Előzmények: A francia Georges Melies már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: Az egyiptomi remete, a 4. századi Szent Antal megkísértése a történet témája, amelyben az imádkozó Antalt megpróbálják elcsábítani a semmiből megjelenő nők, de ezeknek ellenáll. Történet igazából nincs, a trükkök a jól megszokott eltűnős-feltűnősek. Az mondjuk kemény, amikor Jézus is nővé változik, de ennél azért vannak szórakoztatóbb Melies-filmek. Antalt egyébként maga Melies játssza.

Cselekmény: Míg a nap fénye beteríti, az egész föld Mufasa oroszlán (James Earl Jones) királysága alá tartozik, akinek épp most született meg utódja, Simba (Donald Glover). Mufasa testvére, Zordon (Chiwetel Ejiofor) féltékeny a királyra, duzzogva el se megy unokaöccse születésére. Apja körbevezeti Simbát, és megpróbálja elmagyarázni, hogy a természet örök körforgásban létezik. A kölyök Simbát persze jobban érdekli a tiltott, árnyékban rejtőző elefánttemető, el is szökik oda, és persze kis híján végeznek vele az ott tanyázó hiénák, de Mufasa még időben odaér kimenteni. Nem sokkal később Zordon is felkeresi a hiénákat, hogy együttműködve egy gnúcsordát ráijesztve halálra tapostassa Mufasát...

Téma: Igazából nincs neki, mert annyira hangsúlytalanok. Az eredeti Az oroszlánkirályban (1994) még megelőlegeztem neki az élet körforgása és a Simba személyiségfejlődése témákat, de azt hiszem ott még túl nagyvonalú voltam kezdő filmnézőként, bár már akkor is megjegyeztem, hogy egyik sincs rendesen bemutatva. Kilenc éve láttam azt a filmet, ezért nem akarok gyakorlatilag látatlanban ítélkezni, de szerintem itt egy hajszálnyival - de még mindig nem elégségesen - nagyobb volt az élet körforgásán a hangsúly.

Tartalom: A történet egy idealisztikus képpel nyit, ahol a természet élőlényei egyensúlyban vannak a bölcs Mufasa uralkodásának köszönhetően. A kis Simbát persze ez nem érdekli, ő a menő csávó akar lenni. A cselekmény mozgatórugója Mufasa testvére, Zordon aki király akar lenni és okosabbnak hiszi magát Mufasánál. Kihasználva Mufasa gyenge pontját, a fián keresztül legyőzi őt, ám nem bizonyul jó uralkodónak, mert csak a sajátjai érdekeit nézi, túlvadássza a vidéket és ezzel felborul az egyensúly. Ekkor kezdődik Simba felnövéstörténete, aki elmenekülve egy másik idealisztikus világban találja magát: hakuna matata, ami annyit tesz szuahéliül, hogy ne foglalkozzunk a problémákkal. Aztán Simba meggondolja magát, nem menekül tovább feladata elől, és ez a pont számomra a leggyengébb láncszem, mert nem magyarázza el se az eredeti, se az új változat a miértet. Simán megoldható lett volna egy kisebb dramaturgiai húzással, hogy az új otthonát is elérje Zordon pusztítása vagy hogy a természet megfigyelése során megértse a körforgást. A történet hátralévő részének már nincs jelentősége, csak végigviszik a cselekményt. Bár a történet remake és majdnem teljesen leköveti az eredetit, egyes jeleneteket itt-ott kiegészítettek, feljavítottak. Egy jó példa erre, ahogy Sima szőre eljut Rafikiig: a rajzfilmben csak odafújja a szél közvetlenül, míg ebben a változatban sok-sok állat mindennapos tevékenysége kell hozzá, ami már malicki módon ábrázolja az élet körforgását. Hollywoodi szokás szerint az akció, dráma és humor tökéletes elegyének kellene lenie a filmnek, de a humor az első felében elmarad, mert se a szarvascsőrűmadár, se a hiénák nem elég viccesek, ehhez kell az ikonikus Timon és Pumba páros.

