Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivlizálásban gondolkodtak. Náluk kezdett színészként Ferdinand Zecca (1864-1947), aki hamar a jobbkezükké és rendezőjükké vált, és nyugdíjba vonulásáig a cég ügyeit igazgatta.

A film: ...avagy kb. "csúszós Jim". A Houdini-ihlette történetben a zsebes Jimet letartóztatják ugyan, de varázslatos teste révén kiszabadul minden bilincsből. Egy írás szerint bizonytalan a megjelenés dátuma, lehetett 1906 is, az pedig valószínűbbnek tűnik, hsizen eléggé azoknak az éveknek a trükkfilmjeit idézi, semmint a modernebb narratíváit az 1910-es éveknek. A cselekmény tehát ennyiből áll, a trükkök korábbról már jól ismertek, de legalább többfélék: van stop-motion, vágás és még montázs is. A minőségét jelzi, hogy a vízalatti résznél Melies még odafigyelt, hogy úszkáljanak halak a háttérben, itt megelégedtek egy sötétebb háttérrel. Szóval egy tipikus korabeli, enyhén börleszkes rövidfilm, mai szemmel nem igazán érdekes.

Előzmények: Na erről a filmről nem találtam semmit. A fent belinkelt írás szerint vélhetően maga a gyár szponzorálta filmről van szó, amely reklámként működik. A reklámmal megbízott cég, a "Cricks and Martin" 1908-ban alapult a két névadó révén, akik fénképészként kezdték. 1918-ig gyártottak rövidfilmeket, de az egészestés mozik betettek nekik.

A film: A film érdekessége, hogy aktualitásként indulva a karácsonyi édesség gyártásának folyamatát mutatja be (de jólöltözött munkásokkal), de a végén (spolier!) a termék célállomását, a karácsonyt ünneplő középosztálybeli családot mutatja meg, majd megjelenik egy múltszázadi trükkel a Télapó is. Ha nem egy reklámfilm lenne, tök érdekes lett volna látni, hogy vegyítenek egy aktualitást egy fantasyval, sőt, az 1960-as évek Latin-Amerikájába helyezve olyasmi társadalomkritikus éle lenne, mint amilyen A bevándorlók szigete.

Érdekességek:

- Az 1870-es években alapított édességgyár, a Clarke, Nickolls & Coombs korának egyik legnagyobbja volt, az 1960-as években vásárolta fel a Trerbor, őket pedig az 1980-as években a Cadbury. Egyik terméküket, a Clarnico Mint Creams még ma is árulják.

Előzmények: Emilie Cohlról (1857-1938) már volt szó korábban, karikaturistaként dolgozott válatkozó sikerrel, már csak 1907-ben került a filmezés közelébe a Gaumontnál, ami egy fényképezőket, majd kamerákat áuló cég volt és kisfilmek révén reklámozta termékeit, és szükségük volt egy animátorra a trükkökhöz.

A film: ...avagy "egy pincér álma". A történetben a címnek megfelelően a pincér elbóbiskol és szinte kísérteni kezdik munkaeszközei. Nem kell hozzá különösebb üzenetet találni, Cohl szokásos tudatfolyamos, szürreális megnyilvánulásait láthatjuk, ahogy az amúgy filmként induló történet az elalvással rajzfilmbe megy át és a különféle, kocsmával kapcsolatos eszközök asszociációs játékba kezdenek egymással. Önmagában nincs sok értelme, viszont érdekes megfigyelni az eddgiek alapján, hogy Cohl egyre jobban korlátozza magát, hiszen míg a Fantazmagóriában még teljesen szabad volt, a Vidám mikrobákban már volt egyfajta keret, itt pedig már kizárólag a kocsmával kapcsolatos gondolatok jöhettek szóba. Szóval egyre "normálisabban" történetszerű, de kicsit értelmetlennek, öncélúnak látom.

Cselekmény: Babe, a kismalac megússza a malac-mennyországot, a családjával ellentétben őt ugyanis egy falusi vásárra viszik nyereménynek. A nyertes Hoggett gazda (James Cromwell), aki karácsonyi vacsorának tervezi nevelni. A még mindig kicsi Babe-et a kismama juhászkutya, Fly (Miriam Margolyes) veszi gondozásba "férje", Rex (Hugo Weaving) nagy ellenkezése mellett, aki szerint minden állatnak megvan a helye és rendeltetése ebben a világban. A birkák például buták és erőből kell őket terelgetni. A birkák szerint meg a kutyák gonosz vadállatok és nem lehet velük értelmesen beszélni. Egy nap birkatolvajok tűnnek fel és a félig-meddig kutyaként nevelkedő Babe riasztja a gazdát...

Téma: Az elején kihangsúlyozott téma kissé elsikkad idővel, miszerint a világ úgy jó ahogy van és mindennek megvan a helye a rendszerben. Ezt hivatott keresztúlhúzni Babe, aki mintegy közvetítőként a különböző csoportok között nem látja e rendszer alapját igazoltnak, hiszen a kutyák sem vadak és a birkák sem buták, ezek csupán berögződött előítéletek. És még ha a származásod karácsonyi vacsorának is predesztinál, az sem törvényszerű, ha kiérdemled.

