Téma: Mivel cselekmény nincs, átugrom azt a részt. Egy természetfilmet láthatunk az afrikai sivatag és szavanna állatvilágáról, egyszerű bemutatás helyett azonban kifejezetten az emberi életmódra hajazva állítják be az állatok viselkedését és ez a rendezőelv is ahelyett, hogy állatfajonként haladnánk sorba.

Tartalom: Az analógia persze nem alaptalan, elvégre mi is egy állatfaj vagyunk ugyanazokkal az alapvető szükségletekkel: biztonság, táplálék, szórakozás. Ezeket váltogatja a történet, azaz hol egy állat élelemkeresési módszereit látjuk, hol azt, hogy hogyan szórakoznak, hol a családi életet, hol a menekülést a ragadozók elől. Ezeket megfelelő ütemben váltogatja a film, az érdekességeket humorral és izgalmakkal tarkítja. Arra azért ügyelnek, hogy ne legyenek túl tragikusak a szomorúbb részek se. idővel bekerül a válogatásba az ember is, legalábbis azok, akik szintén részei a sivatagnak és vele együtt élnek. Bár a szerkezetnek megvan a cilkikusságra épülő üzenete, azaz hogy az életnek vannak szebb és nehezebb szakaszai, ezért élvezzük, összességében nem gondolom, hogy lenne üzenete. Tapasztalt rendezőként az utolsó harmadba kerül az érzelmi mélypont az addig viszonylag könnyedebb hangvétel után, hogy a végén újra reményt adjon.

Forma: Mivel epizódszerű, a kulcs nem a történetben van, hanem azok tálalásában. Üvölt róla, hogy manipulált, annak megfelelően vannak megvágva és összeállítva a képek, hogy az alátámassza a narrációt (ez persze nem jelent hazugságot). Pl. amikor a hiéna üldözi a kacsát, egyszer sem látjuk őket egy képen. Széles tárházát alkalmazza a képi trükökknek, amiből az előbb emltett vágás a leggyakoribb, de időnként van animáció, gyorsítás, ismétlés és kameramozgatás is, pl. amikor az erjedt gyümölcstől megrészegülő állatoknál az imbolygásuk érzékeltetésére még a kamerát is hullámoztatják. Hasonlóan járnak el a hangeffektekkel és a a zenével is, pl. a hangeffekt nélkül egy-egy esés nem lenne vicces, de úgy már igen, ha alávágnak egy börleszkhangot. Sokszor a zene ütemére vágják az állatok mozgását, ez megint erősíti a hatást. Egyébként klasszikus darabok, az egyik virágokat mutató jelenet mintha a Fantáziából lett volna átemelve.

Élmény: Tulajdonképpen ugyanaz, mint ma rövid, macskás videókat nézni. Nagyon szórakoztató, ahogy az állatokat emberi tulajdonságokkal felvértezve figyeljük, a rendező pedig igyekszik dramaturgiát keríteni köré, üzenetet sajnos már kevésbé. Vizuálisan és hangban is szépen alátámasztja, szóval nagyobb ambícióval ebből talán sokkal több is lehetett volna. Gyerekeknek szerintem tök jó, bár lehet hogy ma már lassúnak számít.

Érdekességek:

- A Namib-sivatag, ahol a film első harmada játszódik, Afrika délnyugati részén húzódik, a világ egyik legszárazabb vidéke, ezért élővilága is különlegesen egyedi.
- A második rész az Okavango folyón és deltáján játszódik. Ahogy a filmben is elhangzik, nem tengerbe, hanem sivatagba torkollik, a száraz időszakban egészen leapad, majd hirtelen megárad. Állatvilága annyira gazdag, hogy természeti csodának és a Világörökség részének számít.
- A harmadik rész a Kalahári-sivatagé, ő már csak félsivatag.

