Artúr filmélményei

Whiplash (2014)

2018. január 16. 22:33 - Liberális Artúr

Rendezte: Damien Chazelle
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Miles Teller, J. K. Simmons, Paul Resier, Melissa Benoist, Austin Stowell

Megjelenés: 2014, Egyesül Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/7d_jQycdQGo
Ajánlott írás: http://transfesser.blog.hu/2015/02/25/whiplash_534
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/whiplash-whiplash/movie-153637

Tartalom:

Andrew elsőéves a legmenőbb zenei egyetemen, dzsessz dobosnak tanul már gyerekkora óta, a világ legjobbja akar lenni. Szerencséjére egy nap véletlenül meghallja őt gyakorolni az egyetem rettegett és istenített tanára, Fletcher (J. K. Simmons), és meghívja őt beugrónak a csapatába. Kegyetlenül bánik tanítványaival az eredmény érdekében, de Andrew inkább kibírja a megalázásokat, hogy elérje álmát. Amikor egy versenyen a fő dobos elhagyja kottáját, a darabot fejből tudó Andrew átveheti végre a helyét. Fletcher stílusa miatt megszállottá válik, még barátnőjével is szakít, hogy csak erre koncentrálhasson. A következő fellépésre igyekezve viszont ezúttal őt sújtja balszerencse és lerobban a busza...

Mondhatnánk szokásosnak is a történetet, ahol a tehetséges fiatal tanárának köszönhetően nagy dobossá válik és eléri álmát, de esetünkben kicsit másról van szó, másik szemszögből látjuk a sikerért való küzdelmet: Andrew-nak tényleg nem számít semmi más, ami egyrészt valóban egy szükséges megszállotság lehet, de közben emberileg kevésbé szerencsés átgázolni másokon. Vajon mennyire önéletrajzi ihletésű?

Megvalósítás:

A rendező másik filmjéhez, a Kaliforniai álomhoz hasonlóan itt is évszakokra bomlik a történet, visszaadva a cselekmény ívét. Andrew-ra elsőévesként felfigyel a legendás Fletcher, először bátorítja, majd jól összetöri, ahogy mindenki mást is a zenekarából. Fletcher nevelési elve az, hogy sosem elégszik meg az előadással, ezzel akarja motiválni diákjait. Tulajdonképpen ő az üvöltöző kiképzőtisztje a katonafilmeknek, de ebben az esetben nem vagyok benne biztos, hogy nevelési célzattal teszi amit tesz vagy csak egyszerűen geci. Szimpátiánk természetesen Andrew-é, hiszen vele azonosulunk, azonban hátrébb lépve picit ő sem különb, hanem egy megszállott, mindent semmibe vevő kis pöcs, akkor is ha igaza van. Szakít barátnőjével (ld. Kaliforniai álom újfent), családját leszólja, társait nem segíti. Egy ponton átfordulhatna a történet kedves és megható hollywoodi történetbe, amelyben Andrew rájön, hogy rossz helyen keresi az igazán fontos értékeket, de ez nem történik meg, és ettől akár tragédia is lehetne. Ez egy verseny, ezért sportfilmnek is szeretik aposztrofálni, ahol a kezdőből sok gyakorlással profi lesz. De én inkább thrillernek érzem, annyi fordulatot és feszültséget sikerült belecsempészni triviális dolgokkal, csak mivel Andrew szemével látunk mindent, egy párperces késés is tragédiának tűnik. Azonban megint csak hátralépve egyet, nem tűnik elképzelhetetlenül abszurdnak az, ami az autóbaleset után történik, illetve az utolsó jelenetben? A Whiplash ugye egyébként egy dal neve, de ostort is jelent.

