Tartalom

Valamikor a huszadik század elején az arisztokratikus Amberson-család egy kisváros legtekintélyesebbje. Az örökösnőnek, Isabelle-nek udvarol Eugene (Joseph Cotten), de amikor részegen szerenádozna, átesik a nagybőgőn és Isabelle ezt sértésként éli meg, így végül egy másik férfi felesége lesz. Fiuk, George (Tim Holt) borzasztóan elkényeztetett gyerek, magáénak hiszi a várost és lakóit, és ez felnőttkorára sem változik. Báljukon megismerkedik egy lánnyal, Lucyval (Anne Baxter), akibe rögtön beleszeret, de annál jobban unszimpatikus számára a nő lovagja, akiről mint később kiderül, nem más mint a lány apja, a megözvegyült Eugene. Míg Eugene jól menő autógyárat épít, Ambersonék befektetései csődbe mennek, és amikor George apja meghal, nehéz anyagi helyzetbe kerülnek. Eugene újra udvarolni kezd Isabelle-nek, aki mindvégig őt szerette, ám George nem tartja helyénvalónak a dolgot, és ellenkezése miatt Isabelle lemond szerelméről. Nem sokkal később Isabelle meghal és a család végképp elveszíti mindenét; George kénytelen lesz fizikai munkát vállalni a városban, amely mára iparivá nőtt.

A film témája a nemesi múlt elmúlása és átlépés a modern korba. Elvileg ezt nosztalgikusan, a régi időket visszasírva teszi, de én mégsem éreztem, mert egyáltalán nem tüntették fel hibátlannak a múltat. George gyerekként terror alatt tartotta a várost és senki nem mert ellene tenni semmit, csak imádkoztak, hogy kapja meg a jussát. Szimbolikusnak tekinthető, hogy a régi rendet képviselő Isabelle és az új elitet képviselő Eugene nem lehetnek egymáséi. Sokkal konkrétabban kimondott idea volt Eugene és George beszélgetése, amelyben George szimplán gyűlöletből leoltotta az autót mint közlekedési eszközt, és Eugene annyiban igazat adott neki, hogy ugyan kétségtelenül nagy változást fog jelenteni az emberiség számára, de erkölcsileg nem biztos, hogy jót fog tenni.

Megvalósítás

Egy évvel később forgatták az Aranypolgár után, sok évvel A gonosz érintése előtt, és küllemében valahol a kettő között helyezkedik el. Híradószerűen indul a történet. Sok az árnyék, dinamikusan mozog a kamera, van példa bőven deep focus-ra (amikor a háttér ugyanannyira éles mint a közeliek), de szokatlan kameraszögekből kevesebb van és a tükröződéssel-torzítással sem játszottak annyit, mint korábban. Érdekesség, hogy a Nashville-hez hasonlóan itt sem bánta a rendező, hogy egymásra beszélnek a karakterek az életszerűség kedvéért. Ami mai szemmel már láthatatlan, hogy Welles szándékosan az akkori időkben régiesnek számító technikákat alkalmazott a hatás fokozása érdekében.

Sőt, ezzel együtt annyira részletesen ügyelt a huszadik század eleji korkép visszaadására, hogy a háttérben is pl. régi filmek plakátjait helyeztette el. Nemcsak a képi, hanem a tartalmi megvalósításban is igyekeztek a múlt és a jövő megosztottságát kifejezni: az események sosem a vásznon történnek, mindig csak beszámolókat kapunk arról a szereplők interpretációjában arról, hogy mi történt. Mindezzel együtt fontos megemlíteni, hogy majd' egy órányi anyagot kivágott a stúdió a filmből Welles tiltakozása ellenére is, így sok fontos jelenet kimaradhatott, amely más megvilágításba helyezhette volna mind a történetet, mind a film megvalósítását.

Élmény

A történet maga igazából nem hatott meg, bár eredetileg sokkal pesszimistább véget kapott (csak ahogy említettem, a stúdió kivágtt sok jelenetet, és colt amit újra is forgatott). Annyira látványos nem volt, mint az Aranypolgár, de nem is éreztem annyira émelyítően kapkodónak mint A gonosz érintését.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Joseph Cotten és Orson Welles (Aranypolgár, A harmadik ember, A gonosz érintése), Anne Baxter (Mindent Éváról, Tízparancsolat), Tim Holt (Sierra Madre kincse), Agnes Moorehead (Aranypolgár), Ray Collins (Aranypolgár, Életünk legszebb évei, A gonosz érintése), Erskine Sanford (Aranypolgár, Életünk legszebb évei)
- Dolores Costello (Isabelle) is gyerek sztárszínészként kezdte, nagymamája Drew Barrymore-nak.