Forma: Az első a megdöbbentő fotorealisztikusság. Én meg voltam győződve, hogy valós állatokat kopipésztelnek a valós helyszínekbe, a mozgást meg valahogy szimulálják, leanimálják, kiegészítik. De utánanéztem, nem ez a helyzet: mindent animáltak, még a környezetet is (az egyetlen kivétel a filmkezdő napfelkelte) Az Avatar (2022) elbújhat. Hogy nem idomított állatokat látunk, az ott bukik ki egyedül, amikor összegyűlnek különféle fajok, mert az már életszerűtlen. Esetleg még a mozgás nem teljesen igazi. Ennek a realisztikusságnak az áldozata lett az is, hogy hiányoznak a hőskorszaki Disneyre jellemző expresszívebb formák. Számomra érthetetlen módon a kritikák nagy része meghatározó negatívumként emeli ki, hogy a realisztikus állatábrázolás miatt elveszett az arcjáték, de hát aki már látott életében mondjuk egy Bresson-filmet, annak ez nem jelent semmilyen problémát, enélkül is tudjuk, mi játszódik le a karakterekben. A hangalámondás nem volt tökéletes; az tök jó volt, hogy néha alátették a szövegnek az állathangot is, de néha túl emberi lett. Végeredményben egy gyerekfilmről beszélünk, úgyhogy nincsen túl sok szokatlan kameraszög, vágás, fényjáték, ilyesmi, de rendesen össze van rakva. A zene a jól ismert dallamokból áll, ezek régen sem ragadtak meg, most a Lion Sleeps Tonight működöttami megint egy jó példa arra, hogy fel lehet turbózni az eredeti jelenetet.

Élmény: Unottan álltam neki a filmnek, mert az eredeti se varázsolt el gyerekkoromban, illetve kilenc éve attól vált emlékezetessé, hogy az volt az egyik utolsó szög a koporsójában annak, hogy szinkronosan nézzek filmeket. A realisztikussága lenyűgözött, de önmagában az még kevés volt. A közepe táján kezdett megvenni, amikor több olyan kiegészített vagy hozzátoldott jelent is volt, amelyek jól fokozták a hangulatot. Aztán a vége újra unalomba fulladt sajnos. Kár érte, mert szeretem élvezni a filmeket, szeretem, amikor észreveszem, hogy elkezdtem élvezni és ezek után még mindig hozza azt a színvonalat. Nem tudom, melyik lenne jobb első élménynek, ez vagy az eredeti.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Donald Glover (Pókember)
  • Seth Rogen (Donnie Darko)
  • Chiwetel Ejiofor (Igazából szerelem, 12 év rabszolgaság)
  • Alfre Woodard (12 év rabszolgaság, Amerika Kapitány)
  • James Earl Jones (Dr. Strangelove, Csillagok háborúja, Amerikába jöttem, Az oroszlánkirály)
  • Florence Kasumba (Amerika Kapitány, Fekete Párduc, Bosszúállók)
  • Phil LaMarr (Ponyvaregény, Pókember, A Hihetetlen család)
• Nem értek hozzá, de ez a film csak a jelölésig jutott a legjobb vizuális effektek kategóriájában, a díjat az 1917 vitte el. Ezek után kíváncsian várom azt a filmet és nagyon magas elvárásaim lesznek.

Cselekmény: Az 1960-as évek Amerikájában járunk, a fiatal, nagyon szerelmes Joey épp meglepni készül szüleit azzal, hogy nyaralása alatt nemhogy megismerkedett, hanem beleszeretett és még készen is áll összeházasodni az orvos Johnnal. Mielőtt másnap John tovább utazna Európába munkaügyben, szeretnék a szülők áldását kérni esküvőjükre. Elsőként anyja, Chris (Katharine Hepburn) ér haza, és mindaddig izgatottan hallgatja Joey beszámolóját, amíg meg nem látja, hogy velük ellentétben John fekete. Aztán megérkezik az apa, Matt is (Spencer Tracy), aki persze túl nagy kockázatnak találja a vegyesházasságot. John is számol a lehetséges gondokkal, ezért lehetőséget ad a szülőknek: ha nem adják áldásukat, akkor nem fogja elvenni Joeyt. Hogy a helyzet súlyosbodjon, Joey meghívja John szüleit is vacsorára, akik szintén nem tudják, hogy a lány fehér...

