Cselekmény: 1937, spanyol polgárháború. Robert (Gary Cooper) amerikai titkosügynökként segíti a spanyol köztársaságpártiakat, először egy vonatot robbant fel, majd egy híd felrobbantásához vezénylik ki, amit persze erősen őriznek. A környékbeli ellenállók vezére, Pablo (Akim Tamiroff) azonban bizalmatlan vele és különben is öngyilkos akciónak tartja a küldetést. De a csapat igazi vezére Pablo szeretője, Pilar, aki támogatja az "angolt". És nem mellesleg a csaptban van egy nemrég kimenekített lány, a csinos Maria (Ingrid Bergman) is, akivel azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz Roberttel..

Téma: Tudom, hogy nem ez az alapregény (vagy akár maga a film történetének) témája, de mivel ide fut ki, azt kell mondjam, hogy a spanyol polgárháború megmutatása mellett az élet egyik értelmét igyekszik kutatni a történet, ami Robert esetében az lesz, hogy nem az ideológiákért éri meg harcolni, hanem a szerelemért, a jövő nemzedékért.

Tartalom: Az első jelent azonnal megadja az alaphangulatot, melyben Robert kénytelen lelőni saját sebesült bajtársát, mintsem hogy élve fogják el. Ezután kerül a hegyek közt bújkáló csapathoz, de itt is csak annyit tudunk meg róla, hogy elvből küzd a demokráciáért a fasiszták ellen (1943-ban vagyunk ugye), illetve valamiért halálosan beleszeret Mariába, de nincs igazán kifejtve, hogy miért. Ez a szerelem akarna lenni a fő érzelmi vonulat, de nem igazán működött számomra, nem értettem meg, miért szerettek egymásba. Robert alakja rossz értelemben vett kívülálló, aki képességeiben és erkölcsileg is a spanyolok fölött áll, mintha szükségük lenne az Amerikai Vezérre. Néhány csapattag kiemeltebb figyelmet kap, egyikük értelemszerűen Maria, akinek karaktere hajhosszával együtt nő a traumatizált áldozatból szerelmes asszonyig. Pilar az igazi vezéregyéniség, de az ő karaktere is csak erőltetetten, saját élettörténetének felmondásával mélyül el valamelyest; ő a tipikusan "csúnya", de karakterében vonzó nő. A legizgalmasabb Pablo lehetne, aki tépelődik a hűség, büszkeség, félelem és egyebek közt és szívesebben van az őszintébb lovaival, de nem kap elég teret. Eközben a csapattagok visszamlékezésein és életükön keresztül, legszebben a lincselős jelenetben bepillantást nyerhetünk abba, hogyan teszi tönkre a polgárháború a spanyolok mentális állapotát. A romantikát, az akciót és a helyenkénti politikai megnyilvánulásokat béna, erőltetett humorral színesítik elsősorban a cigány bohóckodásával.

Forma: A romantikának kellene lennie a hangsúlyosnak, mégis akciófilmnek érzem a filmet, legalábbis a fő látványelemei a robbanások, lövöldözések, még repülők és tankok is vannak. Színes film, ami lehetne jó is, de borzasztóan felerősíti a stúdióhangulatot. Szintén fura volt, hogy az eleje le sem tagadhatja a noirost hatást, ami színesben kissé oda nem illő volt. A hosszából lehet sejteni, hogy monumentális filmről van szó, és bár nagy tömegjelenetek nincsenek, az akció azért indokolttá tenné a besorolást, na meg ott a legjellemzőbb elem: a felvezető és a félidei zene (ami amúgy tipikusan klasszikus hollywoodi, érzelgős, dagályos). Marad a színjáték, ami nem sikerült túl jóra, de persze nem a színészeket hibáztatom érte, hanem a szerepeiket. Persze értem, 1943-ban vagyunk, kell még pár év a neorealizmusig és Brandoig, csak a tartalomhoz képestt disszonáns a színpadiasabb színjáték.

Élmény: Mert a tartalmon már érződik az ingerküszöb növekedése, hiszen már benne vannak az amerikaiak is a háborúban. Talán nem annyira húsbavágó, mint a Hays-kód előtti háborús filmekben, de olyan naturalisztikusan brutális események történnek szemlesütve bemutatva, amik realistább stílust kívántak volna szerintem. Egy tipikusan klasszikus hollywoodi háborús filmet csináltak egy sokkal durvább alapanyagból, és ez érződik rajta.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Gary Cooper (Szárnyak, York őrmester, Délidőben)
  • Ingrid Bergman (Casablanca. St. Mary harangjai, Forgószél, Itáliai utazás)
  • Akim Tamiroff (A víg özvegy, a gonosz érintése)
  • Arturo de Cordova (La Diosa Arrodillada, Isten fizesse meg, En La Palma de Tu Mano, Ő)
  • Fortunio Bonanova (Aranypolgár, Gyilkos vagyok, La Diosa Arrodillada)
  • Joseph Calleia (A gonosz érintése)
  • Alexander Granach (Nosferatu, Ninocska)
  • Frank Puglia (Becsületből elégtelen, Casablanca, Csillag születik)
  • Martin Garralaga (Casablanca, Sierra Madre kincse)
  • Jean Del Val (York őrmester, Casablanca)
• Victor Varconi (Primitivo) neve olaszosan hangozhat, de valójában a kisvárdai Várkonyi Mihályról (1891-1976) van szó, aki már az 1910-es években sikeres magyar filmszínész volt, így természetes volt, hogy az 1920-as években tovább lépett német, majd amerikai filmekbe. A hangosfilm megjelenésével akcentusa miatt elvesztette varázsát.