Az, hogy ennyire azonosulni tudunk Andrew nézőpontjával annak köszönhető, hogy a kamera általában a feje közelében van (szemből vagy hátulról). A hatás kedvéért sok a nagyon közeli kép. A Kaliforniai álomnál egy fokkal diszkrétebben hangsúlyozzák ki világítással a kihangsúlyozandót, ami főleg Fletcherre értendő: mindig sötét környezetben van fekete ruhában, amitől az arca különösen erőteljes lesz. A film ereje azonban energiájában rejlik, amiért az erőlködő Andrew, az üvöltöző Fletcher és a gyors dobot követő vágás felel. Zeneileg sem a dzsessz daloktól jó, hanem a dobtól, ami egyszerű, de nagyon hatásos módja a feszültségkeltésnek. Egy másik fontos eleme a filmnek Fletcher karaktere; nem kisebbítve Simmons érdemeit, de az, hogy ennyire uralja a vásznat, az elsősorban a karakternek és technikai megoldásoknak köszönhető.

Élmény:

Tulajdonképpen tökéletesen összerakott film, bár az én ízlésemnek kevés benne a látványelem. Viszont nagy öröm, ami nem sikerül sok filmnek, hogy az abszolút csúcspontot sikerült a legvégére tenni, ez midig nagyon hatásos abból a szempontból, hogy hogyan emlékszek vissza egy filmre. ahogy mindenki más is kiemelte, elsősorban energiájától jó és élvezetes.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: J. K. Simmons (Pókember 1-2, Kaliforniai álom), Paul Reiser (Beverly Hills-i zsaru, A bolygó neve halál), Damon Gupton (Kaliforniai álom)
- Chazelle maga is dzsess dobosként indult középiskolás korában, de végül a filmezés mellett döntött. Fletchert részben akkori zenetanáráól mintázta.
- Eredetileg a Kaliorniai álom lett volna az első film, de sehogy sem akart összejönni, ezért dühében Chazelle megírta a Whiplash-t. Elsőre erre se jött össze a pénz, ezért készült egy húszperces rövidfilm belőle, ami nagy sikert aratott, innentől már jöttek a befektetők.
- E rövidfilm jelenleg itt megnézhető (ki tudja meddig), gyakorlatilag a film egyik jelenete majdnem ugyanúgy.
- A forgatás során Chazelle-t autóbaleset érte, de berohant így is a forgatásra... ismerős?
- Amikor Andrew letámadja Fletchert, Simmons eltörte két bordáját, de Andrew is valóban többször véresre dobolta ujjait.
- Bár nem nyerte el a legjobb film díját, így is a legkisebb költségvetésű film lett, amit valaha jelöltek.

Következik: A bal lábam

Szólj hozzá!

Szerelem (2012)

2018. január 11. 22:22 - Liberális Artúr

Rendezte: Michael Haneke
Műfaj:
dráma, romantikus
Főbb szereplők:
Jean-Louis Trintignant, Emmanuelle Riva

Megjelenés: 2012, Franciaország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/F7D-Y3T0XFA
Ajánlott írás: http://www.filmtett.ro/cikk/3202/michael-haneke-amour-szerelem
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/szerelem-amour-love/movie-130597

Tartalom:

Anne (Emmanuelle Riva) és Georges (Jean-Louis Trintignant) nyolcvanas házasok, szépen élik életük, míg egy reggel Anne kisebb agyvérzést nem kap. Műtétre van szükség, de sajnos nem sikerül jól és Anne félig lebénul. Anne természetesen ettől depressziós lesz, Georges pedig kötlességtudóan ápolja. Aztán jön egy második agyvérzés és Anne állapota tovább romlik...

A rendező annak megélését szerette volna vászonra vinni, ahogy lassan elveszítjük szenvedő szerettünket. És bár valóban ez a fő motívum, a Rejtély után nem tudom nem politikai-társadalmi megnyilvánulásoknak tekinteni számos elemét, melyeket elembertelenedésnek interpretáltam magamban - de lehet, hogy ez egyszerűen csak a tolakodó külvilág.

