Cselekmény: Új minőségellenőr érkezik Mária személyében a vágóhídra, akit senki sem kedvel túlzott, karótnyelt precizitása miatt. Endre azonban, a vágóhíd egyik vezető beosztású munkatársa rokonszenvet érez a nő iránt és próbálja oldani gátlásosságát, nem sok sikerrel. Egy alkalommal ajzószer tűnik el a készletből, a rendőrség pedig pszichológus segítségével próbálja megtalálni a tettest. A szűrésen szóba kerülnek az álmok is, ahol Endre és Mária is ugyanazt az álmot meséli el, amelyben szarvasként élnek egy erdőben. A pszichológus csak rossz viccnek véli az egybeesést, ezért szembesíti őket álmaikkal...

Téma: Bár Enyedi "tagadja", hogy többet akarna megmutatni két ember egymásra találásánál, a cím mégis azt sugallja, hogy általánosabban próbál elmélyülni a test és a szellem témájában, és szerintem arra a következtetésre jut a végére, hogy a kettő egyesülése harmonikusabb élethez vezet.

Tartalom: A cselekmény minimális, ami történik, csak azt a célt szolgálja, hogy kapcsolatot teremtsen Mária és Endre közt, illetve mellékszereplői révén egy párkapcsolat egyéb aspektusait is megmutatja. A játékidő nagy részét Mária és Endre személyiségének bemutatása teszi ki. Endrével kezdünk, aki már nem fiatal és testileg-lelkileg is megtörte az élet. Vele szemben Mária eddig nem is merte magát "kitenni" az életnek, karaktere olyan, mint egy újszülötté vagy földönkívülié. Ettől mindketten nehezen nyílnak meg egymásnak, ami néha drámai, néha humoros. A viszonylagos egyszerűség ellenére számtalan jelképpel és ellentétpárral dolgozik a történet kezdve a környezettől (vágóhíd és erdő, város és természet) az időn át (régi vs modern) a . A legnagyobb problémám Mária karakterével volt, aki életszerűtlenül idegenül viselkedett, és ez zavaró volt.

Forma: Az ellentétpárok mutatkoznak meg a képi világban is, elsősorban a világításon volt ez tettenérhető: ahogy egyre jobban megnyíltak karaktereink, annál világosabb terekben jelentek meg. A fő különbség persze a hideg színű, de mégis bensőségesebb erdei őzikés és a melegebb színű, mégis elidegenedettebb valóság jelenetek között volt. A képek tűélesek, mármint nem csak felbontásra értve, de az élesebb színek is kiemelik ezt. A legfőbb erősségnek a vágást és a képek összjátékát tartom, tele van a film olyan apró momentumokkal, amelyek rengeteget elmondanak úgy is, hogy nem történik semmi vagy nem kapcsolódnak szorosan a történethez. Sokan dicsérik a zenét, nálam nem volt hatásos. A színészi játékot szintén magasztalják (Borbély elnyerte a legjobb európai színész díját), de engem ez se ragadott magával, sőt, a teljesen amatőr Endrét alakító színésznél érződött is rendesen, hogy nem színész, de a karaktere nagyjából megengedte ezt a fajta kifejezésmódot.

Élmény: Egyetlen összehasonlítási alapom Az én XX. századom, ami sokkal eklektikusabb volt, ez viszont egy érettebb, letisztultabb film - hangulatban mégis nagyon közel állnak egymáshoz. Sokan művészfilmnek látják, de nekem inkább kommersznek tűnt. Ez van, ha az ember túl van 1100+ filmen :D Szóval összességében korrekt, de semmi átütőt nem éreztem benne

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Nagy Ervin (Fehér isten)
  • Békés Itala (Tűzoltó utca 25)
  • Jordán Tamás (Édes Emma drága Böbe)
• Ez volt az Endrét alakító Morcsányi első filmszerepe, bár nem idegen számára a szakma: elsősorban dramaturgként és fordítóként dolgozik.
  
• Borbély Alexandra (Mária) és Nagy Ervin (Sándor) egy pár

Cselekmény: 1790-es évek, Argentína. Zama (Daniel Gimenez Cacho) a gyarmat egy távoli pontján képviseli a hatalmat, csak a kormányzó áll felette. Szeretne családjával lenni, de időbe kerül, hogy áthelyezzék megfelelőbb helyre. Titokzatos vendég érkezik három lányával, akik fehérek, ami Zama gyenge pontja. A vendég fél a rettegett banditától Vicuna Portótól (Matheus Nachtergaele), hiába nyugtatgatja Zama...

Téma: Itt még épp csak elkezdődik a történet, de ne felejsük, hogy a rendezőnk Martel, aki bár ezúttal hozott alapanyagból dolgozott, így sem a cselekményen lesz a hangsúly, hanem Zama mindennapjain, hétköznapi megnyilvánulásain, amelyek sokatmondóan festik le a korabeli argentin gyarmati állapotokat.

Tartalom: A történet három szakaszra oszlik; az elsőben Zama motivációját hamar megismerjük: szeretné mielőbb viszontlátni családját és kikerülni az isten háta mögötti körzetből. Családja iránti vágyakozása persze nem akadályozza meg abban, hogy félemztelen indiánok után leskelődjön (és még ő háborodjon fel, amikor rajtakapják) vagy hogy legyen zabigyereke. De azért szívesebben hálna fehér nőkkel, pl. a spanyol de Luenga asszonnyal, aki viszont csak kihasználja a férfit. A második szakasz Zama szakmai életére összpontosít, és noha elvileg a körzetet példásan rendberakta vérontás nélkül, legendás alakká nőtt alatta Porto, a bandita, ami elég kellemetlen tüske. Zama ráadásul a tipikusan rasszista, korrupt tisztviselő mintapéldánya, aki könynedén részrehajlik a fehérek kérvényei iránt és semmibe veszi a bennszülötteket. Azonban ő is ki van szolgáltatva az adminisztrációnak, hiába kérvényezi ugyanis áthelyezését, amerikai születése miatt nem igazán foglalkoznak vele. Sőt, egyre méltatlanabb körülmények közé kerül. A harmadik szakaszra már megöregedett és lepukkant, megpróbálja elcsípni Portót, de ő kerül fogságba. Ekkor rántja le végső kétségbeesésében a leplet az egész rendszerről, miszerint nem hajlandó hamis reményeket kelteni többé másokban.

Forma: Képei gyönyörűek, teljesen festményszerűek, és nem csak a színek miatt, de van egy tippem, hogy valamit buheráltak a képen, hogy lágyabb legyen, illetve azon se lennék meglepődve, ha utólag kiszínezték volna a hatás kedvéért. Emellett - ahogy lenni szokott -  minden kép be is van állítva, mint egy festmény elrendezése háttérben lévő alakokkal, teátrális pózokkal. A cselekmény megjelenítése martelesebb a történetnél, szokás szerint simán félbevágja az adott jelenetet, nem kell végigvinni. Emellett egyfajta misztikus színezetet is kap az állatok és "vad" indiánok gyakori szerepeltetésével. A zene fura mód modern karibi zene, ami inkább idézőjelbe teszi, ironikus felhangot ad Zama amúgy is nevetségesen szánnivaló karakterének.

Élmény: Majd' 10 év telt el A fejnélküli asszony óta, ami Martel első trilógiájának záró darabja volt. A váltás érezhető, ez már nem az a MAatel és ez nem jó, mert önmagához képest meglehetősen konvencionálissá vált. Na nem rossz a film, ráadásul nagyon szép is, csak nem ezt vártuk. A változás nem baj, de az irány szerintem igen.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Daniel Gimenez Cacho (Csak a pároddal, Csodák utcája, Vérvörös, Anyádat is)
  • Matheus Nachtergaele (Négy nap szeptemberben, Központi pályaudvar, Isten városa)
    
  • Juan Minujin (Historias extraordinarias)
• Az alapjául szolgáló 1950-es évekbeli regényt az argentin irodalom egyik csúcsának tartják, a filmtől függetlenül épp 2016-ban fordították le angolra.

Cselekmény: A kamasz Flama szülei válófélben vannak, a fiú pedig egyedül marad otthon barátjával vasárnap. Mit csinál ilyenkor két gyerek? Nekiállnak videójátékozni. Közben becsenget a szintén kamasz, bár valamivel idősebb szomszédlány is, mert elromlott a sütője és mindenképpen meg kéne sütni a tortáját. Aztán elmegy az áram. Jobb híján, unalmukban rendelnek egy pizzát abban bízva, hogy az áramszünet miatt nem fogja tudni a futár kiszállítani időben a pizzát és akkor nem kell érte fizetni. Átvételkor persze vita kerekedik köztük, a fiúk nem akarnak fizetni, a futár pedig nem hajlandó elmenni üres zsebbel. Amikor visszajön az áram, úgy határoznak, hogy a vitát lerendezik egy videójáték-focimeccsel. Egy kritikus pillanatban aztán újra elmegy az áram és összevesznek. Eközben a lány tortája odaég és a legkisebb szakértelem jele nélkül újra nekiáll sütni...

Téma: Különösebben nincs neki, négy hétköznapi élet sorsfordító pillanataiba nézhetünk bele. Talán van mögötte több is mexikói szemmel, de nem hiszem, ahhoz nem volt eléggé politikus.

Tartalom: Két kamaszfiúnk valódi kamasz és üdítő volt látni, hogy valóban xboxoznak és nem valami életszertűtlenebben felnőtteset csinálnak. Tehát ahogy a történetből kiderül, egyedül maradnak vasárnap délutánra és ezt játékra hazsnálnák fel, míg el nem megy az áram. Először Rita, a szomszéd kamaszlány érkezik meg tortát sütni; mint később kiderül, szülinapja van, de magányos. A konyhában segédkezik neki Moko, a lány pedig kamaszos csintalansággal kihasználja tapasztalatát és szórakozni kezd a nála sokkal ártatlanabb fiúval. Spoiler: ekkor derül ki Moko számára is, hogy meleg, így mindekttőjüknek van mit feldolgozni. A pizzafutár külsőre is nyomi, a fiúk is azonnal rávetik magukat, hogy átverjék, de Ulises nem hajlandó távozni fizetés nélkül, így négyesben maradnak összezárva egy délutánra. Ulises elmeséli, hogyan bukta el el sem kezdett karrierjét, és bár most mélyponton van, van terve, hogyan másszon ki a gödörből. Flama traumája, hogy szülei válnak és állandóan veszekednek, a válás pedig költözést is jelent, azaz egy új életet. A történet egyik fő jelképe a címadó festmény, egy kacsak repülése, ami kicsit ráillik mindenki életére, de külön szót nem érdemel. A film félig-meddig vígjáték, a humor elsősorban a karakterek esetlenségéből adódik.

Forma: Fekete-fehér, érzékeltetni próbálván az egyhangúságot, de az idő lassú múlását is jól kifejezi a a lassú elsötétüléssel működő vágás. Egyébként szinte végig a lakás két szobájában vagyunk, a lassú, beszélgetős jeleneteket csak egy-egy alkalommal gyorsítják be egy montázs érdekében. Zene nincs sok, de azok jók és hatásosak, a színészek epdig gyerek létükre tökéletsen hozzák azt, amit kell elvégre csak önmagukat kell adniuk).

Élmény: Kellemes kis film, kicsit vicces, hétköznapian drámai, de nem mond semmi nagyot. Így meg joggal kérdezheti az ember, hogy minke készült el?

Érdekességek:

• Bár a fiúk valóban 14 évesek voltak, Rita ekkor már 19, de karakterét ismerve nem biztos, hogy a filmben is valóban 16 éves lenne.
  

Cselekmény: Egy idősödő, bottal sántikáló férfi egy falut keres az isten háta mögött. Hogy miért, azt senkinek sem mondja meg, csak odvaeti, hogy végezni magával. A faluba érve az öreg özvegynél, Ascennél száll meg pár napra. A férfi sétálgat, festeget, majd megkínálja vendéglátóját egy füves cigivel...

Téma: Tisztán egzisztencialista történet, bár őszintén szólva a kritikákkal ellentétben nem volt számomra világos, hogy változott-e bármi is benne; mindenesetre a férfi valóban öngyilkos akar lenni, mert úgy érzi, már javíthatatlan, míg Ascen azon az állásponton van, hogy "nem mindegy?"

Tartalom: A cselekmény egyszerű, minimalista, jelképes. A végig névtelenül maradó férfi, akiről később kiderül, hogy festő, valamiért eléggé összeomlik, hogy elvonuljon megölni magát. Persze ez nem könnyű feladat, nem is sikerül neki elsőre, főleg amikor a "szépség" egy csinos nőben manifesztálódik képzeletében és ez felébreszti benne a nemi vágyat. Párhuzamos a természettel, ahol szintén ott leselkedik a halál és a szex. Aztán alakja azonosul a szenvedő Jézuséval. Szállásadója a beszédes nevű (Ascen = mennybemenetel), idős, vallásos özvegy, aki eltűr minden igazságtalanságot és odafordítja másik arcát is, de karaktere inkább joviálisnak tűnik, mintsem megvilágosodottnak. Ez abban nyilvánul meg elsősorban, hogy unokaöccsére mindig vigyázott, az mégis önző módon el akarja bontani az istállóját, ami a nőnek létszükséglet, de ehhez mégis asszisztál.A történet egyes elemei már erősen reygadas-iak, felvetődik pl. az ember helye a természetben, a szexjelenet ironikuus, ledől a negyedik fal, realisztikus. Hogy főszereplőnkkel végül mi lesz, az számomra nem egyértelmű; a kritikák szerint felébred benne az életösztön Ascen kedvésségének hatására, de ezt nem igazán véltem felfedezni benne.

Forma: Nem túl jó minőségű, szélesvásznosított filmre forgattak, ami ha esztétikai és nem anyagi megfontolás volt, akkor a sivár tájat próbálhatta erősíteni. A későbbi filmekhez képest itt még kevésbé érződik a természet dominanciája és a lassú, hosszú jelenetek ellenére sem lesz annyira meditatív, mint a későbbi filmek. Számomra konkrétan egyáltalán nem volt az. A kamera viszont már alkalmazza a nézőpont-megközelítést. A zene ügyesen lett beleillesztve, mindig a férfi fülhallgatóján vagy egyéb természetes módon jelenik meg a hatásos klasszikus zene vagy a természetesen hamis falusi ének, ami az egyik legjobb pillanat szerintem a filmnek (részeg férfi borzasztó hanggal, üvöltve énekel és közben kiakad az operatőrre). A színészek szokás szerint amatőrök és tökéletesek.

Élmény: Ez még nagyon nem az a Reygadas, akit később látunk, de már ott van benne a csírája. A későbbi filmjeinek ismeretében kevésnek éreztem, de el tudom képzelni hogy a maga idejében nagyobbat szólt.

Cselekmény: Egy kislány egy farmon a szüleit keresi. Az ördög hazaérkezik munkából. A kislány csak álmodott. Szülei, Natalia és Juan tehetősek, látszólag idilli életük van két gyermekükkel, bár Juan nem teljesen tűnik százasnak: durván megveri egyik rosszcsont kutyáját, majd anonim függők gyűlésére megy a környék szegényeivel együtt, ahol bevallja, hogy pornófüggő. Pár évvel később Angliában ünneplik a dédnagymamát, majd Franciaországban látjuk a párt egy szvingerpartin...

Téma: Khm...Martel és Reygadas mindketten megfoghatatlan, leírhatatlan témákkal jönnek, ez a film sem kivétel, de talán nehezebb dekódolni, mint bármelyik másikat. Megjelennek szőrmentén a szokásos mexikói társadalmi kérdések,mint a gyarmatosítás, osztálykülönbségek, rasszizmus, de a lényeg újfent valami mélyebb lelki-érzelmi síkon mozog, ám ezúttal nem lép a transzcendensbe.

Tartalom: A nyitány hasonlóan a korábbi filmekhez egy hosszú hangulati kép a semmi közepén, állatok között bóklászó kislánnyal, amiről rövidesen kiderül, hogy csak álom. Előtte azonban megjelenik az ördög is Juanék lakásán. A cselekményhez szorosan nem tartozó jelenetek még egy angliai rögbiedzés, egy európai családi összejövetel, egy szvingerparti, egy tengerparti kirándulás. Juanék idilli, tehetős, fehér család egy szegény környéken, de hogy ne legyen minden szép, Juanról kapásból kiderül, hogy kínozza kutyáit, majd egy anonim gyűlésen bevallja egy korábbi alkalmazottjának, hogy pornófüggő. A később fontos szerepet betöltő korábbi alkalmazott, névszerint Hetes, Juan egy változatának tűnik, csak ő drogozik és elvesztette családját. A gyűlés egyébként meglehetősen komikus, ami többször előfordult a történetben, így felvedődött bennem, hogy nem kéne-e az egészet a vicc felől megközelíteni (ld. még: Duchamp-szoba). Idővel kiderül, hogy Natalia és Juan kapcsolata sem tökéletes, de nem tűnik annyira rossznak a helyzet, bár ebben sem vagyok biztos. Spolier: Hetes kirabolja Juant és lelövi, amibe Juan belehal, erre Hetes bűntudatból letépi a saját fejét. Ha lehet tételmondata a történetnek az az, amikor Juan megvilágosodik, hogy a lét önmagában is szeretetteljes, de sajnos számomra ezt a történet nem igazán fejezte ki. Fontos lehet még a zárómondat, miszerint egységben az erő, utaljon ez bármire is.

Forma: A legszembetűnőbb formai elem az az effekt, ami régi tükrökön figyelhető meg, hogy a széleinél torzít. Ennek van egyfajta szellemszerű E\1-es nézőpont hatása, mintha ott lennénk és mintha talán érzékelnének minket is a szereplők. No meg ad némi éteri fílinget Malick szellemiségében, ami a képi világában továbbra is jellegzetessége Reygadas filmjeinek: a természeti dominanciája, mintha az ember a teret csak ideiglenesen venné birtokba, egyébként semmi keresnivalója ott. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de míg Malicknál mindig azt éreztem, hogy az ember egy a világgal, Reygadasnál épp az ellenkezőjét, hogy idegen ott. Egy fontos zenei rész van benne, amikor Natalia elérzékenyülve előadja Neil Young It's a Dreamjét. Többen emiatt úgy vélik, hogy Juan/Reygadas álmát láthatjuk és ezért nem lehet eligazodni a cselekményen. A színészek szokás szerint teljesen amatőr helyiek és teljesen rendben is vannak, pedig volt már drámaibb jelent, de azt is képesek voltak hozni.

Élmény: És hogy miért írtam előbb Juan/Reygadas-t? Mert erősen önéletrajzi ihletésű a film, hasonló környéken és házban lakik a rendező, rögbizett Angliában, sőt, a gyerekeket konkrétan az ő gyerekei "alakítják". Ez magyarázhatja, hogy a nézőnek miért nem jelent sokat a rögbis jelenet, míg Reygadas világában igenis fontos és magától értedődő. Bevallása szeirnt egy impresszionista jellegű filmet akart készíteni, ahol nem a történet fontos, hanem a benyomás, amit a képről érzünk. Ha ezt elfogadjuk, esetemben a Mennyei háború és ez is egyfajta kellemetlen, ridegen meleg érzéstjelent, ami inkább Lynch szorongására hasonlít, semmint Kieslowski, Malick vagy Tarkovszkij meleg világelméletére, így az utóbbiakhoz jobban közelítő Csendes fény után némileg csalódás volt. Mindenesetre sokat elmond róla, hogy kiket juttatott eszembe, nem?

Érdekességek:

• Még tartozom a címmel: az eredeti egy latin mondás, pontosabban idézet a Bibliából, Jób könyvéből: "post tenebras lux", azaz fény, amely elűzi a sötétséget. Csakhogy ezt Jób pont hogy gúnyosan mondja, szerinte nem jön a fény, ami elűzné a sötétséget.