Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak de ettől függetelnül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. Erre kiváló alkalmat nyújtott az 1900-as párizsi világkiállítás, ahol többek közt elindult világhódító útjára a mozgólépcső. James H. White (1872-1944), aki az 1897-es Annabelle Serpentine Dance-et is felvette, több kisfilmet forgatott a helyszínen

A film: Alapból nem lehetne túl sok izgalmasat mondani filmről, amely az Eiffel-torony liftjéből veszi a látképet. Ebből a figyelmes olvasó mindjárt kitalálhatja, hogy a kamera újfent mozgó felületen van, ami ezúttal (közel) függőleges irányban halad az eddigiekhez képest. De nem ettől érdekes - bár Párizs ekkori madártávlati látképe is megér egy mesét - , hanem a srégen felfelé haladó kamera, ahogy találkozik az Eiffel-torony geometriai alakzataival, így kezdetben nem is lehet megmondani, mit látunk. Nem akarok messzemenő formai-tartalmi következtetéseket levonni ebből, gondolom csak véletlen, de attól még látványos a korához képest.

Előzmények: Folytassuk, ahol 2018 májusában abbahagytuk: a korszak több sikeres feltalálója mellett Lumiere-ék is sikeresen bemutatták 1895-ben olcsó, könnyű kamerájukat, majd szétküldték embereiket a világban, hogy népszerűsítsék találmányukat. Egyik ilyen alkalmazottjuk Gabriel Veyre (1876-1936) volt, aki bár gyógyszerészként végzett, 25 évesen Dél-Amerikába utazott felvételeket forgatni Lumiere-éknek, amit Kanada, majd a Távol-Kelet követett. Aktualitásait 1900-ban mutatták be Párizsban. A mozgóképek mellett Lumiere-ék valódi büszkeségét, a színes fényképeket is promózta, alább egy "szelfije" látható.

A film: A cím magyarul "Namo falva", ami egy laoszi falu. Mivel aktualitás, egyszerűen kamerába bámuló falusiakat, főleg gyerekeket láthatunk, amint vidáman futnak a kamera után. A kamera ugyanis mozgásban van. Nagyjából ugyanaz mondható el róla, mint a Vonattal Jeruzsálemből esetében: nem a kamera mozog, hanem alatta a riksa, így képesek vagyunk azonosulni a kamera nézőpontjával és úgy érezhetjük magunkat, mintha ott lennénk. Nagy visszalépés Melies filmjeihez képest újra egy aktualitást látni, de etnográfiája miatt érdekes lehet.

Érdekességek:

• Veyre haláláig Marokkóban maradt, ez idő alatt rengeteg szép, színes képet készített, itt lehet szemezgetni.
• Ha minden igaz, Na Mo egy laoszi falu, egyben egy körzet neve is, ahol jelenleg is alig negyvenezren élnek, és annyira a senki földjén van, hogy még Google utcakép sincs hozzá..

Cselekmény: Iracema fiatal lány, az északkeleti parton fekvő Belem városába érkezik, ahol épp fesztivált tartanak Szűz Mária tiszteletére. A kikötőben seftel fával ekkortájt a nagydumás Tiao is. Egy este összefutnak, Iracema kkor már prostituáltként dolgozik. Másnap együtt indulnak Tiao kamionjával az ország másik végén fekvő Sao Pauloba (kb. 3 000 km)...

Téma: Az Iracema eredetileg egy 19. századi regény, amelyben az őslakos lány összejön egy portugál gyarmatosítóval, és kettejük gyereke lesz a brazil nép. E modern változat szerint nem jöhet létre ez a szintézis az aktuális állapotok között: a megmaradásért küzdő Tiao csak egy csaló utazó, Iracema pedig egy fogatlan prostivá válik.