Megvalósítás:

Sok minden nem történik: röviden bemutatják az idős házaspárt, akik tulajdonképpen teljesen középkorú életet élnek, idős korukat legfeljebb az jelzi, hogy nem pánikolnak be a felfeszített lakászártól, de tisztában vannak a komolyságával. Hamarosan Anne agyvérzést kap, innentől pedig végig az ápolását látjuk. Ez adja a romantikus hangulatot, hiszen Georges teljes természetességgel ápolja. Nincsenek nagy érzelmek, idős emberként nyilván ezerszer átgondolták és felkészültek már a halálra. Ettől függetlenül Anne természetesen szenved, nehéz lehet bénultan élni, ráadásul tudja, hogy nem jók a kilátásai. Teste után a második agyvérzéssel nagyjából elveszti szellemi képességeit is, ezzel gyakorlatilag megszűnik létezni, csak egy test marad. Ennél egy fokkal számomra érdekesebb volt a külvilág viszonyulása az eseményekhez. A történet elején erővel ront be a lakásba a külvilág, hogy felfedezze Anne holttestét; hasonló előjel lehet az ezt követő betörési kísérlet is. A szolidaritást pénzben mérik, az ápolók, a szállítók, a házmester, mindenki borravalóért tartja a markát a segítségért. Érdekes eset az egyik ápolóé, aki a helyén kezelve a dolgokat munkadarabként tekint Anne-ra, ami persze Georges-ot kiborítja. A történet szinte végig a lakásukban játszódik, ami számomra az intimitást testesítette meg, a teret ami e két emberé. A helyszín már csak azért is jelentős, mert egy középosztálybeli, értelmiségi, párizsi páré, akiknek látszólag már nics helyük e világban. Amit nem tudok hova tenni, az egyrészt a néhány politikai hír megjelenése, illetve azok a részek, ahol Georges álmait vagy hallucinációit láthatjuk. Talán ő sem teljesen okés már, hiszen többször panaszkodik gyenge emlékezetére.

Nagyjából ugyanaz a stílusa, mint a Rejtélynek: sok a statikus, hosszú jelenet, nincs benne semmi képi extra, ezért kár volt filmre vinni, amúgy is egy kétszereplős kamaradráma. (A hosszú, mozdulatlan snittekre jellemző, hogy egy ponton kb. másfél percig néztem az alvó Georges-t, mire leesett, hogy korábban szünetet nyomtam a lejátszón :D) Aláfestő zene nincs, csak természetes hangok. A többi leírás és a Rejtély alapján úgy tűnik, Hanekének kifejezetten ez a stílusa, hogy objektív, rideg maradjon. A két legendás színésznek jutalomjáték lehetne, de a szerepük nem enged túl sok játékot (Haneke amúgy kifejezetten Trintignant-nal a fejében írta a forgatókönyvet).

Élmény:

A kritikák megható filmről beszélnek, de nekem nem sikerült ezt átérezni. Talán mert a téma nem volt új, talán mert Haneke stílusa eleve távolságtartó. Irigylem azokat a kritikusokat, akik minden filmet újszülött szemmel képesek nézni és látják pozitívumaikat; én ha már láttam valami hasonlót (pl. Fel), akkor sokat ront az élményen, hogy nincs meg az újdonság ereje.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jean-Louis Trintignant (Éjszakám Maudnál, A megalkuvó, Három szín: piros), Emmanuelle Riva (Szerelmem Hirosima, Három szín: kék)
- Emmanuelle Riva tavaly hunyt el 89 évesen.
- Az ötlet önéletrajzi ihletésű, Haneke nagynénje szenvedett sokáig lakásába kényszerülve.

Következik: Whiplash

Szólj hozzá!

Kaliforniai álom (2016)

2018. január 10. 22:25 - Liberális Artúr

Rendezte: Damien Chazelle
Műfaj:
romantikus, tragikomédia
Főbb szereplők:
Ryan Golsing, Emma Stone, John Legend, Rosemarie DeWitt, Finn Wittrock

Megjelenés: 2016, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/0pdqf4P9MB8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/kaliforniai-alom-la-la-land/movie-177777

Tartalom:

Mia színésznői karrierre vágyva költözött Los Angeles-be, de meghallgatásai egyelőre sikertelenek. Egyik sikertelen meghallgatása után hazafelé szomorú zongorajáték kelti fel figyelmét; betér a bárba, hogy szóba álljon a zongoristával, de az ügyet sem vetve rá kishíján fellöki és elviharzik. Ő Sebastian, akit épp most rúgtak ki, mert mindig komolyabb dallamokat játszana, mint amit kértek tőle. Ő is szerencsét próbálna, egy legendás dzsessz bárt nyitna újra, csak pénze nincs rá. Egy buliban futnak össze újra, ahol a kezdeti ellenségeskedés után már engedékenyebben állnak egymáshoz, majd másnap megnyílnak egymásnak, megosztják vágyaikat és randit beszélnek meg. Természetesen összejönnek és új reményekkel vágnak neki álmaik megvalósításának, de a boldog párkapcsolattól még nem lett könnyebb semmi...

A legalapvetőbb témája a karrier és a magánélet összeegyeztethetőségének nehézsége, kevésbé kiemelt témái között megtalálható az érvényesülés nehézsége, amely önéletrajzi ihletésű. A történet vége leszámol az "egyetlen helyes döntés" jelenségével, és ne menjünk el amellett sem, hogy az egész film a rendező szerelmi vallomása a klasszikus Hollywood felé.

Megvalósítás:

Kezdjük az alapkoncepcióval: gyakorlatilag egy 1950-es évekbeli musicalt láthatunk, amit 2015-ben forgattak le. Ez meghatározza a karkatereket, a cselekményt és minden mást is, noha szeretik azt hangoztatni, hogy realisztikusabb az elődjeinél és megmutatja a siker árát is. Én meg azt mondom, nézzék meg mondjuk a Csillag születiket, és akkor nem mondanak ilyet (de az kétségtelen, hogy a fejünkben élő musicalekhez képest életszerűbb). De tovább megyek, nem csupán leróják tiszteletüket a nagy klasszikusok előtt, hanem gyakran úgy éreztem, azokat összeollózva állították össze a cselekményt (Egy amerikai Párizsban, Ének az esőben, A zenevonat, West Side Story, Cherbourgi esernyők, de felfedezni véltem benne még a Szédülést és a Mindhalálig zenét is, a Guardian meg A sötétség útját). A cselekmény az évszakok változását követve öt részre van osztva téltől-télig (kikacsintós poén, hiszen Los Angeles-ben nincs nagy eltérés az évszakok közt): téllel és a küszködő karakterekkel indítunk, tavaszra összejönnek, nyárra beindul a szakmai életük, végül őszre eltávolodnak egymástól. A romantikus álomvilágba tulajdonképpen csak az zavar be, hogy a karrierjük miatt nem tudnak együtt lenni egy helyen, a történet vége pedig meglepően keserédesen eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha máshogy alakul az életük. Bár csupán két karakterre összpontosítanak, így se sikerültek túl sokrétűre, mindössze a szerelem és a karriervágy motiválja őket. A rendező két szerelme a dzsessz és a filmezés, így kissé olyanok, mintha a két főszereplő e két oldalát testesítené meg; ő a filmet választotta. És hogy mitől szerelmi vallomás? Már utaltam több film szellemének erős jelenlétére, de szinte minden jelenetben visszaköszön valami filmes dolog. Itt egy jó kis összehasonlító videó csak a fent említett filmekről. A benne elhangzó dalok is sokkal inkább hangulati elemek és szólnak Los Angeles-ről, mintsem hogy a cselekményt mozdítsák elő.

Képi világa is az 1950-es éveket idézi, szándékosan annak megfelelő formátumban forgatták. Szépek a színek, jók a beállítások, és szerettem azt az egyszerű megoldást is, hogy erős fénnyel emelnek ki valakit, és mai szemmel már nagyon tudom értékelni, amikor vágás nélkül, sokat mozgó kamerával vesznek fel egy-egy hosszabb jelenetet. A színészek közül Stone-nak volt alkalma megcsillogtatni tudását és elég jól csinálta, kapott is érte egy Oscart. De térjünk a lényegre, hiszen musicalről van szó: annak rossz. A dalok indokolatlanul csendülnek fel, de őszintén szólva ez már nem zavar. vagy talán csak illett ebbe a világba a dalra fakadás. A dalok nem voltak különösebben emlékezetesek számomra, a táncok pedig a pados jelenet kivételével egyáltalán nem fejeztek ki semmit. A koreográfia szempontjából érződött, hogy sokkal fontosabb volt a rendező számára a kamera mozgása és az emberek elhelyezkedése, mintsem maga a mozgáskultúra. Abból a szempontból azért volt rossz ötlet épp a nagy elődöket megidézni, mert a két főszereplő se nem profi táncos, se nem profi énekes, és fájóan eltörpülnek Garland, Astaire vagy Kelly mellett, főleg hogy a rendező nem törekedett tökéletes előadásra.

Élmény:

Hangulatos film, aminek már az első jelenete megadja az alaphangot. Romantikus, kicsit humoros, megható, tökéletesen visszaadja a megidézett kor hangulatát, sok filmes utalással. Dalolászás és tánc nélkül, rövidebben vajon jobb lett volna?

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: J. K. Simmons (Pókember 1-2), Meagen Fay (Magnólia), Josh Pence (A sötét lovag - Felemelkedés)
- Stone sírós meghallgatása a valóságban is megtörtént, csak épp Goslinggal.
- Gosling a film kedvéért megtanult zongorázni, nincs dublőre.

Következik: Szerelem

Szólj hozzá!

A régi város (2016)

2018. január 07. 14:06 - Liberális Artúr

Rendezte: Kenneth Lonergan
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Casey Affleck, Michelle Williams, Kyle Chandler

Megjelenés: 2016, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/gsVoD0pTge0
Ajánlott írás: http://kincsesnora.blog.hu/2017/02/24/nehany_szo_a_manchester_by_the_sea-rol_108
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-regi-varos-manchester-by-the-sea/movie-182785

Tartalom:

Lee (Casey Affleck) egy elvált, morcos karbantartó, megbízható szakember, de szabadidejében ok nélkül durván beleköt ártatlanokba. Hírt kap róla, hogy meghalt szívbeteg bátjya, hátrahagyva középiskolás fiát, Patrickot (Lucas Hedges), ezért hazautazik Manchesterbe, az óceánparti kisvárosba (nem pedig a brit városba) intézni az ezzel kapcsolatos ügyeket. Sokan nem örülnek érkezésének és összesúgnak a háta mögött, Patrick pedig túlságosan kamasz ahhoz, hogy kijöjjön egy mogorva, zárkózott felnőttel. Lee megdöbbenésére elhunyt bátyja úgy végrendelkezett, hogy ő legyen Patrick gyámja...

Egy újabb helyzetspecifikus történettel állunk szemben, amit sokan a gyásszal azonosítanak, de szerintem sokkal erősebb benne a bűntudat motívuma. De félrevezető ezeken rágódni, mert a rendező szerint is elsősorban arról szól a film, ami a Fel esetében is fájó volt számomra: nem lehet mindenen túllépni, már ha túl lehet egyáltalán.

Megvalósítás:

Lee rövid felvázolásával indítunk: magának való, morcos alak, rosszabb esetben köcsögösködni kezd és direkt beleköt másokba. Bátyja halála miatt haza kell utaznia egy kisvárosba, ahol elég távolságtartóan kezelik az emberek, és nagyjából ekkor mutatkozik meg a történet szerkezete: a hosszabb jelenkori eseményeket rendre megszakítja (általában váratlanul) valamilyen kapcsolódó visszapillantó. Ezek a visszapillantók is időrendben haladnak, így épül fel előttünk Lee története, aki egy hétköznapi alakból idáig jutott egy tragikus múltbéli hibája miatt. Az állóvizet az zavarja fel, hogy bátyja halála miatt nyakába szakad annak kamaszfia, aki viszont energikus és hedonista tiniként jóval életigenlőbb. A Felben ez legyőzte a gyászoló öregurat, de itt súlyosabb a múlt és csak egy mosolyra futja, meg némileg erősebb kötődésre a történet elejéhez képest. Ennek ellenére nem egy nyomasztó drámáról beszélünk, Lee és Patrick együttéléséből sok megmosolyogtató szituáció és konfliktus keletkezik, ezért szeretik annyira a filmet. Időnként már-már az is felmerül bennem, hogy nem is drámát látunk, hanem egy félreértett vígjátékot Sirk stílusában. Egy másik érdekes technikája, hogy sok a kimondatlan utalás (pl. miért utálják a városiak Lee-t), elvarratlan szál (pl. Patrick anyja), a történethez nem kapcsolódó részlet. Ezek nagy része kikövetkeztetheő, az irreleváns részek pedig csak gazdagítják, életszerűbbé teszik (pl. Patrick bandájában nyilvánvalóan a dobos féltékeny arra, hogy Patrick az énekesnővel jár).

Vizuálisan az egyetlen erénye a nyomotabb hangulatú helyszínválasztás, a kopár, hideg, tengermelletti kisváros az elengedhetetlen kékes színvilággal, ami jól passzol Lee lelki világához. Az amúgy se túl pörgős filmet gyakran lassítják is hozzá passzoló klasszikus zenei betétekkel. A színészeket dícsérik, nekem Lucas Hedges tetszett elsősorban, mert a tegnapi Lady Birdben egészen más karaktert, modoros tinit hozott, így elég erős volt a kontraszt, de legalább látszódott, hogy tud játszani.

Élmény:

Alapvetően egyetértek a kritikák többségével, egy tragikus drámát látunk, amiből direkt nagyon tompítottak, hogy ne nyomasztó legyen a hangulata, és ettől kicsit érzelmi hullámvasutazás jellege lett a filmnek. De ahogy írtam a posztot, egyre erősödött bennem Sirk emléke és most már úgy érzem, hogy a hasonló filmeken gúnyolódik, de ez nem vesz el a drámai éléből. Nem véletlenül vitte el a legjobb forgatókönyv díját.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Casey Affleck (Good Will Hunting), Michelle Williams (Túl a barátságon), Lucas Hedges és Stephen Henderson (Lady Bird), Matthew Broderick (Meglógtam a Ferrarival, Az oroszlánkirály)
- Casey Affleck Ben Affleck testvére.
- A rendező cameozik egyet a kötekedő gyalogos személyében, ami szintén a vígjáték-elméletemet erősíti.

Következik: Coco

1 komment

Lady Bird (2017)

2018. január 06. 10:47 - Liberális Artúr

Rendezte: Greta Gerwig
Műfaj:
tragikomédia
Főbb szereplők:
Saoirse Ronan, Laurie Metcalf, Tracy Letts

Megjelenés: 2017, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,2 pont
Előzetes: https://youtu.be/cNi_HC839Wo
Ajánlott írás: https://www.theguardian.com/film/2017/dec/18/the-50-top-films-of-2017-in-the-us-no-5-lady-bird
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/lady-bird-lady-bird/movie-191843

Tartalom:

2002, Kalifornia (igen, 2002 már retró, én meg öreg vagyok). A magát Lady Birdnek neveztető tini Christine lázadó és excentrikus kamasz éveit éli, utálja földhözragadt anyját (Laurie Metcalf) és hipszter tesóját, szereti cukimackó apját és a matektanárba szerelmes legjobb barátnőjét. A keleti partra vágyik egyetemre menni, ahol pezseg a kulturális élet, de nem egy kitűnő tanuló, ezért jelentkezik az iskolai színjátszó csoportba, hiszen sokat számítanak a közösségi tevékenységek is a felvételinél. Itt ismerkedik meg Dannyvel, hamar össze is jön a két tapsztalatlan és esetlen tini. Lady Bird anyja szerint nem engedhetik meg maguknak a távoli egyetemet, apja elveszíti állását, kitör az iraki háború, és még Dannyt is meglátja egy fiúval csókolózni...

Felnőtté válás egy sacramentói kamaszlány szemszögéből az ezredfordulón - a Holdfényhez hasonlóan megint egy elég specifikus élethelyzet, de a felnőtté válás, a családi fészek elhagyása, a szülőkkel és osztálytársakkal való kapcsolat miatt mégis azonosulhatóbb. Főleg, mert nem reflektál sem korára, se annyira a helyszínre. Van némi ellentmondás az előző két mondatom között, alább kifejtem, de a lényeg hogy a témája a felnőtté válás egyes apsketusai.

Megvalósítás:

Az első jelentben Lady Bird agyát annyira felbassza anyja, hogy inkább kiugrik a mozgó autóból. Kezdésnek tökéletes, megadja az alaphangot. Nem túl életszerű, de kamaszként azt hiszem mindannyian képesek lettünk volna falramászni másoktól. Lady Bird a gyerekkor és a felnőttlét határán egyensúlyoz, és ezt kevés film mutatta meg még ennyire jól. Értelmes, de erősen a saját szemszögéből néz mindent; vágyik az önállóságra, de erős rajta a csoportnyomás; pizsamában néz tévét szombat reggel nassolva, de már az iraki háború eseményeit figyeli. Az apa a családban a jó zsaru, az anya a rossz, ezért vele áll állandó konfliktusban, hiszen ő korlátozza vágyai kiélésében. Az ő révén türemkedik be életédbe a felnőttlét valósága leginkább, ő tájékoztatja a rossz hírekről, az anyagi problémákról. Eközben éli tinédzser életét, pasizni próbál, szexelni, megfelelési kényszere va, de képes szembeszállni a "hatalommal" is. Végül ahogy lennie kell, az elszakadások döbbentik rá a fontos dolgokra. Alapvetően vígjátékról beszélünk, de a humor forrásai nem poénok, hanem az életszerű, nagyon esetlen kamasz bénázások. Annak nem látom sok értelmét, hogy 2002-2003-ba helyezték a történetet, mert bár a háttérben megjelenik a new yorki terrortámadás emléke és az azt követő iraki háború, nem befolyásolja a helyzetet (ellentétben az 1970-80-as évek tini filmjeivel, amit Amerika még "ártatlan" időszakába helyeztek). A helyszínválasztás hasonló, lehetne kihangsúlyozottabb ellentét a vidéki kisváros és a metropolisz között, de nem éltek ezzel a lehetőséggel. A karakterek életszerűek és karikatúrák is egyben, de talán csak azért, mert a tinik eleve ilyenek, különösen a fiúk nevetségesek.

Vizuálisan nem tudok mellete túl sok mindent felhozni. Nyilván profi a vágás meg minden, de azt hiszem ez az alap. Engem igazol, hogy hiába jelölték rommá különböző díjakra, egyik sem technikai jellegű. A színészeket nagyon dicsérik, de szerintem inkább a karakterek lettek jól megírva (nem kicsinyítve a színészek érdemeit). Kicsit túlkorosak, de nem fájóan. A zene adná magát, hogy tele legyen korabeli slágerekkel, de nem játszottak rá a nosztalgiafaktorra.

Élmény:

Kicsit tartottam a filmtől, mert annyira friss, hogy Magyarországon még be se mutatták. Félelmem abból a szempontból beigazolódott, hogy egyértelműen nincs helye az alaplistámon, de ez sok másik kalsszikusról is elmondható. Viszont üdítően női, ráadásul kamaszlányos, amiből nincs túl sok. Kiváló a forgatókönyv, életszerű, vicces, magunkra ismerhetünk benne, és ahogy fentebb írtam, azt hiszem nem tudnék másik filmet megjegyezni, amely ennyire jól érzékeltette a kamaszkor és a felnőttlét között egyensúlyozó tini életét. Szóval menjetek, nézzétek meg, megéri, de megváltást ne várjatok tőle.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Laurie Metcalf (Toy Story 1-2-3), Laura Marano (Némó nyomában)

Következik: A régi város

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása