Cselekmény: Második világháború, Egyesült Államok. Steve (Chris Evans) a családi hagyományokat követve, illetve hazafias meggyőződésből szeretne a hadseregben harcolni, de nyeszlet testalkata és betegségei miatt rendre alkalmatlannak találják. Kitartó próbálkozásaira azonban felfigyel a titkos katonai kísérletekben résztvevő tudós (Stanley Tucci), aki épp a szuperkatona megalkotásán fáradozik, Steve pedig belső jelleme miatt alkalmasabb lenne a feladatra, mint a jó fizikumú katonák, hiszen a nagy erővel nagy felelősség jár. A kísérleti szérum beadásával Steve emberfeletti erőre tesz szert és megszületik Amerika Kapitány. Kezdetben marketing célokra használják, de amikor a front közelében turnézik és megtudja, hogy barátja, Bucky (Stan Sebastian) fogságba esett, egymaga kiszabadít többszáz foglyot. Ekkor találkozik a Vörös Koponyával (Hugo Weaving), aki egy titkos náci csoport, a Hydra vezetője. Az ő feladatuk szuperfegyvereket kifejleszteni, amihez a mitikus tesseract energiáját használják fel. Bár sikerül legyőzni a Vörös Koponyát, hogy mentse a civileket, Amerika Kapitány a szuperbombákat szállító repülőt belevezeti az Antarktisz jegébe, feláldozva önmagát. Hetven évvel később találnak rá jégbefagyva, de élve...

Téma: Az első részben a Vörös Koponya felsűbbrendűségét kell egyszerűen letörni, a második azzal árnyalja a képet, hogy az ellenség lehet épp belső is, a harmadik rész pedig a szabadságot áldozná fel a biztonság oltárán. A három film három különböző téma köré épül, de van egy fő íve, ami a Kapitány megingathatatlan értékrendje, ami viszont különböző helyzetekben, a változó korral konfliktusba kerül. Ezek a témák a képregényből adódnak, ugyanis első megjelenésekor a szuperhős az 1940-es években még egyértelműen odasózhatott a németeknek, az 1970-es években azonban a Watergate-ügy miatt odaveszett a kormányba veszett bizalom, a harmadik téma pedig korunk egyik sajnos már lefutott kérdése, a szabadság vs biztonság.

Tartalom: A hosszra való tekintettel nem megyek bele részletesebben a tartalom elemzésébe. Az első rész jogosan bírált ugyan, de szándékosan volt egy álnosztalgikus, ötlettelen, már-már stilizált fantasy, amelyben megismertük Amerika Kapitányt, aki gyengesége miatt az elnyert erővel képes felelősen bánni és idealistaként mindig a jó(nak gondolt) utat választja. De ez még az 1940-es években játszódott, így amikor magához tért napjainkban, nemcsak a technológia változott meg, de a titkosszolgálatok is. A második rész ezzel rögtön realisztikusabb, összeszedettebb lett, a helyes út pedig már korántsem egyértelmű, a Kapitány idealisztikus elképzeléseivel szemben ugyanis a titkosszolgálat gyakorlatiasabb és hajlandó rosszat tenni a nagyobb jó érdekében. Ez a rész az 1970-es évek politikai thrillereit akarta megidézni, ahol a megbízhatónak tartott szervezetekben titkos összeesküvők bújnak meg - ebből egy-két, sejthető fordulat lett, de sokkal izgalmasabb, feszültebb volt az első résznél. A harmadik rész végképp megkérdőjelezi a Kapitány elveit, de ő kitart amellett, hogy ha áldozatokkal is jár, helyesen kell cselekedni, míg az ellenoldal szerint az áldozatokat kell mindenáron elkerülni. Ez a rész nem az 1940-es és az 1970-es évek világát idézi már, hanem a Bosszúállókét a megfelelően adagolt akció-humor-dráma eleggyel. A Kapitány tehát keveset változik, környezete annál inkább, vagyis inkább tágul, ugyanis míg az első részben egyértelmű főszereplő, a másodikban már szinte egyengrangú társa a Fekete Özvegy, a harmadikban pedig végképp elvész a szuperhősök között, épp csak egy perccel kap több játékidőt Vasembernél.