Tartalom: Egy tipikus road movie elemeivel bír a történet, felruházva némi mitologikus fátyollal: Iracema egy 15 éves lány, aki az Amazonas mély dzsungeléből lép ki a nagyváros kikötőjébe és menten prostituálódik is. Eközben a kikötőben Tiao arról elmélkedik, hogy Brazília milyen gazdag és milyen szép jövő vár az országra. Szűz Mária ünnepségén jönnek össze, együtt indulnak az országot átszelve a déli végre. Menetközben szinte a még épülő országúton haladnak, ami Brazília szép jövőjét hivatott jeképezni, de az ezt körülvevő világ, sőt maga az út sem a jó ügyet szolgálja, megfullad a bűnben. Tiao hibás minőségű fát próbál jóként eladni, majd kirakja félúton a lányt, hiszen van neki elég dolga, ezzel meg is szűnik a szintézisük lehetősége; együttlétük csak szex. Iracema ezután ide-oda vetődik és környezete lassan lezülleszti, de mire újra találkozunk Tiaoval, ő is rosszabb állapotba került. Ezen utazások során rengetek életképet és az élet különböző aspektusait figyelhetjük meg az országút mentén, általában valamilyen igazságtalanságot elszenvedett helyi képében (átvert szakemberek, átvert parasztok, rabszolgaként dolgoztatott napszámosok, korrupt hatalom... stb.).

Forma: A szokásos kisköltségvetésű latin, erős társadalmi üzenetű film, kissé kézikamerás-dokumentarista jellegű minimális cselekménnyel, a hangsúly az életképeken van, amelyek nem túl szívderítőek. A karakterek jönne-mennek, így színészijátékra nincs nagy szükség két főszereplőnkön kívül. Ebben Tiao jó, Iracema nagyon amatőr, de valóban 15 éves lány, és hát bocsásson meg érte a világ, de férfi vagyok, és egy egzotikus tinilány nagy és szép, meztelen melleinél kevés jobb látványelemet tudok elképzelni - él is vele gyakran a rendező :D. a hangokban kezdetben van még fantázia, gyakoriak a rádióbejátszások, de ez később megszűnik.

Élmény: Itt a hetvenes évek közepén már nem látom sok értelmét ezeknek a filmeknek. Persze mindig van értelme, csak már láttam ezerszer, sokszor jobban tálalva mind külsőleg, mind belsőleg, kora hatalmát pedig ritkán támadja direktbe (így is be volt tiltva 1980-ig).

Cselekmény: A viktoriánus Ausztráliában Valentin-nap alkalmából egy lányiskola tagjai kirándulni mennek a közeli Függő Sziklához. Kivéve Sarát, akit az igazgató nem engedett el folytonosan rossz magaviselete miatt, pedig a lány odavan szobatársáért, Mirandáért, nagyon örült volna, ha együtt lehetnének. A sziklánál négy lány, köztük Miranda felfedezőútra indulnak, amit lát a közelben piknikező angol úrifiú és lovásza is. A lányok egyre beljebb és fejlebb mennek, szinte már önkívületi állapotban, egyre több ruhát levteve magukról, amitől egyikük megijed és sikítva visszarohan a többiekhez. Mire hazaér a csapat, három lány és egy nevelőnő hiányzik, a kutatók pedig nem találják őket...

Téma: A kritikák szerint az egyik téma Ausztrália és a gyarmatosító britke viszonya, de maga a rendező is elismerte egy interjújában, hogy ezt teljesen a háttérbe szorította más kedvéért. Amit a kritikák épp csak érintenek, pedig szerintem a fő téma, az a szexualitás, a szexuális ébredés, ami a korszakot jellemzi. Ami miatt viszont háttérbe szorult a gyarmati téma, az nem ez, hanem a szikla misztikuma, amivel jelképévé vált az érzékelhetőn túli világnak.

Tartalom: Elöljáróban érdemes lehet tudni, hogy a film alapjául szolgáló regény szerzője erősen spirituális beállítottságú volt, talán ilyen erőnek érezte a szerelmet vagy ő vagy a rendező, szexet, ezért lehet benne erősen jelen mindkettő nem annyira egymás mellett, hanem összefonódva. A történet rögtön azzal az idézettel indít, miszerint az élet is csak egy álom. A felvezetőben a lányiskola növendékeinek reggele olyan, mint egy pornófilm bevezetője, a kamaszlányok fehérneműben ártatlanok és érzékiek, nem véletlenül esik Valentin-napra (a prózaibb indoklás szerint ez volt a szerző kedvenc napja), szerelmes verseket olvasnak sóhajtozva, Sara pedig elég nylítan szerelmes Mirandába. De történetünk a viktoriánus korban játszódik, viszont mi már tudjuk, hogy ezek a tinilányok lesznek 10-20 évvel később a szabadabb szexuális élet élvezői. De még az idős nevelőnő is eléggé erotikusan ír le egy vulkánkitörést, a véletlenül közelben tartózkodó angol úrigyerek és a helyi lovászfiú pedig ennél sokkal nyíltabban beszél/gondolkodik a dologról. A lányok eksztatikus állapotban járják a hegy punciszerű járatait megszabadulva ruháik egy részétől, majd eltűnnek. Innentől egyrészt láthatjuk, ahogy összeomlik az iskola, másrészt inkább a misztikus vonal erősödik, ahogy az angol fiú próbálja megtalálni a lányokat vagy a hattyú képében, álmok felidézésével. Sara karaktere kisebb mellékszálat jelent, mert bár része az egésznek, az ő története inkább a szabadságról és a korlátokról szól, ahogy zabolátlan természetét folyamatosan próbálja letörni az iskola - sikertelenül.

Forma: Hogy mi adja a filmben a érzékeken túli világ misztikáját, az nem a miben, hanem a hogyanban keresendő, azt leszámítva, hogy a lányok nyomtalanul eltűnnek és ezt tökéletesen elfogadhatónak érezzük. A képi világ ugyanis nagyon álomszerűre sikerült, amit a források szerint annak köszönhetünk, hogy a kameralencse elé szűrőként funkcionáló fátylakat helyeztek. Persze ez még önmagába kevés lenne, kell hozzá a meditatív tempó, lassítások, ráérős közeliek és közjátékok, no és persze ehhez illő zene, ami hol román népi sípzene (ez talán a legkevésbé odaillő), hol klasszikus darabok, hol modern elektronikus aláfestés. De vannak még remek, festményeket idéző kompozíciók is (nem véletlenül, állítólag ez a festmény ihlette a képi világot).

Élmény: Ez az a fajta hangulati film, ami egy egészen más, transzcendentális világba repítheti az embert, mint ahogy a Halál Velencében, a Mennyei napok vagy a Veronika kettős élete. Annyira mégse működik, mint ezek, talán azért, mert nem sikerült kellően összekapcsolan a szexet a spirituálissal vagy mert nem is akarták. A rejtély lényegtelen, a képivilág hipnotikus, ajánlott film.

Érdekességek:

- Rachel Roberts 1980-ban, 53 évesen  megmérgezte magát. Alkoholista volt és a hasonszőrű Rex Harrisonnal folytatott Léda-viszonyt nem bírta vélhetően feldolgozni, akitől 1971-ben vált el.
- A Hanging Rock (értékelném, ha a magyar helyesírás konzisztensen vagy eredetiben hagyná a hely nevét vagy mindegyiket lefordítaná) Melbourne-től nem messze található, bő 700 m magas, az őslakosok kedvelt helye volt, míg el nem üldözték őket.
- Ne olvassa el, aki nem akar csalódni: a regénynek volt egy utolsó fejezete, ami végül kimaradt a könyvből és így a filmbe se került bele, és ami megmagyarázza az eseményeket: a lányok egy időkapuba léptek a rákká változó nevelőnőjük vezetésével.
- 2018-ban készült egy hatrészes tévés remake, mérsékeltebb sikerrel.

Cselekmény: Algéria, 1940-es évek. Miután a franciák gátakkal elapasztják a vidék vizét, egyre nehezebb a megélhetés, ezért egyre többen hagyják ott szülőföldjüket, köztük Ahmed is családjával. A közeli városba mennek, Ahmed munkát kap egy sóbányában, aminek munkafelügyelője természetesen tipikus rabszolgahajcsár, a még büszke Ahmed így aztán már az első nap összetűzésbe kerül vele, aminek a vége az lesz, hogy a rendőrségen végzi, majd koldusként. Az egész város hasonló gondokkal küzd, így amikor kitör a második világháború, Hitlert már feszabadítóként várják...

Téma: Az algériai háború előzményei a rendező emlékei alapján az átlagember szemszögéből. Kissé vegyesen ugrál a személyes film, a propaganda és a történelmi műfajok közt.

Tartalom: Öt részre osztja az előzményeket a történet: a hamu, a szekér, a parázs, a mészárlás és a tűz krónikáira. Az első talán a leghosszabb, ebben a nehézségek ellenére is viszonylag idilli helyként mutatkozik meg a vidéki élet, a városban már sokkal gyakoribb a szembesülés a francia elnyomással. Ez a rész szerintem a legszemélyesebb és legerősebb, nem véletlenül időztek el itt a legtovább. A rendező 1930-ban született, tehát épp a történet kezdetén lehetett annyi idős, mint Ahmed fia, és ez nagyon emlékeztet a Huszadik századra. A vársoba érve vezetik be a bolond karaktert, aki a szerephez méltón bölcsen kommentál mindent (és a rendező persze okosan magára osztotta ezt a szerepet). A többi rész ezután már nem olyan érdekes és nem is akarok spoilerezni; egyszerűen tanúi lehetünk az elnyomásnak és az öntudatra ébredésnek, de ez számomra propagandaízűre sikerült, mert csak elnyomáspornót látunk (pozitívum, hogy elsősorban nem a franciák a rosszfiúk, hanem a kollabroáns helyiek). A bolond karaktere sajnos túl nagy jelentőséget kap ahelyett, hogy mellékesen kommentálna a háttérből. A jövőt, az algírok identitását Ahmed kisfia jelenti, jelenléte mindig jelképes (pl. amikor fut-fut apja után és az végül felemeli), nem is öregeszik a kb. 15 év alatt semmit.

Forma: Itt is az első részt találtam a legérdekesebbnek, kevés volt a párbeszéd, sok a természetközeli, természeturalta kép, volt jelentősége a víz folyásának, a napfénynek, az üres vidéknek, amelyekkel az emberek viszonylag harmóniában éltek (a legjobb a szinte mozdulatlan, egykedvűen heverésző paraszt, aki nem tesz felesleges mozdulatokat egy szöcske miatt). A városi jelenetekben már kevesebb jobb kompozíciót vettem észre, itt az időnkénti hullahegyek, romos épületek jelentették számomra a csúcsot. Egy ponton voltak dokumentumrészleteket is, hogy igazolják a történelmi film mivoltát. Az autentikus zene időnként jó volt, de többnyire észrevehetetlen, a konzervszinkron pedig bosszantó, de azért ezt túl lehet élni,

Élmény: Szóval egy elég vegyes film volt, jól indult, bár már akkor sem kiemelkedően, de azon érződött, hogy jobban benne van a rendező szíve-lelke. A propaganda része a szokásos korabeli politikai aktivista jelleget hozza, de rutinos nézőként engem ez már nem hoz lázba, kell valami plusz, mint a Patyomkin páncélos esztétikája, a Canterbury mesék idillje vagy A tűzhelyek órájának érvelése. Túl sokáig húzták.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Hadj Smaine Mohamed Seghir (Az algíri csata), Francois Maistre (A nap szépe, A burzsoázia diszkrét bája)