Tartalom

A fiatal O'Malley atya most érkezett meg új körzetébe, a St. Mary-be, de a házvezetőnője (Una O'Connor) máris sajnálkozva fogadja, hiszen elődjét a körzet iskolájának apácái tolószékbe juttatták. Az iskola elég lepukkant állapotban van, ezért a nővérek Benedict főnővér (Ingrid Bergman) vezetésével azért imádkoznak, hogy a szomszédos telken épülő irodaházat annak fösvény tulaja (Henry Travers) az egyháznak adományozza. Benedict főnővér és O'Malley atya hamar összekülönböznek, az előbbi ugyanis a szigorú következetességben hisz, míg az utóbbi engedékeny. Az egyik alkalommal például két fiú összeverekedik, és míg O'Malley megdicséri az ügyesen verekedő fiút, addig Benedict az erőszak teljes elhagyására ösztönöz. Ugyancsak konfliktust okoz Patsy (Joan Carroll), aki O'Malley szerint okos, Benedict viszont megbuktatná gyenge teljesítménye miatt...

Mondhatnám, hogy a történet meleg optimizmusa jól illeszkedik a háborút követő idealista filmek sorába, de annyira meseszerű és következetlen, hogy maradjunk annyiban: aranyos, könnyed, néhol drámai vígjáték, semmi több. A fösvény cégtulajdonos révén felszólít ugyan a jó cselekedetekre, és azok fontosságára felhívja figyelmünket, de ez nem sok szerepet kap. Ha nem egyházi iskolában játszódna, simán lehetne romantikus sztori is.

Megvalósítás

Elöljáróban érdemes lehet tudni, hogy O'Malley atya karaktere egy évvel korábban már feltűnt egy nagy sikerű filmben, így ez lehetne akár afféle folytatás is, de teljesen új a helyzet. Bár a házvezetőnő szava alapján veszedelmesen rossz apácákra kéne számítanunk, valójában sosem látjuk, mitől lennének olyan rosszak. A cselekmény fő mozgatórugója Benedict és O'Malley "összetűzései", kicsit eltérű világlátása, de ott van még Patsy realistább mellékszála, akit prostituált, egyedülálló anyja ad be az intézetbe, és akinek a tanulmányi teljesítménye az otthoni problémák miatt erősen leromlik, noha O'Malley épp  kezdte már felhozni. A másik mellékszál a fösvény tulajé, aki újragondolja életét, miután rájön, hogy ő se él örökké. A cselekmény teljesen kiszámítható, ennek ellenére az események lassan haladnak, még a történet szempontjából lényegtelen jelenetek is helyet kaptak. De mégis az egyik ilyen a legjobb őszinte természetessége miatt, amikor kisgyerekek karácsonyi előadást tartanak. Talán benne se volt a forgatókönyvben, annyira nem illik oda, talán csak a stáb gyerekei szórakoztak és ezt felvették.

Ami egyből feltűnik, az az, hogy a poénokat elnyújtják, tehát nem egy rövid csattanó van, hanem párszor még elismétlik, reagálnak rá (pl. amikor egy macska O'Malley kalapjával játszani kezd, azt kb. 1-2 percig mutatják a nevető apácák kíséretében), mintha gyerekeknek szánták volna a filmet, akiknek több idő kell, hogy leessen a poén. Vannak zenei betétek, "de minek" kategóriásak. Indokolatlanok és erőltetettek, valószínűleg csak azt a célt szolgálták mint a Rio Bravónál, azaz hogy az atyát alakító, énekesként is híres Bing Cosby előadhassa magát. Ugyanakkor minden dicséret kijár a színészeknek, különösen Bergmannak, akik szerintem nem is színészkedtek, annyira természetesnek tűntek. Pontosabban mégsem voltak természetesek, nagyon is látszott, hogy erősen gesztikulálnak, de mégis természetesnek hatott, talán mert önmagukat adták, és mintha az könnyedén áttört volna az átlátszó színészkedésen.

Élmény

Bár nem vígjátékként jegyzik, és nem is lehet rajta igazán felnevetni, végigmosolyogtam természetesen előadott, naiv cukisága miatt. Filmként azonban szerintem gyenge mind kivitelezésében, mind tartalmában, nem is értem mit keres a legjobb filmek között. Valószínűleg csak sikeressége miatt kerülhetett fel a listákra.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Ingrid Bergman (Casablanca, Forgószél, Itáliai utazás), Henry Travers (Az élet csodaszép), Joan Carroll (Talákozunk St. Louis-ban), Una O'Connor (Frankenstein menyasszonya, Robin Hood kalandjai, A vád tanúja)
- Még életben vannak: Joan Carroll (84)
- Bing Cosby volt az első olyan sztár, aki egyszerre volt A-kategóriás énekes és filmszínész is már az 1930-as évek elejétől kezdve.

Következik: Berlin, Alexanderplatz

(Szolgálati közlemény: Mivel a Berlin, Alexanderplatz egy 15 órás sorozat, jöttömre ne számítsatok öt nap múltán se, de lehet eltart két hétig is, mire végzek vele.)

Tartalom

Az anya altatódalt énekel csecsemőjének: aludjon szépen, különben elviszi a farkas. Mielőtt elnyomná az álom, a csecsemő megpillantja a farkast. Egy emberszerű ökör ugrókötelezik egy kislánnyal. A költő dalolni kezd. Egy nő ruhát mos. A horgász megérkezik fogásával. Nők és férfiak táncolnak, ám megérkeznek a behívók, így a nők magukra maradnak... stb.

Legszívesebben a Tükör c. filmmel vonnak párhuzamot a kritikák,és valóban a történet egyfajta szabad asszociációs játék vélhetően Norstein, a rendező élményeiből, de emiatt nekem inkább az Andalúziai kutya jutott eszembe róla. Mintha a rendező gyerek- és fiatalkori élményei elevenedtek volna meg a gyerekkori emlékezet és látásmód álomszerű képein keresztül.

Megvalósítás

Ami Proustnak a süti, az Norsteinnek az altatódal; ezzel indít a történet, és a dalban emlegetett kis farkas megjelenik a csecsemő szemei előtt, majd elnyomja az álom. Innentől kezdve különböző jelképes jelenetek váltogatják egymást részben a rendezővel középpontjukban, részben csak őt körülvevő világot bemutatva. Néha van összekötő kapocs, mint a meglibbenő asztalterítő vagy a fellángoló tűz, néha váratlanul új jelenetbe kerülünk. Egyes motívumok vissza-visszatérnek, akár másik jelenetben is, mintegy kapcsolatként az egyes képzettársítások között. Ilyen az alma (A föld?), az autók, a tűz... stb., no meg persze a kis farkas, aki itt nem egy félelmetes lény, ahogy elsőre gondolnánk az altató alapján, hanem egy cuki kisállat. Az igazi kérdés számomra az, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a farkas és a rendező. Azt gondolom, hogy a farkas az ő költői képzelete, amit az első művészi élmény életre kelt benne, ugyanakkor meg is személyesíti a rajzfilmben és a farkas is igyekszik megtalálni őt. Több állat is hasonló értékkel bír szerintem, az ugrókötelező ökör és a fiatal művészt lantozni tanító macska ugyanezen elv alapján jöhettek létre. Egyébként négy főbb történetszál van:
- a farkasé, aki próbál bejutni a csecsemőhöz a modern világban;
- a fiatal rendezőé (legalábbis szerintem ő az), akinek otthoni környezete nem túl ihlető;
- a táncoló fiataloké, akiket kettészakít a háború;
- a madarakkal barátkozó kisfiúé.

Mind a négy szál kicsit más stílusban készült: a fiatalkori énjéhez készült rajz ceruzaszerű; a kisfiúkori színes, elnagyolt; a katonáké jól láthatóan papírból kivágott, stop-motionös; a farkasé kollázsokból álló. Ez utóbbi érdemel talán több szót, hiszen sokszor realisztikus hatást ér el vele, amikor valódi filmrészletek és fényképek jelennek meg, különösen ha ehhez realisztikus mozgás és megvilágítás is párosul, mint amikor a farkas átszalad az autóúton. Párbeszédek nincsenek, csak egy-egy újságfelirat vagy távirat jelenik meg a katonás részben. A zene határozza meg igazán a film mélabúsan nosztalgikus hangulatát, Bach és Mozart egy-egy lassabb művével, de persze a katonák szláv tangója is tökéletesen illik a képekhez (ami egyébként felcsendül még a Schindler listájában és a Három szín: fehérben is).

Élmény

Sajnos azonban Norstein elkövetett egy nagy hibát: nem számolt velem. Én ugyanis gyűlölöm az ehhez hasonló, gyerekkori meseélményeimet is meghatározó, elnagyolt, fakó rajzokat. Kb. óvodáskorom végén pillanthattam meg az első, akkoriban divatos nyugati rajzfilmek élénk, tiszta színeit, és onnantól kezdve csak nagyon kevés szocialista rajzfilm tudott a képernyő előtt tartani. Ez a film most visszaidézte az akkori undort, pedig amúgy hangulatos darab, tartalmilag szerintem még veri is az Andalúziai kutyát vagy a Tükört.

Érdekességek

- 1981 óta dolgozik Gogol A köpönyegének megfilmesítésén, emiatt elnyerte az Arany Csiga gúnynevet.

Következik: Szent Mary harangjai

Tartalom

Az álmodozó Lange úr íróként dolgozik egy magazinnál, szabadidejében a vadnyugati Arizona Jim történeteit veti papírra. Az épület lakóközösségéhez tartozik még egy mosoda is, aminek a főnöke, Valentine valamiért szerelmes Lange-ba. Egyik mosónője, Estelle szerelmes a ház részeges gondnokának fiába, az akrobata álmokat dédelgető Charles-ba, de szüleik várható ellenkezése miatt nem merik felvállalni kapcsolatukat. A magazin tulajdonosa, Batala pénzügyi gondokkal küzd: hitelt vett fel új nyomdagépekre, de a pénzt magára költötte, és a hirdetőktől is csak a pénzt szedi be, reklámjaikat nem jelenteti meg. Amikor számon kérik, jobb híján megjelenteti Arizona Jim kalandjait, némileg módosítva őket, hogy a reklámok megjelenjenek a történetben. Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy aláiratja Lange-zsal, hogy az lemond minden szerzői jogáról. Egyik hitelezőjétől úgy próbál időt nyerni, hogy a belé szerelmes gépírólányt ráveszi, legyen kedves a hitelezőhöz. Estelle-re is szemet vet és megerőszakolja, majd amikor már nem lát kiutat az adósságokból, vonattal elmenekül. A vonatot azonban baleset éri és Batala meghal; a szerkesztőség magára marad, tulaj nélkül próbálnak boldogulni...

A kritikák szerint a történet abban a légkörben fogant, amikor Franciaországban egy szocialista, emberbarát szellemű, bizakodó légkör uralkodott, és ez meglátszik a történeten is. A lakóközösség és a szerkesztőségi kollektíva alapvetően összetartó és a problémák ellenére is idilli életük van, de ebbengátolja őket az erkölcstelen csaló tulaj, Batala. A kérdést nem igazán tárgyalja ki, de egyértelműen arra utal, hogy Lange úr vétke, azaz Batala meggyilkolása erkölcsileg elfogadható - de azt gondolom, hogy ezt nem konkrétan így kell érteni, mint egy mai amerikai film esetében, hanem hogy előfordulnak olyan helyzetek, amikor a törvényeket felülírja az erkölcs.

Megvalósítás

Ezt a keretes történettel igyekszik alátámasztani, hiszen a történet elején csupán arról értesülünk, hogy Lange-t körözik gyilkosságért, majd láthatjuk megérkezni egy szállóba Valentine-nel, ahol a lakók épp azon tanakodnak, feladják-e. Ezt meghallva, Valentine visszapillantva elmeséli a történetüket, majd a visszapillantó végén rájuk bízza a döntést. A karakterek nem fekete-fehérek, mégis erkölcsileg egyértelműen kinyílvánítja a történet, hogy ki jó és ki rossz. Valentine pl. a múltban valószínűleg prostituált volt, de minimum szerető, és jelenleg is férjes asszony, de ez nem gátolja meg, hogy ráhajtson Lange-ra. De közben életvidám, szeretetreméltó figura, ezért valahogy elnézzük neki ezeket. A többiek mind ehhez hasonlóak, még Batala is szimpátiát ébreszt bennük egy fokig minden aljassága ellenére, Lange pedig inkább unszimpatikus. A helyzet azonban kissé meseszerű, hiszen a szerkesztőség csak azért menekül meg, mert találnak egy bőkezű mecénást, enélkül pedig nem működne a tanmese. A szovjet elméleteknek megfelelően nincs igazán főszereplő, noha egyesek több időt kapnak, de többnyire itt a lakó- és munkaközösség közösségként szerepel, szemben az egyedül mozgó Batalával. A történet szereplői mind alacsonyabb rétegből valóak a kornak megfelelő francia poétikai realizmus jegyében, így kapunk némi képet a korabeli viszonyokról is. A legszebb az egészben azonban az, hogy milyen természetességgel mutatják be életképeiket, ami gyakran nem is kapcsolódik igazán a cselekményhez. A legszomorúbb pl. Batala gépírónőjének sorsa volt, ahogy a férfi a szerelmére hivatkozva folyamatosan kifosztotta és lepasszolta másoknak. Ez számomra többet mesélt el a prostituálttá válásról mint egy dokumentumfilm.

A zenéjére csak egyszer kaptam fel a fejem, ahol kellőképpen alátámasztotta a hangulatot, összességében nem volt emlékezetes (persze már ez az egy alkalom is sokkal több mint sok más film esetében). A színészek nem igazán tűntek természetesnek, de ez nem volt zavaró. Vizuálisan érdekesebb volt, mint vártam; a szerkezete amúgy is kissé töredezett volt, ami sok vágást vont maga után, ráadásul sokat mozgott a kamera is, és ettől nyugtalan, kapkodós, gyors érzéseket keltett bennem. A kamera egyébként is érdekesen mozgott, köröket, félköröket írt le gyakran, mint a Vámpírban, de úgy hogy ezzel más jelenetre mutatott (pl. a gyilkosságról elfordul az ünneplő lakóközösség felé, majd vissza). Hasonló dekoncentráltságot okozott az is, ahogy mintha az Aranypolgár mély fókuszának korai formájával kísérletezgetve próbált egyszerre mutatni eseményeket az előtérbenés a háttérben is.

Élmény

Ahhoz képest hogy talán drámainak festettem le a történetet, az alaphangulata mégis inkább vidám és humoros volt, még Batala csalásain is lehetett mosolyogni. Így aztán a gyilkosság is teljesen súlytalan lett és nem vált boncolgatható erkölcsi kérdéssé, ami szerintem hibája a történetnek. Erőssége az a bizakodó, humanista szemlélet, ami inkább a második világháborút követő években volt jellemző. Technikailag is egyedi és kifejező volt, de még mindig nem elég látványos az én ízlésemnek.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jacques Brunius (Aranykor, Mezei kirándulás), Jean Daste (Atalante, A nagy ábránd, Amerikai nagybácsim)

Következik: Mesék meséje

Tartalom

Isaac (Woody Allen) elvált, középkorú férfi, tévés sorozatokat ír és jelenleg egy 17 éves gimis lánnyal, Tracyvel folytat viszonyt. Házas barátja, Yale (Michael Murphy) egyik duplarandijuk során bevallja neki, hogy felesége háta mögött komoly viszonyba kezdett az újságíróval, Maryvel (Diane Keaton), és komolyan fontolgatja a válást, noha feleségét is szereti. Közben Isaac sem akarja magát a nagy korkülönbség miatt elkötelezni Tracyvel, így egy hosszabb, átbeszélgetett éjszaka után nem sok kell ahhoz, hogy Mary és Isaas vonzódni kezdjenek egymáshoz. Amikor Yale végleg felesége mellett dönt, Isaac végre ráindulhat Maryre. Viszonyba kezdenek, és Isaac szakít Tracyvel. Csakhogy pár hét után Yale rádöbben, hogy mégis Maryt szereti...

Nagyon hasonló az Annie Hallhoz, itt is önelemzős-romantikus a történet nagy része, de a lényegi pontok benne a moralizálós részek, azaz amikor Isaac néhány szentenciát mond: az erkölcs bomladozóban, épp ezért igyekezni kell legalább saját erkölcsi elveink mellett kitartani és nem hagyni, hogy gyengeségeink elfogadhatóvá váljanak. Bár ezek a lényegi pontok, mégis eléggé elsikkadnak és szerintem a többségnek csak egy romantikus komédia marad meg az egészből (nekem is vissza kellett néznem gyorsan, hogy hol vannak ezek a pontok).

Megvalósítás

Pedig már rögtön azzal indít a nézőkhöz beszélve, ledöntve ezzel a negyedik falat, hogy kedvenc városára, New Yorkra mennyire jellemzőse az erkölcs lazulása. Ez a kikacsintás többször nem fordul elő. Ezután belemélyedünk az "erkölcsi fertőbe", azaz megtudjuk, hogy Yale egy boldog házasságban él, időnként azonban mégis kikacsint, ezúttal Mary személyében viszont komolyan gondolkodóba esett a váláson. Felesége ráadásul mindehhez asszisztál picit, hiszen valószínűleg tud férje kicsapongásairól. Gyereket szeretne, de Yale nem, és ezt is elnézi neki, ahogy azt is, hogy egy nemlétező könyve megírására hivatkozva naplopóként él. Mary hasonló hozzáállással bír, alacsony önértékelése miatt vállalja a szeretői szerepet is. Persze Isaac az igazi elrettentő példa: első felesége drogos volt és otthagyta, a másodikról (Meryl Streep) kiderült hogy leszbikus és most egy nővel él, ráadásul könyvben teregeti ki kapcsolatát Isaac-kel, aki nem mellesleg megpróbálta elgázolni autóval. Jelenleg egy 17 éves gyerekkel kavar, aki önmagáért szereti Isaac-et, míg a férfi csupán egy kalandnak tartja a lányt és mentségére legyen szólva, ezt nem is titkolja, és nem is várja el tőle, hogy vele legyen. Szóval a 17 éves, még ártatlan Tracyt leszámítva mindenki természetesnek veszi a hűtlenséget, egyedül Isaac küzd ellen kicsit, de valójában ő is elfogadja. Jelképekben nem bővelkedik a történet (a kedvencem azonban mégis egy ilyen, amikor Isaac egy ősember csontváza mellett monologizál, mintegy párhuzamba állítva kettejüket), azonban nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a városképet egyfajta belső lelkivilág kivetüléseként akarta alkalmazni, legalábbis még a film elején.

A film eleje ennek megfelelően jól indul, a város életét mutatja be pár percben, mintha egy önálló szereplőt akarna felvázolni, de sajnos a továbbiakban ez elmarad. Mindehhez végig Gershwin zenéjét párosítja (állítólag ennek romantikus hangulata ihlette a filmet), és hát már többször írtam a blogon, hogy a klasszikus az esetek nagy részében zene mennyivel jobban áll a filmeknek mint a kifejezetten filmhez készült zenék. De nemcsak a zene idézi az 1930-as éveket, hanem a képi világ stílusa is: fekete-fehér rengeteg árnyékkal, mintha egy film noirt látnánk. Gyakran szerintem már túlságosan is árnyékol, és sokszor nem lehet kivenni az alakokat. Tucatnyi filmes utalást véltem egyébként felfedezni: a híres híd előtt ülős jelenet pl. nekem a Szédülést juttatta eszembe, a filmvégi jelenet pedig mintha a Nagyvárosi fényeket akarta volna felidézni. Érdemes még megemlíteni a Tracyt alakító Mariel Hemingwayt, aki itt valóban még csak 17, és szerintem nem is játszik annyira jól, hogy valóban Oscar-jelölést érjen, de a hangja és az egész személye annyira tini még, hogy ő volt messze a leghitelesebb az egész filmben.

Élmény

A történet szerintem túlságosan a romantikára koncentrált a tényleges mondanivalója helyett, a képi világa pedig már markáns, de nem annyira sokszínű, mint az Annie Hallé. Bár ez volt a második legsikeresebb filmje, Allennek ez a legkevésbé kedvence, és érteni vélem, hogy miért: mintha rutinból csinálná és nem lenne őszinte magával (épp amit a filmben is szemére hány Yale-nek). Amúgy persze szórakoztató, könnyed, vicces, romantikus.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Woody Allen (Annie Hall), Diane Keaton (A keresztapa 1-2, Annie Hall), Michael Murphy (MASH, Nashville, Magnólia), Meryl Streep (A szarvasvadász), Wallace Shawn (A herceg menyasszonya, Toy Story), Charles Levin (Annie Hall, A turné, Szellemirtók), Karen Allen (Party Zóna, Az elveszett frigyláda fosztogatói)
- Mariel Hemingway nagyapja az író Hemingway
- Tracy és Isaac kapcsolatát valószínűleg Allen és egy 16 éves románca ihlette, akivel még az Annie Hall forgatása során jött össze.

Következik: Lange úr vétke

Tartalom

Haroldnak van egy vegyesboltja és egy elviselhetetlen felesége (Kathleen Howard), egy szerelmes kamaszlánya, valamint egy idegesítő kisfia és egy álma, hogy egyszer majd narancsot fog termeszteni. Valóra válni látszik ez az álom, amikor hírt kap róla, hogy nagybátyja súlyos beteg, majd meg is hal. A felesége persze értelmesebb beruházásra költené a pénzt, beleértve a társadalmi státuszuk fényezését, de estére Harold már meg is vette a narancsföldet és eladta az üzletét...

Írhattam volna talán részletesebben is a cselekményről, de nagyjából ennyi, csupán keretet biztosít a poénoknak, amik valójában nem is nagyon kapcsolódnak a történethez. Ezek a poénok valójában újrahasznosított előadásai a Haroldot alakító W. C. Fields komédiásnak, aki ebben az időben nagy népszerűségnek örvendett. A történet egésze rá épül.

Megvalósítás

A történet rögtön a nagybácsi betegségének hírével kezdődik, vagyis a cselekményt már az első perc berúgja, hogy aztán hosszú kihagyásokkal pár másodperc elejére visszatérjen Fields már jól bevált előadásainak végén. A főbb karaktereket és legfőbb jellemzőiket is az első jelenetekben megismerjük: a kamaszlány szerelmes és belehalna, ha el kéne költözniük szerelmétől egy távoli narancsvidékre; a kisfiú hangos és szemtelen; a feleség hárpia, akinek minden rossz, legfőképpen a férje. A férj pedig egy szerencsétlen béna, akit a sors megvert nemcsak az elviselhetetlen családjával, de mintha összeesküdött volna ellene minden: a szomszédok, a vásárlók és az egész világ. Fields specialitása állítólag épp az ilyen embergyűlölő, öntelt alkoholista volt, és persze a történet mindent elkövetett, hogy épp ezek a tulajdonságai domborodjanak ki. Négy hosszabb jelenet van, tulajdonképpen ezek adják ki a film lényegét:
- a férj borotválkozása, amelyben a lánya elfoglalja a tükröt és így nem látja magát rendesen;
- a bolti kiszolgálás, amelyben káosz keletkezik egy türelmetlen vevő, egy mindent összetörő vak vásárló, egy rosszcsont gyerek és egy alkalmatlan segéd miatt;
- az alvás, amelyben a férj a verandán próbálna aludni, de valami mindig megzavarja az álmát;
- a piknik, amelyben egy keksz, egy paradicsomkonzerv, egy párna és egy öntözőrendszer mindent összepiszkít.
Mindegyik lényege abból áll, hogy a normális ügymenetbe valami újra és újra bekavar, amin a feleség és a kisfiú tovább ront, a férj pedig teljesen alkalmatlan a helyzetek kezelésére. Azt gondolhatnánk, hogy Fields egy harsány komikus, de épp ellenkezőleg, a karaktere visszahúzódó, csendes, nem hangsúlyozza ki a poénokat.

És ez volt a legnagyobb bajom a filmmel, ami amúgy lehet hogy vicces lett volna, de valahogy a csattanók nem csattantak, csak elsiklottak. Már többször jeleztem itt a blogon több 1930-as évekbeli vígjáték esetén, hogy gyakran mintha nem lennének jól időzítve a poénok, de ezek idővel mindig helyrerázódtak. Itt nem volt ilyen, végig ugyanabban az ütemtelen tempóban érkeztek a viccek. Nem az a baj, hogy ne tudnám mikor van poén és mikor kéne nevetni, hanem hogy nincsenek megfelelően felépítve és tálalva, nincs egy zenei kíséret, ami alátámasztaná. Ettől pedig sok vicc erőltetettnek tűnik. A rövidebb, csattanós poénok helyett érdekesen elnyújtottak a helyzetek, amiket így a végtelenségig kimerítenek. az esetek többségében őszintén szólva nekem ez fárasztó volt, kivéve az alvós részben, ahol pont a soha véget nem érő megpróbáltatások teszik átérezhetőbbé az aludni kívánó ember kínjait. A vizuális gegek a burleszkeket idézik, de más látványelem nincs.

Élmény

Egy szórakoztató vígjátékra számítottam, de talán mert a kornak ez volt a megfelelő, talán mert nem ismerem Fields munkásságát, a poénok nem ütöttek eléggé, pedig meggyőződésem, hogy egyébként működhettek volna simán. Ha ez tényleg így van, akkor egyszerűen csak megkorosodott a film. De kíváncsi leszek mások véleményére is, hátha csak velem van a baj.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Kathleen Howard (Valakit megöltek), Charles Sellon (Babaarcú), Dell Henderson (Dübörgő élet), James Burke (A máltai sólyom), Billy Engle (Ez történt egy éjszaka, Életünk legszebb évei)
- Még életben vannak: Jean Rouverol (100!), a Harold lányát alakító elsőfilmes színész, aki a film forgatásakor volt 18 éves.
- Baby LeRoy volt a valaha legfiatalabban leszerződtetett színész nagy stúdió által a maga 16 hónapjával.

Következik: Manhattan