Forma: A tartalomoz hasonlóan itt is látható a fejlődés: az első rész teljesen ötlettelen, életszerűtlen, az akció csak jelképes értékű, az ellenfelek mindent megtesznek, hogy véletlenül se találják el a Kapitányt és mindig egyesével támadjanak rá. Az animálást alapvetően nem szeretem, mert látványosan gagyi, de itt remekül oldották meg, hogy a Kapitány a szuperhőssé válás előtt csenevésznek tűnjön. A második és a harmadik rész akció szempontjából lényegesen jobb, több olyan verekedős jelenet is van, ami szépen megkoreografált és nem animálták szét (a lift, a lépcsőház). Itt a problémát csak az állandó kamerakapkodás jelenti, amit lehet hogy csak azért nem bírok követni, mert már öreg vagyok, de szívesen meghallgatnám a tizenévesek élményét is.

Élmény: Az első rész nagyon gyengén indult, a későbbiek jóval jobbak, főleg az utolsó rész volt már egy az egyben Bosszúállók szintű. Ilyen volt az élményem is: szórakoztató, de nem egy örök klasszikus, pedig felvetett izgalmas témákat. A Bosszúállók pontosabb megértéséhez fontos lehet (és viszont).

Érdekességek:

• Korábban láttuk a Bosszállókat leszámítva: Tommy Lee Jones (Love Story, Sötét zsaruk, Nem vénnek való vidék), Hugo Weaving (Babe, A mátrix, A gyűrűk ura, V mint vérbosszú, Transformers), Stanley Tucci (Spotlight), Samuel L. Jackson (), Toby Jones (Mezítelenül, Harry Potter, Bosszúállók), Richard Armitage (Csillagok háborúja), Scarlet Johansson (Elveszett jelentés, A tökéletes trükk, Bosszúállók), Anthony Mackie és Jeremy Renner (A bombák földjén, Bosszúállók), Robert Redford (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé, Az elnök emberei), Ng Chin Han (A sötét lovag), Gary Sinise (Forrest Gump, Apolló 13, Halálsoron), Thomas Kretschmann (A zongorista, Bosszúállók), Don Cheadle (Boogie Nights, Bosszúállók), John Slattery (Spotlight, Bosszúállók), Martin Freeman (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok), Marisa Tomei (A pankrátor, Bosszúállók), Alfre Woodard (12 év rabszolgaság)
  
• Evans és Johansson több párbeszédüket maguk írták, mivel annyi filmben játszottak már együtt, hogy teljesen összeszoktak.
  
• Jó húzás volt megnyerni Robert Redfordot a második részhez, hiszen az 1970-esévekben, amely korszakra a film próbál hajazni, épp ő szerepelt több hasonló politikai thrillerben is. De az még cukibb, hogy állítólag azért vállalta a szerepet, mert unokái Marvel-rajongók.
  
• Amerika Kapitány 1941-ben született meg a háborús helyzetre való tekintettel az egyik első Marvel-szuperhősként és óriási sikere volt a háború végéig.
• A második rész elején, ahol Amerika Kapitány felírta magának, mit kell bepótolnia az elmúlt hetven évből, a listából több különféle változat készült attól függően, hogy hol mutatták be a filmet.

Cselekmény: A közeli jövőben egy világháború során összeomlott a társadalom, a legfőbb érték az üzemanyag lett, mert a gyorsan közlekedők könnyebben fosztogathatnak. Max (Tom Hardy) valamivel a második rész után továbbra is egyedül kóborol megtörten a sivatagban, amikor elkapja a "hadifiúk" csoportja és a táborukba hurcolják szó szerint vérfrissítésnek a Nux nevű, legyengült harcosnak. A tábor vezetőjét, Halhatlan Joe-t (nem elírás) fanatikusan vallásos áhítat övezi, ő ezt ki is használja és élet-halál uraként kegyesen néha vizet ad az embereknek, harcosaitól elvárja, hogy tűzbe menjenek érte, a nőket pedig tenyészállatként tartja. Eközben egyik női hadvezére, Furiosa (Charlize Theron) küldetésre indul üzemanyagért, ám váratlanul irányt vált. Halhatlan Joe észrevéve ezt dühösen látja, hogy feleségei, köztük egy terhes is eltűnt. Azonnal üldözőbe veszi őket a teljes banda, köztük Nux is magával vonszolva a rákötött Maxet. A csatában Maxnek sikerül kiszabadulni és szövetséget köt a menekülőkkel (igen, menetközben)...

Téma: Akár lehetne is neki, elég nyíltan allegorikus, ahogy főhőseink keresik az édent, békét, megváltást, szabadságot, és elég sok írás szépen ki is elemzi és továbbgondolja, de nem ezek a film lényegei, így pedig félrevezető azt mondani, hogy ezekkel foglalkoznak. Ha mégis van egy motívuma, az az elembertelenedés, hiszen eldobható tárgyként funkcionál a tábor számára Max, a nők, de a harcosok is.

Tartalom: Az első percben gyorsan elhangzik a Mad Max világ keletkezése, a következő negyed órában pedig Maxet odahurcolva bemutatásra kerül az ellenséges tábor, ahol Halhatlan Joe szó szerint az isten. (A dolog pikantériája, hogy ugyanaz a színész alakítja Joe-t, mint az első rész főellenségét - talán túlélte?) Ezen világ fiataljai már nem emlékeznek az összeomlás előtti világra (jó poén: a mennyországban mekit esznek az érdemesek), a bölcsesség az öregeknél van. Egyperces jelenetből derül ki, hogy Joe feleségei fellázadtak tenyészállat-sorsuk ellen és emiatt menekülnek egy matriarchális édenkertbe. E felvezető szakaszt követi az első nagyobb autós üldözés, melyben főszereplőink összejönnek. A második rész fontosabb történése, hogy (spoiler) Nux kiábrándul is csatlakozik Maxékhez, illetve kiderül, hogy az éden már nem létezik. Így a harmadik nagyobb szakaszban visszafordulnak, hogy menekülés helyett szembeszálljanak.A karakterek közül elsőként vegyük Maxet, akinek a második részhez hasonlóan itt sincs nagyon jelleme, ő egy állandó erő, ami menekül múltja elől. Akinek van jelleme, az Nux, aki kiábrándul istenéből, illetve Furiosa, akiben láthatóan gyerekkori szép emlékei tartották a lelket. A lányok szintén érdekesebbek, mert küzdenek a régi szocializációjukkal és a rájuk szakadt életveszélyes szabadsággal.

Forma: Na de ezek igazából érdektelen dolgok, mert a film lényege a Mad Max világa, és hű, azonnal arcon vágtak az élénk színvilágú képek, ami azért nagy részben köszönhető a sivatagos helyszín sárgájának is, de szintén egyfajta stilizáltságot kölcsönzött a kék az amúgy is expresszionista éjszakai jelenetnek (pont mint a Gonosz halott 2 hídjelenete). És akkor ránk szabadul a groteszk világ a bőrszerkós vagy épp fehérre festett karaktereivel, akik mintha egy szadomazo rajzfilmből léptek volna ki és úgy is viselkednek, eltúlozva. Ugyanilyenek az autók is, de a legvagányabb a hangfal-autón lánglövellő gitárral zúzó maszkos, ettől fogva kezdtem vigyorogni :D Ebben a világban gyakorlatilag két órán keresztül megy az autós üldözés 90%-ban valódi autókkal és kaszkadőrmutatványokkal, amikhez artistákat és olimpikon tornászokat alkalmaztak, hál'istennek nem csúfították el animációval. Ami viszont állandó gondom minden akciójelenetnél, hogy a sok vágás (átlag hárommásodpercenként!) feláldozza a látványt a dinamika oltárán. A színészekről nem érdemes sokat beszélni, hiszen nem voltak drámai karaktereink. Sajnálom, hogy Mel Gibson már öreg volt a szerepre, Tom Hardy arca pedig túl jámbor lett. A zene a gitáros csávó megjelenésével üt, egyébként elbújik a háttérben.

Élmény: Ez megint az a film, amit helyén kell értékelni; hibának gondolom mélyebb témákat belelátni, de azt se szép számonkérni rajta, hogy miért nincsenek benn ilyenek. Ez egy szórakoztató autós pornó és annak tökéletes... lenne, ha nem lenne fárasztó két órán keresztül megállás nélkül autós üldözéseket nézni. Nekem legalábbis az volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Tom Hardy (A sötét lovag - Felemelkedés, Dunkirk), Charlize Theron (Rém),
  
• Riley Keough Elvis unokája, Zoe Kravitz pedig Lenny Kravitz lánya
• Richard Carter idén hunyt el 65 évesen; Quentin Kenihan jellegzetes betegsége miatt tavaly hunyt el 43 évesen

Cselekmény: Harry Potter nagynénjénél (Fiona Shaw) nő fel mostoha körülmények közt, aminek részben az az oka, hogy időnként természetfeletti dolgok történnek körülötte. Tizenegyedik szülinapján beállít hozzá egy óriás, Hagrid, aki elmondja, hogy a természetfeletti dolgok oka, hogy Harry egy varázsló, akinek a szüleit egy nagyhatalmú, gonosz varázsló, Voldemort (Ralph Fiennes) ölte meg és a támadást valami csoda folytán Harry túlélte, Voldemort pedig eltűnt. Hagrid kimenti Harryt és elviszi a varázslók titkos világába, ahol minden mágikus, de itt is vannak üzletek, hivatalok, iskola, Harry pedig iskolaéretté vált. Gyorsan összebarátkozik az okoska Hermionével és az egyszerű Ronnal, és hamar kalandokba keverednek, ugyanis Harryt többször érik balesetnek tűnő támadások, így kénytelenek megpróbálni kinyomozni, kik állnak a támadások mögött. Az első részben a bölcsek kövét próbálja megszerezni Voldemort egyik követője magát tanárnak álcázva, hogy annak erejével fizikai testet ölthessen a gonosz, de Harryéknek sikerül megállítaniuk a szeretet erejével, amely érintésre elégeti a tanárt. A második részben Lucius Malfoy, a varázsló világ egyik fejese és titkon Voldemort követője, egy naplót juttat az iskolába. Ez Voldemort naplója, amely hordozván gazdája emlékét és öntudatának egy részét, egy baziliszkuszt enged szabadjára az iskolában, de Harrynek sikerül legyőznie, mielőtt valakit megölne. Voldemort a naplón keresztül próbálja elszívni épp Ron húgának, Ginnynek az életerejét, hogy újra testet ölthessen, de Harry elpusztítja a naplót. A harmadik rész azzal indul, hogy megszökik börtönéből a hírhedt gyilkos, Sirius Black (Gary Oldman), Harry keresztapja, aki állítólag elárulta Voldemortnak Harry szüleit és aki vélhetően most Harryt akarja megölni. Kiderül azonban, hogy Sirius ártatlan és a valódi áruló Peter Pettigrew (Timothy Spall) épp Ron házi patkányaként húzta meg magát az elmúlt 12 évben...

Téma: Nem vagyok benne biztos, hogy van neki a szórakoztatáson túl. Több életbölcsesség elhangzik a részek során, mint pl. hogy a jellem nem eleve elrendelt dolog, hanem elhatározás kérdése, ugyanakkor Harry egyszer sem tesz rosszat, így nem túl komolyan vehető dilemma. Inkább arról van szó, hogy a hagyományos mesei elemek jelennek meg, mint a jóság, barátság, bátorság, felnőtté válás... stb., miközben az ellenoldal sekélyesen  rasszista indíttatásból tevékenykedik.