Cselekmény: Egy Jézus-külsejű (vagy maga Jézus?) férfi, a Tolvaj eszméletlenül fekszik. Egy csapat gyerek keresztre feszíti, de amikor magához tér, lejön róla és elzavarja őket. Egy városba érve turistalátványosságoknak dolgozva keres némi pénzt, majd összefut egy csapat prostituálttal, akik követni kezdik, különösen az egyik egy majommal, aki beleszeret. Hamarosan egy toronyhoz ér, ahol aranyat engednek le kötélen; felmászik rajta több arany reményében, de csak egy alkimistát (Alejandro Jodorowsky) talál, aki tanítványul fogadja, miután megmutatja neki, hogy a székletéből képes aranyat készíteni. Segítségképpen csatlakozik még hét másik nagytőkés tolvaj, hogy együtt keressék meg a szent hegyet és a halhatatlanság titkát...

Téma: Nagyon hasonlóan A vakondhoz ez is egy jelképekkel terhelt történet a megvilágosodásról, de míg az előző film negatívabban zárult, addig itt reményteli a befejezés, miszerint a szeretet fontosabb és képes felemelni az emberiséget.

Tartalom: Az első harmadot meg sem próbálom értelmezni részleteiben, de nagyjából szerintem a Tolvaj eléggé hajaz Jézusra, de nincs meg benne a bölcsessége. A városban szembesül és elszenvedi a szokásos latin-amerikai témákat: a gyarmatosítást, az állandó katonai elnyomást, a nyomorukon élvezkedő amerikaiakat, a kiüresedett vallást. A második harmad az alkimista tornya, amelyben a Tolvaj rádöbben értéktelenségére és bemutatkoznak társai, akikre szintén tolvajként hivatkoznak és valamilyen vezető társadalmi csoportot képviselnek minisztertől kezdve nagytőkésig - aközös pont, hogy mind a nép nyomorát növeli. A harmadik részben elindulnak a testi-lelki megvilágosodás útján a szent hegyet keresve, megszabadulva külsejüktől, ingóságaiktól, múltjuktól, életüktől, személyiségüktől. Spoiler: a Tolvaj a szerelemnek révén a halhatatlanságnál fontosabb erőt nyer, a többiek pedig a harmadikutas latin mozi aktivista aspektusán indulhatnak tovább. Ahogy A vakondban, itt is rengeteg a könnyen értelmezhető, de számossága miatt mégis nehezen követhető jelkép, a karakterek is ezt a célt szolgálják.

Forma: Ugyanazt tudnám elmondani, mint A vakondnál, csak itt már nagyobb költségvetéssel dolgozhatott az amúgy mindenes rendező: a taroton alapuló groteszk (továbbra sem gondolom őket szürreálisnak, elsősorban csak groteszk és jelképes) képek meghökkentőek, időnként viccesek, érdekesen látványosak, de egyes díszletek is nagyon jók, mint pl. a második képen látható szivárványterem. A kamerával és vágásokkal viszont továbbra sem nagyon játszik, nagy kár érte, mert ezzel a film lényegét veszti el. A zene is tök jól illik a képekhez, különösem amikor már a szent hegyen járnak.

Élmény: És megint ugyanazt tudom mondani, mint A vakondnál. A tartalom érdekes, vicces, kritikus, de nem mond újat és nem annyira elgondolkodtató, mint meghökkentő. A képek önmagukban erősek, de ehhez felesleges mozit csinálni. Nagyjából erre számítottam Jodorowskyval kapcsolatban, de reménykedtem benne, hogy ennél több lesz és odab*sz. Hát sajnos nem. De ezzel együtt is egyedi és felejthetetlen.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Alejandro Jodorowsky (A vakond)
- Sel (Szaturnusz) Jodorowsky felesége
- Állítólag a tagok rendszeresen rajta voltak az LSD-n, varázsgombán és folyamatos spirituális gyakorlatokon vettek részt a forgatás alatt.

