is volt... Az első, amit már említettem, hogy túldramatizálták és ez elvett a valósághűségéből, hiába valódi minden, amit látunk. Felmerül a szokásos gondom is, hogy eléggé egyoldalúan mutatja be a helyzetet, ami részben érthető, de jó lett volna némi magyarázat körítésnek, illetve ha már egyoldalú, akkor nem túltolni a saját nézőpontot, mert ez így propagandisztikus. Persze működik, az Omarhoz hasonlóan itt is kinyílik az ember zsebében a bicska és személy szeirnt nekem nem lenne erőm küzdeni, hálát adhatok az égnek, hogy egy viszonylag normális országban élek.

Érdekességek:

• Emad valóban csak egy kamerás, az értelmi szerző az izraeli rendezőpárja, Davidi volt, aki a tüntetések kezdete óta részt vett aktivistaként a megmozdulásokban. Emad 2009-ben vetette fel neki a lehetőséget, Phil halála után, mert eredetileg róla szeretett volna megemlékezni.
• Emad faluja Bilin, aminek földjei felét kisajátították 2005-ben izraeli telepesek. Már a kezdetektől nagy nemzetközi figyelmet kapott az ügy. 2007-ben végül az izraeli bíróság illegálisnak minősítette a kerítést, de egyrészt attól az épületek még így is elfoglalták a föld negyedét, másrészt még évekig hozzá sem nyúltak a kerítéshez. Szomorú véletlen, hogy a faluból ketten hatltak bele a tüntetésekbe: az egyik filmben látható Phil, a másik épp nővére egy évvel később, aki megfulladt a könnygáztól.