Tartalom: Elöljáróban tisztázzuk, hogy egy 1997-2007 között megjelent, nagysikerű regénysorozat megfilmesítéséről van szó, amiből az első négy kötet még az első film előtt jelent meg. Ez azért fontos, mert a rendezők állítólag igyekeztek minél pontosabban követni a könyveket. Na de én nem olvastam őket, úgyhogy csak a filmmel foglalkozom. A szerkezet jól megfigyelhetően mindig az iskolaév előtti nappal indul az egyszerű emberek világában, jön egy felvezetés új tanárral, majd valamilyen új kihívás, amit természetesen új tudásukkal leküzdenek főhőseink és egy-egy életbölcsességgel gazdagodnak. Míg az első rész mutatja be a sorozat világát, a többi már a kalandokra koncentrál, ami egyre inkább a nagy rejtély felé tolódik. Az ötödik rész fordulópont ebből a szempontból, mert egyre inkább a karakterekre kerül a hangsúly és nem csak a cselekményre, főleg a hetedik részre, ahol sok időt szentelnek a karakterek közötti kapcsolatoknak. Ahogy Ebert fogalmazta meg a fent belinkelt írásában, a sorozat egyik nagy erénye abban rejlik, hogy mellékszereplői sem súlytalanok. Annyira nem, hogy a nézőkkel egyetértésben nekem is messze az ötödik rész Dolores Umbridge-e volt a legellenszenvesebb, azaz egy remekül működő karakter volt ő is. Ugyancsak jól követhető nyomon az átmenet a gyerekfilmből a horrorba ("dark fantasy"), ami ugyan már jelen volt az első részben is, de a harmadik résztől válik igazán disszonánsá, ahogy egyszerre próbál gyerekfilm és horror is lenni, hiszen a gyerekes, könnyedebb hangvétel furán hat egy-egy véres jelenet mellett, miközben a negyedik résztől elkezdenek meghalni is a szereplők. Ennek ellenére épp a negyedik rész a leginkább vígjátékszerű, de nem a Columbus féle első két rész gyerekvígjáték, hanem illeszkedve a korosodó színészgyerekekhez, már kamaszos.

Forma: A nyolc résznek négy különböző rendezője volt, így a könyvek különbözősége mellett az ő stílusuk és alakította a filmet, nem beszélve arról, hogy eltelt az első és az utolsó rész között tíz év, így fejlődött a technológia, de legfőképpen sráckorszerűen a három főszereplő, akik kisgyerekként kezdtek és felnőttként végeztek. De kezdjük a képi világgal: Az első két film Columbus-é volt, aki gyermekien színes, érdekes világot mutatott meg nekünk rengeteg apró varázslénnyel, varázstárggyal, ami egyébként is a filmek legjobb része a részletes díszletekkel. Ami itt még gyenge volt, az az animáció, ami viszont nagyot fejlődött később, ráadásul úgy kevésbé zavaró, ha nem realisztikus próbál lenni. Ez alól kivétel a vetítés, ami későbi részekben is bántóan kivehető volt. A második részben már jobban megjelenítették Harry lelkivilágát dőlt szögekkel vagy pl. visszaemlékezéskor a színhasználattal. Ebbe a színes világba taposott bele a harmadik résszel Cuaron, teljesen sötét tónusúvá vált a képi világ, noiros fényhasználat jelent meg, de nem félt megállni egy-egy hangulatelem kedvéért (pl. a fúriafűz bevágásai). A negyedik résztől kezdve vannak Harrynek rémálmai, ezek tök expresszionista stílusúak függetlenül attól, hogy két különböző rendezőnél is feltűnnek. Az ötödik résztől már határozottan horroros a képi világ jump scare-ekkel, esti, sötét felvételekkel, ugyanakkor a részletek egyre inkább eltűnnek és minimalistává válik gyakran a háttér, de ez talán szándékosan a komor hangulatra való tekintettel volt így. Szóval a képi világ tökéletes, gyakran látványos, felsorolni se tudom a különféle megoldásokat, ennél többet nem várhatunk egy ifjúsági filmtől. Kardinális pont a gyerekek színjátszása, ami érdekes módon az első beszámolómnál még tetszett, de most újranézve már gyengének találtam az első részben. A második részben láthatóan fejlődtek, de igazán profivá a harmadikra értek, ahol már elhittem, hogy a karaktereket magukat látom. (Az első résznél 10-12 évesek voltak, a végére már elmúltak húsz évesek, holott szerepük szerint 11-18 éves koruk között kellett volna az eseményeknek lejátszódniuk.) Jutalomjátékuk a végén jött el, amikor Harry és Hermione kettesben maradva, szavak nélkül kellett, hogy átadják gondolataikat, illetve jó szórakozás lehetett a százfűlé-főzet révén mások bőrébe bújni. A mellékkaraktereknél nagyon sokat jelentett, hogy nemcsak jól megkülönböztethető, nagyon egyedi külsejük volt, hanem karakteres brit színészek játszhatták el őket (ami az író kikötése volt). A zenéje szintén tökéletes abból a szempontból, hogy a fő téma varázslósan hangzik és mindenkinek azonnal beugrik róla a Harry Potter, de a film során nem volt kiemelkedő zenei rész.

Élmény: Talán meglepő lesz, de nekem az első rész tetszett a legjobban, mert ebben ismerhettük meg és fedezhettük fel a varázsvilágot, ahol nem annyira a rejtély számított, hanem az apró varázslatok. Ez volt az univerzumteremtő rész, ami felemelte a sorozatot a Csillagok háborúja, A gyűrűk ura vagy a Marvel világa mellé. És bár mindig Voldemort állt a rejtélyek középpontjában, az, hogy rátevődött a súlypont, izgalmassá tette ugyan a filmet, de ki is nyírta a felfedezősdit és innentől kezdve egy tucatthrillerré vált a szememben. A másik kedvencem a szintén kevésbé kedvelt negyedik rész volt, mert újra színessé vált a hangulat azzal, hogy erősen a kamaszvígjátékokra kezdett hajazni. Korunk és a filmtörténelem legsikeresebb filmjeiről van szó, kötelező látni.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: John Cleese (Gyalog galopp, Shrek 2), Warwick Davies (Csillagok háborúja), Richard Griffiths (Mi ketten), Richard Harris (Vörös sivatag, Nincs bocsánat, Gladiátor), John Hurt (A nyolcadik utas a halál, V mint vérbosszú), Alan Rickman (Drágán add az életed, Szívből igazán, Igazából szerelem), Fiona Shaw (A bal lábam), Verne Troyer (Sötét zsaruk), Kenneth Branagh (Dunkirk, Bosszúállók), Shirley Henderson (Trainspotting), Julie Christie (Doktor Zsivágó, McCabe & Mrs. Miller, Ne nézz vissza, Nashville), Michael Gambon és Ciaran Hinds (A szakács a tolvaj a feleség és a szeretője), Gary Oldman (Tiszta románc, Leon a profi, Batman), Timothy Spall (Titkok és hazugságok, Mr Turner), David Thewlis (A nagy Lebowski), Emma Thompson (Igazából szerelem), Ralph Fiennes (Schindler listája, Bombák földjén), Brendan Gleeson (Rettenthetetlen), Helena Bonham Carter (Harcosok klubja), Jim Broadbent (Brazil, Vaskabátok), Bill Nighy (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok), Kelly Macdonald (Trainspotting, Nem vénnek való vidék), Miriam Margolyes (Babe, Magnólia)
• Richard Harris (Dumbelodore) 2002-ben, a második rész megjelenése előtt elhunyt
• Verne Troyer 2018-ban, 49 évesen öngyilkos lett: szándékosan itta magát halálra.
• Emma Thompson és Helena Bonham Carter egy időben egy pár voltak Kenneth Brannagh-val
  
• A gyerekek miatt módosítani kellett a brit gyerekmunka törvényt, hogy pár órával hosszabb lehessen a forgatás.
• A Roxfort alapjául szolgáló hely a gloucesteri katedrális, amit a 11-15. század között építettek.

Előzmények: Több jelentősebb stúdió alakult kezdetben. Ezúttal a Kalemről lesz szó, amit az optikusból kamerákra átnyergelő Geroge Kleine (1864-1931) és a Dickson-alkalmazott Frank J. Marion (1869-1963) alapított többek közt 1907-ben. E film rendezője Sidney Olcott (1872-1949), aki színészként kezdte, első filmszerepét pedig 1904-ben kapta Dicksonnál. 1907-re már tapasztalt rendező volt, őt sikerült átcsábítani a Kalemnek, amit nem bántak meg, mert már abban az évben nagy sikereket ért el. 1910-től kezdve rendszeresen forgatott külföldi helyszíneken. 1915-ben azonban anyagi okokból Olcott otthagyta a stúdiót, ami össze is zuhant a hiányában és 1917-ben felvásárolta a Viatgraph, őket ugye meg a Warner 1925-ben.

A film: A történet Jézus életét meséli el születésétől a keresztrefeszítésig. Ez a történet azonban semmiben nem lépett túl elődein, gyakorlatilag a bibliai szövegeket illusztrálják Jézus életéről, még a kereszténységről sem tudunk meg semmit, hiába 70 perces. Sőt, még a korábban meglévő fantasy-elemek is hiányoznak, az angyalok megjelenítése pl. egyszerű lámpafény. Amiben kiemelkedik elődei közül, az az, hogy a filmesek vették a fáradtságot, hogy az eredeti helyszínekre utazzanak és ott forgassák le a filmet. Ennek azonban nem volt sok értelme, mert nem élnek a helyzettel és nem adnak teret a helyi életnek, tájaknak, így maradhattak volna akár stúdióban is szinte. A színészek a témából adódóan teátrálisak, ami egyedül Júdás bűntudatának áll jól. Szóval továbbra is várni kell még egy jó keresztény-jézusos filmre, de mindennek lehet, hogy erkölcsi okai voltak, ugyanis elég érzékeny dolognak számított ekkoriban még Jézus ábrázolása és maga a téma is.

Érdekességek:

• Maga a rendező is szerepet vállalt mint a vak férfi.
• Gene Gauntier (Mária), aki egyben a forgatókönyvíró és talán társrendező is volt, Jack J. Clark (János) felesége volt.

Előzmények: A Tanhauser stúdiót, korának egyik legsikeresebbjét, 1910-ben alapította a színházi producer Edwin Tanhauser. A rendezőről, George Nichols-ról (1864-1927) kevés az infó, színészként és rendezőkjént is dolgozott, később a szárnyait bontogató Chaplin legnagyobb ellensége lett, mert Chaplin nem volt hajlandó alávetni magát a rendezésének.

A film: A történetben a nyomorgó munkáscsaládban mindenki, még a gyerekek is dolgoznak a gyárban, kivéve a legkisebb Alice-t, akinek jobb sorsot szán a család, így ő otthon marad házimunkát végezni. Egy nap a gyártulaj felesége meglátja az életvidám kislányt és örökbefogadná, ám a kislány nem akarja otthagyni családját. A gyárban azonban sztrájk tör ki és a család munka és pénz nélkül marad... A történet alapja részben a címet adó 19. századi gyerekmunkáról szóló vers, részben az akkoriban népszerű közéleti téma. Kb. a gyerekek ötöde dolgozott gyárakban, sokan meghaltak fiatalon. Nagyon nem kell a mélyére ásni, melodramatikusan adja elő, hogy nem való ez az élet a gyerekeknek. Kivitelezésében hozza korának szintjét, igazából csak az az eleme fogott meg, hogy a felirataiank nagy részét a versből vették, illetve többször idézi az aktualitások hangulatát, hosszasan mutatva gyárba érkező vagy onnan távozó munkásokat, valódi gyárakban dolgozó gyerekeket. Ez már félórás film, ennek megfelelően a minimális cselekmény mellett bőven van idő hangulati jeleneteket belehelyezni, pl. ahogy ébredezik a kizsigerelt család vagy ahogy ezzel ellentétesen luxuséletet élnek hozzájuk képest a gazdagok.

Érdekességek:

• Míg Európán a 19. század közepétől kezdve a század végéig mindenhol megszülettek az első gyermekvédelmi törvények, az Egyesült Államokban csak 1938-tól korlátozták jelentősen a gyerekmunkát.