Tartalom: Epizodikusan indul a történet Babe születésétől a farmon való beilleszkedésig a gyorsabb haladás érdekében, de rutinos nézőként sejtettem, hogy ez egy ponton véget ér és jön egy hosszabb, egybefüggő szakasz. Ez az első, epizodikusabb szakasz az, amelyik didaktikusan belénk sulykolja hogy a világ egy rendszert alkot, a második szakasz az, amelyik pedig ennek az ellenkezőjét állítja és nem hajlandó elfogadni a rossz dolgok megváltoztathatatlanságát. Nem akarom túlragozni, ez a gondolat már a Bibliában is megfogalmazódott, Babe-et akár Jézussal is azonosíthatnánk. Az alapvető ellentét a kutyák és a birkák között van, mindegyik elég markáns véleménnyel van a másikról az első pillanattól kezdve (emiatt van, hogy az amúgy jólelkű Fly is butának tartja a birkákat, illetve a tapasztalt Maa gonosznak a kutyákat), a közvetítőszerep így a kutyaként viselkedő, de náluk jámborabb malacnak jut. Babe-bel rokonítható Ferdinand, a kacsa, aki szintén meg akarja hekkelni a rendszert, de ő jóság helyett csalással, így őt kiközösítik. Érdekes az emberi szál a történetben, több elvarratlan szál is van benne, ami talán a film alapjául szolgáló könyvben szerepel (modernitás, anygaiak, elkényeztetés). A hangulat alapvetően disneys, vannak durva tragédiák, de sok humor is, ami az állatok emberként való bemutatásából adódik elsősorban.

Forma: A meseszerűségnek hála kissé expresszionista stílusú a képi világ élénken meleg színekkel, meseszerű díszlettel, jelmezekkel, ebben megint a Disneyt idézi. A hangulatfokozásnak ez nagyon jól áll, mind az pozitív, mind a negatív érzelmekhez lehet különlegesebb, túlzóbb kamerabállításokat és fény-árnyék játkot használni. A főszerep természetesen az állatoké, ami összességében jól néz ki, egyedül a robotok bántóan életszerűtlenek, de elhiszem, hogy volt olyan helyzet, amit máshogy nem tudtak megoldani. A zenét jól bevált klasszikusok adták, de külön kiemelném azt a részt, amikor Babe képességein ledöbben a közönség, mert mindezt végig csendben figyelhetjük, ami nagyon hatásos.

Élmény: Nem láttam korábban, de nagyjából erre számítottam és ezt is kaptam. Klasszikus mesefilm megszívlelendő üzenettel, hozzá passzoló képi világgal, történettel, humorral, a maga nemében közel tökéletes.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: James Cromwell (Szigorúan bizalmas, Halálsoron), Paul Goddard (A mátrix), Miriam Margolyes (Magnólia), Hugo Weaving (A mátrix, A gyűrűk ura, V mint vérbosszú, Transformers), Danny Mann (Az oroszlánkirály, Némó nyomában, Toy Story 3, Agymanók), Miriam Flynn (Családi vakáció), Russi Taylor (A Simpson-család - A film)
- Russi Taylor (a macska) múlt hónapban hunyt el 79 évesen.
- Az ekkor már 55 éves Cromwellt ez a szerep indította el igazán a világhír felé, de nemcsak ebben hozott változást az életében a film: innentől kezdve vegetáriánus és állatvédő aktivista lett.

Cselekmény és téma: A rövid animációnak alig vannak eseményei, mindössze Felixet látjuk magányosan szobájában, illetve Nandit ahogy földmérőként(?) dolgozik. Egy ponton tekintetük összekapcsolódik, ám Nandit lelövik több másik feketéhez hasonlóan. A film témája az 1994-es első szabad dél-afrikai választások apropóján az ország identitása, ahol a táj része a sok erőszakos halált halt áldozat.

Tartalom és forma: És bár ez a fő gondolata, Kentridge alkotási folyamata némileg szabad asszociációs, így a kiindulópont nem feltétlenül a terveknek megfelelően alakul. Eztörtént esetünkben is, ugyanis a földmérő Nandi csak egy lett volna a sok áldozat közül, ám a karakter megragadt a rajzoló fejében és ahogy a filmen is látjuk, egyre inkább uralkodóvá válik. Felix egyébként is a rajzoló alteregója; ennek az ismeretnek a hiányában Nandi túlsúlyát akár szerelemnek is gondolhatnánk. A rajzok fekete-fehérek két szín, a pozitívabb kék (víz-könny/érzelem) és a negatívabb vörös (vér) kivételével. Felix a szobája tudatának kivetülése, rajzokat nézeget, azok lassan belepik és túlcsordul a kék is, Nandi terepe a táj a közösségi tudat, a kettő végül egybeolvad. A legfontosabbról eddig nem beszéltem: Kentridge ismertetőjele, az alkotás folyamata abból áll, hogy egy kezdőrajz részeit kiradírozza, átrajzolja és minden képet felvesz - ez hivatott a gondolatok, emlékek, érzelmek sokrétűségét ábrázolni, hiszen az új rajz alatt még ott a régi (itt látható az alkotás folyamata). Meglepő módon egész korrekt zenei aláfestés volt, Felixnek egy nyugati típusú klasszikus jutott, Nandinak egy - gondolom - dél-afrikai népdal, és mind a kettő jól illet a filmhez és egymáshoz is.

Élmény: Tehát míg az újabb Pixar-rajzfilmek egyre élethűbbek, a művészi önkifejezés ezt nem feltétlenül várja el, és ebben a tekintetben (és a szabad asszociációs jellegében is) sokkal jobban hasonlít Cohl majdnem egy évszázaddal korábbi stílusára (avagy Cohl volt ennyire modern). Nem mondom, hogy megérintett, de benne volt a lehetőség.

Érdekességek:

- Kentridge szülei mindketten az apartheid áldozatait képviselő ügyvéd-aktivisták voltak, sőt nagyanyja volt az első dél-afrikai ügyvédnő, így adott volt a szociális érzékenység.
- Kentridge inkább képzőművész, mint filmes, filmes projektje 1989-2003-ig tartott, ennek a része volt a Félix száműzetésben is. 2011-ben volt Budapesten kiállítása, erről már lecsúsztunk.