Télen:

• Januárban elkészült az új alaplista, az újak között köszönthettük néhány már látott klasszikus mellett az alábbiakat: Szerelem, Whiplash, Holdfény, Kaliforniai álom, A régi város, Dunkirk. Posztjaim felépítése bővült a "kapcsolódó hírek" rovattal; ez akkor kerül bele egy leírásba utólag, ha belefutok egy újdonságba a filmmel vagy a film témájával kapcsolatban. A hónap filmje számomra a Whiplash (2014) volt annak köszönhetően, hogy az utolsó jelenetre tudta helyezni a csúcspontját, emiatt pedig sokáig rezonál az emberben.
• Februári kedvencem a Start két keréken (1979), szeretem a kedves, pozitív filmeket.
• Márciusból nem tudok kiemelni filmet jó szívvel.

Whiplash - Chazelle, 2014

Tavasszal:

• Áprilisban talán az Elveszett jelentés (2001) és az Elkülönítve (1996) voltak azok, amelyek egy picit különlegesebbek voltak a megszokottaknál.
• Májusban megújult koncepcióval, az első filmekre való fókuszálással folytattam, ebből nőtte ki magát az ősfilm projekt, melynek keretében tervezek megnézni minden 1914 előtti filmet. Az ősfilmek korukhoz képest egészen nagyszerűek tudnak lenni, de mai szemmel nem ütik meg a mércét, hogy külön kiemeljem őket.
• Júniusban ért a kétes megtiszteltetés, hogy először nyúlták le egy posztomat (forrásmegjelöléssel), legalábbis első alkalom, hogy tudomást is szereztem róla. Közben belevágtam a "filmesköny projektembe", azaz megpróbáltam egy globálisan kiegyensúlyozottab filmtörténeti válogatást összehozni a nyugati (és amerikai) túlsúllyal szemben. Első érdekesebb filmélményeim az avantgárdok, mint amilyen a japán Kurutta Ippedzsi (1926) vagy a brazil Limite (1931) és Ganga Bruta (1933).

Kurutta Ippedzsi - Kinugasza, 1926

Nyáron:

• Júliusra már kellően frusztrált voltam, hogy hiába vagyok az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején, még mindig egy csomó fontos klasszikus elérhetetlen (nem, még pénzért sincsenek meg).
• Augusztus és szeptember során már találkozhattam kiforrott latin-amerikai noirokkal, de annyira nem voltak erősek, hogy igazán tetsszenek, pedig pl. A másik (1946), a La casa del angel (1957) vagy a Rosaura a las 10 (1958) kellemes meglepetések voltak.

Aszály - dos Santos, 1963 

Ősszel:

• Októberben elérkeztünk az újhullámhoz világszerte, ez pedig már sok egyedi és érdekes filmet hozott, és noha majdnem mindegyiket merném ajánlani, igazán emlékezetes csak az Aszály (1963) volt a különleges kamerakezelésének köszönhetően.
• Novemberben az al-Makhdu'un (1972) varázsolt el a töredezett szerkezetével.
• Decemberből nem tetszett igazán semmi, de nagy nehezen sikerült legalább összehozni egy személyes top 10-es listát.

al-Makhdu'un - Saleh, 1972 

Összegezve:

• 174 filmet láttam idén köszönhetően a könnyen végigpörgethető pár(másod)perces ősfilmeknek, azaz átlagosan kb. kétnaponta sikerült egyet posztolni, ami heti lebontásban 3 filmet jelent, havi lebontásban 14-15 filmet. A cél minimum heti egy.
• Jelenleg 19% a nem-nyugati filmek aránya és 24% a kortársaké, ami nagyon alacsony. A cél, hogy a nyugati és a kortárs filmek aránya legyen kb. 62-62%.

Sivatagi show - Uys, 1974

Mi várható 2019-ben?

• Az alaplista projektet megszüntettem vagyis inkább átvette helyét a filmeskönyv.
• Még végére kell érnem a filmeskönyv projektnek (még kb. 150-200 film), illetve ha frissül a TSPDT adatbázisa, nekem is frissítenem kell a listáimat.
• Meg kell nézni az ősfilm projekt 1914 előtti filmjeit (kb. 100 film).
• Össze-vissza fogok haladni, nem feltétlenül a projektek mentén.
• Még mindig megvan bennem a hajlam, hogy a kísérletibb filmek felé orientálódjak a fősodrú filmek mellett.