Téma: Értelemszerűen a rasszizmus témakörében vagyunk, azon belül is a vegyes kapcsolatokéban, és lerendezhetnénk annyival, hogy a szerelem legyőzi az akadályokat, valószínűleg ennyi is volt a fő cél. De talán ennek a témának a lerágottsága miatt számomra hangsúlyosabb volt az a nemzedéki különbség, ami az idősebbek és a fiatalabbak rasszizmushoz való hozzáállását jellemezte.

Tartalom: A fő poént lelövik azonnal, miszerint Joey és John egy vegyes pár, amin persze majdnem mindenki ledöbben. A fehér család tipikus "fehér", liberális, tehetős, A fekete család pedig hétköznapi melósokból áll, kivéve ugye Johnt, aki fehér mércével is az elitbe verekedte magát, tökéletes a modora... stb.. A rendező elmondása szerint őt tökéletesre kellett venni, hogy az egyetlen akadálya a házasságnak valóban csak a bőrszíne legyen. Joey pedig liberális, az igazság mellett mindig kiálló szülők gyermekeként természetesnek veszi, hogy akár egy fekete férfival randizzon, sőt, meg se látja a színét. Az anyák gyermekeik boldogságát látva rövid időn belül megszokják a helyzetet, az apák viszont - bár elvi szinten nincs kifogásuk - racionálisan tartanak attól, hogy a többségi társadalom ezt nem fogja tolerálni. Ami az első témát illeti, nem nagy spoiler, hogy végül a szerelem erősebbnek bizonyul, hiszen amíg szeretik egymást, addig lesz erejük megküzdeni a társadalommal. És ezen a ponton egy kis kontextus, ami napjainkból kevésbé - bár még mindig - látszik: a történet ihletője egy-két korabeli botrányos vegyesházasság mellett a forgatáskor még zajló Loving bírósági ügy, ahol egy vegyes pár végül elérte, hogy ne legyen tilos a "fajok" közötti házasság, hiszen ahogy a filmben is elhangzott, ekkor még nem kevés államban bűncselekménynek számított, és egy korabeli felmérés szerint az amerikaik 80%-a ellenezte. És ne felejtsük, hogy ekkor még javában benne voltunk a polgárjogi mozgalomban, tehát ez a film egy iszonyat bátor kiállás. Na de lássuk a másik témát, ami számomra érdekesebb volt: a nemzedéki különbségeket. Azt már említettem, hogy Joey szinte színvak, ahogy John se fél belemenni a kapcsolatba, a pap kivételével viszont minden idősebbnek van fenntartása, más fiataloknak azonban nincs (ld. hentes, barátok, autóbaleset). Még az idősebb fekete háztartásvezető is elítéli, mert szerinte John nem tudja, hol a "helye". De a legerősebb jelenet John és apja veszekedése volt, ahol John durván - de nem rosszindulatúan - lealázza apját, hogy az ő nemzedéke teherként húzza vissza őket a rasszizmusba, és addig nem lesz változás, amíg ki nem halnak. A történet inkább dráma, de vannak bőven vígjátéki elemek is a szituációkból adódóan.

Forma: Afféle kamaradarab, a film nagy része a házban játszódik, ennek néha van is némi stúdiófílingje. Nagy vizuális látványosságok nincsenek, de van több jó kamerabeállítás szembeállítva az álláspontokhoz tartozó arcokat vagy éppen háttérbe helyezve őket. Van egy szerelmet dicsőítő főcímdala, más tekintetben a zene nem érdekes, ahogy a díszletek vagy jelmezek sem, hiszen azok hétköznapiak. Most kivételesen sokat fogok írni magamhoz képest a színjátékról, először is mert ugye egy ilyen környezetben ezen van a lényeg, másodszor mert több érdekessége van. John a leginkább sokszínű a drámaitól a komikusig; Joey jól hozza az egysíkúan boldog és céltudatos karaktert. Állítólag volt egy nagymonológja, ami sokat javított volna rajta, de ez kivágták. A házvezetőnő nem tudom, hogy paródia akart-e lenni, de ő kifejezetten a régi, sztereotip fekete karakter hozta, aki nagyszájú, jajgatós. A fiatalokat szintén végtelenül túlzóan állították be, amilyennek egy idősebb látja a hülye divatot követő kamaszokat (rágózás, tánc). A Mattet alakító színész ekkor már nagyon rossz állapotban volt, három héten belül meg is halt, és ezt vegyétek figyelembe a filmnézéskor, mert a nagymonológjánál ez eléggé megviseli filmbéli és valós feleségét, a Chris-t alakító színésznőt, aki soha nem merte megnézni a filmet. Kapott is érte egy Oscart, bár a film nagy részében csak könnyes szemekkel néz. Talán az én előítéletem, hiszen az 1930-as/1940-es évekből ismerhetjük őt igazán, de nagyon régimódinak láttam az egész filmet és a színészeket.

Élmény: ...és az egész filmet nagyon régimódinak éreztem, miközben a témája nagyon is progresszív volt, de a megvalósítása már nem. 1967-ben vagyunk, ekkor jött ki a Bilincs és mosoly, a Bonnie és Clyde, a Diploma előtt, ők már egészen más formát mutatnak. Összességében egy jó elegye a drámának és humornak néhány erősebb jelenettel, de mára kissé nehezen érthető jelentősége. Mondjuk valószínűleg ma is nagyot nézne nem egy fehér szülő, ha lánya egy fekete pasival állítana haza és ugyanezen fenntartásai lennének, még ha sokat enyhült is a helyzet. Ami nagyobb hatással volt rám, hogy John elküldte az apját a p*csába, és nagyon hiányzik nekem ez a mai, mindenkivel udvariaskodó világban a fősodratú filmekből, pedig lenne miért ma is. Korunkban az egyedüli ilyen momentum talán csak Greta Thunberg "how dare you" mondata volt.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Spencer Tracy (San Francisco, Bolond bolond világ)
  • Katharine Hepburn (Párducbébi, A philadelphiai történet, Az Afrika királynője)
  • Roy Glenn (A szélre írva)
  • Virginia Christine (Délidőben, A testrablók támadása)
  • D'Urville Martin (Rosemary gyermeke)
• Tracy és Hepburn a valóságban is házasok voltak ekkor már 25 éve.
• Katharine Houghton (Joey) Hepburn (Chris) unokahúga
• Spencer Tracy még a bemutató előtt elhunyt 67 évesen, ez volt az utolsó szerepe; Alexandra Hay 46 évesen hunyt el 1993-ban szívbetegségben
• Még életben vannak: Katharine Houghton (79)
• A stáblistán feltűnt egy magyar név, aki a speciális effektekért felelt: Gáspár Géza. Róla csak annyit találtam, hogy 1910-ben született Budapesten és 1995-ben hunyt el Amerikában. Az IMDb-n a legkorábbi filmje az 1960-as évekből van, szóval talán '56-os menekült. Fia és unokái is ezen a területen helyezkedtek el, fiát Oscarra jelölték a Szellemirtókért (1984)

Cselekmény: Az univerzum kronológiája szerinti első trilógia idején járunk, a birodalmiak Krennic (Ben Mendelsohn) vezetésével magukkal hurcolják a fegyverfejlesztő Galent (Mads Mikkelsen), aki erre előre készülve kislányát, Jynt alaposan elrejti. Bő tizenöt évvel később az addig álneveken bujkáló Jynt a lázadók felkutatják, hogy rajta keresztül eljuthassanak apjához és kimentsék a birodalmiaktól, mert egy dezertőr birodalmi pilótától tudomásukra  jutott, hogy egy szuperfegyveren dolgozik a birodalmiaknak (a halálcsillagon). Jyn és a lázadó Cassian (Diego Luna) útnak indulnak a dezertőr pilótához, menetközben csatlakozik hozzájuk egy vak szerzetes és annak zsoldos társa. Cassian küldetése valójában nem kimenteni, hanem végezni Galennel, hiszen az ő birodalmi kezeken lévő szakértelme is kockázati tényező. A lány még épp látja apja üzenetét, amelyben elmondja, hogy szabotálta a halálcsillagot, amibe épített egy gyenge pontot, hogy könnyű legyen elpusztítani. Csakhogy a halálcsillag már elkészült, és épp ott demonstrálják az erejét, ahol Jynék vannak...

Téma: Egyfelől szórakoztató film, mert nem szól különösebben semmiről az akción és drámán kívül, ugyanakkor egyértelműen van egy fő motívuma, ami az elfeledett, "kis" hősökről szól, akik akár életüket is áldozzák, hogy egy apró lépéssel hozzájáruljanak vele a győzelemhez.

