Artúr filmélményei

Mapantsula (1988)

2021. október 20. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Oliver Schmitz
Műfaj: krimi
Főbb szereplők: Thomas Mogotlane
Megjelenés: 1988, Dél-Afrika
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,7
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: A mapantsula szó piti tolvajt jelent, ennek megfelelően főhősünk egy piti tolvaj Sowetoban (Johannesburg gettója). A történet két idősíkon halad: a jelenben a fekete "Panic" tüntetők közé keveredik, és elviszik őt is a rendőrök. Ahogy a nyomozó olvassa iratait, feltárul előttünk Panic múltja: lopásokból és rablásokból tartja fenn magát, és mindig kiszabadul legfeljebb pár hónap múlva, amiért titokban informálta a rendőrséget. A fehéreknek szobalányként dolgozó barátnőjét mindig lehúzza, az albérletre szánt pénzt elveri...

Téma: Egyfelől bepillantást nyerhetünk az 1980-as évek Sowetojába, másodszor pedig Panic jelképes elhatározását láthatjuk, ahogy egyéni boldogulását feladja a közösségének fontosabb ügyéért. Ne felejtsük a dátumot, a film 1988-as, még benne vagyunk az apartheidban.

Tartalom: A történet szerkezete érdekes, mert bár viszonylag hagyományosnak nevezhető, hogy a jelenből visszaugrálunk az időben elmesélni a jelenig vezető eseményeket, itt mindez csak a végére áll össze koherenssé és eléggé el voltam veszve. A jelenben tehát Panic a rendőrségen van kihallgatáson, a nyomozó próbál infókat kiszedni főhősünkből, bár hogy pontosan mit és miért, csak a végére tudjuk meg. Eközben ugrálunk vissza az időben, de nem a kihallgatáshoz kapcsolódóan, ezért volt nehezen követhető a sztori, hiába lineáris a másik idősíkunk is. Ebben egyrészt Panic bűncselekményeit láthatjuk, illetve hogy igazi proli (elnézést a proliktól, rosszabb náluk), aki csak lumpol egész nap, ehhez a pénzt pedig egy-egy rablásból szerzi meg. Barátnője próbálna tisztes életet élni, de fehér, gazdag munkaadója kirúgja, miután Panic odamegy kavarni a sz*rt, neki ugyanis nem tetszik, hogy a lány szolga. Kezdetben Panic-ra haragudtam, de aztán kiderült, hogy a munkaadó valóban erősen kihasználja a barátnőt. A rablások és a barátnő mellett a harmadik motívum a sowetoi élet, a szociális gondjaik, ami miatt népszerűekké válnak a "kommunisták". És bár Panic öntörvényű és látszólag nem érdeklik a szomszédai, amikor a rendőrség, mint rendszeres besúgót választás elé állítja, hogy vagy ő vagy a közössége, akkor érti meg, hogy mi az az apartheid, amiben eddig csak ösztönlényként létezett. A karaktere ehhez a feladathoz kiválóan illett, egyáltalán nem volt egy szimpatikus figura, de mivel sok időt töltött a közösségében, hiteles volt, ahogy felismerte helyzetét a történet csúcspontján.

Forma: Volt egy-két jobb beállítás (menekülés a boltból, az ablak betörése), egyes tömegjelenetek elmehettek volna dokumentumfilmbe is, az akciók viszont amatőrök is tudtak lenni. Vizuálisan és a színjátszást tekintve összességében nem volt izgalmas, bár egy motívumról még nem beszéltem: a film címe arra is utal, hogy Sowetoban a különböző bandatagokat ruháik alapján lehetett megkülönbözteti, tehát érdemes odafigyelni Panic öltözékeinek változására, hogyan lesz hétköznapi viseletből öltönyös, majd meztelen. A zene kellemes volt, kicsit afro, kicsit nyolcvanas évek, illett a helyszínhez.

Élmény: Nem tudom, néha meglepett, jobb volt összességében, mint amit a film nagyja mutat, ha ez így érthető. Tehát többnyire nem volt benne semmi érdekes, aztán egy-egy ponton tudtak akkorát villantani, hogy pozitív legyen az élmény. és fontos újra hangsúlyozni, hogy ez a film még az apartheid idején készült, így pontosabb képet kapunk, mi is volt a gond.

Érdekességek

  • A film végén megjelenik egy Stander (2003), de szerintem a tesója lehet, hiszen a mi Standerünk 1984-ben már halott volt.
  • A film tehát még az apartheid alatt készült, természetesen be is volt tiltva.
  • Thomas Mogotlane főszereplő volt részben az író is
Szólj hozzá!

Uta-andon (1943)

2021. október 16. 21:14 - Liberális Artúr

Rendezte: Narusze Mikio
Műfaj: -
Főbb szereplők: Hanyagi Sotaro, Janagi Eidzsiro, Oja Icsidzsiro, Isii Hirosi
Megjelenés: 1943, Japán
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,7
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Kitahacsi és apja menő nó-előadók Tokióban, aminek az apa rendkívül örül, hiszen tehetséges utódja van. Egyik utazásuk során a vonaton egy utastársuk megjegyzi, hogy van még hova fejlődniük, van ugyanis vidéken egy sokkal jobb előadó, akihez tanulni járnak tokiói mesterek is. Kitahacsi önérzetét természetesen ez nem hagyja nyugodni és felkeresi a vidéki mestert, akiről kiderül, hogy csak egy öntömjénező masszőr. Megszégyenül a profi hallgatóság előtt, a dühös Kitahacsi kiviharzik tőle. Csak másnap értesül, hogy szégyenében a masszőr öngyilkos lett. Kitahacsi apja ezért eltiltja a nótól és kitagadja fiát. Két év múlva Kitahacsi utcazenészként tűnik fel...

Téma: A japán filmművészet egy kevésbé jelentős korszaka a háborús évek, részben mert a rendezők keze erősen kötött volt, és propagandaként elfogadható filmekkel jöhettek csak ki. Naruszének ezen filmjét is ilyennek érzem, mert bár illik az eddigi filmjeinek tematikájába, valahogy mégsem mond semmit. Kitahacsi bűnt követ el és megbűnhődik és jóváteszi és minden szép és jó lesz.

Tartalom: A történetet hadd spoilerezzem el kicsit: Az első harmadban tehát Kitahacsi nó-mesterként megszégyenít és öngyilkosságba kerget valakit, amiért kitagadják; a második harmadban utcazenészként vezeklésképp megtanít egy rászorulót művészetére, a harmadik harmadban pedig feloldozást nyer. Ez ugye alapvetően egy előremutató, szilárd erkölcsi magatartás, méltó egy dicső japánhoz, szóval átment a vizsgán. Na és mitől naruszés? Mert már harmadjára egy (játékidőben) egyenrangú női és férfi páros viszonyáról szól alapvetően a történet, és ahogy a Curuhacsi Curudzsironál (1938), itt is alapvetően a művészet, a művész vannak a középpontban. Gyanítom, hogy itt is szó lehet önéletrajzi elemekről, ahogy a fiatal és önhitt Kitahacsinak alázatot kell tanulnia. Ennél többet nem sikerült felfedeznem benne, nincs igazi mélysége a sztorinak vagy a karaktereknek, bár az is simán lehet, hogy a megfelelő ismeret hiányában simán elsiklottam fontos kulturális-társadalmi dimenziói felett.

Forma: Képileg messze a legjobb része az volt, amikor Kitahacsi táncot tanít az erdőben, emlékeztetett a Curuhacsi Curudzsiro (1938) erdős jelenteire, ahol a fák a méreteik miatt jelentéktelenné alacsonyítják az embereket. Ennél azért fontosabb, hogy a film kis híján musical, hiszen többször is tanúi lehetünk zenés előadásoknak. Itt természetesen nagy problémát jelent, hogy külföldiként nem tudjuk értelmezni és megítélni a nó-előadásokat, pl. simán lehet, hogy a vidéki dicsekvő előadása tök jó volt, Kitahacsié pedig gyenge, és ez mindjárt szatirikussá tenné az egész filmet.

Élmény: Nem volt túl erős élmény, egyszerű tanmese, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, persze nem ismerem a körülményeket, hogy 1943-ban ez mennyire volt lehetséges.

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Janagi Eidzsiro (Oharu élete)
  • A cím fény-dalt jelent.
Szólj hozzá!

Dona Barbara (1943)

2021. október 13. 22:15 - Liberális Artúr

Rendezte: Miguel M. Delgado, Fernando de Fuentes
Műfaj: dráma, romantikus
Főbb szereplők: Maria Felix, Julian Soler, Maria Elena Marques
Megjelenés: 1943, Mexikó
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,3
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/dona-barbara/movie-105344

Cselekmény: A városi jogász Luzardo hazaérkezik rég nem látott családi, vidéki birtokára rendbetenni azt, amire nagy szükség is van, mert korrupt felügyelője nem kevés birtokot és állatot játszott át a szomszédoknak. Az egyik szomszéd a hírhedt, gyilkosságtól sem visszariadó Dona Barbara (Maria Felix), aki férfialó és férfigyűlölő boszorkány hírében áll, ami érthető is, miután fiatalabb korában szerelmét szeme láttára ölték meg, majd megerőszakolták. Luzardo hazaérkezése után azonnal nekilát rendbetenni a dolgokat: felügyelőjét kirúgja, a birtokhatárokat bírósággal kijelölteti, de még a család egykori riválisának lányát, Mariselát (Maria Elena Marques) is oltalmába veszi, miután a lány alkoholista apja "eladná" a lányt egy rekesz whiskyért...

Téma: Az egyik legnépszerűbb latin regény filmfeldolgozása Venezuela modernizálásának állít emléket, ahogy a civilizációt jelképező Luzardo legyőzi a primitív vidéket jelképező Dona Barbarát. Erre magamtól nem jöttem volna rá, ennyire nem volt egyértelmű a jelképrendszer, én inkább társadalmi-hatalmi megszemélyesítéseket sejtettem a karakterekben.

Tartalom: Az alaphelyzetet azzal ágyazzák meg, hogy az érkező Luzardonak elmesélik Dona Barbara történetét. Barbara szegény vidéki lány volt a korábban leírt tragédiával, onnantól kezdve tudatosan használta testét és kihasználta a szeretőit, hogy nagyobb hatalma legyen. Ezzel szemben Luzardo kifinomult városi ember, aki a jog eszközeivel próbál érvényt szerezni az igazságnak/akaratának. Namármost ehhez képest nem primitív-civilizált összecsapást láthatunk, Dona Barbara semmiben sem marad el Luzardo intellektusától, csupán módszerei mások: erőszak, csalás, boszorkányság (ez utóbbi is elég felemásra sikerült, látszólag semmi jelentősége nincs, csak babona). De valódi konfliktus még így sincs köztük, mert Luzardo szerencséjére hasonlít Dona Barbara egykori szerelmére; szóval Luzardo semmilyen szempontból sem győzedelmeskedett, sőt, a történet épp azt bizonyította, hogy a jog az erő oldalán van. Nem mellesleg Dona Barbarából alig látunk valamit abból, ami megalapozta hírhedtségét, nem igazán tesz sem rosszat a játékidő során. Szintén némi probléma, hogy a párosuk nem mindig van fókuszban így kicsit többszereplős lesz, hiszen egyes mellékkarakterek hasonlóan sok figyelmet és játékidőt kapnak. Elsősorban Marisela kiemelendő, aki Dona Barbara alatt ösztönlényként nő fel, Luzardo kezei alatt azonban finom hölgy válik belőle. Különös alak Guillermo, az amerikai bajkeverő, aki pusztán csak gonosz, elvileg ő a venezuelaiakat lenéző külföldi megtestesítője.

Forma: Hát erről nem sok jót tudok elmondani, ha nem egy 80 éves film lenne, akkor bántóan amatőrnek nevezném a színészeket, annyira mesterséges az egész a színjátéktól a sminken át a díszletekig. Nem hibáztatom érte a vágót, inkább a forgatókönyv lehet a ludas abban, hogy szét van esve a történet, az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban sokkal később teljesen máshol egy másik vagy új eseményszálban. Egyetlen pozitívuma, hogy helyenként vannak noiros árnyékolásai, amiben annyira jók voltak ebben az időben a latin filmek.

Élmény: A regény írója írta a forgatókönyvet is, mégis teljesen szétesettnek éreztem a narratívát, a logikáját, jelképrendszerét következetlennek, formailag pedig átlagos korabeli színvonal. Könyvben biztos jobb, valószínűleg több ideje van kifejteni olyanokat, amikre a filmnek nem volt ideje. Kíváncsi lennék egy mai, korrektebb feldolgozásra, ahol realistábban mutatják be az erőszakot és egyebeket.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Maria Felix (Enamorada, La diosa arrodillada)
    • Maria Elena Marques (A gyöngy)
    • Agustin Isunza (A vakond)
    • Miguel Inclan (Maria Candelaria, Enamorada, Salon Mexico, Az elhagyottak)
    • Antonio R. Frausto (Vamonos con Pancho Villa)
    • Arturo Soto Rangel (Maria Candelaria, Las Abandonadas, Enamorada, Sierra Madre kincse)
    • Manuel Donde (A másik, Enamorada, Sierra Madre kincse, Ő, Archibald de la Cruz bűnös élete, A szent hegy, Alucarda)
    • Alfonso Bedoya (Las Abandonadas, A gyöngy, Sierra Madre kincse)
  • Julian (Luzardo) és Andres Soler (Barquero) testvérek, a teljes család egy nagy színészdinasztia Mexikóban.
  • A regény 1929-es, szerzője, Romulo Gallegos (1884-1969) 1948-ban még az ország elnöke is lett, de persze megpuccsolták.
Szólj hozzá!

Soleil O (1970)

2021. szeptember 29. 19:11 - Liberális Artúr

Rendezte: Med Hondo
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Robert Liensol
Megjelenés: 1970, Mauritánia
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,2
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Afrikai főhősünket megkeresztelik és megtanítják franciául, majd besorozzák. Lelkesen érkezik Franciaországba, hogy képességeinek megfelelő munkát találjon, ám bőrszíne miatt sehol sem alkalmazzák irodai munkára. Ahogy egy vezető elmagyarázza neki, munkaerőhiányra jobb Európából vonzani munkavállalókat, az arab és afrikai bevándorlók csak az "alantas" munkákra kellenek...

Téma: Már ennyiből is ki lehet találni könnyedén, hogy a gyarmatosítók hozzáállásáról van szó a gyarmatosított afrikaiakkal szemben, elsősorban a munkavállalásról. De itt már nem a gyarmati múlt kényszermunkájáé a főszerep, hanem a kulturális/szellemi/tudati gyarmatosítást szenvedik el a fekete bevándorlók.

Tartalom: A cím magyarul "ó, nap!", ami rabszolgák népdalának a címe. Kezdjük a film műfajával, ugyanis a Wikipedia dráma besorolása kissé félrevezető; van ugyan némi narratív cselekmény benne, de sokkal inkább hasonlít Bunuel és Godard jelenetfüzérszerű filmjeihez. A cselekmény nem központi és nem feltétlenül összefüggő, sok a tartalmilag nem odaillő epizód, van beszélgetés, elmélkedő narráció - valamelyik leírás impresszionistának nevezte. Az első jelenetsorok még Afrikában játszódnak, ahol jelképesen bemutatják a gyarmatosítás eszközeit (vallás, kultúra, hadsereg, pénz), majd névtelen főhősünk megérkezik Franciaországba "belül fehéren" és naivan. A második szakasz legyen mondjuk a csalódások sorozata, ahol kiderül, belül hiába fehér, bőrszíne miatt nem kap rendes munkát és szállást, de még az egzotikus szerelemre vágyó fehér nő is csalódik a pozitív előítéleteiben. A harmadik rész a megoldás keresése és annak felismerése, hogy jelenlegi helyzetben nem lehetséges megtalálni - de ezt nem részletezem a spoiler miatt. Minden jelenet egy vagy több jelképpel terhelt, meg sem kísérlem felsorolni őket, de egy jellegzetes példa az, amikor meggyónnak a templomban különböző etnikumok tagjai, amiért anyanyelvüket használták. Alapvetően humorosnak tartom a filmet, bár ez nem könnyed humor, hanem - nem véletlenül említettem Bunuel és Godard nevét - kiábrándultan gúnyos, de hasonlíthatnánk mondjuk a Le complot d'Aristote-hoz (1996) is.

Forma: Tartalmi szerkezetéhez hasonlóan változatos; animációval indít, erősen jelképes megoldásokkal folytatódik, majd hosszabb-rövidebb jelenetek követik egymást dramatizált vagy dokumentumfilmes formátumban, a végére pedig újra az erősen jelképes stílus jön vissza. Értem ezalatt, hogy a látottak a legkevésbé sem életszerűek, hanem bábuként, jól láthatóan megjátszott jeleneteket adnak elő. A cselekményt néha interjúrészletekkel, dokumentumfilmes narrációkkal szakítják meg. A kamera is ezt követve hol statikus, hol kézikamerás módban van. Még a hang is nyíltan üzen nekünk, sokszor szándékosan nem az eredeti hangsáv van a képek alatt, hanem pl. a bámészkodó emberek hangjait állatkerti hangokkal helyettesítik. Színészi játékról azt hiszem ilyen stílusú film esetében nincs értelme beszélni.

Élmény: Többször említettem már, hogy nálam eddig az ironikus hangvételű afrikai filmek működtek a legjobban, mint ez. Külön öröm, hogy nem a fizikai gyarmati elnyomásról esett szó, hanem a tudatiról, ráadásul a gazdasági bevándorlás témája miatt gyakorlatilag ugyanazokat a sablonszövegeket hallhatjuk vissza, mint amelyeket most is hangoztatnak ötven évvel később. Szóval szórakoztató, élvezhető helyenként a kivitelezése is, sok új gondolatot ugyan nem hallunk, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez a film mikor készült :)

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Bernard Fresson (Szerelmem Hirosima, A nap szépe)
  • A filmet 1963-1967 között forgatták, így több helyen 1967-es dátum szerepel, de csak 1970-ben mutatták be.
Szólj hozzá!

Sarraounia (1986)

2021. szeptember 24. 22:37 - Liberális Artúr

Rendezte: Med Hondo
Műfaj: dráma, történelmi
Főbb szereplők: Ai Keita, Jean-Roger Milo, Feodor Atkine, Didier Sauvegrain
Megjelenés: 1986, Burkina Faso
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: 1898, Nyugat-Afrika. Sarraounia a törzsfő egyetlen lánygyermeke, így apja igazi harcost nevel belőle, aki felnőtt korára legendás boszorkánnyá válik ügyességének köszönhetően. Amikor a század vége felé megjelennek az európai gyarmatosítók kegyetlenül lemészárolva minden útjukba eső falut, egyes törzsek egyesülnének Sarraounia vezetése alatt, mások inkább a behódolást választják, minthogy elpusztuljanak. Pedig a francia Voulet kapitány kegyetlenkedései még a vezérkarnál is kiverik a biztosítékot, de ő nem törődik velük, saját szakállára igyekszik dicsőséget szerezni hazájának...