Nem filmes vagy adminisztratív posztok:

• Irányváltás
• Keserű kirohanás
• Projekt: Ősfilm
• A blogról
• A tíz kedvenc filmem

2018-ban látott filmek:

Cselekmény: A "xala" egy olyan wolof átok, ami impotenciát okoz. Miután kiűzik a fehéreket a kereskedelmi kamarából, néhány befolyásosabb üzletember, köztük El Hadji veszi át a gazdasági életet, de természetesen némi pénzért cserébe semmi akadálya, hogy tanácsokat adjanak a franciák. A középkorú El Hadjinak jól megy, épp egy harmadik feleséget készül elvenni, de a nászéjszaka rosszul sül el: nem sikerül teljesítenie az ágyban. Ha ez nem lenne elég, másnap még az ablaka alatt dekkoló koldusok is idegeire mennek, ezért elviteti őket a rendőrségel. Anyósa és felettese is meg van győződve róla, hogy az impotencia oka xala, ezért hagyományos sámánoknál próbálkozik El Hadji, hogy vegyék le róla az átkot...

Téma: A sztori már-már didaktikusan átlátszóan a gyarmati idők utáni Szenegált mutatja be, ahol a franciák befolyása egyáltalán nem csökkent sem gazdaságilag, sem kulturálisan, az egykori szabadságharcosok pedig csak saját pecsenyéjüket sütögetik, továbbra sem foglalkoznak az emberekkel, Szenegállal.

Tartalom: Az alapvetően humoros történetnek már az eleje megadja a hangulatát, amikor a szenegáliak kitessékelik a franciákat a kereskedelmi irodából, de egyikük azonnal visszamegy egy-egy bőröndnyi pénzzel és minden folyhat tovább a régiben, csak épp szenegáli vezetőkkel. El Hadji kettős természetű, egyrészt tartja a wolof hagyományokat (legalábbis ha kedvezőek számára), másrészt nyugatimádóként franciául beszél, német autóval jár, import ásványvizet iszik. Büszke arra, hogy harcolt a gyarmattartók ellen, de közben kihasználja népét és ellenségeit majmolja. Első felesége türelmes, kompromisszumkész típus, a lánya bezzeg tanult és haladóbb szellemiségű, vitába mer szállni apjával és csak woloful hajlandó beszélni vele. A második feleség már eggyel későbbi nemzedék, őt elsősorban az anyagiak érdeklik és külseje. Az új, harmadik feleség jellemzően meg se szólal, nem is tudunk róla semmit, ő még túl fiatal. El Hadji nyugatias, városi életével szemben áll, amikor vidéki sámánokhoz menekül segítségért, a nép pedig egy A vakondéhoz kísértetiesen hasonlító csapat nyomorékból áll, akik El Hadjinak köszönhetik nyomorukat. Az író-rendező végül azért optimistán áll a helyzethez és bízik abban, hogy a vezetők önkritikusan vezekelnek és jobbra fordul az ország sorsa.

Forma: Sembene filmjei sosem voltak látványosak, néhány kompozíciót leszámítva nem trükközik a kamerával, csak megmutatja amit meg akar mutatni. A zenére nem is emlékszem; viszont külföldiként sokszor elsiklunk a nyelvi játék mellett, itt azonban szerencsére konkrétan belemondják a szemünkbe, ha valaki épp woloful beszél és annak jelentősége van. A színészek még mindig amatőröknek tűnnek.

Élmény: Mindenképpen jó, hogy egy komor szocio-dráma helyett egy humorosabb hangvételű társadalomkritikát láthattunk, és már a címe is előremutat a Moolaadera. De azért Sembene nem lesz a kedvencem.

Cselekmény: ...avagy "szomorú trópus". Dr. Nogueira Európában tanult orvosnak, avantgárd művészekkel barátkozott és részt vett művészeti mozgalmaikban is, mielőtt hazatért volna Brazíliába, az egyik mostoha körülményekkel megáldott régióba, ahol egyetlen orvosként praktizálva nagy befolyásra tett szert. Érdeklődött a környék messiás-kultusza iránt, amivel a gyarmatosítás óta többen próbálkoztak, majd feltalált néhány hatékony gyógyszert. Egy súlyosabb betegség következtében ő maga is igét kezdett hirdetni és követőket szereznie, azt hirdetve, hogy nem érjük meg 2000-et...

