Cselekmény: Schneider feltörekvő, újgazdag üzletember, aki magán viseli alacsonyabb osztálya neveltetésbeli hiányosságait, Schneiderné azonban a vagyonnal együtt emelné társadalmi rangjukat is, ezért úri inast fogad, Hyppolitot. Ez alaposan felforgatja megszokott kispolgári életvitelüket, hiszen Hyppolit azonnal olyan arisztokratikus szokásokat hoz magával, mint a kiöltözés a vacsorához vagy a diéta. Eközben társasági és üzleti szempontból is jól jönne, ha lányuk, Terka hozzámenne a főtanácsos unokaöccséhez, Terka azonban egyáltalán nem kíváncsi a nyomi unokaöccsre, annál inkább a sármos üzletvezetőre, Benedekre, ő viszont rangon aluli, ezért Schneiderné legszívesebben megszabadulna tőle. Nem is sejtik, hogy Hyppolit már ismeri Benedeket magasabb körökből, hiszen valójában mérnök és egy gróf legjobb barátja...

Téma: Alapvetően könnyed vígjáték, de azért ha nem is kap nagy hangsúlyt, meghúzódik mögötte egy elég durva társadalomkritika korrupt és maradi politikával, erkölcstelen arisztokráciával, cserébe pozitívan állítja be a proliságot. Ha nagyon akarnám, ebbe a korabeli német filmekhez hasonlóan bele lehetne látni a fasizálódás jeleit, de inkább csak a nézői igények kielégítéséről lehet szó.

Tartalom: Alaposabban ki kellene elemeznem a cselekményt, de így "elsőre" kuszának, fókuszvesztettnek tűnik, ami nem tudja eldönteni, hogy mi legyen a középpontban: romantikus kicsit kifordított Hamupipőke-történetnek indul, ahol Terkát érdekházasságra adnák, míg ő a rangon aluli, ám valójában nagyon is méltó üzletvezetőbe szerelmes, hogy azért mégse legyen már itt átjárás a társadalmi osztályok között (bár egyébként szerintem ha ez hollywoodi film lenne, Schneiderné és Tóbiás közös falatozását simán szexuális utalásnak fordítanák az elemzők). Ezután azonban színre lép Hyppolit, az arisztokrácia kiszolgálója, az ő világa pedig ütközik Schneiderék ízig-vérig kispolgári világával, amely sokkal közelebb áll a cselédekéhez, ez adja a humorforrást. A szerelmi történet háttérbe szorul, néha előbukkan, még arra se jó, hogy vigye a cselekményt. Lehet, hogy teljesen rosszul látom, de ahogy írtam, így ránézésre teljesen úgy tűnik, hogy Schneider kalandjai kezdenek dominálni, még Hyppolit is csak időnként kerül elő. A humor egyébként egyszerű, kispolgárék mulatságait Hyppolit rendre elrontja azzal, hogy ezt jobb helyeken nem csinálják. Erre még rárakódik a tipikus kabaré, a félreértésekből adódó mulatságos helyzetek. A karakterek közül a két szerelmest leszámítva mindenki parodisztikus.

Forma: Ez azonban nem olyan sok, mégis a mai napig friss és vicces a film, a választ a titokra pedig azt hiszem a remake-kel való összevetésben kapjuk meg, amelybe itt-ott beletekertem, és elvileg az is lehetne vicces, mégsem ér a közelébe sem az eredetinek. Miért? Mert a karaktereik életidegenek az 1990-es évek (filmes) korszakától, a színészek nem hozzák az eredeti szintjét, a tempó nem elég feszes. Itt tökéletes az időzítés, Schneiderné, Schneider, Makács, Julcsa és Tóbiás tökéletesen reagálnak mindenre, Hyppolit a végén viszont teljesen karakteridegenné válik. Vizuálisan nem olyan izgalmas, egyedül az tűnt fel, hogy Hyppolitot kezdetben a többiekkel szemben alulnézetből mutatják, hogy súlyt adjanak neki, ami viszont a vizuális gegeket illeti, abból van bőven szerencsére, nem csupán verbálisan oldják meg. Nem csetlés-botlásokra kell gondolni, hanem olyan finomságokra, mint pl. amikor a kamera kicsit elmozdulva olyan dolgot emel be a képbe, amitől mulatságosabbá válik a jelenet (pl. a részeg barátok próbája). Még izgalmasabb az, ahogy a hanggal játszanak, főleg úgy, hogy ez az egyik első magyar hangosfilm, ennek ellenére sikerült kreatívan bánni helyenként a hanggal (pl. az új jelenet még az előző jelenet párbeszédének végével indul).

Élmény: Nyilván ti is ezerszer láttátok a filmet, én is. Ez abból a szempontból rossz, hogy nem hat az újdonság erejével, cserébe jobban oda tudtam figyelni a részletekre, illetve így közel hét év intenzív és tudatos filmezés során azért máshogy néz rá és ítél meg filmeket az ember. Látom a hibáit, itt-ott mesterkélt lett, természetesen nem egy esztétikailag kiemelkedő darab, ugyanakkor észrevettem olyan erényeit is, amelyeket eddig nem. Helyenként már fárasztó, de jól öregedett, még mindig élvezhető, sikere egy évtizedre meghatározta a magyar mozit és halhatatlanná tette Kabost és Jávort. Érdekes külföldi hozzászólásokat olvasni, nekik alig jön át a humora, nem értik, mennyire vicces Kabos.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Makláry Zoltán (Talpalatnyi föld, Körhinta)
• Szenes Ernő (Tóbiás) és Gárdonyi Lajos (Schneider barátja) zsidóként 1945-ben hunytak el haláltáborban illetve munkaszolgálaton.
• Kasper Gizella (Benedek háziasszonya) és Pázmán Ferenc (Schneider barátja) házasok voltak
• A film alapja Moliere 1670-es vígjátéka, Az úrhatnám polgár.
• A poénok egy része állítólag rögtönzött, ami nem kis teljesítmény figyelembe véve, hogy többeknek ez volt az első (hangos) filmszerepük.
• Találtam egy kiszínezett változatot is.

Előzmények: Noha láttuk hogy vannak előzmények bőven, a mozi születését hagyományosan a francia Lumiere-testvérekhez kötjük. Családi fényképüzemben sajátították el a szakmai alapokat, majd megvásárolták a kinematográf szabadalmát, ebből fejlesztették tovább saját változatukat, miután Párizsban látták Edison kinetoszkópját. Az eszköz felvevő- és egyben vetítőgép is volt, szebb képekkel és jóval könnyebb kamerával, aminek köszönhetően könnyebb volt felvételeket készíteni. Szűk két hónappal a német Wintergartenprogramm (1895) bemutatója után mutattak be tíz filmet fizető közönség előtt Párizsban, hagyományosan innen számítjuk a mozi és a film kezdetét. A testvérek úgy gondolták, hogy a mozizásban nincs nagy jövő, hiszen amiket leforgattak, azokat láthatjuk saját szemünkkel is az utcán. Az IMDb szerint 1900 után nem is forgattak több filmet, és visszatértek a fényképezéssel kapcsolatos kísérleteikhez. Bár cégük sikeres volt, később egyesültek a brit Ilforddal, ezért nem hallani már a Lumiere márkáról.

A film: A címben benne van minden, egy csapat ember hógolyózik. Elvileg aktualitás, de nekem eléggé megrendezettnek tűnik a kerékpáros viselkedése alapján (miért hajtana bele a tömegbe és fordulna vissza különben?). Őszintén szólva nem igazán látom az erényét, ennél láttunk ebből az időszakból sokkal izgalmasabb felvételeket is. Nemrég nagyot futott egy feljavított és kiszínezett változata is.

Előzmények: Kijött az új TSPDT-lista, örvendezzünk. Szóval míg Amerikában vagy Franciaországban a film gyorsan céges formát öltött, Angliában egyének játéka maradt. Őket összefoglalva a brightoni iskolának nevezzük. mert ezen a környéken dolgoztak, de más kapcsolat nem feltétlenül volt köztük. Ilyen George Albert Smith (1864-1959) is, aki mutatványosként kezdte, és ügyes diavetítőnek bizonyult, ami később jól jött a filmes trükkökhöz is. Egy 1896-os Lumiere-vetítésen találkozott a filmmel, be is szerzett egy kamerát rövidesen és műsorait vetítésekkel egészítette ki. Sokat kísérletezett, 1903-ra sikerült kifejlesztenie az első színesfimtechnológiát. 1914-ben hagyott fel a filmezéssel egy jogi vita után.

A film: A rövid jelenetben az alvó gyereket meglátogatja a Mikulás, megajándékozza őket, a gyerekek felébredve örülnek az ajándékoknak. A nagy technikai újdonsága abban keresendő, hogy itt találkozhatunk először párhuzamos jelenettel, azaz egyszerre látjuk a gyerekeket aludni és Mikulást bemászni a kéményen bemászni - ezt nem egy téren belül kell elképzelni, hanem afféle osztott képernyős módra (valójában vetítést látunk). Nem mellesleg ez az első karácsonyi film, illetve a színésznő, Laura Bayley a rendező felesége, a gyerekek pedig a gyerekeik. Éles szeműek pedig kiszúrhatják, hogy Mikulás elb*szta és nem sikerült az ajándékot a harisnyába raknia, melléejtette :D

Cselekmény: 1980-as évek, Törökország. Félig zárt börtöntáborban élő, köztörvényes bűnözők egy hét kimenőt kapnak, azonnal haza is indulnak családjaikhoz. A közelmúltbéli katonai puccs miatt azonban erős a hadsereg jelenléte, Yusufot például azonnal el is zárják, miután elhagyja papírjait és nem tudja magát igazolni. Seyitben egyedül felesége tartja a lelket, ám szabadulásakor azt hírt kapja, hogy a nő nem csupán megcsalta, hanem prostituáltnak állt. A rablásért elítélt Mehmet fél szembesülni családjával, mivel a lelkén szárad a rablásban lelőtt sógora élete. Omer a falujába érve azt tapasztalja, hogy folyamatos a tűzharc a török hadsereg és kurd lakosok között...

Téma: Értelemszerűen az "út" jelképes, amely során főhőseinknek megbűnhődnek vagy legalábbis megpróbáltatnak. Lehet, hogy nem ez volt a célja, hanem mondjuk bemutatni a diktatúrát vagy a rosszul működő társadalmat, de akkor ebben az esetben rossz munkát végzett :)

Tartalom: A szerkezet négy párhuzamos cselekményszálból áll. Nyugat-Törökországból, börtönszigetről indulunk, de hamar kiderül, hogy kis túlzással ott még jobb lenni, mint kinn, hiszen a hadsereg a civileket kijárási tilalommal és nagyon szigorúan fogja.

• A négy történetből az első Seyité, aki Közép-Törökországba utazik feleségéhez (Serif Sezer), de kiderül, hogy prostituáltnak állt. A megszégyenült család halálra ítélte, Seyitet várják vele. Talán ez a legérzelmesebb rész, Seyit vívódik haragja és szerelme között.
• A második történet Mehmeté, aki egy közös rablás során cserbenhagyta sógorát, aki emiatt meghalt. Mehmet Dél-Törökországba utazna feleségéhez, családja azonban eltiltja őket egymástól és inkább megölnék bosszúból. Az előző történethez hasonlóan itt is egy vívódást látunk, Mehmet ugyanis szégyenli magát, lelkiismeretfurdalása van, de szeretne bocsánatot és szeretne újra a feleségével lenni.
• A harmadik történetecske Yusufé, akit még út közben lekapcsolnak, mert elhagyta a papírjait. Az ő lényege a reményt jelképező madaráé, de ez a legironikusabb, hiszen a madarat ketrecben tartja, illetve Yusuf maga sem élhet szabadságával szinte egy pillanatig sem.
• A negyedik történet Omeré, aki Délkelet-Törökországba, egy határmenti faluba utazik családjához. Ez a szál politikai a kurdok elnyomásáról, ám ez csak a helyiek számára egyértelmű, akik felismerik a kurd elemeket. A történet alapján csak annyit látunk, hogy mindennapos a halál, menekvés csak a határ túloldalán van, ám könnyebb meghalni, mint átjutni. Omer ennek ellenére elhatározza, hogy nem megy vissza a börtönbe és megpróbál átjutni. Nehezíti a külföldi néző dolgát, hogy a nyílt politikai utalásokat kivágták a filmből, én például ezt a rövidebb változatot láttam. Fontos adalék, hogy az 1980-1991 közötti katonai diktatúra a nacionalizmus jegyében konkrétan betiltotta a kurd nyelvet

Mind a négy cselekményszálban meghiúsul főhőseink legfőbb vágya és mind a négy esetben végülis ők maguk tehetnek erről. Fontos, hogy nem politikai foglyokról van szó, ketten legalábbis biztosan nem azok, és azt sem tudjuk meg, hogy mi volt bűneik motivációja. Eddig hallgattam róla, de kiemelt szerep jut a feleségeknek és a szerelemnek, és ha a játékidő nagyja nem is a nőkről szól, legalább annyira fontosak. Meglehetősen sanyarú soruk van, Seyit feleségét embertelen körülmények között tartják; ő kapja a legtöbb időt, ennélfogva az ő bűntudata is megnyilvánulhat előttünk. Mehmet feleségének is nehéz, hiszen szereti férjét, aki viszont felel testvére haláláért; szerelme felér a legsúlyosabb bűnnel. Yusufnak csak az ábrándozás jut, nem találkozhat feleségével. Omer nem nős ugyan, de beleszeret egy falubélibe, ám a sors mást szán neki. Mondanom sem kell, ez az erkölcscsősz társadalom végtelenül képmutató, hiszen amíg a bűnöző, kurvázó férfiak nem jelentenek gondot, a nőket kevesebbért is megölik.

Forma: Kissé nehézkes szétválasztani a 3-4 cselekményszálat, túlságosan egybefolynak, túl hasonlóak a színészek, túl gyakran nem egy jól azonosítható helyszínen vannak, így aztán nem mindig tudtam, hogy most Seyitet vagy Omert látom vagy kinek a feleségét. Egy töröknek bizonyára sokkal egyszerűbb volt beazonosítani a kurd Omert, talán a többieken is volt valami tájjellegű. Seyit és Mehmet voltak a jobb színészek, Yusufnak kevés idő jutott, Omer pedig túlságosan kifejezéstelen maradt, a nőknek meg Seyit feleségét leszámítva szinte semmi játékidő nem jutott. Nem véletlen, hogy épp Seyit és feleségének kettőse volt a legerősebb, ahogy a két vívódó lélek együtt... vívódik. Kamerakezelésben nem volt különösebben izgalmas, nem tudok túl sok látványost megoldást felidézni. Jó volt mondjuk a havas jelenet, ahogy az alakok egyre kisebbek lettek benne vagy a harci jelenetek, ami valójában csak változó fegyverropogtatás hangja a házból hallgatva. A zene durván nyolcvanas évekbeli szintihangzású, ez ma már inkább viccesnek hat kicsit a retrósága miatt.

Élmény: Szóval formailag nem hozott lázba, tartalmilag lehetett volna sokkal letisztultabb, ugyanakkor érzelmileg meg nagyon is működött (ami persze lehet teljesen hangulatfüggő), nagyon tragikusnak éltem meg, valósan kegyetlennek, miközben már akkor felmerült bennem, hogy eléggé túlzó és életszerűtlen több esetben - de mégsem éreztem nyomorpornónak. Úgyhogy ajánlom, hatásos. Lehetőleg a két óránál hosszabb változatot keressétek, ami nincs cenzúrázva (a videó magát teljes változatként hirdeti, de nem az).

Érdekességek

• Korábban láttuk: Serif Sezer (Apám és fiam)
• Bár a filmnek két rendezője van hivatalosan, Guney írta és látta el pontos útmutatásokkal Gorent -  a börtönből.
• Előző filmje kapcsán már röviden írtam Guneyről, hogy kérlelhetetlen kritikusként száműzték, de mindezt csak azután, hogy fél életét börtönben töltötte politikai elítéltként. A börtönben írta meg e film forgatókönyvét, majd megszökött Franciaországba és ott vágta meg a nyersanyagot. Ezután száműzték.
• Természetesen betiltották a filmet, hiszen kurd nyelv is elhangzott benne, ami ekkor tilos volt, de egészen 1999-ig tiltva maradt kritikussága miatt. És ahogy említettem, még a 2017-ben kiadott "teljes" változat is szemérmesen kihagyott belőle egy-két jelenetet.
• Az 1980-as katonai puccs 1983-ig tartó katonai diktatúrát jelentett, majd 1983-1991 között egy erősen vezérelt demokrácia következett. A több ezer halottal járó esemény még élő felelőseit csak 2010 után küldték bíróság elé, persze mire megszületett volna a végleges ítélet, már meghaltak a 90+ éves katonák.

Cselekmény: Bevezető. Egy afrikai felfedező szerelme elvesztése miatti bánatában krokodilok közé veti magát. Első rész, az elveszett Paradicsom. Napjaink Portugáliájában vagyunk, főszereplőnk a középkorú, magányos Pilar, akinek idős és demensedő, kicsit ezoterikus szomszédja, Aurora egy éjjel rosszul lesz, krokodilokról kezd félrebeszélni. Kórházba kerül, haldoklik. Megkéri Pilart, hogy keressen fel egy Gian Luca nevű férfit...

Téma: A második részben Gian Luca feltárja Pilar előtt Aurora életét, kiderül, hogy mindent elsöprő viszonyuk volt, noha Aurora ekkor már házas volt. A történet önmagában lehet egy korszakokon átívelő szerelmi csalódás, de a cím és a kontextus ismerete ezt kibővíti politikai (gyarmatosítás) és filmtörténeti dimenziókkal is.

Tartalom: A cselekmény maga nem túl izgi, három fő szál van: a szerelmi bánatból expedícióra induló, majd öngyilkosságot elkövető felfedező; az egyedül élő, bánatosnak tűnő Pilar, aki visszautasítja egy barátja közeledését; a harmadik pedig Aurora és Gian Luca reménytelen házasságtörése. A zelső dolog, ami megbolondítja a történéseket, az a cím és a szerkezet. Mindkettő ugyanis a Tabura (1931) utal, amelyben ugye egy szerelmespár szembeszállt a hagyományokkal, de ezzel megszegtek egy tabut, ami megpecsételte sorsuk. Annak a filmnek két része volt, a Paradicsom és az Elveszett Paradicsom. Ezúttal ugyanez a két alcím volt, ám fordított sorrendben. A rendező állítólag azzal jellemezte a felépítést, hogy a történelem másnapossága az első rész, a második pedig a részegség. Ebből mindjárt adódik is a másik dimenzió, amit felvetettem, a kontextus. A mezei nézőnek ez talán fel sem tűnik, de nekem szerencsére volt már dolgom elég gyarmatosításról szóló, sőt, még portugál gyarmatosításról szóló filmmel is, így azonnal kiszúrtam, hogy pont azzal beszél a gyarmatosításról, hogy nem beszél róla. Tele vannak a jelenetek afrikai biodíszletekkel, amiből kiemelkedik Aurora jelenkori gondnoka, aki rideg szabályszerűséggel, látszólag együttérzéstől mentesen ápolja Aurorát. Tehát az első rész, a másnaposság, az elvesztett Paradicsom a második rész fényében a megkeseredett Auroráról szólna, ám valójában a hangsúly Pilaron van, aki viszont szintén nem túl boldog. Bár az ő motivációit nem ismerjük meg, a történetben vagy elutasítják vagy ő utasít el hozzá közeledőket, de mindenképpen egyedül van. A második rész a részegség, a Paradicsom, a beteljesült szerelemé és egyben Portugália egyik fénykoráé, amikor még birodalom volt. Itt van egy Pszichóhoz (1960) hasonló fókuszváltás, ahogy Pilarról átcsúszunk Aurorára, majd róla Gian Carlóra.

Forma: A film fekete-fehér, ami nekem kicsit indokolatlannak tűnik főleg a jelenkorban játszódó résznél, a többinél nyilván értem, hogy a múltat akarja vele megidézni. Ennek egy eleme szintén, hogy régebbi filmformátumot használt. A kamera nem mozog különösebben látványosabban, a fényekkel is csak egy-egy alkalommal játszódik. Van egy-két kreatívabb beállítás, pl. amikor oldalra dől a hullát imitálva, de nem éreztem tendenciát a használatának gyakoriságában, többnyire hagyományos beállításokat láthattunk. Sokkal érdekesebb a hang használata, a második részben ugyanis teljesen narrációba vált, párbeszéd nincs, mintha egy Llinas-filmben lennénk. Vannak viszont hangeffektek, de ezek is szelektáltak, egyeseket simán kihagynak, másokat meg benne hagynak, ami hol furán néma, de inkább hatásfokozó. A zene néhány korabeli, visszatérő rock and roll sláger, amelyek szintén furán hangzanak afrikai környezetben, de mivel visszatérőek, kapcsot jelentenek.

Élmény: Nem tudom, fura film, az a benyomásom, hogy alapvetően ez egy humoros film, csak nem értem a humorát vagy nehéz észrevenni, mint Sirk vagy A régi város (2016) esetében. Élveztem? Végülis igen, volt neki egy hangulata. Tetszett? Nem, nem volt elég látványos vagy agyeldobós. Megnézném újra? Nem hiszem, de emlékezetesen egyedi a stílusa.

Érdekességek

• Eredetileg egyértelműbben jelen lett volna a politikai szál, de pénz hiányában ez elmaradt.
• A krokodil a feliratokon "Dandy" néven szerepel, valójában Dundee. Igen, Krokodil Dundee. Ha ha.
• A filmben említett hegy és film természetesen nem létezik, ugyanakkor van egy kísértetiesen hasonlító filmcím, az 1952-es "A Kilimandzsáró hava" Gregory Peck, Ava Gardner és Susan Hayward főszereplésével. A film siker volt és a producer sem lett öngyilkos.