-

Cselekmény: Lee saolin harcművész, mestere pedig szégyenkezve kéri tőle, hogy a rossz útra tért tanítványát, Hant győzze le, mert visszaélt saolin tudásával. Épp ekkor kéri fel ugyanerre Lee-t a brit titkosszolgálat is, Han ugyanis egy külvilágtól elzárt szigeten élve vélhetően drogot készít és terjeszt és még emberkereskedik is, de bizonyítékuk nincs ellene. Hogy teljes legyen a motiváció, indulása előtt még az is kiderül, hogy húga halálának okozója Han testőre, a marcona külsejű O'Hara. A felkérések időzítése nem véletlen: Han háromévente harcművészeti tornát rendez, így résztvevőként külsősök is bejuthatnak a szigetre. Eközben szintén a szigetre tart Roper (John Saxon), aki szerencsejátékfüggőként hitelezői elől menekül, valamint egykori harcostársa, a fekete Williams...

Téma: Hát olyan nincs... Szórakoztató akciófilm, ami tisztában van ezzel és néha-néha ki is kacsint ránk, de nem eléggé, hog átmenjen meta-jellegűbe. Az egész olyan, mint a hatvanas évek kémfilmjei A mandzsúriai jelölttől a Bond-filmekig: szándékosan gagyi, de nem ironizálva, és ezt még a mai napig nem sikerült megemésztenem.

Tartalom: Nagyjából a történet első fele vázolja fel a helyzetet, annak is az első fele az, ami három rövid visszaemlékezés formájában megmutatja a múltbéli motivációt és a jelenkorit (Williams pl. eleve a szigetre tart, de aztán még a rendőrséggel is meggyűlik a baja), mindenki bemutathatja a tudását, a jellemét (már ha van neki), beleértve a rosszfiúkat is, majd egy kicsit megismerjük a sziget világát, ahol minden karakter összefut. A jófiúk jók és szeretetreméltóak, a rosszfiúk velejükig romlottak, külsőleg is. A közönségigényre apellálva van vagány feka hősünk, James Bond-utánzat fehér amerikaink és persze a feljövőben lévő ázsiai harcművész filmek új reménysége, a "bruszli". Ahogy említettem, a kémfilmek furán ironikus érzését hozza, ez legjobban a főgonoszban mutatkozik meg, akinél tipikusabb dr. genyót nem is lehetne elképzelni: a keze helyén fegvyer van, macskát simogat, nők veszik körbe, épp csak azért nem félszemű, mert az a testőre. Ami poén van benne, az nem a humorból adódik, hanem a "már annyira gáz, hogy csak nevetni lehet rajta" típusú megszólalásokból.

Forma: Bár Lee tapasztalt színész volt, sosem foglalkozott vele komolyan, és a saját figuráját jól hozza, de ordít a különbség közte és Roper között. Kameraügyileg egy érdekesebb megmozdulás van, amikor a kamera egy harcos szemszögét veszi fel, ezt többször eljátszák, de kissé esetlen. Jó húzás volt még a végén egy tükörterembe tenni a fő harcot, ez is tök jó alkalom lett volna, hogy reflektáljon a filmre a film. A zene nagyon hetvenes évek, a feljövőben lévő blaxploitation hatása, tiszta funky, és ez ma már inkább idézőjelbe teszi, amin elmosolyodunk, és nem vagánnyá. Na és a lényeg, a harcművészet. Elöljáróban nem árt tudni, hogy a főbb szereplők valódi harcművészek voltak. A rúgások, ütések, ugrások gyorsak, látványosak, nem lehet rájuk panasz. És őszintén szólva nekem a leglátványosabbak a tökéletesre gyúrt férfitestek voltak, Sandow szelleme megidéződött. Deee... egyes részek jól működnek, sokszor viszont nagyon ütemtelenek a mozdulatok és van egy látványos késleltetés az ütésben és a hatásában vagy épp az ellenfelek udvariasan megvárják, hogy megüssék őket, ami azért kellemetlen, mert a korabeli vu-hszia élményeimnél ilyen azért már nem volt. (Egyébként az Egy csipetnyi zen után itt is feltűnnek még statisztaként a később ezt a műfajt tökélyre fejlesztő Sammo Hung és Jackie Chan.)