Téma: Hááát... ööö... A rendezőről tudni kell, hogy nem annyira klasszikus értelemben vett filmes, hanem audiovizuális installációkat készítő művész, és nem annyira fogyasztóbarát az alkotás. Segít az értelmezésében a kapcsolódó esszéje, amelyben meghirdeti az anti-dokumentumfilmet. Szerinte a hagyományos dokumentumfilm vagy kísérleti vagy kereskedelmi jellegű, e kettő közé próbálta belőni ezt a filmet, ami ha jól értem a brazil filmművészet dokumentumfilmje kívánt lenni a fiktív orvos életét bemutató áldokumentfilmen keresztül, reflektálva kora filmes trendjeire.

Tartalom: A fiktív történet gyorsan elmeséli dr. Nogueira fiatalkorát, amit Európában töltött, majd az első harmadban letudja nagyjából brazil tevékenységét orvosként, ami szerény ismereteim szerint valószínűleg jellemző lehetett a korabeli brazil társadalomra: a mostoha sertaot néhány tehetősebb ember uralja, ez leírja némileg az európai gyarmati időket és az azt követő elitista rendszert is. (Az élet és halál ura egy katonai vezető-kormányzó, aki a föld 90%-át birtokolja, így minden mást is, ami alapvető szükséglet.) Az első jel a későbbiekhez az lesz, hogy orvosunk érdeklődik a régió messiás-mozgalmai iránt (ld. Isten és Ördög a Nap földjén). "Csodás" erőre azáltal tesz szert, hogy a gyógyszereket a helyi viszonyokhoz igazítja, a nép kezd különleges képességeket neki tulajdonítani. Végül elkap egy betegséget, amitől megőrül(?) és neki is messiástudata lesz, ki akar űzni mindent, ami nem tupi és átvenni az ő életformájukat, ez talán utalás a kommunista forradalmárokra. A cím egyébként Levi-Strauss hasonló című kötetére utal, amelben brazíliai utazásairól és tevékenységeiről ír; az orvosunk talán az ő kifigurázott alakja.

Forma: Formailag valóban inkább egy audiovizuális installációt idéz a dolog, eléggé hasonlít a Nap nélkülre. Kamu házivideókat látunk az orvostól, de többnyire inkább karneváli hangulatban vonuló embereket, teljesen oda nem illően, miközben nagyon is odaillenek tekintettel arra, hogy eléggé jellegzetesen barzil dologról van szó. Egy harmadik típusú bevágás a korai gyarmati időkből származó metszetek, amelyek általában benszülött kínzásokat ábrázolnak. A zene gyakran töredezett és különböző stílusok egyvelege; ez legalább egybehangzik a narrációval. A narráció a film leghagyományosabb eleme, szépen, időrendben felépítve meséli el az orvos történetét, de azért kerülnek bele versek is.

Élmény: Elsőre fogalmam sem volt, hogy mit látok, de hála az eddigi brazil filmélményeimnek, amikor utánaolvastam, kezdett megvilágosodni a dolog. De ettől még nem lett izgalmas vagy látványos, és mivel ez a blog az első filmélményekről szól, nem mondhatom, hogy tetszett.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén, A halál Antóniója, Sao Bernardo)
- A kannibál tupik Brazília őslakosai, a portugál gyarmatosítók és behozott betegségeik gyakorlatilag kiírtották őket, már csak rezervátumokban élnek néhány tízezren, ugyanakkor keveredtek is és jelentős kulturális örökséget is hagytak a ma braziljára.

Cselekmény: ...avagy "érv, vita és egy történet". Betelt a pohár, Nilkanthát (Ritwik Ghatak) elhagyja felesége (Tripti Mitra) a kisfiával együtt állandó részegeskedése miatt. Nilkanthát rövidesen ki is rakják a házból, miután ninc pénze. Elindul hát öccsével (vagy tanítványával?) a vidéki faluba, ahová felesége ment. Útközben csatlakozik hozzájuk Bongobala, a fiatal bangladesi menekültlány, valamint Jagganath (Bijon Bhattacharya), a szintén menekült falusi tanító. Féluton egy faluba érnek, ahol egy hagyományos táncmaszkokat faragó kézművesnél szállnak meg. Egy táncelőadás közben helyi aktivisták beléjük kötnek, mert a másik táborhóz tartozóknak gondolják őket...

Téma: Az nyilvánvaló, hogy részben önéletrajzi a film, hiszen Ghatak játsza a hozzá nagyon hasonló, a kilátástalanság elől alkoholba menekülő főszereplőt, miközben előjönnek az akutális problémák is Banglades elszakadásával kapcsolatban. Viszont biztos vagyok benne, hogy a történet erősen jelképes, csak mint kívülállónak, számomra ezek értelmezhetetlenek.

Tartalom: A történet jelképességét rögtö induláskor biztosra vehetjük, hiszen egy csapat feketébe öltözött alak táncol (egy írás szerint ők baljós szellemek). A nyitójelenetben a feleség elhagyja az értelmiségi, alkoholista férjet. Az alkoholizmus oka nagyjából már ekkorra nyilvánvalóvá válik: Nilkantha az általunk is jól ismert kilátástalanságtól, tehetetlenségtől szenved és jobb híján iszik. Először öccse/tanítványa csatlakozik hozzá, ő kissé semmilyen vagy legalábbis nem értettem meg az értelmét. Majd a frissen menekültté vált fiatal, ártatlan lány, Bongobala kér tőlük menedéket, akit Nilkantha azonnal magával Bangaldessel/földanyával azonosít. Utolsóként a városba menekült falusi tanító csatlakozik hozzájuk, akinek otthonában fegyveresek lemészároltak majdnem mindenkit, így tanítvány nélkül maradt. Nem tudom miért ezek a karakterek kerültek a csapatba, semmiképp sem teljeskörű a csapat és gondolom nem ők voltak egyedül a szakadás elszenvedői, de mindegyikük megfeleltethető egy mitologikus alaknak. Útközben találkoznak az álltólag Satyajit Rayt megtestesítő sikeres értelmiségivel, majd egy faluba érnek, ami jól jelképezi a még élő, de már elfeledett hagyományokat, hiszen a hagyományos harci táncot még eljárják, ami megjeleníti egyben a polgárháborút is, ugyanakkor a helyi maszkkészítő heves vitába keveredik az akadémikusabb falusi tanítóval többek közt arról, hogy felesleges a szanszkrit, mert már senki sem beszéli. Végül politikai aktivistákkal kerülnek összetűzésbe, a végét pedig nem lövöm le.  Összefoglalva, megjelenik néhány társadalmi csoport a kor akutális problémáinak környezetében, megoldás nincs, de Nilkantha nem veszti el hitét a szebb jövőben.

Forma: Nagyon dicsérik szokásos módon Ghatak kameramunkáját, de ezúttals sokkal kevésbé volt dinamikus, mint pl. Az arany vonalban. Jellemző volt a szokatlanabb szögből való felvétel, részben egyes elemek kihangsúlyozására (mint pl. a gránáthajításkor), de inkább azért, hogy egy ég bolt alá terelje  a szereplőket. A mozgalmasabb jelenetek szerencsére már dinamikusabbak voltak, leginkább a tánc és a tűzharc, ahol a vágás felvette az események zaklatottabb ritmusát. A valósidejűnek érzett cselekménnyel kevesebbet foglalkoztak, gyakran váratlanul ugrottunk a "cselekményvonalban". A hangot a szokásos hagyományos indiai zene tette egzotikussá, illetve két alkalommal Nilkantha beszéde visszhangosodni kezdett, mintegy közvéleménnyé(?) téve gondolatait.

Élmény: Sajnos eléggé rossz minőségben, enyhén hiányos feliratozással találtam csak meg a filmet, így lehet hogy pár részlet fölött elsiklottam, de bízom benne, hogy a fordítók a lényegi pontokat benne hagyták. A tartalom szerintem időben és térben máshol élőknek problémát jelenthet, vizuálisan pedig mozgalmasabbnak kellett volna lennieahhoz, hogy lebilincseljen. Viszont a ross minőség tovább erősítette bennem a hitet, hogy nekiállhatnék forgatni akár az alacsony felbontású telefonommal is, ha kellően ügyesen megtervezem a kompozíciókat, vágásokat.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ritwik Ghatak és Jahor Roy (Az arany vonal), Tripti Mitra (Az élet vándorai), Bijon Bhattacharya (Felhősipkás csillag, Az arany vonal)
- Shaoli Mitra (Bongobala) Tripti Mitra lánya
- A filmben szereplő kisfiú valóban Ghatak fia.
- Banglades 1971-ben szakadt el Pakisztántól rövid harcok után.
- A végén szereplő naxalite harcosok az 1960-as évek végén alakultak meg szélsőbaloldali ideológia mentén, szó szerint vett osztályharcot hirdetve. Ténykedésük azonban nem ért véget a hidegháború végével, a mai napig aktívak, bár egyes szárnyai mára politikaipárttá enyhültek.
- A filmben szereplő chhau tánc a világörökségrésze.

A Sight & Sound listája egy nagyon izgalmas dolog: a neves brit filmes magazin tízévente(!) kér fel több száz filmes szakembert világszerte, hogy nevezzen meg tíz kedvenc filmet, mindegy melyeket, mindegy mely szempontok alapján. Magyarországról például többek közt szavazhatott Tarr vagy Aeonflux blogtársunk is, szóval van remény, hogy egyszer megkeresnek minket is (na jó, nincs, ő hivatásos, de hadd hitessem el magammal). A dolog pikantériája, hogy következetesen megtartják a szavazást tíz évenként (legutóbb 2012-ben volt, tehát legközelebb 2022-ben, négy év múlva lesz), és először erre 1952-ben került sor, amitől elmondhatatlanul patinás. Egy lelkes amatőr összesítette az összes szavazatot, így van egy bő 2 500 filmes listánk a hivatalos toplista mellett.

Játsszunk el hát azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha a Sight & Sound minket is felkérne a 2022-es szavazásra, hogy melyek a legjobb filmek? Egyszer már összeállítottam egy bővebb listát a kedvenceimről, de ebben az esetben le kell szűkítenünk a számukat tízre. Ha böngészgetitek a listákat, akkor láthatjátok, hogy sokan évtizedenként egy filmet jelölnek, hogy a válogatásuk tükrözze a filmtörténelmet. Ez nem egy elhibázott alapelv, nagyjából erről szól a Filmeskönyv projektem is, de én nem akarom magam ilyen keretek közé szorítani. A Sight & Sound listája kimondva-kimondatlanul a legjobb, legjelentősebb film(ek)et keresi, és ezen az alapon nézhetnénk a kérdést akár tényszerűen is, hiszen pl. a Csillagok háborújáért hiába nem vagyok oda, negyven éve meghatározó, azaz a filmművészet korának harmadát jelentősen befolyásolta. De azt hiszem jobb híján én is a személyes preferenciáimat fogom elsősorban alapul venni, és persze ne felejtsük el azt sem, hogy erősen korlátozott a merítésünk, hiszen egy év alatt több film készül, mint amit egy emberöltő alatt meg lehetne nézni.

Ezernyi dolog befolyásolhatja, hogy miért tetszik egy film. Ha tárgyilagosan próbálnám nézni, akkor a katartikus, átélhető tartalom és az ezt tükröző, látványos megvalósítás számítana csupán. Csakhogy tökéletlen emberek vagyunk, így könnyen megeshet és meg is esik, hogy a néző az adott pillanatban fogékonyabb egy kevésbé kiemelkedő filmre, vagy éppen olyan hangulatban van, hogy sokkal nagyobb hatása van rá egy filmnek, mint egyébként lenne, és ettől kedvencévé válik. Ezt vegye mindenki figyelembe, mielőtt értetlenkedne a listámon. Ezzel együtt is még rengeteg olyan film van, amit fáj lehagyni róla, mert annyira különlegesek, de valahogy meg kell húzni a határt. Ebben sokat segít, hogy idővel leülepszenek az emlékek, egyes filmek elhalványulnak, másoknál erősödik az "úúú bazmeg!" érzés, amikor meglátom a címét.

Végül még annyit szeretnék megjegyezni - és gyanítom hogy ez mindenre igaz - , hogy ahogy jobban elmélyülök a filmek világában, annál kevésbé tűnik értelmesnek vagy fontosnak egy toplista felállítása, fontossági sorrend kialakítása. Egyébként is látszódik az ilyen listákon, hogy a készítőnek általában nincs sok köze a filmekhez, szóval ezek inkább fősodrú kedvencek, mintsem egyetemesen értendő legjobbak. És bár ki lehetne jelenteni egy-egy filmről, hogy tárgyilagosan vizsgálva jobbak egy másiknál, ezek a listák nem tudják figyelembe venni az egyéni élményt és csak farokméregetésre jók vagy ajánlónak.

A tíz kedvencem tehát:

Dübörgő élet (Vidor, 1928)

A filmben egy nagy reményekkel induló férfi próbálja beváltani a reményeket, de a nagyság helyett a boldogságot találja meg.

Nem teljesen önállóan szerepel itt. Az egyik kedvenc filmtípusom a lélekmelengető fajta, ami az embereket alapvetően jóknak állítja be. Tucatnyi másikat nevezhetnék meg (A kölyök, Életünk legszebb évei, A vihar kapujában, Közelkép, Kosaras álmok, csak hogy párat említsek), de ez talán közülük is kiemelkedik egyes színészi alakításoknak és az expresszív kamerakezelésnek köszönhetően. Legalábbis így él emlékeimben.

Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)

A cselekmény nélküli dokumentumfilmben életképeket láthatunk egy szovjet város életéből, születéstől az életen át a halálig, melynek során az emberek dolgoznak, szórakoznak, pihennek.

Az 1920-as évek izgalmas avangtárd kísérleteire a szovjetek a vágással válaszoltak, mint legfontosabb kifejezőeszközzel, amivel már Griffith is kísérletezett korábban pl. a pazar Türelmetlénségben, és ezt már tökélyig vitték a Patyomkin páncélosban is, de az Ember a felvevőgéppel minden kommunista ideológiája ellenére ennél sokkal egyetemesebb, zeneibb, metább, absztraktabb, művészibb - olyan mint egy hosszú videóklipp.

Vámpír (Dreyer, 1932)

A filmben egy vidéki szálló vendége egy titokzatos férfitól könyvet kap a vámpírokról. A titokzatos férfit főhősünk szeme láttára lelövik hamarosan, és egyre több jel utal vámpírok jelenlétére...

A horrorfilmek nagyon alkalmasak zsigeri érzelmek kiváltására, nem véletlenül népszerű filmes műfaj. Első aranykora pedig épp talán a legkedvesebb korszakomra esett, a német expresszionizmuséba, amely részben komor, részben némafilmes gyökereiből eredően nagyon expresszíven jelenítette meg főhősei szorongó lelki világát és minden mást is (lásd még: M, Hófehérke és a hét törpe, Bambi, Piros cipellők). Ennek remek példája a rémálomszerű, félnéma Vámpír, ami nem ijesztget ugyan, de nagyon kellemetlenül félelmetes a hangulata.

Ének az esőben (Donen - Kelly, 1952)

Történetünkben a némafilmes korszak ünnepelt sztárpárosa bajba kerül, amikor berobban a hangosfilm, a színésznő orgánuma ugyanis borzalmas. A megoldás a szinkron lehetne, de az talán még több problémát okoz...

Többek közt a hangosfilm és a fent említett Piros cipellők hatása, hogy a zenés-táncos filmek népszerűek lehettek, amikor Gene Kelly épp fénykorát élte és aki így beemelhette filmjeibe a művészibb, már-már balettszerű táncokat. Mindezt fülbemászó dallamokkal, remek humorral, ötletes technikai megoldásokkal fűszerezte egy nagyon, meta-érzetű történetben.

Tavaly Marienbadban (Resnais, 1961)

A nyári üdülőhelyen a férfi leszólítja a nőt, emlékeztetve rá, hogy tavaly egymásba szerettek, a nő azonban nem emlékszik semmire...