Téma: Történelmi dráma, valós eseményeket dramatizál a cselekmény, de nem igazán sikerül megtalálnia és megtartania  fő motívumát, ami vélhetően az akart volna lenni, hogy jobb túlélési stratégia-e behódolni vagy ellenállni. A cselekmény nyilván az utóbbi mellett teszi le voksát, ugyanakkor a második felére teljesen elnyom mindent a szélsőséges Voulet karaktere, ahol meg a kollaboráló afrikaiak "mohóság vs erkölcs" dilemmája jelenik meg picit.

Tartalom: Sarraounia felnövését gyorsan megnézzük pár percben, majd jön is a rettegett francia hadsereg, kezdetben inkább csak a híre. Ekkor bontakozik ki az első téma, hogy az ellenséges törzsek inkább fogjanak össze az esetleges közös ellenséggel szemben vagy bízzanak inkább abban, hogy őket elkerülik, más ellenséges törzseket viszont legyengítenek. Láthatóan idősebbek gondolkodtak így, míg a fiatalabbak inkább a dicső halált választanák; Sarraounia fő érve is az a küzdelem mellett, hogy ha meg is hal a testük, hírük csak így él tovább. A másik oldal vezére a megszállott Voulet; noha a franciákat csak egy maréknyi tiszt jelenti, mohóságukra apellálva ezernyi afrikainak parancsol. A történet azonban felmenti a franciákat, a kegyetlenkedéseket csak Voulet-nek számítják fel, tettei felháborodást váltanak ki otthon. Katonái lassanként belefáradnak a harcba és hazamennének, nem érdekli őket a franciák harca. Mind Sarraounia, mind Voulet dilemmái nyilván párhuzamba állíthatóak napjaink dilemmáival is. Karakterek nem nagyon vannak, legfeljebb a különféle törzsek dilemmáinál láthatunk belső vívódásokat röviden; egyedül Voulet az, akinek árnyaltabb jelleme van, még ha ez nem is pozitív.

Forma: Kisköltségvetésű a szó rossz értelmében. Önmagában nem lenne baj, ha nem akarna grandiózusnak látszani, de pár tucat harcossal nehéz eljátszatni egy nagy csatát, a speciális effekteken pedig nagyon látszik a műviség. A kegyetlenkedések legalább hatásosak. A színészvezetés rossz, és nem, nem a tipikus amatőr afrikai színészekkel van a baj, hanem hogy fájóan természetellenes helyzetekben szólalnak meg és mondanak valamit (persze értem, át kell adni az infód a cselekmény görgetéséhez valahogy, csak nagyon randomnak hat, ahogy egy újonnan bevágott, sétáló csoport egyik tagja monologizálva előadja a mondandóját). A zene afrikai stílusú, semmi izgi, kivéve amikor kincseket találva végigvonul egy csilingelő motívum, az ügyes volt.

Élmény: Alapvetően elnéző szoktam lenni az alacsony költségvetésű, félig amatőr, fiatal filmkultúrával rendelkező országok filmjeivel, de itt több esetben is nem ezen múlott, hogy húztam a szám. A legrosszabb az volt, hogy bár Sarraouniáról kellene szólnia a filmnek, az ő karaktere elsikkad, nem is nagyon történik vele semmi.  Nevezték volna el inkább Voulet-nak.

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Jean-Pierre Castaldi (Holdkelte)
  • A film tehát valós eseményeken alapul: 1898-ban Nyugat-Afrikából elindult a francia Voulet-Chanoine expedíció Közép-Afrika meghódítására. A kevés forrással bíró expedíció hamar kegyetlenkedő fosztogatásba csapott, aminek híre eljutott Franciaországba is. Voulet valóban lelőtte a leváltására érkező tisztet, majd saját emberei végeztek vele (kevésbé drámai módon). Az expedíció végül elérte célját, a Csád-tavat.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása