Cselekmény: A film elején a rendező elmondja, hogy hat történetet láthatunk, amelyből az első négy a közepén véget ér, az ötödik egy teljes történet, a hatodik pedig csak a történet végét mutatja meg. E narratívák felvázolása egy virág alakjára hasonlít, innen a cím.

Az első B-kategóriás történetben egy régészcsoport új múmiát kap, aminek hatására előbb egy macska, majd az egyik kutató agresszívvé válik... A második zenés történetben egy énekes sztárpár épp összeveszett, miközben az énekesnő asszisztense egy örök ifjúságot kutató titkos társaság tagja... A harmadik, 1980-as évekbeli kémtörténetben egy emberrablási akció során a csapat vezetője rájön, hogy az akció valódi célja az ő likvidálásuk, ezért bár tudja, hogy rövidesen meghalnak, addig is szembeszállnak üldözőikkel... A negyedik történetben a film rendezője tavaszi fákról akar néhány képet lőni, de se nem találja, se nem megfogalmazni nem tudja, hogy mit keres bennük. Aztán a teljes stáb megőrül... Az ötödik történetben egy anya és lánya megállnak egy farmnál piknikezni, két lovászfiú pedig szemet vet rájuk... A hatodik történetben négy nő a vadnyugaton bolyongva együtt tart hazafelé...

Téma: Na most kicsit rendhagyó leszek és magyarázkodással kezdek; az a helyzet, hogy ez egy közel 14 órás film, hosszabb, mint eddig bármelyik másik film és tucatnyi történet van benne, amelyek nem feltétlenül függenek össze tematikusan. Tehát vagy egy egységként kezelem az egészet, de akkor csődöt kell mondjak ugyanis képtelen vagyok egy ekkora anyagot egy ültőben felfogni, vagy mindegy részt egyesével kivesézem, de akkor ez kb. tíz poszt lenne. Mégis egy egységként akarom kezelni, mert egy filmként jelent meg. Szerencsére készült egy interjú a rendezővel, ahol elmondja, hogy egyszerűen "képzelegni" szeretett volna a történetmesélés hagyományos kliséi nélkül. Esetleg - ezzel nem ellentétben - arról szól, amit a film elején beharangozott:a négy főszereplőről. Magyarul játszani akar, kísérletezni a történetekkel, aminek állandói a négy főszereplő, így nem az számít, mi történik, de még csak a hogyan sem, hanem maga a történés léte. Vannak néha ugyan kimondott üzenetek, amelyek álatlános érvényűek és a történetek alátámasztják őket, de ahogy írtam, képtelen vagyok őket fejben tartani egy 14-órás futam után.

Tartalom: És akkor megint: ez egy 14 órás film, ne várja senki, hogy egy bekezdésben akár tűrhetően leírjam, de azért megpróbálom a lényegre koncentrálva. Az első négy rész tehát elvileg négy befejezetlen történet, ami az elsőre igaz, ahol van egy lineáris cselekményünk; a másodikra már kevésbé, mert itt két történetszál van, amiből az első véget ér, csak a második nem. Ráadásul itt az első történetszál már nem lineáris, ugyanis több szempontból meséli el ugyanazt a múltbéli kulcsjelenetet, mielőtt folytatódna a jelenben. A harmadik, kémes film teszi majdnem a teljes film felét, mert itt a fő szál mellett mind a négy kémünk kap egy élettörténetet is és még egyéb karakterek is hosszabban vázolnak fel. Szintén fordulópont abban az értelemben, hogy Llinas innentől kezdve tér vissza a Historias extraordinarias elbeszélőtechnikájához, azaz ő maga narrál gyorsan és a filmben nem is feltétlenül történik semmi, csak tűnődő arcokat láthatunk. A negyedik filmre esik szét teljesen a cselekmény, avagy itt érünk el igazán ahhoz, amit az előző bekezdésben jeleztem, hogy a történés a fontos. Itt ugyanis magának a nézett filmnek a születését, készítését követhetjük nyomon, miközben a kitalált ötlet megvalósul a valóságban is, és mindezt többszörös nézőpontváltáson keresztül kapjuk meg, és akkor még egy csomó mindenről nem beszéltem. És ha már a metanarratívánál tartunk, Llinas maga is többször megszakítja a filmet, hogy beszélgessen kicsit velünk. Az ötödik film egy egész történet, a Mezei kirándulás remake-je (ami viszont ugye pont arról híres, hogy nem befejezett film), de ez egyrészt nem tudom, hogyan kapcsolódik az eddigiekhez, másrészt még csak nem is a szokásos színészeink szerepelnek benne. a hatodik film csak egy befejezés, ebben már nem is történik semmi, csak a lányok vándorolnak a sivatagon át. És van még egy utolsó, "meglepetés" szegmens, a stáblista során ugyanis láthatjuk a fimezést befejező stábot ölelkezni, majd csomagolni, mindezt pedig majd' fél órán keresztül, amivel hosszabb, mint az előző két rész. Ennyit a szerkezetről. A karakterfejlődést ezúttal a filmek egészén keresztül vizsgálnám, arra pedig az a jellemző, hogy az egészen konkrét személyiségtől egyre inkább elmosódnak: ez is a harmadik résszel indul igazán, amikor a kémek kénytelen megjátszani magukat; a negyedik részben már színészeket alakítanak és javarészt meg se jelennek, az ötödikben már egyáltalán nem, a hatodikban pedig már csak tárgyszerűen vannak jelen, nincs karakterük, csak illusztrálják az elbeszélést. Jelképek... vannak az egész filmen átívelő jelkpek, motívumok? Azt hiszem, nincsenek.

Forma: Az eltérő stílusú történetek némileg eltérő képi világot vonnak maguk után, az első pl. a horrorszerű kamerarángatásokat és zenét, hirtelen vágásokat. A játékosság már itt megmutatkozott, ugyanis a film egyik legjobb poénja, valamint külön posztot érdemlő monológja egy egy (na jó, több) levegővel eldarált szöveg egy félénk karaktertől. A második rész musical, ennek megfelelően legerősebb pillanata az a dal(szöveg), amit egészen a végéig építgettek, hogy minden szava jelentőségteljes legyen, miközben önmagában semmitmondóan nyálas tucatdal lenne (ezentúl kevésbé leszek előítéletes a bénának tűnő szövegekkel). A harmadik rész - ahogy említettem - már Llinas előző filmjét idézi és karakterközpontúbb, több az arcközeli merengés. A negyedik meta-rész a legszórakoztatóbb, mert többször szemtanúi lehetünk a forgatás bakijainak és kulisszatitkainak. Az ötödik rész ugye egy Renoir-darab, ennek megfelelően néma és fekete-fehér, időnként igyekszik utánozni is elődjét, és ez fájdalmasan látványosabb a mai filmek képi világánál. Ugyanakkor annyival több is, hogy a többletként belekerült, hipnotikus repülős jelenetek a legerősebb pillanatai. (Megjegyzés: az eredeti hangulatát viszont nem sikerült visszaadnia.) A hatodik rész az Amerikai anzixot idézően egy mímelt 19. századi fotó minőségét próbálja visszaadni, homályos és roncsolt, az alakok távoliak, a hang is torz, párbeszéd nincs is, csak felirat. A meglepő stáblista valamiért fejjel lefelé jelenik meg, kit tudja miért. A filmek összekötői a Piel de Lava argentin színtársulat, és míg az elején izgalmas, ahogy egyik hiteles karakterből át tudnak menni a következő filmre szinte az ellentétébe is hitelesen, addig a későbbiekben a már említett narrálás miatt gyakorlatilag megszűnik a színjáték.

Élmény: Hatalmas vállalás egy ilyen tízéves forgatás (ld. még Sráckor), ezt jelzi is a rendező, amikor a végén már terhesen láthatjuk két főhősünket, na de végignézni sem egyszerű. És őszintén szólva nem érzem indokoltnak ezt a hosszt és töménységet. Egyrészt mert ennyit egyben már nem bír el az agyam, de inkább mert feleslegesen volt elnyújtva, ezt sokkal rövidebben is ki lehetett volna fejezni. Kicsit olyan jammelés jellege van a dolognak, élvezik és csinálják magáért a játék kedvéért, de feleslegesen elnyújtva. Persze mire a végére ér az ember, olyan, mint amikor letesz egy hosszú családregényt, hiányozni fog.

Érdekességek:

• Kétszer is elhangzik Budapest, előbb a kémek likvidálnak ott egy célpontot, egy későbbi részben pedig Casanova szeret bele egy román grófnőbe.
  

Cselekmény: 2000-ben a 174-es busz utasait túszul ejtetette egy fegyveres férfi. A rendőrség magabiztosan kivonult, hiszen szinte rutinfeladatnak számít, amikor egy félbeszakadt rablásnál túszokat ejt az elkövető, túszt pedig eddig még nem vesztettek. Amivel nem számoltak, hogy Sandro, a túszejtő nem közönséges rabló, hanem egy utcagyerek. A dokumentumfilm innen kezdi felgöngyölíteni az ide vezető eseményeket: Sandro sok más gyerekhez hasonlóan a bántalmazó otthonából inkább az utcára menekült, ahol csak lopásokból tudta magát fenntartani és hamar a kábítószer rabja lett. Anyját szeme láttára gyilkolták meg korábban, majd az utcagyerekeket emberszámba sem vevő rendőrök kisebb mészárlást rendeztek egyszer kamaszkorában, amit szerencsésen túlélt. Később egy rablás miatt javítóintézetbe került, de a gyerekeket itt is csak verték. Most őt veszik a kamerák, túszokkal a karjában végre odafigyelnek rá, a következmények pedig nem érdeklik, hiszen már megölték anyját és barátait is, nincs vesztenivalója...

Téma: Egyrészt feldolgozza a konkrét eseményt, de sokkal inkább annak hátterére koncentrál, kisebb részben a rendőrség és a politikai inkompetenciájára, nagyobb részben arra az erőszakra, amiben Brazília fürdik nagyon régóta bármiféle javulás nélkül, és ami újratermeli az erőszakot.

Tartalom: Három szinten zajlik a film, első a túszdráma, amiben Sandro nem teljesen tisztázott okokból - talán beszívva -  túszul ejti egy busz utasait. A rendőrség hamar körbezárja, de politikai nyomásra nem végeznek azonnal Sandroval. Erre mutat rá a második szint, az interjúk, ahol résztvevők, ismerősök nyújtanak plussz információt. Ezekből derülnek ki azok a rendszerszintű problémák, mint a politikiai nyomás alatt álló rendőrség, illetve a rendőrség nem megfelelő felszerelése, kiképzése, ami - kis spoiler - végül tragédiához vezet. Ott vesz némi fordulatot a "szokásos", személytelen akció, amikor Sandro kilép az ismeretlenségből és nem csak egy rabló lesz, hanem konkrétumokat kikiabálva a buszból a médiának, egy egyén. Ezzel érünk el a harmadik szinthez, ami személyessé teszi az eseményeket Sandro életének bemutatásával, illetve valamennyire a túszokat is megismerhetjük. Sandro életét pedig azonnal társadalmi kontextusba helyezik, így a film végére már egyáltalán nem csodálkozunk az eseményeken. Nem véletlenül használtam előbb a "személytelen" kifejezést, a film narratívája ugyanis arra a gondolatmenetre épül, hogy a Sandrohoz hasonló, erőszakban szocializálódott gyerekekről a társadalom nem hajlandó tudomást venni, emberszámba venni őket, és ez vezet a rendszerszintű erőszak-körforgáshoz.

Forma: Dokumentumfilmes formátum, de. A túszdráma azért kapott nagy figyelmet és azért nem akart a rendőrség vérfürdőt, mert épp a legnagyobb tévé előtt esett meg az eset, így a média végig élőben közvetíthette, amivel az év legnézettebb műsora lett, azaz volt bőven valódi nyersanyag. A rendező szerencséje még ennél is nagyobb volt, ugyanis Sandro élete után kutatva több felvételbe belebotlott, amin látható kamasz utcagyerekként. Emellett volt pár esztétikai húzás is, pl. az állandó madártávlat, ami kontrasztot jelentett az alantas mocsokkal, a lassításokkal való hangsúlyozás vagy a színárnyalatok eltolása a hangulatnak megfelelően (ennek legnyomatékosítottabb részlete a börtönlátogatás, ahol a rabokat negatívban mutatják, mintegy a színes külvilág teljes ellentetjeként).

Élmény: Szokásos abban az értelemben, hogy társadalmi kontextusba helyezi a történteket, ugyanabba, mint amit az Isten városában is láthattunk. és bár nincs kétségem ez utóbbi realitásáról, itt mégiscsak egy valódi esetet láthatunk és sokkal pesszimistább lezárással. Szomorú film és kétségbeejtő.

Érdekességek:

• A buszjáratot 2001-ben inkább átnevezték, jelenleg Troncal 5 néven fut.
• A filmben is megemlített Candelaria-mészárlás 1993-ban történt, ahol nyolc hajláktalant, köztük hat gyereket öltek meg rendőrök. Ahogy a filmben is elhangzott, az akkori gyerekek mintegy fele, közel negyven később szintén erőszakos halált halt.

Cselekmény: Az olasz, városi Roberta és a tengerparton élő, mexikói Jorge egymásba szeretnek, házasságuk gyümölcse a kis Natan, de idővel rájönnek, hogy eltérő életmódjuk miatt hosszútávon nem működik a házasság. Natan anyjánál nő fel, de most apjához utazik egy időre, aki halászként dolgozik. Az első nap kicsit rendbeteszik a házat, majd halászni indulnak...

Téma: A La libertadra hasonlít, mert ott se történik igazán semmi és épp ezért viszonylag bő az értelmezési kerete. Ebben az esetben a kritikákban is felhozott témák jelennek meg, mint a gyermekkori, tűnékeny idill, az apa (és az anya) szerepe, az ember és a természet viszonya... stb.

Tartalom: Tehát ahogy fentebb írtam, gyakorlatilag nem történik semmi, a legtöbb konkrétum az első pár percben derül ki, ami felvázolja a kontextust: Natan a nagyváros és a természet szülötte, a nagyvárosban fog felnőni, élni, az fogja táplálni, de egy biztos alapot kap a természettől is. A játékidő nagy részében Natan apjával (és nagyapjával) játszik, segít nekik halászni, megszelíditnek egy madarat, ami később elhagyja őket. A környezet paradicsomi, kis túlzással játszódhatna az őskorban is, a harmonikus együttélést leginkább a megszelídített madárral való kapcsolatuk mutatja és megvan mindenük, ami kellhet ezen egyszerű életmódban. A tenger békés és tiszta (bár vihar közeleg), hal van bőven, az ebéd egyszerű, az örömök egyszerűek. Harmonikus az emberek kapcsolata is, nincs komolyabb konfliktus, ennek szakad vége, amikor a madár elszáll és Natan hazamegy. A zárószöveg a helyszín, a világ második legnagyobb korallzátonyának, a mexikói Banco Chinchorronak fontosságára hívja fel figyelmünket, amely az előzmények ismeretében így nem csupán környezetvédelmi szempontból válik fontossá, hanem jelképesebb magasságba emelkedve az ember és a természet viszonyát is jelenti, valamint az emberi boldogság keretét.

Forma: A formátum féldokumentumfilmes, de mivel nem egy nagy klasszikus amerikai film, nincs túl sok infó a szereplőkről, csupán hogy valódiak. A rendező minimális utasításokat adhatott, no meg nyilván úgy vágta össze a felvett anyagot, hogy az ő álláspontját igazolja. A szereplők tehát nem színészek, de sikerül őket természetes pillanataikban elkapni. Látványelemek nincsenek, bár van néhány szokatlanabb kamerabeállítás, de azért a lényeg a szép, tiszta tenger (beszédes, hogy ma már egy tisztavizű tenger szépnek számít :( ), a napsütötte hullámok, a vízalatti halászbalett. Javarészt kézikamerás felvételeket láthatunk.

Élmény: Hát... fílgud movie-nak nem elég fílgud vagy megható, dokumentumfilmnek kevés, a témájához túl hosszú, eszképizmusnak megteszi. Meg lehet nézni egyszer, nem lesz csalódás, de nem hagy mély nyomot.

Érdekességek:

• Az említett korallzátony, a Banco Chinchorro 800 km2-es, csak néhány halász él a környékén és persze jó sok rák és krokodil. Egyelőre nem érte el azt a védelmi státuszt, ami szeretne neki a film.

Cselekmény: Miután az i. e. 15. században Mózes A tízparancsolatban Egyiptomból Izraelbe vezette a zsidókat, a megpróbáltatások még nem értek véget; az i. e. 11. században járunk, a zsidók ezúttal a filiszteusok uralmát nyögik. A helyiek erős vezetőjükben, Sámsonban (Victor Mature) bíznak, akit azonban a legkevésbé sem érdekelnek az igazságtalanságok, ő épp egy filiszteus előkelőség lányába, Semadarba (Angela Lansbury) szerelmes. A lány sem teljesen közömbös iránta, húga, Delila azonban sokkal jobban kívánja az erős férfit, főleg miután Sámson a szeme láttára puszta kézzel öl meg egy oroszlánt. Miután bizonyítja erejét, a filiszteus helytartó engedélyezi a frigyet Sámson és Semadar közt, noha a nőt korábban Ahturnak (Henry Wilcoxon), a filiszteus katonának ígérték. A lagzin a féltékeny Delila ármánykodása miatt hamar elszabadulnak a sértések és az indulatok a zsidó Sámson és az előkelő filiszteusok közt; Semadart megöli az egyik vendég, Sámson haragjában több vendéggel végez és felgyújtja a házat, majd elmenekül. A helyiek egészen addig nem adják fel, amíg kibírhatatlan adóterhekkel nem kezdik el sanyargatni a népet...

Téma: A bevezető narráció szerint a szabadság(vágy)ról szólna a történet minimális keresztény körítéssel, de valójában mindent elnyom Delila szerelmi meghasonlottsága, amellyel egyszerre gyűlöli és szereti Sámsont.

Tartalom: A narráció tehát előrevetítené a szabadságharcot, amit a zsidók folytatnak a filiszteusok ellen és erre rímel az első jelent is, ahogy a falusiak szervezkednek, ábrándoznak arról, hogy Sámson vezetésével ez sikerülni fog, ám e szálat és a falusiak reményét is elvágja Sámson, aki csak a szerelemre tud gondolni. Nem vázolom fel a történteket újra és gondolom a többség ismeri Sámson legendáját, a lényeg az, hogy Sámson sógornője, Delila szenvedélyesen szerelmes a férfiba és el is követ mindent, hogy vagy az övé legyen vagy senkié - a férfi meg nem túl okos, így könnyen manipulálható. Zsidó - filiszteus harc tehát nem nagyon van és az se politikai, a keresztényi vonal pedig kimerül annyiban, hogy Sámson időnként erőért imádkozik. Épp ezért Delila karaktere van számomra a központban, akinek a vonzódása erősen szexuális természetű, így szerelme könnyen átfordul gyűlölettel teli féltékenykedésbe és többször végezne Sámsonnal szíve szerint, miközben meghalni is képes lenne érte.

Forma: Tipikus monumentális filmet várna az ember, de ez csak kis részben teljesül, az utolsó jelenetet leszámítva ugyanis nincs nagy tömegjelenet, óriás díszlet, erős a stúdiófíling. Ez az utolsó jelentben változik meg valamelyest, de az is viszonylag bensőséges egy rendes monumentális filmhez képest. Vicces, hogy újrahasznosították A kereszt jele törpés jeleneteit, ugyanakkor rendkívül beszédes is, hogy látható, hogy az még pre-code, ez meg nagyon visszafogott. Ennek ellenére annyira füledt végig bármi meztelenkedés nélkül, hogy én éreztem magam zavarban. Rontanak a helyzeten a nem túl életszerű speciális "effektek", mint amilyen az oroszlános birkózás, ami azért még a kortárs Gladiátorban is óvatoskodva lett felvéve, de itt jobban emlékeztetett a Monty Python paródiájára, illetve a templom leomlása is elég láthatóan műanyag volt. Az akciójelenetek viszont nem lettek rosszak, itt életszerűen ábrázolják Sámson erejét. A színjátszás tragikusan rossz, Mature-t nem érzem annak a Sámson-alkatnak, Delila pedig iszonyatosan teátrális volt, miközben látszott rajta, hogy tudna jobbat is. Egyedül a helytartó Sanders-nek voltak jó részei, de gyanítom, hogy ott csak önmagát adta.

Élmény: A kereszt jelét szerettem, de ez nem működött kb. semmilyen szinten, egyedül az erotikus feszültség volt állandóan jelen, ami miatt nem volt katasztrofális. Egy rosszmájúbb írás szerint ennek egy némafilmnek kellett volna lennie, de nem osztom a véleményét, ez a film minimum 20 évvel később született meg, mint kellett volna. Mindenesetre óriási siker lett és megnyitotta a monumentális-szandálos filmek korát.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Victor Mature (Clementina kedvesem, A palást)
  • George Sanders (A Manderley-ház asszonya, Forever Amber, Mindent Éváról, Itáliai utazás, A dzsungel könyve)
  • Angela Lansbury (A mandzsúriai jelölt, A szépség és a szörnyeteg)
  • Henry Wilcoxon (Alkony sugárút, A földkerekség legnagyobb showja, A tízparancsolat)
  • Olive Deering és John Miljan (A tízparancsolat)
  • Julia Faye (Türelmetlenség, Alkony sugárút, A földkerekség legnagyobb showja, A tízparancsolat)
  • Russ Tamblyn (West Side Story, Django elszabadul)
  • Moroni Olsen (Hófehérke és a hét törpe, Forgószél, Az élet csodaszép)
  • Francis McDonald (Türelmetlenség, Forgószél, Párbaj a napon, A tízparancsolat)
  • Arthur Q. Bryan (A földkerekség legnagyobb showja)
  • Kasey Rogers (Idegenek a vonaton)
  • Victor Varconi (Akiért a harang szól)
  • Frank Wilcox (York őrmester, Forgószél, A földkerekség legnagyobb showja, Csillag születik, A tízparancsolat, Észak-északnyugat)
  • Russel Hicks (Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Így élni jó, York őrmester)
  • Fritz Leiber (Monsieur Verdoux)
  • Mike Mazurki (80 nap alatt a Föld körül, Van aki forrón szereti, Bolond bolond világ)
  • George Reeves (Elfújta a szél)
  • Frank Reicher (King Kong, A kaméliás hölgy, Ninocska, Lenni vagy nem lenni, Monsieur Verdoux)
  • Harry Woods (Clementina kedvesem, A tízparancsolat)
• Még életben van: Angela Lansbury (95), Russ Tamblyn (85)
• Sámson történetét nagyjából Bibliahűen mutatta be a film; a zsidó hagyomény szerint ő volt az utolsó bíra, azaz szabadságharcos, akinek népe élére állva harcolnia kellett; az ebben a filmben is szereplő Saul lett az első zsidó, államalapító király, aki azonban szintén odaveszett a filiszteusok elleni harcban. Deliláról sokat nem tudni, a film ebben a kérdésben szabadon kezelte az eseményeket és Sámson feleségének húgává tette őt a dráma kedvéért.
• A filiszteusok nyugat-ázsiai nép volt az i. e. 12 - i. e. 7. század között, az asszírok vetettek véget önálló államuknak, majd asszimilálódtak. Középkori hiedelmek szerint a jászok ősei lehettek.
• A helyszín Zorah/Sara, egy jeruzsálem-közeli falu, ami az 1948-as arab-izraeli háború után elnéptelenedett, de síremléket állították Sámsonnak.
• Nekünk érdekesebb, hogy mivel nagyjából egy időben készültek, az a jelenet, amikor az Alkony sugárútban meglátogatják DeMille-t, ennek a filmnek a (színlelt) forgatását láthatjuk.