Élmény: Szóval a film szórakoztató, a hibák nem számítanak, csak továbbra is nehezen tudom hova tenni ezt a komolyan parodisztikus hangvételt. Talán az én hibám, mindenesetre jobban bejönnek az akcióvígjátékok. Még gyerekkoromban láttama bruszli-filmeket, akkor persze nagyon bejöttek, de később nem látam őket újra, és most felnőtt fejjel, harminc évvel később már érthetetlen számomra, hogy mit ettek rajta az emberek.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: John Saxon (Csillag születik), Keye Luke (80 nap alatt a Föld körül), Marlene Clark (Éjféli cowboy), Jackie Chan (Egy csipetnyi zen, Részeges karatemester 2),Sammo Hung (Lung men ke csan, Egy csipetnyi zen), Roy Chiao (Egy csipetnyi zen, Indiana Jones és a végzet temploma), Lam Ching-ying (Egy csipetnyi zen), Cheung Wing Fat (Részeges karatemester 2)
- Ahna Capri (a szőke asszisztensnő), eredeti nevén Nánási Anna 1944-ben született Budapesten, menekültként érkeztek gyerekkorában az Egyesült Államokba. 2010-ben autóbalesetben hunyt el.
- Bruce Lee-ről gondolom sokat nem kell írni. Harcművésznek indult, és hiába szerepelt sok filmben korábban, sokáig nem vette komolyan a színészkedést. Aztán egy csapásra sztár lett  a Távol-Keleten, leforgatott még néhány filmet, de a holylwoodi sztárságát már nem érhette meg, mert még e film bemutatója előtt elhunyt váratanul 32 évesen.
- A film hatására a kungfu óriási divat lett.

Cselekmény: Paolo (Othon Bastos) miután egy fiatalkori féltékenységi veszekedésben megöli ellenlábasát és börtönbe kerül négy évre, "megkomolyodik" és már inkább saját boldogulását keresi, minthogy nőkre fecsérelje idejét. Eltökélt vágya megszerezni Sao Bernardót birtokában, és ezt szép lassan el is éri céltudatossággal, szorgalommal, ügyeskedéssel, politikával, erővel. Eljön az idő, amikor már örököst szeretne, ezért különösebb kertelés nélkül elvesz egy városi tanítónőt, Madalenát, azonban az együttélés során rákell ébrednie, hogy nyers őszintesége nem igazán fér össze a nő finomabb érzékenységével...

Téma: A történet talán nem több, mint egy ember, aki rádöbben arra, hogy talán a sajátján kívül más életek is léteznek, hiszen Paolo látszólag egyszerű és céltudatos életszemlélete megváltozik, amikor főleg felesége révén más értékrendekkel is kapcsolatba kerül. De persze latin-amerikai filmről van szó, így nem zárható ki, hogy a korábbi vagy korabeli brazil politikai-társadalmi viszonyok allegóriája is egyben.

Tartalom: A cselekmény nem érdekes, nincs is igazán. A történet első felében láthatjuk, ahogy Paolo a nulláról felküzdi magát nagybirtokossá, a második felében pedig azt, ahogy mindennek értéke és alapja megkérdőjeleződik, amikor Madalena bekerül az életébe, vagy mondhatnánk úgyis, hogy amikor már nem csak egymagában van, hanem közösségbe kerül. Tehát fontosabbak a karakterek, és innetől kezdve olvashatjátok a  rövid leírást politikai-társadalmi allegóriaként is. Paolo már eleve ösztönlény, hiszen amikor kiszemelt nője mással jön össze, rájuk támad. Börtönbüntetése után távol marad a nőktől és pénzszerzésbe kezd, céltudatosan a vagyongyarapításra fókuszál, célja Sao Bernardo birtoka, uzsorázással jut el lassan a tulajig, majd átveszi tőle és megműveli. Nem riad vissza az erőszaktól, de a maga egyszerű módján képes diplomáciára is: az egyháznak harangot, az államnak iskolát ígér és épít. Ha ez amerikai film lenne, akkor egy pozitív propagandát látnánk az amerikai álomról, ahol kemény munkával elérheted álmaid. De ez nem amerikai film, Paolo pedig örököst akar, mert az ő szintjén ez az élet rendje, így szerelem nélkül is meggyőz egy városi tanítónőt, hogy menjen hozzá, csakhogy Madalena szociálisan is érzékeny, segíti Paolo szegény munkásait, és a férfi ezt kezdetben nem érti, hsizen nem tesz semmi rosszat a saját megítélése szerint, Madalena viselkedése azonban mégis elgondolkoztatja a kérdésen.

Forma: Puritánul egyszerű, ami a lassú tempóhoz és a nem didaktikus, de egyszerűen értelmezhető történethez jól passzol. A táj és a ház szép, színes, de dísztelen, puritán. A karakterek egyszerűbb érzelmeket jelenítenek meg, ami főleg Paolo egyszerű keményen dolgozó kisemeber figurájának áll jól, szerintem mind ismerünk ilyen embereket. Ugyanez iaz a zenére is, ritkán van, és akkor is egyszerű,rövid, velős. A legnagyobb erőssége talán az, hogy sokszor Paolo szemszögéből látunk mindent, és nem felétlenül arra kell gondolni, hogy a kamera az ő szeme - bár sokszor csak a hangját halljuk - , hanem inkább arra, hogy az ő személye van mindig a kompozíció súlypontjában, a többiek súlytalanok körülötte.

Élmény: Egyszerű és hatásos, de nem eléggé hatásos film. Nem bonyolít túl semmit, és ha a cél a Paolo-féle, egyszerű nagybirtokosi réteg volt, hogy figyeljenek oda a munkásaikra, akkor kétségtelenül tökéletes alkotás. Ráadásul végre nem a kisemmizett nyomorgók szemszögéből mutatja meg a korabeli társadalom szocialista olvasatát.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén, A halál Antóniója)
- Sao Bernardo Brazília délkeleti részén fekszik, a fő helyszín, Vicosa egy harmincezres kisváros.

Cselekmény: Egy gyönyörő prostituált minden férfi szívét rabul ejtette, de csak egyet (Ashok Kumar) szeret közülük, aki egy nap végül megszökteti és elveszi feleségül. Csakhogy tehetős apja finoman szólva sem helyesli a rangon aluli frigyet, ezért a nő fájdalmában elfut, hogy meghaljon bánatában. Előtte azért még megszül egy kislányt, Sahibot. A férfi 17 évvel később talál csak rá a közös gyerekre, aki szintén prosituált lett, de a lányt felnevelő nagynéni félti, ezért inkább elszöknek egy másik városba. A vonaton véletlenül a vadász Salim épp Sahib alvókabinjába téved be, ahol megigézi az alvó lány szépsége, de csak egy bókoló levelet hagy mellette, mielőtt tovább menne. Sahib újra és újra elolvassa a levelet, látatlanul is beleszeret Salimba, ami egy kuncsaftokat kiszolgáló prostituált esetében nem szerencsés...

Téma: Hmmm... Elvileg egy urdu muszlim zsánerfilmről van szó, amelynek során az aranyszívű kurva karakterét foglalkozása miatt kitaszítja az álszent társadalom, de végül valamilyen megoldás születik. Ez annyiban rétegződik esetünkben, hogy a rendező ezt kifejezetten a főszereplő színésznőre építette fel, aki nem mellesleg felesége volt, egy ikon és fiatalon elhunyt nem sokkal a film bemutatója után, ami egyébként közel 15 évig készült, tehát teljes joggal nevezhető az életművének. És most jön a szokásos "de"... Talán csak beleképzeltem az évszám miatt, de időnként mintha megnyilvánult volna benne valamilyen újhullámos hatás, és emiatt elképzelhetőnek tartok egyfajta lynchi, metafizikai értelmezést, de ezt hagyjuk, mert erre máshol a neten semmilyen utalást nem találtam.

Tartalom: Az első fél óra sorsszerűen előrejelzi az eseményeket, hiszen pont az történik, mint később: a prostituált és az előkelő hiába szerelmesek, a társadalmi különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, bár ez nem rajtuk múlik, hanem a ház fejének kirohanásán. Ugrunk az időben, előző főhősnőnk lánya épp ugyanolyan életet fut be, mint anyja, prostituált lesz, megismerkedik szerelmével, de nem ismerik egymás társadalmi rangját, bár az sem derül ki, hogy ez számítana-e valamit. Sahibot üldözi múltja és foglalkozása, amit nehezen visel, aztán az lesz a vége, ami, elég is ennyi a cselekményről és a karakterekről. Vannak jelképek is, a madár a kalitkában és a párja, a kígyó, nem maradhat el a vonat sem, ami bántóan éles hanggal, de mégiscsak a szerelmet hozza. Ezek nem túl bonyolult dolgok, úgyhogy hadd beszéljek picit a kis elméletemről az identitásbeli és meta-értelmezéséről a történetnek, amit fentebb említettem. Ez azzal kezdődik, hogy Sahib szülei (majdnem) pont ugyanúgy járnak, ahogy ő, (majdnem) ugyanazon színészek előadásában. Meglepően sokat halljuk a szereplők gondolatait, érzéseit, mintha Sahib tudati szintjén élnénk, mintha az ő szorongásai vetülnének ki a vászonra és látszólag értelmetlen, inkonzekvens dolgok történnek (pl. amikor a sínek közé szorul és csak arréb kéne lépnie). Salim egyszer ki is kacsint ránk, hogy mintha valaki épp írná az ő gondolatait.

Forma: És talán csak filmhiba, de mintha épp az érzelmileg fontos részeknél válna homályosabbá, szemcsésebbé, nehezebben kivehetővé a kép, jelezve a belső zavarodottságot. A kézenfekvőbb ok, hogy változó minőségben, közel 15 évig készült a film, épp egy olyan korszakban, amikor a viszonylag ártatlanabb mozi durvábba csapott át, és még a vezető operatőr is elhunty a felénél. A kompozíciók jól láthatóan kimértek, de az is látszik, hogy az egész művi díszlet, így megint kétségek között hagytak, hogy ez tudatos vagy akkor "ez még jó volt" alapon ment. Gyakran olyan kinkább, mint egy színpadkép Sahibbal a közepén, részletes háttérrel. A zene állítólag jó, de a fő témát leszámítva nyugati fülnek nem túl emlékezetes. A táncok inkább jelképes mozdulatok, mint táncok, amiebből a szempontból előny, abból nem, hogy mondjuk a Zeneszalon hasonló stílusú tánca jelentősen látványosabb. Mivel Sahibnak ez a foglalkozása, a zene nem indokolatlan.

Élmény: Szóval elég vegyesek az érzelmeim. Ahogy más írások is megjegyzik, nagyon erősen rányomja a bélyegét a filmre, hogy 1958-ban tervezték meg, sokkal inkább való abba a korba, mint 1972-be, főleg hogy volt közebn egy Ray és egy Ghatak is. A forgatás aztán félbeszakadt, amikor a színésznőre épülő film rendezője és a főszereplő szakítottak. Mire újraindult a forgatás, a színészek már megöregedtek, több alkotó meghalt, és a Sráckorral ellentétben ez nem tett jót neki. De ha tényleg benne van az, amit belelátni vélek, akkor át kellene értékelni az egészet.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ashok Kumar (Kismet)
- Meena Kumari, a rendező felesége 38 évesen, nem sokkal a film bemutatója után meghalt. Mivel eleve rá és az ő személyére épült a film, kultikus alakja tovább emelkedett.
- Raaj Kumar (Salim) rendőrként kezdte pályafutását. Ha jól vettem ki az írásokból, Ashok Kumar játszotta volna Salimot is, de már túlöreg volt hozzá.