Előzmények: Míg Amerikában vagy Franciaországban a film gyorsan céges formát öltött, Angliában egyének játéka maradt. Őket összefoglalva a brightoni iskolának nevezzük. mert ezen a környéken dolgoztak, de más kapcsolat nem feltétlenül volt köztük. Ilyen George Albert Smith (1864-1959) is, aki mutatványosként kezdte, és ügyes diavetítőnek bizonyult, ami később jól jött a filmes trükkökhöz is. Egy 1896-os Lumiere-vetítésen találkozott a filmmel, be is szerzett egy kamerát rövidesen és műsorait vetítésekkel egészítette ki. Sokat kísérletezett, 1903-ra sikerült kifejlesztenie az első színesfimtechnológiát. 1914-ben hagyott fel a filmezéssel egy jogi vita után.

A film: A történetecskében egy nagymama újságot olvas a nagyítójával, amit magához vesz az unokája és rajta keresztül kezd számba veszi a helyiség dolgait az órától a macskáig. Ez végre megint nem egy sima aktualitás, hanem egy innovatív film: ez volt ugyanis az egyik első, ahol közelieket láthatunk, miközben a statikus nézői szemszögből felvett szobáról egy vágással átkerülünk az unoka szemszögébe, és felnagyítva, kereken látjuk a szemlézett dolgokat. A vágás tehát itt már nem egy trükköt szolgál, mint Melies-nél, hanem narratív technika. Kifejezetten izgalmas 1900-hoz képest.

Előzmények: Míg Amerikában vagy Franciaországban a film gyorsan céges formát öltött, Angliában többnyire egyének játéka maradt. Őket összefoglalva a brightoni iskolának nevezzük, mert ezen a környéken dolgoztak, de más kapcsolat nem feltétlenül volt köztük. Ez persze nem igaz, természetesen voltak üzleti vállalkozások, de ebben az időszakban még nem nőttek annyira nagyra, mint más országokéi. Ilyen kisebb stúdió volt Cecil Hepworthé (1874-1953) is, aki már a kezdetek óta részt vett a brit filmben, ő írta az első könyvet a témában és később kifejlesztett egy hangosfilm módszert is, de az 1920-as években csődbe ment, részben addigra elavult stílusa miatt.

A film: A történetecskébe, egy kamera vesz szemből egy utat, ahol lassan elhalad egy autó mellettünk. Ezután viszont feltűnik egy autó, ami sebesen felénk száguldva, amikor hozzánk ér, a kép elsötétül. "Anya elégedett lesz" írja a felirat. Hogy ez utóbbi mit jelent, fogalmam sincs, a film többi rész viszont megér egy részletesebb elemzést. A fő poén az, amit már A vonat érkezésében (1896) is láttunk, hogy a kamera felveszi a néző nézőpontját, így a felé közeledő autó valóban átadja azt az érzést, mintha elgázolnának minket. Azonban ne menjünk el szó nélkül az ezt megelőző rész mellett sem, ugyanis ezzel, azaz a hintó közeledésével és elhaladásával feszültséget kelt tudatosan. Ez teljesen hatásos ma is, és belegondolva a dátumba, úttörő. A sofőr egyébként maga a rendező, az utasa az a May Clark, akit Hepworth későbbi filmjeiben is láthattunk már.

Előzmények: A korszak több sikeres feltalálója mellett Lumiere-ék is sikeresen bemutatták 1895-ben olcsó, könnyű kamerájukat, majd szétküldték embereiket a világban, hogy népszerűsítsék találmányukat. Egyik ilyen alkalmazottjuk Gabriel Veyre (1876-1936) volt, aki bár gyógyszerészként végzett, 25 évesen Dél-Amerikába utazott felvételeket forgatni Lumiere-éknek, amit Kanada, majd a Távol-Kelet követett. Aktualitásait 1900-ban mutatták be Párizsban. A mozgóképek mellett Lumiere-ék valódi büszkeségét, a színes fényképeket is promózta, alább egy "szelfije" látható. Veyre haláláig Marokkóban maradt, ez idő alatt rengeteg szép, színes képet készített, itt lehet szemezgetni.

A film: A cím magyarul "Japán tánc: gésa és riksa". Az aktualitásban két gésa jön ki egymás után egy kertből és elhajtanak egy-egy riksával. A tánc itt vélhetően nem táncra utal, hanem az európai szemnek különlegesnek ható szokást értelmezi afféle táncként. Ez azért már messze nem az első Japánban készült film, úgyhogy nem tudok róla sokat mondani.

Előzmények: Noha láttuk hogy vannak előzmények bőven, a mozi születését hagyományosan a francia Lumiere-testvérekhez kötjük. Családi fényképüzemben sajátították el a szakmai alapokat, majd megvásárolták a kinematográf szabadalmát, ebből fejlesztették tovább saját változatukat, miután Párizsban látták Edison kinetoszkópját. Az eszköz felvevő- és egyben vetítőgép is volt, szebb képekkel és jóval könnyebb kamerával, aminek köszönhetően könnyebb volt felvételeket készíteni. Szűk két hónappal a német Wintergartenprogramm (1895) bemutatója után mutattak be tíz filmet fizető közönség előtt Párizsban, hagyományosan innen számítjuk a mozi és a film kezdetét. A testvérek úgy gondolták, hogy a mozizásban nincs nagy jövő, hiszen amiket leforgattak, azokat láthatjuk saját szemünkkel is az utcán. Az IMDb szerint 1900 után nem is forgattak több filmet, és visszatértek a fényképezéssel kapcsolatos kísérleteikhez. Bár cégük sikeres volt, később egyesültek a brit Ilforddal, ezért nem hallani már a Lumiere márkáról.

A film: A címben benne van minden szokás szerint, egy kislány eteti a macskát. Látszólag ez ugyanaz a macska, mint az 1895-ös filmben, A macska ebédjében. A kislány egyébként Madeleine Koehler (1895-1970), Lumiere-ék unokahúga, aki számos más filmjükben "szerepelt". Ahhoz képes, hogy már 1900-at írunk, ez elég kevés.

Előzmények: A francia Georges Melies már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: Az egyiptomi remete, a 4. századi Szent Antal megkísértése a történet témája, amelyben az imádkozó Antalt megpróbálják elcsábítani a semmiből megjelenő nők, de ezeknek ellenáll. Történet igazából nincs, a trükkök a jól megszokott eltűnős-feltűnősek. Az mondjuk kemény, amikor Jézus is nővé változik, de ennél azért vannak szórakoztatóbb Melies-filmek. Antalt egyébként maga Melies játssza.