Tartalom: A sztorira nem fogok bővebben kitérni, mert spoileres lenne és nem is fontosak az események, de a lényeg, hogy mindenki hoz valamilyen áldozatot az ügyért. Ez lehet erkölcsi, pl. amikor a nagyobb jó érdekében (nem is olyan) kicsi rosszat teszünk. Krennic pl. már az elején azzal a felütéssel huny szemet a terror felett, hogy hosszútávon az majd békéhez vezet, ami lehet ugyan a részéről cinikus megjegyzés, de attól még önmagában logikus indok. Első főszereplőnk, Cassian egész életében ellenálló volt, fásult és nem riad vissza a piszkos módszerektől, már az elején végez szemrebbenés nélkül egy lázadóval, csak mert kockázati tényező. Második főszereplőnk birodalmi pilótából áll át a lázadók mellé, a harmadik maga Jyn, akit elhagyott apja és nevelője is, hogy megvédjék a birodalmiaktól és a birodalmi apa miatt a lázadóktól egyaránt, így ő már csak csendben élne legszívesebben. Jyn és Cassian többször konfrontálódnak, hiszen Cassian sok piszkos dolgot elkövet, de a közös cél összeköti őket, vigyáznak egymásra és szoros bajtársiasság alakul ki közöttük, ami hál' istennek nem csap át előzmények nélküli szerelembe, és így sokkal életszerűbb és meghatóbb volt a kapcsolatuk. A vak szerzetes és társa karaktereit nem építették fel rendesen, nem tudunk meg róluk semmit azon kívül, hogy nekik már eleve szoros a viszonyuk. A mellékszereplők sem fekete-fehérek, Krennic is bőven emberi, hajtja a becsvágy, hibázik, a lázadók is Cassianhoz hasonlóan hol hősiesek, hol piszkos módszereket vetnek be. Végül említsük meg a kötelező robot társat, aki már önmaga is jelzésértékű, hiszen egy birodalmi robotot programoztak át, aminek mellékhatása a gúnyos beszólás. Ez egy sokkal modernebb humor az eredeti filmek avíttasabb robotjainál.

Forma: Szerencsére nincs észrevehetően túltolva az animáció. A lézerfegyverek kissé feltűnően szikráznak, de nem vagyok szakértő, ez lehet a fegyver sajátossága és nem nyilvánvaló tűzijáték. A harcjelenetek egyébként valós hatásúak, az rendezői elképzelés szerint ez egy háborús film. Az űr mindig látványos, a díszletek és a jelmezek rendben vannak, egy-egy ponton még vissza is köszön az eredeti filmek rozsdás jövője, pl. Saw Gerrera karakterében. Az is jót tett a világnak, hogy ezt még ugye az 1970-es években építették fel, így az ő jelmezeik és díszleteik hihetőbben jövőbeliek, mintha egy mai stílusból indulnánk ki. A zenében visszaköszönnek folyamatosan az eredeti dallamok, a színjáték rendben volt, csak néhány karakter nem kapott elég időt. Cassiannon kellett kicsit gondolkodnom, mert ő egy visszafogott, belül szenvedős, megfásult karaktert kapott, ami nem jó a drámához, de így talán életszerűbb. Az animációnak és a színjátéknak van egy érdekes együttállása a filmben: két karakter arcát is digitálisan vetítették rá egy színészre, mert az egyik már régen meghalt, a másikat meg fiatalon kellett mutatni. Az előbbin észre se vettem, a másodikat sajnos kitartva mutatták és emiatt nagyon bizarr látvány volt. Jó ez így? Feltámasztjuk ezzel a régi színészeket vagy az újakat nyomjuk el?

Élmény: Annak idején hallottam, hogy mindenkinek tetszett ez a sötétebb hangulatú film, ehhez képest a mostani kritikák többsége lehúzta, mert nem volt elég csillagokháborújás. Én az előbbiekkel vagyok, talán mert sosem szerettem a Csillagok háborúja egyik trilógiáját sem, már gyerekként sem varázsolt el a világa, pedig mikor, ha nem akkor. Ezt elsősorban egy ráncfelvarrt, modernizált változatnak éreztem, ami a jobb szuperhősfilmekhez hasonlóan realisztikusabb, a legjobb index a robothumor volt. De ezen nézőpontok nélkül is működött volna, mert van azoknak a történeteknek egy erős mélabúja, ahol nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Talán azért is működött, mert felidézte bennem a Melankóliát (2011).