Az 1960-as évekkel berobbant az újhullám és a modern film, felrúgva minden korábbi szabályt és a rendező alá rendelve a film egészét. Ez nem feltétlenül jó, ha az ember nem tud ráhangolódni az adott rendezőre, és ez Resnais esetében nekem nem is sikerült általában. De egyszer igen, amikor sikerült hipnotizálnia már a film nyitójelenetével és ezt a bódult állapotot végig megtartotta álomszerű, tudatalatti logikája átélhetőségével.

2001: űrodüsszeia (Kubrick, 1968)

Négymillió évvel ezelőtt emberszabásúak között feltűnt egy fekete monolit. Másnapra ráébredtek, hogy a csontokat használhatják eszközként is. Napjainkban újra találnak egy monolitot, ami a Jupiter irányába küld jeleket. Egy kutatócsoport elindul felé...

Ez számomra a tökéletes film, amelyben brutálisan erősen jelen van a zene, kép és tartalom egysége, melyek önmagukban is erősek lennének. Amitől félek, hogy bár már most sem fiatal, egyszer túlságosan elavult lesz.

Az előadás (Cammell - Roeg, 1970)

Egy verőember agyonver egy áldozatot, ezért menekülnie kell; a legvalószínűtlenebb helyre bújik, ahol sosem keresnék: az általa megvetett hippik közé - legalábbis amíg titokban be nem gombázzák...

Az 1960-as évek végének talán legmarkánsabb ismertetőjele, hogy az addigra idejétmúltan szigorú cenzúra gyakorlatilag megszűnt, szinte mindent meg lehetett már mutatni. Ez a film is ebben a környezetben készült, bár enélkül is elkészülhetett volna, mert ezek csak külsőségek; a lényeg azon van, ahogy a verőemberről lehámlik a kulturális-társadalmi réteg és csak a lényeg marad, mindez pszichedelikus képek és zene kíséretében.

Apokalipszis most (Coppola, 1979)

A vietnámi háborúban egy szépreményű ezredes megőrül és saját országot alapít. A hadsereg ezért megbíz egy kisebb csapatot, hogy hatoljanak be és végezzenek vele. Az úton a háború által eltorzított világ és emberek sora jön szembe csapatunkkal, míg meg nem érkeznek fizikai és szellemi értelemben is oda, ahol a célpont van...

Ez történik, amikor az európai újhullám találkozik Hollywooddal és van egy nagyon is húsbavágó témája (bár ekkor már bőven vége volt a háborúnak). Egyébként szinte ugyanaz, mint a fenti Az előadás: eljutunk a valóság kegyetlenségétől eltorzult emberi személyiség magjához pszichedelikus képek és zene kíséretében.

Veronika kettős élete (Kieslowski, 1991)

Két tök azonos Veronika él a világon, nem tudnak egymásról, de így is hatással lesznek egymás életére, és eközben feltárulnak előttünk a világ érzékeken túli kapcsolatai.

Sokféleképpen próbálták már a filmet, mint önálló művészeti ágat kialakítani, de kevés címet tudnék mondani, ahol ez megközelítőleg sikerült. Azt hiszem, ez az első olyan filmélményem, ami valóban a film nyelvén fejezett ki valamit, amit máshogy nem lehetett volna, azaz ez az első igazi film, amit láttam. E mellé kellőképpen magával ragadja az embert érzelmileg és látványos is.

A sötétség útja (Lynch, 2001)

Egy nőre rátámadnak; elmenekül, de emlékezetkiesése lesz. A kissé naiv, vidékről frissen felköltözött színésznő házában húzza meg magát, aki miután felfedezi, összebarátkozik vele és együtt próbálják kideríteni, mi is történhetett...

Nincs túl sok markánsan egyedi filmrendező, aki valami teljesen mást csinál, mint amit megszoktunk, és még a nagy újítók is viszonylag konvencionálisak Lynchez képest. Sokat vajúdtam, hogy a Radírfej vagy ez a film kerüljön ide, végül A sötétség útja mellett döntöttem, mert ez katartikusabb, avagy magamnak ellentmondva épp hogy kissé konvencionálisabb. Szürreális és feszengősen rémálomszerű, ami a képi világon sajnos az általam igényeltnél csak ritkábban látszódik meg.

Nem garantálom, hogy titokban nem járok majd vissza átírni a lsitát... :D Ti mely filmeket jelölnétek?