Cselekmény: 1944, Budapest. A 14 éves Gyuri zsidó, apját behívták munkaszolgálatra, ezért utoljára összeül a család, hogy elbúcsúzzanak. Bár próbálják tagadni a helyzetet, tisztában vannak vele, hogy a halálba megy. Gyuri ezzel nincs tisztában és amúgy is kamasz, ezért sokkal jobban érdekli a szomszéd kamaszlány, mert hát azért vannak prioritások. Egyhangúan telnek a napok, csak a felnőttek szoronganak. Bár van papírja, hogy fontos munkát végez a közeli gyárban, odamenet leszállítják a buszról a zsidókat, elveszik papírjaikat és értékeiket, majd Auschwitzba szállítják őket dolgozni...

Téma: A Nobel-díjas regény durván leegyszerűsítve arról szólt, hogy Gyuri a holokausztba szocializálódótt bele és természetesnek veszi azt, és sokan ezt kérik számon a filmen is, ami részben jogos, részben meg nem, mert nem a regényről van most szó, hanem a filmről. A film maga is azonban persze ide fut ki, hogy mennyire jól, az más kérdés.

Tartalom: Gyuri tehát egy kamasz, aki nem érti ezt az egész hajcihőt a zsidókkal kapcsolatban, hozzászokott a sárgacsillagos-bombák elől menekülős élethez. Anyja elhagyta kiskorában, mostohaanyja nem zsidó, apja munkaszolgálatáról pedig nem érti, hogy egyet jelent a halállal. Bár zsidó származású, nem érzi magát annak, csupán egy gyereknek. Engedelmesen együttműködik a hatóságokkal és elfogadja a lágerbeli életet is olyannak, amilyen. A történet azonban nem a kegyetlenkedésekre építve mutatja be az elembertelenítést, hanem Gyuri egyre érzelemmentesebbé válásán keresztül, aki beletörődötten megtört és csak az étellel, alvással, hideggel tud törődni. Az ő ellepontjai az idősebbek, akik tudják, hogy csak úgy maradhatnak életben, ha remélnek; van aki sors igazságosságában, van aki gyerekeiért, van aki hazájáért. Elvileg a végére kéne jönni annak az ellenpontozásnak, hogy tud jó hely lenni a tábor is, de Budapest nem lett elég kiábrándító ehhez. A tartalommal a legnagyobb problémám talán az volt, amikor megszólaltak a karakterek, mert mondataik túlságosan kinyilatkoztatásszerűek, didaktikusak tudtak lenni fontos pontokon.

Forma: Rendezőknek ez az első filmje, ellenben többször találkozhattunk vele már Szabó operatőreként, és ez meghatározta a filmet is: egy mozgófilmes képeskönyvet kaptunk. A cselekmény nem folyamatos, hanem rövid, elsötétísekkel tagolt szilánkokból áll. Kezdetben melegen szépiaszínű a film (ami szerintem sokkal kifejezőbb emlékezés, mint a Roma fekete-fehérje) sok fénnyel, ez folyamatosan fakul, hidegül, ahogy Gyuri is meghal belül. A zene hiába Morricone, szerintem nagyon nem illett ide (és ezzel minden kritika így volt) a szentimentalizmusa. A színészek egyes helyeken borzalmasak voltak, ami sokat ront az élményen, de korához képest Gyuri nagyjából elvitte a filmet, voltak jobb és rosszabb pillanatai is.

Élmény: Illeszkedik azon holokausztfilmek sorába, mint Az élet szép, amelyek megpróbálják a kontraszt kedvéért nem a kegyetlenkedéseket megmutatni. A nagy terhe, hogy Nobel-díjas könyvből készült még melegében, így nem tudta elkerülni az összehasonlítgatásokat. Ha viszont megpróbálunk úgy nézni rá, hogy nincs elődje, akkor egyáltalán nem rossz film és nem érdemel annyi rossz kritikát, mégha nem is sikerül tökéletesen átadnia azt, amit szeretne.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Harkányi Endre (Valahol Európában)
  • Schell Judit (Kelj fel komám ne aludjál)
  • Mertz Tibor és Bereczki Zoltán (Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten)
  • Daniel Craig (Casino Royale, Csillagok háborúja)
• A történet önéletrajzi (bár fájdalmasan keveset találni Kertész életéről a Wikipédián); 1944-ben valóban elhurcolták Auschwitzba, majd munkatáborba, de szerencsére megérte a felszabadítást. 1973-ra fejezte be a regényét, aminek még két további része készült. 2002-ben kapott érte Nobelt.
• Ez volt az addigi legdrágább magyar film, a forgatókönyvet pedig maga Kertész írta.

Cselekmény: A metrón egyre több öngyilkosság történik mostanában, ami miatt a vezetőség ideges. Eközben Bulcsú legendás jegyellenőrnek számít, mert már többször sínezett, talán ő egyedül az összes kolléga közül. Hogy ez mit jelent? Lefutni egy szakaszt két metrómegálló között, mielőtt elcsapna az érkező járat. A legjobban teljesítő ellenőr azonban Gonzó, aki hogy átvegye Bulcsú helyét, kihívja egy sínezésre...

Téma: Vagy nagyon triviális vagy nincsen neki. A leggyakrabban visszatérő elem ugyanis a munkahelyi stressz, kicsit tágabb értelemben a világ agresszivitása, de ez elég lapos lenne, hogy a Kelj fel komám, ne aludjált idézzem. A megfoghatatlanabb megoldás az, hogy valójában nincs igazi témája, csak annak váza, ahogy Bulcsú a fentről lesüllyed, majd megpróbál visszatérni. De hogy pontosan mi a lent és a fent, az nincs kifejtve.

Tartalom: Gyönyörűen indul a film, maga az akkori BKV-igazgató olvassa fel előszavát papírból, aminél kevés bürokratikusabb dologot tudok elképzelni. Ez volt állítólag a feltétele a forgatásnak. Nem annak szánták, de tökéletes korkép és poén volt. A cselekményt két részre osztanám, az egyik a thrillerszerű pszichológiai szál, ami igazán a történet második felében válik uralkodóvá. Ehhez azonban felvezetésképp megkapjuk az első felet, ami javarészt vígjáték formájában tálalja nekünk a földalatti jegyellenőrök nehéz életét, hiszen állandóan testi-lelki konfliktusokba keverednek az utasokkal. A humor sokszínű a gagyi verekedős-káromkodóstól a szellemesen abszurdig vagy fekete humorig. Aztán elkezd egyre komorabbra fordulni a dolog és nem a gyilkosságok miatt, hanem mert a humort elhagyják és Bulcsú megtört lelkiállapotára kezdünk koncentrálni. Elmondása szerint nem bírta a versenyt, ezért ereszkedett le a mélybe, ami kicsit fura érvelésnek tűnik, de legyen. Csak ez még nem magyarázza, hogy mi bántja és végül miért változik meg a véleménye. Mindenesetre az elég egyértelmű, hogy (spoiler) a gyilkos az ő egy részének kivetülése vagy legalábbis tudja, hogy lehetne ő is az.

Forma: Ez a film igazi erőssége. Több helyen leírták, hogy a sztori igazából lapos (jaj, ez a szó bennem marad most már örökre?) egy kis jelképes csavarral, ami szerintem igazságtalan, mert egy szórakoztató filmhez képest kellőképpen elgondolkodtató. Na de a lapos részeket is olyan ügyesen, profizmussal, ütemérzékkel vették fel, hogy simán átsiklunk a nyomibb részeken is. Ott van pl. Muki szánalmas bemelegítése, ami megfelelő vágással és zenével mindjárt nem is tűnik olyan szánalmasnak. Szépen játszanak időnként a fénnyel vagy annak hiányával, a tökéletes ütemérzéket és vágást már említettem (a rendező korábban videóklipekkel és reklámokkal foglalkozott), jól megy ezáltal a feszültségkeltés is. Ha a Római vakációban az egyik főszereplő Róma volt, akkor itt a földalatti világ legalább annyira fontos a maga apokaliptikus világával. A színészek közül különösen Tibi tetszett, nekem ő volt a leghitelesebb. Szintén tökéletes zeneválasztás volt hozzá az alter-elektronikus Neo.

Élmény: Ezt a filmet is jópárszor láttam annak idején, úgyhogy azt gondoltam, nem fog meglepetés érni, de úgy tűnik egy rendezői változatot sikerült megszereznem, ami jóval bővebb volt, mint az emlékeim. Az összehasonlíttáshoz meg kéne néznem mindkét változatot, de úgy érzem, a rövidebb feszesebb és ettől jobb. Ugyanakkor ezt sem tartom rossznak, sőt, a profi kivitelezés miatt az üresjáratok sem tűnnek annyira üresnek, magyar viszonylatban szerintem ez elég ritka. A Valami Amerikát szokták az első modern közönségfilmnek tartani, de ha azt elfogadjuk, akkor legyen ez az első jó közönségfilm, ami nem felszínes és jól is van megcsinálva.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Mucsi Zoltán (Édes Emma drága Böbe, Roncsfilm, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Kelj fel komám ne aludjál)
  • Badár Sándor (Roncsfilm)
  • Scherer Péter (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Kelj fel komám ne aludjál)
  • Kovács Lajos (Berlin felett az ég)
  • Cserhalmi György (Még kér a nép, Szerelmem Elektra, Az ötödik pecsét, Mephisto, Fehérlófia)
  • Derzsi János (Őszi almanach, Szürkület, Roncsfilm, Sátántangó, Werckmeister harmóniák, A torinói ló)
• Színészdinasztiák: Pintér Tamás felesége Piros Ildikó;
  

Cselekmény: Egy zenei producer felkészíti a következő sztárjelöltet (Lovasi András). A zsidó Kapát (Mucsi Zoltán) és Pepét (Scherer Péter) kivégeznék a nácik, de megérkeznek a komcsik. Aztán két főhősünknek elege lesz a sehová sem tartó filmből, amit amúgy se fog megnézni a nagyközönség. Erre Kossuth jobb híján dalra fakad, hogy ne törődjünk semmivel, csak mulassunk. A háborús helyzetre - na meg a szovjet hadifogságra - való tekintettel aztán Kapa és Pepe mégis maradnak, főleg, hogy Pepe beleszeret a csinos szovjet lányba. A következő jelenetben a náci bíróság előveszi ítéli Hernádit és Jancsót a szocialista etika elleni vétkeik miatt. majd Jancsót kórházba szállítják műteni...

Téma: "Az élet: szív és kés egy-szín alatt" - próbál a filmben Jancsó valami konkrétabbat kimondani a történet lényegeként Weörest idézve. Vagy ez vagy a pina. A film szóhasználatával élve valójában több lapos közhely elhangzik, amelyek a cselekményből és a jelképekből következnek, de a közös lényegük valami olyasmi, hogy a világ egyszerre szép és csúnya, de ez van.

Tartalom: Szerkezetileg szétesettebb, mint a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten, különálló epizódok helyett szilánkos, ha úgy tetszik. A kb. (száz)ötvenévnyi történelmet egy pontba sűrtíve egyszerre vannak jelen a huszadik század közepének-második felének elnyomói Hitlertől Sztálinon át egy amerikai vezérig, az ehhez kapcsolódó tételmondat pedig, hogy "foglyok vagyunk saját hazánkban" utalva az állandó kiszolgáltatottságra. Esetleges megoldásként a leggyakrabban felcsendülő bordal az élet élvezetésre szólít jobb híján. Továbbra is megvan az önreflexivitás, többnyire ezektől tud vicces lenni a film néhány poént leszámítva. Jelképekkel és jelképes helyzetekkel tele, ezek mind történelmiek a már említett időszakra vonatkozóan, legszebb talán a négyüléses bicikli, amin megfér a náci és a komcsi is, de lehetne még sorolni napestig (spájz, népi német, a kvízműsor... stb.).

Forma: Annyi zenei betét van (Kispál, Belga, népdalok), hogy simán lehetne műfajilag zenés film is. Nekem sok volt, nem éreztem mindig indokoltnak, persze értem és értékelem, hogy Jancsó hajlott kora ellenére és képes kortárs könnyűzenei előadókat megtalálni. Ami a színjátszást illeti, továbbra is improvizációkat láthattunk, de most szerencsére kevesebb teret kapott a Kapa - Pepe páros. Képileg nem volt számomra érdekes, Jancsó korábbi filmjeihez hasonlóan kicsit színpadias abban az értelemben, hogy nincs meg a helyszínek valódiságának illúziója, hirtelen rántják mindig össze a díszletet, kis túlzással leforgathatták volna egyetlen udvaron is.

Élmény: A hatrészes Kapa - Pepe nevével filmjelzett filmsorozatnak ez volt a negyedik része. Nem tudom, kellett-e volna látnom a középső két részt, de szerintem így is érthető és önállóan is működőképes volt. Az első film azonban újszerűsége és személyessége miatt mindenképpen jobb volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Mucsi Zoltán (Édes Emma drága Böbe, Roncsfilm, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten)
  • Scherer Péter, Hernádi Gyula, Lovasi András és Szabados Mihály (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten)
    

Cselekmény: Egy faluban vagyunk, az élet zajlik menetrendszerűen: egy csukló bácsi várja a tejest, a vizes leskelődik a pásztorlány után, egy néni virágot szed, pároztatják a malacokat, idős asszonyok a varrodában dolgoznak, család érkezik ebédre...

Téma: A rendező saját elmondása szerint nem üzenni akart, hanem a történetmeséléssel kísérletezni, de attól azért még érezhetően van témája, melyben a természeti környezettel és az emberi világgal próbál párhuzamot vonni. De ettől a ponttól kezdve már lehet vitatkozni, hogy pontosan milyen is a kettő viszonya. Nekem az volt a benyomásom, hogy nem sikerült felállítani a párhuzamot.

Tartalom: A kísérletezés a történetmeséléssel esetünkben azt jelentette, hogy több-kevésbé összefüggéstelen életképeket láthattunk a közösség és az azt körbevevő természet életéből. Vagyis egyáltalán nem voltak összefüggéstelenek, csak annyira nem volt kihangsúlyozva a cselekmény gerince, hogy emlékszem, amikor olyan 15 évvel ezelőtt láttam először, nem is értettem, mi történt (ahogy Ebert se). Így viszont másodjára már sokkal könnyebb dolgom volt és jobban értettem azokat a jeleket, amiket a rendező megmutatott. Minden benne van, hogy megértsük a cselekményt, még ki is mondják. Viszont a cselekmény természettel való összekapcsolása szerintem nem sikerült; sem az, hogy a kettő párhuzamban legyen, sem az, hogy az emberi világ a természet szerves része legyen, és talán ettől olyan megfoghatatlan az egész. Hogy mi a tökömtől lett a műfaji besorolása szatíra, azt nem sikerült megértenem.

Forma: A legjellemzőbb formai elem az, hogy hál'istennek a rendező elsősorban a vizualitásra támaszkodott és nem rágott mindent a karakterek szájába. Konkrétan annyira nem, hogy egyetlen párbeszéd sincs a filmben. De korántsem némafilm, vannak ugyanis zajok - innen a csuklást imitáló cím is - , főleg természetiek és az emberi tevékenységet kísérőek, beleértve az elmosódott beszédet is. A képek gyakran a részletekre koncentrálnak szuperközeliekkel, a minaitűr világra, ezzel kontextusba helyezi és párhuazmot von a kicsi és nagy között. A képek sokszor egyébként is párhuzamosak, pl. a szeretkező malacok és a bárgyún vigyorgó házaspár kettőse vagy a tekegolyó és a malac golyói vagy a lassan foogyatkozó tekések... stb. A kísérletező, bátor kedv még jelen van, pl. láthatunk filmszakadást is. A film sajnos áldozatul esett feleslegesen az akkoriban népszerűvű váló animálásnak, nem illik oda egyáltalán és még nincs is azon a színvonalon, hogy ne tűnjön ki túlságosan. A szereplők pár kivétellel helyi amatőrök voltak és ez jót tett a hitelességnek. zene nagyon helyesen nem volt (egy kivétellel).

Élmény: Úgy érzem, hogy két szék között a földre huppant a dolog: hagyományos történetet akart elmesélni rendhagyó módon, ezért nem sikerült igazán. Ahhoz a képi megoldáshoz, amit alkalmaztak, szerintem jobban illett volna ha sokkal jelentéktelenebbnek tüntetik fel az emberiséget - vagy fordítva, jobban ki lehetett volna domborítani a cselekményt és kisebb súlyt hagyni a természetnek. Mindenesetre jár a piros pont az ötletért és a kivitelezésért is, kevés az ilyen egyedi film.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Kaszás Attila (Napló gyermekeimnek)
  • Margitai Ági (Tűzoltó utca 25)
• Színészdinasztiák: Kaszás Attila felesége Eszenyi Enikő; Margitai Ági férje Fülöp Zsigmond;
  
• A film megtörtént eseményeken alapul: az 1910-1920-as években valóban több faluban az asszonyok megmérgezték férjeiket. Ennek az okai részben abból adódtak, hogy az első világháború után már nem akartak a nők visszatérni a korábbi patriarchális rendbe férjeik hazatértével, főleg hogy közben külföldi szeretőket is összeszedtek. Részben praktikus volt, mert így nem aprózódtak el a földek az öröklés során. Mintegy 50 - 300 gyilkossággal számolnak; 3 nőt ítéltek halálra, 25 másikat börtönre.

Cselekmény: Kapa (Mucsi Zoltán) unokahúga kiirtja a családot. Eközben a három sírásó, Kapa, Pepe és Józsi (Szarvas József) próbál valamennyire rendet tartani (meg némi extra pénzt keresni) a temetőben és a benne lévő vendéglőben, amit rendszeresen látogatnak bérgyilkosok és a rendező Jancsó Miklós, valamint írótársa, Hernádi Gyula. A bérgyilkosok kinyírják a két öreget, de a temetés után ott folytatják, ahol abbahagyták. Írnak egy feleséget Józsinak, de az újdonsült férj nem elégedett vele, ezért inkább lelövi. A második részben az üzletember Kapa hazafelé tart és stresszel, mert a felesége ki van borulva az unokahúg gyilkosságai miatt, pedig épp nagy partit tartanának. Próbálják kitalálni, hogyan menekítsék ki a lányt, de ekkor megérkezik a rendőrség és az ügyvéd Pepe tiltakozása ellenére letartóztatják Kapát, amiért emberhúst szolgált fel hetek óta...

Téma:

Mondja kedves nézőnk, néhanapján elgondolkodik-e azon, milyen is a világ? Igen? Jaj, ne tegye! Élje az életét! Élje a mindennapokat! Legyen vidám és boldog! Nem az? Erőltesse meg magát, ne törődjön semmivel! Nézze, az emberen kívül minden állat tudja: a legfontosabb az életben, élvezni azt. No, ez a filmünk kicsit hozzásegíti.

Írja Jancsó, és ez igaz is lehet a film hangvételét illetően, de azért nagyon is akad mondanivalója: egy cinikus, érzéketlen világot ábrázol ugyanis, amit az utolsó részben mégis megpróbál reménnyel elnyomni, bízva abban, hogy a többség alapvetően jó. Illetve elég egyértelműen látszik rajta, hogy egy búcsú is, hiszen a rendező ekkor már közel 80 éves volt, és hitvallást tett vélt feladata mellett, hogy rávilágíston lámpásával az életre. A sors iróniája, hogy aztán mégis Hernádi ment el először, Jancsó pedig még jó pár sikeres filmet készített ezután 15 évvel későbbi haláláig.

Tartalom: A történet öt különálló, de lazán összefüggő részre oszlik: az első a rendkívül önreflexív és ebből adódóan a legviccesebb temetői rész, amelyben folyamatosan rombolják a negyedik falat. A második rész már groteszken erkölcstelen, amelyben az élet értéktelen; a harmadik rész abszurdan lemondó, ahol már a saját élet sem számít; a negyedik rész társadalmi szintre emeli a cinikus érzéketlenséget az üzleti világ farkastörvényeinek bemutatásával; végül az ötödik részben visszatérünk a temetőbe, amelyben bár az angyal is életképtelennek mutatkozik e gonosz világban, a többség mégis képesnek mutatkozik legyőzni a rosszat. Illetve elbúcsúzik Jancsó.  Az összekötő kapcsok a karakterek, akik ugyan társadalmi státuszt és foglalkozást váltanak (akár jeleneten belül is), személysiégük azonban nagyjából egyező marad. Itt született meg a Kapa - Pepe páros, amit az emberek valamiért viccesnek találnak, pedig többnyire csak üvöltve káromkodnak. Na jó, akkor tényleg viccesek, amikor sikerül valami szellemesebbet kihozni a rámenősebb Kapa és a félénkebb, együgyűbb Pepe párbeszédeiből. Felvonulnak történelmi karakterek, állandó Jancsó-szereplők, és állandóak a kikacsintós utalások arra, hogy ez csak egy film és mi most éppen jelenetet adunk elő.

Forma: A régi Jancsónak nyoma sincs, nincsenek hosszú snittek, belső vágások, tömegmozgatások. A könnyedebb hangvételnek megfelelően több a vágás, gyorsabb az ütem, van pár torzabb kameraszög. Pedig lehet egy vígjáték is viccesen fényképezve, amire jó példa a filmben az, amikor leonésan eldugnak valamit a képkeretből, hogy aztán váratlanul felfedjék. Cseh Tamást leváltotta a Kispál és a borz és Ganxsta Zolee, de nem éreztem őket odavalónak, de legalább aktuálisak voltak.

Élmény: Ha tapasztalatlanul, mondjuk öt éve látom a filmet, akkor értelem nélküli kavalkádnak láttam volna és nem tudom hova tenni, de szerencsére most már elég rutinos vagyok, hogy nagyjából megértsem elsőre a filmet (vagy legalábbis ezt higgyem :D ). Egyszerre volt kicsit összefoglaló, búcsú, de jelennel is foglalkozó film. Az önreflexivitását szerettem, a többi részét kevésbé, de nem volt rossz.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Mucsi Zoltán (Édes Emma, drága Böbe, Roncsfilm)
  • Szarvas József (A részleg)
  • Bikácsy Gergely (Roncsfilm)
  • Juhász Jácint (Szegénylegények, Csillagosok katonák, Fényes szelek, Még kér a nép)
  • Galkó Balázs (Szerelmem Elektra)
• Mucsi Zoltán és Moldvai Kiss Andrea házasok.
  
• Mucsi karakterének becenevét kapa orráról kapta.