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Diego Luna (Anyádat is)
  • Ben Mendelsohn (A sötét lovag, Pókember)
  • Mads Mikkelsen (Casino Royale)
  • Alan Tudyk (Jégvarázs)
  • Forest Whitaker (Szakasz, Fekete Párduc)
  • Jimmy Smits, Genevieve O'Reilly, Drewe Henley, Paul Kasey, Nick Kellington és Dave Filoni (Csillagok háborúja)
  • Anthony Daniels (Csillagok háborúja, A gyűrűk ura)
  • Jimmy Vee, Warwick Davis és Ian Whyte (Harry Potter, Csillagok háborúja)
  • James Earl Jones (Dr Strangelove, Csillagok háborúja, Amerikába jöttem, Az oroszlánkirály)
  • Spencer Wilding (Harry Potter, A sötét lovag)
  • Guy Henry (V mint vérbosszú, Harry Potter)
  • Ingvild Deila (Bosszúállók)
  • Angus MacInnes (Csillagok háborúja, Tágra zárt szemek)
  • Michael Smiley (Haláli hullák hajnala)
  • Stephen Stanton (Joker)
• Drewe Henley 2016-ban meghalt 75 évesen
• Rian Johnson rendező cameozik egyet halálcsillag technikusként.
• SPOILER: A rendező maga se hitte el, hogy a stúdió engedi ezt a befejezést, ezért noha nem ez volt a szándék, de az eredeti forgatókönyvben mindenki megmenekül.

Cselekmény: Az Amerika Kapitány: Polgárháború (2016) után vagyunk, amelyben ugye Wakanda királyát megölték. És hogy mi az a Wakanda? Egy kelet-afrikai ország, ahová sokezer évvel ezelőtt egy meteorit esett. A meteorit anyaga a különleges vibranium, aminek hatására a környezetében lévő virág elfogyasztása emberfeletti erővel ruházza fel az embert, ráadásul az anyagnak köszönhetően az ismertnél sokkal fejlettebb technológiákat dolgoztak ki a wakandaiak, ugyanakkor el is rejtőztek a világ elől. A Fekete Párduc pedig a virág elfogyasztója, amely cím uralkodóról-uralkodóra száll, és mivel ugye Wakanda királya meghalt, ezúttal fia, T'Challa (Chadwick Boseman) a soros. Eközben a vibraniumról már korábban tudomást szerző gengszter, Klaue (Andy Serkis), aki már korábban is lopott belőle, ezúttal egy múzeumból tulajdonít el egy wakandai régészeti leletet, amit megpróbál eladni. T'Challa a nyomába ered... 

Téma: A fő szál igazából még csak ez után indul, úgyhogy pici spoiler: egy Amerikában magára hagyott wakandai árva bosszút esküszik a királyi család és a feketéket elnyomók ellen, és wakandai fegyvereket adna a kezükbe, hogy a feketék uralkodjanak ezentúl világszerte. Na most vagy én vagyok helikopter vagy mindenki más a hülye, de félelmetes, hogy mennyire nem ugyanazt láttuk a történetben. Teljesen érthető módon adja magát, hogy a wakandai paradicsom az elnyomott afroamerikaiak inverze, de valahogy ezen a ponton megálltak a "rasszista" kritikák és nem foglalkoztak a teljesen egyértelmű fő motívummal, ami az izolacionista politika, ami épp az Egyesült Államokra volt jellemző. A történet végére főhőseink arra a következtetésre jutnak, hogy nem élhetnek többé elzárkózva és nagylelkűen meg kell osztaniuk mindenkivel eredményeiket.

Tartalom: A rövid bevezetőben elmesélik Wakanda és a Fekete Párduc történetét, egy akciójelenettel megmutatják a képességeit és technológiai fejlettségüket, majd a királycsinálós rituálé során némi betekintést nyerünk a wakandai társadalomba is. Már az első akciójelenettel T'Challa szívszerelme révén bevezetik a fő témát is, a lány ugyanis nem tudja tétlenül nézni az emberek nyomorát, és segíteni próbál, hiszen megteheti, miközben a wakandai hagyományos álláspont az elzárkózás, ami szavatolja békéjüket. A sztori ott kezdődik el igazán, amikor színre lép és kiderül kicsoda Erik és mi a terve. Ő ugyanezt veti Wakanda szemére, hogy a sokévszázados szenvedés ellen nem tettek semmit, és most itt a visszavágás ideje, és teljesen mindegy, hogy most feketékről van szó, rabszolgaságról és gyarmatosításról - viszont ez adja a sztori lelkét, pontosabban Erik karaktere. Nélküle baromi unalmas lenne az egész, Erik viszont egy hús-vér afroamerikai (és nem afrikai, mint Wakanda), és hiába nem mutatják, értjük, hogy ő az a tipikus amerikai gettóban felnőtt gyerek, aki a saját bőrén tapasztalja meg még most is a rabszolgaság örökségét. A dühe jogos, érvei érvényesek. Akcióból egyébként most nincs olyan sok és nem is grandiózusak, sőt, kb. a fele akciójelenetekben Fekete Párduc erejétől megfosztva verekszik. A humor mérsékelten van jelen.

Forma: A képi világ marveles, minden oké, semmi izgi. Az animáció nekem sok, nem tudták élethűre megcsinálni Wakandát, pedig... de erről majd később. A díszlet, a jelmezek... rasszisták? Olyan, ahogy Amerikában elképzelik Afrikát. Értem, hogy egy modern, de afrikai hagyományokat is megjelenítő világot akartak csinálni, de ez így olyan végtelenül leegyszerűsítő, mintha az európai emberek katedrálisok és felhőkarcolók között élnének cilindert és lovagi páncélt hordva. És az utcán még így is fonott kosarakat árulnak b*zmeg a világ legfejlettebb, futurisztikus országában. A költségvetés nem volt kicsi, de a nagy harcjelenetben alig pár tucat ember vett részt. A film lelke a színészekben-karakterekben rejlik, és ők jók. T'Challa a kevésbé izgalmas, de az ő arca is hitelesen meleg. A kedvencem a fegyverkereskedő volt, őszinte élvezettel gonoszkodott. De a film szíve, ahogy a sztoriban is említettem, Erik volt, akinek átéreztük dühös keserűségét. A zenére nem emlékszem.

Élmény: Elvárásokkal ültem neki, mert sokszor olvastam, hogy ez milyen jó film, és bár kétségtelenül valóságosabbnak és komolyabbnak hatott az afroamerikai helyzet miatt, önmagában azért nem egy hű de nagy film. A sztorival nem volt bajom, a színjáték tetszett. Tudod, hol bukott el szerintem a film attól, hogy jó legyen? Wakandánál. Van egy ismeretlen, földi, futurisztikus város és nép, és a filmben szinte semmit nem látunk ebből, holott egy rendes filmben erre ment el volna egy óra legalább, hogy ámulhassunk rajta. Valódi díszletekkel, városképpel, járművekkel, nem pedig animáltakkal. Sokan mérföldkőnek tartják, mert egy nagyköltségvetésű, nagy bevételt hozó film szinte kizárólag afroamerikai stábbal, afroamerikai történettel.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Chadwick Boseman, Florence Kasumba és Sebastian Stan (Amerika Kapitány, Bosszúállók)
  • Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság, Csillagok háborúja)
  • Danai Gurira (Mother of George, Bosszúállók)
  • Martin Freeman (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Amerika Kapitány)
  • Letitia Wright, Winston Duke és Angela Bassett (Bosszúállók)
  • Forest Whitaker (Szakasz)
  • Andy Serkis (A gyűrűk ura, A tökéletes trükk, Bosszúállók, Csillagok háborúja, Batman)
  • John Kani (Amerika Kapitány)
  • Isaach de Bankolé (Casino Royale, Szkafander és pillangó, Mother of George)
  • Danny Sapani (Csillagok háborúja)
• Connie Chiume idén hunyt el 72 évesen.
• John Kani fia Atandwa Kani (a király és a fiatal király szerepében)
• A Fekete Párduc karakterét 1966-ban írták meg a polgárjogi mozgalomra reagálva. Nincs köze a Fekete Párducok politikai szervezethez, ők később jöttek létre.
• Kis extra a Marvel-filmekhez az átláthatóság kedvéért: