Az ábrák nem igényelnek sok magyarázatot: kultúrkörök tekintetében a nyugati világ túlsúlya óriási, az elismert filmek négyötöde kerül ki innen, aminek számos oka lehet a gazdasági túlsúlytól a történelmi előnyökig.

Földrajzi régiókra bontva is kiegyensúlyozatlan a helyzet. Itt még nem fejeztem be pontosan az adatok feldolgozását, de jól látható az észak-amerikai régió kiemelkedő helye, a közelében sincsenek a hagyományos filmnemzetek a kelet-ázsiai, nyugat-európai és észak-európai régiókból.

Cselekmény: A nem túl távoli jövőben a Föld kimerült és egyre kevesebb az élelmiszer. Szinte kötelező szakma a földművesség, még az egykori mérnök-pilóta Coopernek is, de ő persze ebben a visszafejlődött világban is megőrzi érdeklődését és átragasztja gyerekeire is. Egy nap a hálószobában gravitációs erők hatására egy koordináta jelenik meg, amit követve eljut a nyilvánosság elől bújkáló űrügynökség titkos telepére. A találkozás szinte sorsszerű, ugyanis nekik pont egy tapasztalt pilótára van szükségük, mert a Föld már nem sokáig képes eltartani az emberiséget. Szerencsére(?) néhány évtizede épp nyílt egy féreglyuk pár bolygónyira, ami egy élhető világba vezethet, de ehhez oda kellene menni először meggyőződni róla. A féreglyuk melleti fekete lyuk azonban nemcsak a teret, hanem az időt is torzítja...

Téma: A szeretet ereje. Broáf. Pedig alapvetően szeretem a szívetmelengető történeteket, de nem így, ha a szeretet egy misztikus erőként szerepel, hanem ha emberi. Itt a szeretet azonban teren és időn felülemelkedve egy plusz dimenziót jelent. Emellett megjelennek kevésbé jelentős melléktémák is, mint a világvége vagy a közösség vs egyén.

Tartalom: Ökokatasztrófával indítunk, és ez tök jól lett kitalálva és időzítve, mert semmi különös nem történt, csak kizsigereltük a Földet, így visszazuhantunk egy kb. tévé előtti világba, ahol autók és rádió van, de ezen a szinten megáll a fejlettség. A Földet elpusztítottuk, így egy megoldás maradt: irány egy másik bolygó, ahová jobb esetben át lehet költöztetni az emberiséget, rosszabb esetben benépesíteni a nulláról. A felvezetés hosszú, de nem a disztópiáról szól, hanem a Cooper-család életét igyekszik megismertetni, hogy érzelmileg kötődhessünk hozzájuk. Elég váratlanul az űrben találjuk magunkat, ekkor válik hangsúlyosabbá az egyén és a közösség elsőbbsége, hiszen egyesek a földieket próbálják megmenteni, mások nagyobb távlatokban gondolkodva az emberi fajt, nem törődve az otthon maradottakkal. Ezt oldja fel a fent említett szeretet téma, amit szerencsére a fizikai viszonyok miatt viszonylag absztrakt módon ábrázolnak. Ha már fizika: igyekeztek a mai ismereteknek tökéletesen megfelelni ebből a szempontból, talán kicsit nehéz is fiatalabbaknak, idősebbeknek viszont gyermeteg a sztori más szempontokból. A karakterek sajnos nem kaptak igazi mélységet, pedig a több világot megélő idősebbek érdekesek lehettek volna.

Forma: Az űr mindig adja magát, mint látványelem; ez itt sem volt másképp, bár moziban biztos sokkal jobban jön ki, mint otthon. De nagyon rövid időt kaptak ezek a jelenetek és azok is gyorsan le lettek rendezve, pedig a 2001: Űrodüsszeia részben pont attól volt nagyon hatásos, hogy hosszasan elmerenghettünk a semmiben. Igen, az Űrodüsszeia már megihlette az Eredetet is, itt sokkal nyilvánvalóbb a párhuzam (a robot poénjai, az absztrakt befejezés, a zene, a fejlettebb intelligencia... stb.) és annál látványosabban nincs a közelében sem. Bár onnan pont az emberi dráma hiányzott, itt a mondanivaló mellett laposabb a külcsín, de még a zene is minimalistább, ami ugyan jól illik hozzá, de az elődhöz képest kevés. Jó, hogy továbbra sincs sok animáció, valamint kellően egyedire sikerült a robotodizájn is. A színészek jók voltak, különösen a kis Murphy emelkedett ki korához képest.

Élmény: Azt hiszem, elvesztettem a hitem Nolanben. A Mementó tök izgalmas volt, de azóta az összes filmje egy mérsékeltelten rejtélyes akciófilm egy-egy nem túlságosan kifejtett gondolattal. Egy fokkal komolyabb az átlag sikerfilmnél, de tudjuk hogy ennél sokkal többre lenne képes.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Anne Hathaway (Túl a barátságon, A sötét lovag - Felemelkedés), Ellen Burstyn (Az utolsó mozielőadás, Az ördögűző, Rekviem egy álomért), Matt Damon (Good Will Hunting, Ryan közlegény megmentése, A tégla), John Lithgow (mindhalálig zene), Michael Caine (Batman, A tökéletes trükk, Eredet, Dunkirk), Casey Affleck (Good Will Hunting, A régi város), Timothee Chalamet (Lady Bird), Wes Bentley (Amerikai szépség), Josh Stewart és David Gyasi (A sötét lovag - Felemelkedés), William Devane (McCabe & Mrs. Miller, A sötét lovag - Felemelkedés)
  
• Talán már alapismeretnek számít, mindenesetre nem árt leírni: a gravitáció a teret és az időt is "meghajlítja", ezért  a nagyon erős gravitáció közelében az idő lassabb. A féregjáratok, a téridő két pontját összekötő kapcsok elvileg létezhetnek, de még nem sikerült megfigyelni őket.
• A fizikusokkal való együttműködés kölcsönösen gyümölcsöző volt, mert míg Nolan hiteles fekete lyukat készíthetett, addig a szakértők a stúdió által pontosan lemodellezett jelenségeket megfigyelhették és tudományos cikkeket publikálhattak róluk.

Tartalom: Rendhagyó élménybeszámoló. Godard 84 éves és nem baszakodik, hozza a szokásos formáját, különféle gondolatokat dobál egymásra, amelyekre nem nagyon hagy időt gondolkozni. Esszéfilm, tehát cselekményre ne nagyon számítsunk, azonban azt már problémásnak érzem, hogy ahogy korábban is, a gondolatok most sincsenek igazán összefűzve, csoda ha két egymást követő mondat szorosan kapcsolódik.  Innentől kezdve tehát esélytelen megérteni elsőre, hogy hova akar kilyukadni Godard. Van pár fontosabbnak tűnő gondolat, ami a nyelv korlátaira és eljelentéktelenédésre világít rá, de elsőként huszadik századi politikával kezd, ami a mai világban kissé ósdinak hat, Godard pedig mintha megragadt volna az 1960-as években. Ezután jön a központi szál, egy nő és egy férfi nehezen értelmezhető mondatai, ezeket visszaolvasva se tudom értelmezni egyelőre, de kettjük kapcsolatáról, kommunikációjáról esik szó bennük. Nagyobb teret kap még a gyerekpótléknak szánt kutyájuk, aki az emberi gondolatok/érzelmek híján tisztábban látja a világot. Utolsóként megjelenik az isten, mint motívum (ld. a szójátékot a címmel: adieu vs ah dieux, illetve Frankensteint) és egy pillanatra látható a kameraállvány árnyéka is.

Megvalósítás: Ez látszólag nem változott sokat, nagyjából azokat az eszközöket látjuk viszont, amihez A film története(i)ben is volt szerencsénk: játék a betűkkel, narráció, dokumentumfilmbevágások, randomnak tűnő képek, régi filmek, lassítások. A hang időnként elakad, gyakran ismétlődik egy motívum nyilván valamilyen hangsúly kedvéért, illetve alkalmanként a sztereó hangzással is játszik a film, ki tudja miért. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, a nő-férfi párosunkat több színész alakítja (köszi, Bunuel). De mégiscsak 2014-et írunk, ezért a film egy része mobillal lett felvéve (és egy ponton a mobil képét lefotózták mobillal) és kísérleti jelleggel a 3D-t is próbálgatták. Moziélmény híján csak a leírásokra tudok hagyatkozni, amelyek szerint a 3D-t kihasználva a két szemünkkel két különböző képsort láthattunk időnkét, ha letakartuk egyik szemünket (köszi, Morrissey). A legáltalánosabb technika mégis talán a színek túlszaturálása volt, ami talán a nyelv pontatlanságát volt hivatott tükrözni.

Élmény: Szóval klasszikus Godard, amiből elsőre semmit se érteni, de közben mégis érdekesebb és újszerűbb ez az 50 éves stílus a ma napig uralkodó, kb. Melies szintjén megragadó, történetmesélős filmeknél. Jó lenne másodjára 3D-ben megnézni.

Érdekességek:

• A filmbéli kutya Godard-é
  

Cselekmény: Létezik egy titkos kísérleti katonai módszer, aminek segítségével behatolhatunk mások álmaiba. Ezt kihasználva egyesek igyekeznek információkhoz jutni a célpontok tudatalattijából. Ilyen kém Cobb (Leonardo DiCaprio) is, akit felesége (Marion Cotillard) meggyilkolásáért köröznek Amerikában, így kénytelen gyerekei nélkül külföldön bújkálni. Holott nagyon szerette a nőt, így az rendszeresen fel is bukkan álombéli küldetései során akadályozva őt. Egy nap nagyhatalmú ember (Ken Watanabe) keresi fel egy nagyon kényes, nagyon nehéz és nagyon fontos megbízással Cobbot és csapatát, hogy ezúttal ne információt nyerjenek ki, hanem egy gondolatot ültessenek el az ellenlábas (Cillian Murphy) fejében, ami szinte lehetetlen feladat. Csakhogy cserébe elintézné, hogy Cobb hazamehessen...

Téma: Az álom és valóság viszonya a szubjektív érzékelésre utalva végig jelen van, de ez inkább csak eszköz, a valódi téma sokkal inkább az, hogy a kettő hogyan hat egymásra. A tételmondat szerint a gondolatnak teremtő ereje van, tehát a valóságbéli események, döntések kihatnak álmankra/gondolatainkra, de ez fordítva is igaz. Ez lehetne a mozi jelképe is, de 2010-ben vagyunk és nem 1960-ban, így Nolan megelégszik ennyivel.

Tartalom: Elsőre az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi történik, de szerencsére nekem ez már a harmadik nekifutásom volt (egyszer bealudtam, egyszer eluntam :D ), szóval így könnyebb volt feldolgozni, hogy Cobb és társai képesek behatolni az álmokba és onnan információkat kinyerni. Az értelmezés szempontjából kulcsfontosságú karakter Ariadne, a csapat újonc tagja, akinek (azaz nekünk nézőknek) a tapasztaltabbak elmagyarázhatják, mi-micsoda (a nevek egyébként mind beszédesek). Az álom-valóság folyamatosan összemosódik, nem tudni, álmodunk-e éppen és ettől válik fordulatossá, miközben állandó a pörgés a menekülések miatt. A cselekmény Cobb köré épül, aki fejben leélt egy életet szerelmével, de az álombéli korlátlan lehetőségek ellenére visszavágyott a valóságba, az álom ugyanis mégis korlátozottabb volt saját elméje miatt, míg a valóság mindig képes elképzelhetetlent húzni. Cobb ellenpárja az üzleti ellenlábas Fisher, aki szintén az álma segítségével békül ki már halott apjával, azaz az álom segít a valóságon. A többi karakter az adott álomszint megtestesítője, összekötője.

Forma: Elmagyarázzák ugyan, hogy miért nem lehet, de mégis fájó, hogy a képzelet nem jelenik meg vadabb formákban leszámítva a film elejét, amikor Ariadne játszadozni kezd a térrel vagy ahogy Cobb bűntudata időnként előtör. Ezért aztán "csak" egy profin kivitelezett akció-thriller megfelelő tempójú vágásokkal. Vicces a főtéma-dal, ami épp Cotillard ikonikus szerepéből van, de teljesen véletlen egybeesés, Nolan emiatt még változtatni is akart rajta, amikor rájött. Végül maradt a Non, je ne regrette rien, és annak elemeiből épült fel a filmzene. Az akciójelenetek miatt a színészeknek nincs nagyon idejük kibontakozni, így aztán súlytalannak tűnnek a személyes tragédiák.

Élmény: Az egyik legnépszerűbb kortárs film csalódást okozott, részben mert az álmok világát jobban megjelenítő alkotásra számítottam, mint pl. amilyen a gyerekkori emlékemben volt, Az álomküzdőkben. Részben pedig mert valójában nem volt annyira izgalmas sem vagy annyira mély, amennyire lehetne. Nem mondom, hogy csak egy sekélyes akciófilm, de a drámai részek kaphattak volna sokkal nagyobb hangsúlyt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Leonardo DiCaprio (Titanic, Kapj el ha tudsz,  A tégla), Joseph Gordon-Levitt (A sötét lovaf - Felemelkedés), Tom Hardy (A sötét lovag - Felemelkedés, A harag útja, Dunkirk), Ken Watanabe (Batman: Kezdődik), Dileep Rao (Avatar), Cillian Murphy (Batman, Dunkirk), Tom Berenger (Szakasz), Marion Cotillard (Piaf, A sötét lovag - Felemelkedés), Pete Postlethwaite (Távoli hangok csendélet, Közönséges bűnözők), Michael Caine (Batman, A tökéletes trükk, Dunkirk)
  

Cselekmény: Nader és Simin válnának, mert Simin külföldre akar költözni kislányukkal, Nader viszont nem, részben mert apja demens és állandó felügyeltre szorul. Simin elköltözésével Nader felfogadja a vidéki Razieht, hogy legyen az öreggel, amíg dolgozik. Razieh túlvállalja magát, mert nem csak messziről kell bejárnia, hanem mint kiderül, a beteg állapota leromlott és már teljeskörű ápolásra szorul, ráadásul Razieh terhes is. Férje venné át a nehezebb feladatot, de már előtte elviszi a rendőrség adósság miatt, így újra Raziehre hárul a feladat. Egy nap Nader úgy ér haza, hogy apja karjánál kikötözve lóg leesve az ágyról, Razieh pedig sehol. Amikor megjelenik, ki is dobja a lakásból dühösen...

Téma: ...és innentől kezdődik az igazi bonyodalom, de nem lövöm le a fordulatokat. Nagy dolgokra persze ne számítsatok, az egész nagyon hétköznapi. Felvetődik több erkölcsi dilemma (igazság, kegyes hazugság, elvek és kompromisszumok), megjelenik több társadalmi réteg (vélhetően Irán két legnépesebbje, a közép- és az alsóosztály, de generációs és vallási keresztmetszet is megfigyelhető). Válaszok nincsenek, csak kérdések, amelyek egy olyan világot festenek le, ahol nincs tisztán jó és rossz, mindenki hibázik.

Tartalom: A válóperrel nyitunk, ami elsőre eredménytelen; innen tudjuk meg, hogy Simin menne a jobb körülményekért, Nadernek viszont elég jó itt is és ott a beteg apja, akit gondozni kell (a gyerek jövője vs a múlt). Ez nyilván csak a felszín, van más gond is a világias, középosztálybeli házaspárnál - ekkor azonban ez a szál eltűnik és belép a szegény, vallásos Razieh ápolóként. Hogy értsétek a film hétköznapiságát, itt az egyik első bonyodalom: Razieh csak felügyeletet vállal, de az alzheimeres apa már az első nap bevizel váratlanul, azaz ápolásra  szorul, amiről nem volt szó, de közben Nader már lemondta a többi jelentkezőt. Raziehnek meg kell a pénz, úgyhogy inkább marad, pedig férjének ez nagy szégyen lenne, ha tudná és Razieh se szívesen vetkőztet le egy férfit. A helyzet bírósági üggyé fajul, Nader és Razieh férje is azon vannak, hogy nekik legyen igazuk, a nők azok, akik gyakorlatiasabb megoldást keresnének, de a leginkább szenvedő felek a gyerekek, akik kénytelenek igazodni a felnőttek mocskos világához. Noha a bírósági ügy során Simin alig szerepel, mégis érthetővé (de nem konkréttá) válnak azok a mélyben meghúzódó ellentétek, amelyek a történeteleji válóperhez vezettek, így a film végén újra visszatérünk a perhez. A pár lányának kell dönteni, hogy melyik szülőt, azaz melyik világot, mely elveket választja további életéhez, itt azonban véget ér a film és nem mutatja be a döntést, hiszen nem is fontos, csak a helyzet.

Forma: Az egész film erejének kulcsa a történet mérhetetlen hétköznapiságában rejlik, ennek megfelelően a kamera is a szokásos iráni áldokumentarista stílus jegyeit hordozva kézikamerásan közelről, folyamatos mozgással követi a karaktereket. A vágások dinamikája képes ezt is fokozni. A színjátszást szokás dicsérni, de én nem éreztem kiemelkedőnek.

Élmény: Az évtized egyik legjobbjának tartott film valóban tökéletes forgatókönyvvel bír, a képi megvalósítás ezt szépen alátámasztja, de mivel személy szerint nem ezt várom el egy filmtől, nem volt katartikus az élmény. Pedig meg lett volna a lehetőség benne, hogy kiarosztamis fordulatot vegyenek az események, de nem ez történt. Más időket élünk.

Érdekességek:

• A Termeht alakító lány a rendeő lánya